2013/01/19

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels 2012 Premiere #21 UPDATE és 2013 HW Showroom #154 BMW 2002

Volt nekünk egy remek vendégpostunk Rájen kolléga billentyűzetéből, a Szirszarjaim blogról, a tavaly debütáló, Hot Wheels, BMW 2002-értelmezésről. Nem mellékesen ez volt az ötödik legnépszerűbb post nálunk tavaly. Amivel ki tudom egészíteni az akkor leírtakat, hogy a HW nem ült a babérjain és azóta újabb színváltozatok születtek.

A narancssárga premiermodellel megegyező szám alatt fut a fehér, szintén versenyfestésű változat, ami nem más, mint egy év közbeni recolor. A járgány alapszínétől eltekintve a két verzió egy az egyben megegyezik, kivéve az én példányomat, ugyanis ennek az oldalát sikerült olyan szinten elcsúszva megnyomni, hogy legalább a festés fele lelóg róla, szóval gyári hibás. Cserébe viszont szimmetrikusan van elrontva, ha akarom még bele is tudom magyarázni, hogy ez nem is néz ki rosszul.

Az eredeti tervem az volt, hogy utcai verziót fabrikálok belőle és nekimegyek körömlakklemosóval a versenyfestésnek, mely festékeltávolítási trükk elvben az alap fényezést nem bántja. A Mattel viszont megelőzött, 2013-ra előrukkoltak egy zöld, utcai verzióval – sőt azóta még eggyel, egy sötétkékkel is, ami most kezd lassan beszivárogni hozzánk az üzletekbe. Igaz, ezen találhatóak teljesítményfokozó dekorcsíkok de ördög tudja, nekem ez tetszik, úgyhogy a fehér marad molesztálatlanul. Tulajdonképpen ezen is van egy gyári hiba. Azon az oldalán is van egy ezüst színű folt, ahol nincs neki tanksapkája, tehát nincs ott semmi, amit „króm” fényezéssel ki kellene emelni. Cserébe viszont kaptak kiemelést az oldalsó indexlámpák, a motorháztető BMW emblémája – csak a frontend maradt kifestések nélkül.

 Hófehérke versenyfestéssel. Az orra elviselt volna még bőven festéket, mondjuk a fényszórókra egy-egy fekete x-et "szigetelőszalagból", ami akkora divat volt a 70-es években.
 A beltér nem lenne rossz, de sajna a kormánykerék csak egy pizza és nagyjából medencecsontra támad.
 A kékre színezett üvegek kifejezetten jól állnak neki, mint ahogy a Hot Wheels szinten egészen minimalistának tekinthető kerekek is.
 Hát igen, nagy a baj! Az oldalsó festések iszonyatosan elcsúsztak ezen a darabon, de legalább szimmetrikusan. A poén az, hogy tulajdonképpen nem is néz ez ki így rosszul, ha nem tudjuk, hogy normálisan így kéne, hogy fessen.
 Hot Wheels 2012 Premiere #21 BMW 2002, év közbeni recolor, NRFB, factory error. A kisautószexualitási szakkifejezések dekódolásához tessenek kedves lenni a szakszótárból puskázni!
 Az utcai verzió is elviselt volna festéket még oda előre. Viszont dicséretes a "szemöldök" index kiemelése.
Teljesítményfokozó dekorcsíkok az oldalán - röstellem de nekem tetszik. A barna szélvédők kifejezetten jól mennek ehhez a zöld árnyalathoz. A kilincsek és hátul a tanksapka is kaptak egy kis krómot, és még egy HW logót is sikerült elrejteni. A vicces az, hogy a fényezés szimmetrikus, tehát a másik oldalon van egy indokolatlan ezüst folt hátul.
Ide milyen jó lenne némi smink!
2013 HW Showroom #154 BMW 2002, NRFB.

5 megjegyzés:

pittlaren írta...

Sokat pettingeltem a HW hengerek/polcok előtt, de mindig lebeszéltem magam erről, de legközelebb nem fogom. A zöldet tuti begyűjtöm.Tökéletes színválasztás.

porsche írta...

Én a kékre hajtok, nekem eddig az tetszik a legjobban.
Ha gondolod van egy bontatlan fehérem átalakítási célokra, azon egyenes a dekoráció. Persze ha nem akarod erroros ereklyeként eltenni.

Sam. Joe írta...

Igen, a kék is várólistás nálam. Fene amúgy a jó dolgukat, a minap egyetlen Hacsirokut találtam csak, de olyan borzalmasan el volt nyomva, hogy maradt a boltban.

Tommi írta...

A kéket szerintem én is megveszem még a fehér meg a narancs mellé. Viszont akkor lehet, hogy a fehérből csinálok valamit. :-)

Sam. Joe írta...

Tommi: Polizei? ;-)