2007/06/24

Matchbox DAF XF95 Jet Tanker

Egy ideje minden kollégát, ismerőst és barátot, aki külföldre utazik, vagy a határokon kívül él, azzal nyúzok, hogyha a közelébe jön valami játékbolt, akkor keressen nekem ilyet:

Tapasztalnom kellett, hogy a 2007-es premiermodell sehol sincs, csak Ausztráliában és az USÁ-ban, az eBay-en is csak ezekről a helyekről találtam. Kihasználtam, hogy a Kedves papája jön ide Amerikából és hajlandó postást játszani a kedvemért, így végül Kanadából megrendeltem a hőn áhított darabot - hozzá. Ez érkezett meg hozzám a napokban és így végre fellélegezhetnek a fentebb említettek, nem macerálom őket tovább.

A Convoy Projekt (CP) oldalára is csak nemrég került fel az XF95 – annyira új nekik, hogy össze-vissza FX95-nek, meg XB95-nek is kinevezték egyes helyeken. Amennyire én – meg a CP is – tudom, az új DAF vontató még csak egyetlen változatban, egy kék-sárga Jet tartálykocsi elé fogva létezik. Érdekes, hogy az új DAF méretaránya éppen úgy 1:86, mint a régi DAF 3300 Space Cab. (Például a csőrös Peterbilt 1:90.) A kéttengelyes vontató nagyon jól fest, érdekessége, hogy elődjével ellentétben kidolgozták a fülke belsejét, de csak amúgy tessék-lássék módon. A baloldali ülés mellé került egy embertelenül nagy sebváltókar, de se műszerfal, se kormány nincs benne. Viszont van napfénytető rajta! Tetszenek az apró, DAF és XF feliratok a karosszérián és a gigantikus hűtőmaszkon. Az alvázon 2005-ös keltezés olvasható, de bizonyosan az idén – azaz 2007-ben – került a piacra. Kicsit zavarba ejt a jelölés. A CP CY-118-nak hívja, az én darabjaim blisterjein – azért a többes szám, mert csalafinta módon rögvest kettőt szereztem be, egyet kibontani és fotózni, egyet meg dobozban tartani és úgy elrakni – J4753 jelzés van. Kicsit turkáltam a gyűjtemény feldolgozatlan részeiben az új kiadású Convoyok között és egy részükön „CY”, más részükön meg „J” kezdetű jelzést találtam, úgyhogy azt hiszem az lesz a jó, hogyha átállok mindkettőnek a rögzítésére a nagy antiópiai, szent Excel-táblázatban.

A vontatmány is újdonság a Matchbox Memories lapjain. Az ős-tartálykocsi, valamikor réges-régen szerepelt már itt és érdekessége hogy a CP nem említi, pedig eltér az általuk Tanker-ként emlegetett tartálytól – nincs kitámasztó lába és más vonószeme, illetve eltérő kerekei vannak. Tehát a Tanker még nem volt itt – de lesz, ígérem – és a 2006-ban debütáló, New Tanker sem – egészen eddig. Bevallom, hogy nekem a régi jobban tetszett, bár ez sem csúnya. Az alváz fém, a tartály műanyag. Az előbbin jól mutatnak a leeresztő csövek csatlakozói és a csőhálózat imitációja az alvázon, de még a tároló dobozok is közvetlenül a kerekek előtt. Kár, hogy ezekről tüzetesebb vizsgálat után azonnal kiderül, hogy nincsenek oldalai, csak előlapjuk. Viszont hogy a közvetlenül mellettük lévő, lefelé néző tüskék mik lehetnek, arról elképzelésem sincs.

A CY-118 szép festésű szerelvény és ebben a pillanatban még ritkának is tekinthető, hiszen Európában még nem kapható.

Európában még nincs. CY-118 / J4753 szerelvény, azaz egy DAF XF95 vontató, Jet tanker elég fogva.
Csinos vontató, sok kidolgozott, apró részlettel.
Jól látszik a napfénytető.

Bazi nagy sebváltó, de se műszerfal, sem kormány.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hello!
Már lehet kapni Magyarországon is a DAF-ot. A pécsi Intersparban húsvét óta ottvolt egy darab, amit a héten vettem meg a leíráson felbuzdulva.
Ja, és NAGYON JÓ az oldal!
Üdv! RauscherT

Sam. Joe írta...

Köszi szépen - talán láttad - hogy idő közben én is észleltem. 8-) Örülök, hogy tetszik amit itt művelek!