2010/07/02

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Volkswagen Type 181

A Matchbox mellett 2009-ben a Hot Wheels is elkészítette Volkswagen Type 181-es modelljét. A Matchbox változata már szerepelt itt kisebb - nagyobb írás keretein belül, ami az egyszerűsége mellett egy igen szépen kivitelezett darab. Törekedtek a gyári vonalak minél élethűbb visszaadására, amit viszont a Hot Wheels mérnökei igyekeztek feldobni néhány tuning elemmel, ami általában jellemző is a cég termékeire. Ez esetben egy nagyon jól átgondolt tematika szerint készült, nem rugaszkodott el nagyon a valóságtól. Olyannyira nem, hogy szerintem sokkal jobban sikerült, mint a Matchbox modellje, főleg miután kiadták ebben a szép metálkék színben, és normális kerekekkel - az első két színváltozatnál az volt a visszatartó erő.

A karosszérián a formából adódóan sok változtatási lehetőség nincs, így ez alakjában nem változott, azonban a sárvédőket egy kicsit feljebb tolták, hogy mélyebbre lehessen ültetni a karosszériát. Ettől elölről nézve még "tepsisebb" kinézete lett, amit a fém lökhárítók sem nagyon enyhítenek. Az egyetlen negatívum, amit el tudok mondani róla, az is itt található, még pedig az alváz lökhárító alól kikandikáló része, ami a szegecselést foglalja magában - hátul is ilyen, de ott kevésbé van szem előtt. Nem nagy hiba, de picit tehették volna feljebb, hogy takarásban maradjon. Az oldalain nincs külön említésre méltó dolog a már korábban említett sárvédők emelésén, mindegyik bordázat a maga helyén van. Az első, igazi kuriózum a hátuljához érve fogad, ugyanis elfelejtettek motorháztetőt tervezni rá. Szerencsére, ugyanis helyette egy szép, részletes, iker karburátorokkal ellátott boxer motor látványa fogadja a szemlélőket, amit a lökhárítók alá kivezetett dupla kipufogó rendszer tesz teljessé. Ebben a méretarányban a kivitelezésére én csillagos ötöst adnék. A Matchbox nyitott ponyva tetővel készítette el a maga modelljét, a Hot Wheelsen viszont csukva van, amin a hátsó ablakot ugyan kialakították, de sajnos nem vágták ki, így átláthatatlan. A tető alatt nagyon jó kis beltér fogad, az ajtóborítások, valamint a műszerfal sem hiányzik, nem úgy, mint a konkurenciánál. Mindezt könnyen szemügyre tudjuk venni, ha lepattintjuk a vászontetőt. A Hot Wheels termékeire nem nagyon jellemző, hogy ellássák őket lámpafestéssel, azonban itt ez sem maradt le, illetve az első indexek kifestésével itt is összeszed egy plusz pontot házon belüli ellenfelével szemben. Nem hittem volna, hogy a közeljövőben dicsérni fogom a Mattel eme gyermekét, de most (is) sikerült egy számomra is nagyon tetsző modellt alkotniuk - szerintem elég jó irányba fejlődnek.

Innen nézve csak a szegecs foglalata rontja az összképet
A Hot Wheels-re nem jellemző módon, minden világítótestet kifestettek
A nagyobb ültetés érdekében, a sárvédőket is feljebb tolták
A Hot Wheels egy tuningolt, a Matchbox egy Széria T181-et mintáz
Merőben más konstrukció
Nagyon szépen kidolgozott iker kipufogós motort raktak a 181-es fenekébe. A ponyva hátsó ablakát igazán kivághatták volna, még spórolhattak is volna a műanyagon.
Tető nélkül leginkább egy deszkára emlékeztet
A belső tér kidolgozása simán lepipálja a konkurenciáét
A műszerfal is elég tisztességes, egyedül a ponyva két nyílása rontja a képet
Hot Wheels Volkswagen Type 181

13 megjegyzés:

Andrew0807 írta...

Gondoltam arra hogy a tető mellett lehetne egy olyan kiegészítőt is rápattintani mint a lenyitott tető.Az aztán tényleg plusz pont lennne :D.

porsche írta...

Igen, ez nekem is eszembe jutott, nagy királyság lenne az biztos.

Charlie Brown írta...

Hát fene tudja, nekem is volt kezemben ez az autó, de én bottal sem piszkálnám meg. Az MB-féle kiadás az egyik kedvencem (nekem a korábbi citromsárga van meg) Ez a HW aránytalan, torz, ültetett, metálfényű, tipikus hotvílzes tuninggagyi.
Nem csak a sárvédőket tolták feljebb az igazihoz képest, hanem szélesebb is lett az egész, hosszában is meg van nyújtva, cserébe még alacsonyabb is, teljesen elformátlanodott, mint amire rálépett egy elefánt. Az értelmetlenül hatalmasra növesztett sárhányók alatt lötyögnek az apró kerekek. Az MB nagyságrenddel közelebb áll a valódi kasztniarányokhoz. A beltér sem vágott földhöz, az igazi puritán 181esbe százszor jobban illik a MB kopasz vékony fémoldala, még ha nincsenek is rajta belül részletek, sokkal reálisabb mint a HW vaskos akril fürdőkádja a püffesztett fotelokkal. A HW kormány kivitele 1 vicc, a műszerfal pár formátlan, elnagyolt bibircsókját pedig nem találom semmivel jobbnak a MB műszerfalánál, ami nem hiányzik, ott figyelnek a kerek órák a szélvédő alatt (bár nem volt szerencsés a szélvédő alkatrészéből kialakítani).
A visszapillantókat meg sem említem, ahogy a posztban említett, kivágatlan hátsó ablakot se.
Ez az autó nálam instant bukás, mintapéldája annak, hogy lehet nagy erőfeszítéssel elbaltázni egy ígéretes modellt. Lehetne mondani rá hogy "mert ez kérem tuningolva van", de a teljesen elrontott arányokat ezzel sem lehet menteni.
Dzsásztmálytúszenc!

Sam. Joe írta...

Tudom én, hogy ízlések és pofontok, de csatlakoznék CB kollégához, aki szórul-szóra azt írta le, ami nekem is eszembe jutott. Olyan tuning, hogy az elefántot vetünk be tuningoláshoz, csak a Peugeot reklámban van! Ennek a verdának elszexuálták az arányait! Én is láttam már a Madarasteszkóban és simán visszatettem a hombárba azzal, hogy a Matchbox megeszi reggelire, köszi, de nem köszi.

porsche írta...

Banyek, nekem az MB műszerfala eddig fel sem tűnt.

Névtelen írta...

Jellemző a Hot Wheelsre, és ilyen alkalmakkor látható igazán, hogy ők mindennek a tuningolt változatát készítik el. Nem is tudom mikor volt náluk sima, mezei utcai autó, talán úgy 25 évvel ezelőtt, konkrétan egy a körüli évjáratú hagyományos HW Peugeot-t(!) sikerült egyszer találnom.

Sam. Joe írta...

Szeretném leszögezni, hogy az előző hozzászólást NEM ÉN írtam anonim! 8-)

Andrew0807 írta...

Csak úgy leszögezem hogy idén is van mezei utcai autó ami nincs tuningolva.A 427 cobra sc vw sp2 ferrari 308 nissan skyline.....

Sam. Joe írta...

Édes istenem, de szeretnék én olyan utcában lakni, ahol olyan "mezei" autók állnak, mint egy Cobra 427 S/C, Magnum Ferrari, meg Nissan Skyline... 8-)

Tény, idén tényleg van pár HW, ami nincs agyonverve hordókerékkel, meg porig ültetéssel, de azért a többség még mindig ilyen.

Amúgy nem értek egyet, az idei Cobra alatt akkora szekérkerekek vannak, mint egy ház. Carroll forog a sírjában, pedig még - szerencsére - meg sem halt!
http://www.southtexasdiecast.com/hwguide/images/2010/2010_165.jpg

Charlie Brown írta...

Félreértés ne essék, én is meg szoktamtúrni a HW dobozt, és azt a pár szalonképes HW-t amibe belebotlok fényévente egyszer, azokat kedvelem. A '57 Shelby Mustangjuk az egyik kedvencem, a Nissan Bluebird is bejött, és a Ferrari sorozatban is van 2-3 amit habzás nélkül raktam volna a kosárba ha nem egy ezresért adták volna darabját :/

porsche írta...

Joe: Az idei Cobraból lehetne renoválni a te régidet nem?

Egy Roncs HW- pözsóm van nekem is (Rollin Thunder post), az tényleg teljesen széria, magam is meglepődtem rajta.

HW-m amúgy nekem sincs sok - az is főleg Porsche. Más világ, más stílus, mint az MB, én eképp könyveltem el magamban, így próbálok rá tekinteni.

Sam. Joe írta...

Hűűű! Most, hogy mondod, tényleg!!! Megbeszéljük! 8-]

Névtelen írta...

De vágyom én egy ilyenre...