2007/09/26

Változatok egy témára: Matchbox MB-12 Land Rover Safari és Matchbox MB-55 Land Rover Defender 110 - UPDATED

Régen készítettem ilyen összehasonlító anyagot, ahol különböző modelleket mutatok be egymás mellett, mert vagy ugyanazt a járgányt dolgozta fel a cég újra vagy, mert és önkényesen úgy gondolom, hogy egyenes – vagy éppen „girbegurba” – ági leszármazottai egymásnak. Nos, most több ilyet is ígérhetek, mert szert tettem hozzá „alapanyagra”.
Egy kezem elég ahhoz, hogy megszámláljam, hány regular wheel Matchboxom volt gyerekként. Nem tudom nektek megvan-e a Váci utcában a Marklin bolt, még akkoriból, amikor még nem sétálóutca volt? Ott árultak használt játékokat is és egyszer anyukám adott nekem némi szabadrablást. Onnan lett a már akkor valamelyest megviselt, óriási kedvencem az MB-12 Land Rover Safari, mely megvan mind a mai napig. Persze a gyerekkori, ütött-kopott példányt féltve őrzöm, de beszereztem egy makulátlan példányt is. Igazából csak most tűnt fel, hogy az eredeti darabomat rosszul illesztették össze a Lesney gyárban és a műanyag alváz elől az első lökhárító után nem illeszkedik a helyére. A szegecs azonban stabilan a helyén tartja és a gyári hiba mit sem von le élvezeti értékéből. A regular wheel változat létezik zöldben is – sőt, Areh két zöld árnyalatot is birtokol – de az sohasem tetszett nekem igazán, hiszen a kék a számomra az igazi, amit úgy szerettem gyereknek. A már vékony Superfast kerekű változat arany színét pedig kifejezetten bénának találom. A datálással némileg bajban vagyok, mert az alvázon nincs dátum, nálam az 1966-os katalógusban bukkan fel először, de Areh valamiért 1965-re datálja. Egy szó mint száz, biztos, hogy öregebb mint én. Azt hiszem, egyébként a típust nem kell bemutatni senkinek, ha pedig mégis, akkor a Totalcar cikke kimerítő részletességgel tárgyalja a témát.
Azt hiszem végképp nem kell bizonygatnom, hogy az 1997-es MB-55 Land Rover Defender 110 édes gyermeke a Safari-nak. Érdekes, hogy az MB-55 egészen „fejnehézre” sikeredett, mert a tetőn lévő csomagtartó a rakománnyal is fémből van. Kicsit rontja az összhatást, hogy a hátsó tengely mögött lévő szegecs úgy rögzíti az alvázat a karosszériához, hogy a tetőről fut le egy csap ehhez, ami úgy tűnik, mintha egy oszlop lenne a beltér hátsó felében. Viszont a sok kisebb-nagyobb kiegészítő – az a-oszlop előtti snorkel, a csomagtartó, a hátfalon lévő pótkerék, a hátsó kerekek mögött lévő sárfogó gumik és a többi – nagyon feldobja a modellt. Areh három – és fél, mert a zöldből kétfajta kerékkel is van – változatot jegyez a Defender 110-ből és ebből nekem kettő meg is van. A datálási történet a szokásos, az alvázon 2005 olvasható, az első katalógus a 2006-os amiben szerepel. Viszont az is érdekes, hogy az alvázán az MB-697 jelzés olvasható. Hogy kicsit bonyolultabb legyen a dolog, a fehér festésű változat MB-55 2006-ból, a piros pedig MB-65 idénről, azaz 2007-ből.
MB-12 Land Rover Safari - 1966-ból.
Nem nehéz rájönni, hogy melyik a gyerekkori példány.
A Safari és a Defender 110 egymás mellett.
Legalább 40 év korkülönbség!
MB-65 és MB-55 Land Rover Defender 110.
Részletgazdag modell, mint a Matchbox fénykorában.
Utolsó generációs - "Type F" - Regular Wheel doboz.
Ez még tényleg emlékeztetett gyufásdobozra.
Az MB-55-öt egy nagyobb méretű blisterben van, mint amiket itthon lehet kapni.
A "miénk" az MB-66 csomagolása, ami az egyik hypermarketből van. Azt hiszem, hogy az a hosszabb, díszesebb az aktuális amerikai blister - a hátulján lévő ingyenes poszterajánlat is erre utal -, bár ezt a darabot konkrétan Sanghajban vettem.

Nincsenek megjegyzések: