2009/07/02

Matchbox Rola-matics

Az itt található Matchbox szótárban nem esett szó a Rola-matics kifejezésről, így én ezt szeretném bemutatni. (EDDIG! Merthogy abban a szent szúrásban, hogy ez a post kikerül, beveszem a szótárba! ;-) Sam. Joe) Ez a név azon modellekre került rá, amelyeken a jármű mozgása közben valamilyen mozgó alkatrész is található - persze a kerekeken kívül. Az elv roppant egyszerű, többnyire a hátsó tengely végzi a hajtást, melynek egyik oldalán levő kerekének van egy kis befele álló pöcke. Ez egy korongot hajt meg, aminek merőlegesen álló bütykeibe akad bele, így jön létre a forgó mozgás. Na de, hogy mindenki értse miről is van pontosan szó, ezért mellékeltem képeket amiken jól látszik ez a mechanizmus. Mindkét modell szerepelt már az oldalon, az egyik a Police Patrol, a másik pedig a Wild Life Truck.

Darabokban a Truck, egyszerű, mint egy ék
Itt látszik minden, a kerék pöcke és a korong bütykei. A korongot az alváz három kiemelkedése tartja alulról, felülről pedig a pereme.
Ez már picit összetettebb
Az alap meghajtás itt is ugyanaz, kiegészítve még egy elemmel, fogaskerék meghajtással
A szélvédő műanyagja tartja helyén a két forgó elemet
A kerék által hajtott elem itt az alváz négy kiemelkedésén fekszik, a látványt szolgáló elem pedig a hajtott korongon

7 megjegyzés:

Zsizso írta...

Rövid, de jó post! Nem eladóak a kocsik? Üdv.

PMGabi írta...

Nagyon jó poszt! Talán felújításra kerülnek a gépek??? :)

Sam. Joe írta...

Reggel én aktiváltam Porsche kolléga postját és aztán persze elfelejtettem róla leírni amit akartam. Szerény véleményem szerint ezek a képek zseniálisak! Látszik, hogy mi van belül, amiről leginkább fogalmunk sincs amúgy.

Zsizso: Nem, merthogy...

PMGabi: ...bizony, ezek felújítási alapok lesznek! Én már tudom, hogy mi készül a Fordból. Hát nézni fogtok, ha kész lesz! 8-]

porsche írta...

Sam. Joe válasza fedi a valóságot.
Annyit viszont még hozzátennék, hogy az utolsó képen az ablak és az alváz ellentétes irányba néz (csak most vettem észre).

Ikarus 256 írta...

Porsche: Nagy ötlet volt, hogy szétkaptad őket, és a belsejéről is kaptunk képet.

Sam.Joe: Látom kikerült az oldalra a modellshow logója. Holnap kiteszem én is, de most már fáradt vagyok hozzá...:-(

Zsizso írta...

Nem baj, nálad jó kezekben lesz, Porsche. Ha tényleg olyan jó lesz a Ford, szivacsot teszek a billentyűzetre, hogyha leesne az állam, ne fájjon:)

porsche írta...

Ikarus 256: Köszi, a felújítás miatt szedtem szét őket, és akkor jutott eszembe, hogy írhatnék róluk, elvégre sokan nem szedik szét ezeket, a szótárhoz meg kapóra is jött.

Zsizso: Nos, biztos nem mostanában lesz kész (azért igyekszem), de ez a truck ... öööö, inkább nem folytatom, majd meglátjátok úgy is :)