2023/10/30

Hot Wheels '96 Chevy Impala SS Fire


Cirka egy éve írtam a 2020-as mainline Chevy Impala premiermodellről. Ez a közvetlen folytatás, a 2021-es.

A fenti postban a típusismertetőt is meglelitek, illetve említést teszek az akkor létező összes – akkor számszerűen három – változatról is. Nos, a két mainline – a fekete és ez –, az egy ötös pakk – roncsderbi –, verzió kapott egy negyedik testvért. A 2023-as Boulevard szériába bekerült ez az öntvény, szintén feketében, némiképp feljavítva. Nagyon tetszik, de igazából – becs szó, nem savanyú a szőlő – nem annyival jobb, mint a már említett verzió, hogy megérje nekem a prémium sorozat három-négyszeres árát.

Azért beszélek ilyen hosszan mellé és nem a post tárgyáról, mert már mindent elmondtam róla korábban: remek, hiteles, de iszonyúan hiányzik róla a fényhíd!

Ebből a szögből még bármi is lehet. Az orrán nincs kiemelve semmi festékkel, de cserébe részletes az öntvény.

Egy tűzoltóparancsnoki járművön hiteles a dísztelen, fekete lemezfelni. Az egyértelmű eset, amikor a kevesebb több!

Az embléma az, amiből kiderül, hogy ez a parancsnoki jármű.

Hátul is többé-kevésbé az a helyzet, mint elől. Nincs festékes kiemelés, de viszonylag részletes az öntvény.

Ez itt a fényhíd helye! Nagyon hiányzik innen, nagyon sokat ront az összhatáson! TÁMOGASSUK A FÉNYHÍD IPART!

Nincsenek megjegyzések: