2022/04/04

Hot Wheels '21 Ford Bronco

Amikor 2020-ban a Ford bejelentette az új Ford Broncót, a képeket látva kiszaladt belőlem egy „azannya”, mert annyira jól néz ki – különösen a kétajtós. Valamiért a legtöbb valódi terepjáróból a kétajtósok tetszenek jobban, a Bronco pedig az.

A félvad amerikai ló
A Bronco első generációja annak az érának a szülötte, aminek a Mustang is. Így a névválasztás sem véletlen. Egyértelműen az International Harvesterrel, a korabeli Jeep-ekkel és az akkor még csak feljövőben lévő Toyota Land Cruiserrel vetélkedni szánták. Igazából az összes generációja tetszik, de leginkább azok, amik – húha, szentséget fogok törni – a Chevy Blazerekre hasonlít, szóval nevesítve a másodiktól, az ötödikig. Az a forma igazi telitalálat, mindegy hogy a GM-től, vagy a kék oválisosoktól jön. Ami a jelen post tárgya az a hatodik generáció és 2021-óta kapható. A kezdeti hírek szerint úgy volt, hogy Európába nem jön, azzal együtt nálunk is lehet kapni Ford márkakereskedőnél. Létezik egy Ford Bronco Sport nevű holmi is, ami a Ford Escape-n alapszik nagyon hasonlít a Broncora, de nem igazi terepjáró hanem crossover, szóval nem összekeverendő a kettő. Megemlítendő még, hogy mindez eddig csak kétajtós Broncók voltak, négyajtós most először ebben a generációjában.

A típusismertetőért visszanyúlnék a Vezess.hu korabeli anyagához, melyet remekebbnél-remekebb gyári marketingfotókkal illusztráltak, illetve beszúrnék egy Ford reklámot is – a hangerővel óvatosan!



2021-es Ford Bronco reklám (Óvatosan a hangerővel!)

Kicsikém
Igazság szerint nem ez az első Bronco mifelénk, az első generációt a Matchbox is megmintázta, abból már láthattatok nálunk. A Hot Wheelsnél is voltak korábbiak, de mind közül nekem a harmadikat mintázó, kismillió változata tetszik – na, az nagyon is, de olyanból sajna nekem nincs. Ellenben a szomszédnak volt.

Amit ebben a postban láthattok, az a premierváltozat, 2021-ből. Már most három egyéb változat létezik – köztük felverődött saras, rajtszámot viselő is – és megkockáztatom, hogy a Mattel még fogja használni ezt az öntvényt egy darabig. Szerintem nagyon szép munkát végeztek, a premierváltozat tetszik a legjobban. Talán-talán a szélvédő lehetne valamivel kevésbé sötét, hogy a belteret látni is lehessen, ne csak sejteni, merthogy van és nem csak egy pizzakormányos elnagyolt „jóleszazúgy”.

Nagyon jól visszaadja az eredetit, megvan az a "hűha" érzés. Szép részletes.

Jó a festés, ezen az oldalon a C-oszlop alatt egy Hot Wheels embléma is van, szóval nem szimmetrikus.

A tankolónyílás ajtajára nem tettek emblémát. Picit lehetne világosabb az ablak, jobban látszana a részletes beltér.

Bár nekem ez tetszik jobban, vajon lesz belőle négyajtós is?

NRFB!

Nincsenek megjegyzések: