A közelmúltban a Pontiac Firebird harmadik generációjának utcai változatáról szóló bejegyzést azzal zártam le, hogy a Matchboxnál van folytatása a történetnek. Ez a post erről szól, a versenyverzióról.
International Motor
Sports Association
Számos
(verseny)autót láthattatok már a blogon, aminek a nevében
felbukkan az IMSA rövidítés. Mindezidáig azonban adósak
maradtunk ennek a kicsomagolásával.
Az IMSA Racing a legjelentősebb észak-amerikai sportautó-bajnokság, amely prototípusok és GT-autók számára szervez versenyeket. A sorozat legismertebb eseménye a Rolex 24 Hours of Daytona, a futamok pedig a sprinttávtól a 24 órás állóképességi (endurance) versenyekig terjednek.
Főbb tudnivalók:
Szervezeti felépítés: A Daytona Beach-i székhelyű International Motor Sports Association felügyeli és szabályozza.
Főbajnokság: Az IMSA WeatherTech SportsCar Championship, amely több géposztályt (prototípusok és GT-k) foglal magában.
Kategóriák: A csúcskategóriát a GTP prototípusok jelentik, melyeket GT-autók (például GTD Pro és GTD) kísérnek.
Híres versenyek: A Daytona mellett a Mobil 1 Twelve Hours of Sebring és a Motul Petit Le Mans a legnépszerűbbek.
Rajongóbarát: Az IMSA nagy hangsúlyt fektet a szurkolói élményre, "nyitott boxutca" (Open Grid/Fan) eseményekkel.
Az IMSA nemcsak látványos versenyeket kínál, hanem technológiai tesztpályaként is szolgál a jövő közúti autói számára.
Részletes magyarázat az IMSA kategóriákról azoknak, akik bírják a nyelvet. Ez alapján a Pontiac Racer egy IMSA GT lehet.
Hasonlít
A
karosszériás amerikai versenyautókkal kapcsolatban már
megszokhattuk, hogy az eredeti, utcai autókhoz számtalan és egy
esetben csak annyi közük van, hogy hasonlítanak rájuk
megjelenésben. Éppen ezért műszaki paraméterekről, meg
eredetiről – már hogy mit mintázott meg a Matchbox – nem sok
értelme van értekezni.
Igyekeztem azonban találni valamit, ami olyan, mintha a kisautó tervezője arról vette volna a mintát. Találtam! A Motorsports Market árulta az alább látható, 1985-ös IMSA GTO Pontiac Firebird versenyautót.
A cég ezeket találta fontosnak kiemelni róla az eladás előtt:
Kialakítás: Huffaker Engineering, teljes csővázas szerkezet.
Motor: 6,0 literes Small Block – ilyenkor mindig vigyorognom kell – Chevrolet a Comptech-től, Pontiac hengerfejekkel, 600+ lóerő
Sebességváltó: Weismann „shuttle box” 5 sebességes, áttételkerék készlettel (drop gears), jelenleg a Laguna Seca versenypályára optimalizálva
Differenciálmű: Ford 9 colos, Detroit „True-Trac” részlegesen önzáró differenciálművel, 4.11:1 áttétellel, teljes tehermentesítésű (full floating) féltengelyekkel és Watts-rudazattal
Elektronika: Egyedi PRS kábelköteg motorsport-szabványú csatlakozókkal, dupla MSD gyújtás
Egyebek: Szervokormány, differenciálmű-hűtő és szivattyú, Penske 7500-as sorozatú lengéscsillapítók, 2 garnitúra felni, tartalék első splitter (légterelő).
"Az autót Arthur Miller tulajdonlása alatt restaurálták, mielőtt a jelenlegi tulajdonosához került volna. A jelenlegi tulajdonos korszerűsítette a differenciálművet, kicserélte a féltengelyeket, rövidebb áttételeket szerelt be, és felújította a fékeket. Az autó rádiós kommunikációhoz elő van kábelezve.
Teljesen felkészített állapotban van, készen az olyan versenyekre, mint a Daytona Classic 24 órás, a Sebring Classic 12 órás, az SVRA Group 10, a CSRG Group 8, a HSR/IMSA Vintage sorozatok stb. Szintén kiváló nevező lehet a montereyi IMSA futamokra.
Az autó nem akármilyen pedigrével rendelkezik! Az 1985-ös és 1986-os IMSA GTO szezonokban versenyzett, a Valvoline szponzorációjával. Az autót olyan pilóták vezették, mint Elliot Forbes-Robinson, Tommy Riggins, Steve Millen, Craig Carter és Billy Dingman.
Steve Millen ezzel a Pontiac-kal aratott összetett győzelmet az 1985-ös IMSA GT Columbus 500-as futamon, ahol a Norelco-kupát is elnyerte. Az 1985-ös és 1986-os évek során számos további dobogós helyezést értek el. A pilóták között szerepelt Millen, Elliot Forbes-Robinson, Tommy Riggins, Gene Felton és Craig Carter is. A Firebird rajthoz állt a Daytona Finale-n, valamint az IMSA GTO Miami Grand Prix-n is, ahol ismét dobogóra állhatott, ezúttal Elliot Forbes-Robinsonnal a kormánynál." (Remélem észleltétek az idézőjeleket, meg sem próbálok úgy tenni, mintha tudnám, hogy az említett urak kik.)
Veresnytűzmadár
A
Matchboxnál az 1-75 sorozatban 1985-ben debütál a harmadik
generációs Firebird versenyautó változata. Rögtön kétféle
verzió készül. Amit itt láthattok az a ROW (Rest of the World:
minden terület ami nem az USA) dekor és az MB-12 számozású. Amit
sajnos nem tudok megmutatni – ha jobban belegondolok élőben talán
még nem is láttam – az értelemszerűen amerikai kiadás MB-60.
Annak festése teljesen más, bár az alapszíne narancssárga.
Mindkettő három évig marad a kínálatban. A minket érdeklő ROW
verziónak háromféle kerékváltozata létezik. Nekem ez tetszik a
legjobban – az ugyanilyen, de arany 8-dot amúgy egészen pusztító
–, az
úgynevezett 5 arch kerekekkel sem rossz.
Legalább nyolc főváltozata ismert az 1997-ig tartó életpályája alatt, amiből fele-fele arányban verseny- illetve utcai festésű. A versenyfestésekből egy nem tetszik, de az utcaiak szerintem egyenesen katasztrofálisak. Eleve a „wide-body” versenyautóból utcait faragni... Oké, nagyon nyolcvanas évek autótuningja, amit a nagy pocsolyán innen olyan nevek fémjeleznek, mint a Zender & Rieger, Gemballa meg a Koenig-Specials. Firebird e generációja azonban szerintem olyan forma, amin ilyesmivel csak rontani lehet, de oké, ezt még csak-csak elfogadom.
Azonban a dekorok, amit elkövettek rájuk olyanok, hogy nincs az a Miami Vice-rajongó, aki azt mondaná rá önszántából, kényszerítés nélkül, hogy tetszenek neki. Nem merem megmutatni, mert felrobban a kijelzőtök!
Illetve... De ez majd már egy másik bejegyzés tárgya lesz!
