2012/06/14

Matchbox Dodge Dragster

Ezzel a Matchboxal is hasonló a helyzet, mint a nemrég mutatott Jeep-el, vagyis háromféle kiadásban létezik. A Dodge Dragster esetében itt a különbségek főként csak a nevükben van, ugyanis fő paraméterükben megegyeznek, mondhatni egymás variációi. Az Orange Peel és Dodge Dragster már szerepet nálunk is, míg a Hot Smoker az előbbi kettő társaságában megtekinthető az addikton. Az már korábban tisztázva lett - meg a járgányra tekintve azonnal látható is -, hogy az alapja egy Dodge Charger. Ebből kifolyólag már nagyon régóta a listámon szerepelt valamelyik kivitele, de eddig nem találtam belőle az én pénztárcámnak megfelelő darabot, pedig a romokat is mindig megtekintettem. Előbb vagy utóbb szeretnék belőle egy utcai kivitelt is faragni, mivel kicsit haragszom a Matchboxra, hogy nincs rendes 1968-70-es Chargere, így kénytelen voltam más gyártóktól beszerezni őket. No, de kicsit elkalandoztam a jelenlegi alanyomtól, ami konkrétan egy Orange Peel, annak is egy későbbi, Action Pack-os kiadása, amiben egy sárga Breakdow Van-nal csomagolták egybe. 1997-ben került a boltok polcaira ez a lila alapszínű dragster, amit élénk színkombinációs lángmintákkal dobtak fel. A gyorsulási autós érzést tovább erősítik a hátsó kerekek, amik nem csak nagyobbak az elsőknél, de jóval szélesebbek is, jócskán túlnyúlnak a karosszéria vonalánál. Természetesen a kasztni itt is felnyitható és kitámasztható, ebben nem különbözik felmenőitől.

Sajnos egy kis sorja miatt nem csukódik le jobban
Nem éppen szolíd dekoráció
Jó széles abroncsokat kapott hátra
A motort középre helyezték

1 megjegyzés:

pittlaren írta...

Ó, ilyenem (még) nincs. nagyon szép darab, tetszik!