Az 1960-as Matchbox katalógusban még mindig fotók vannak, bár - amennyire én értek ehhez - úgy néznek ki, mintha a fekete-fehér képeket utólag színezték volna ki. Az utolsó oldalon lévő címen Vancouverben még mindig egy játékbolt található, igaz már teljesen másképp hívják. Az utolsó oldalon található, sok ország fizetőeszközét tartalmazó árlista külön érdekesség!
Ha a hetvenes évek
közepén, a nyolcvanasok elején voltál fiúgyerek, akkor vagy volt
ilyen Matchboxod – vagy a hazai koppintása –, vagy nagyon
szerettél volna.
Elvis kilyuggatta az
övét
Annyira
egyszerű dolgom van autótörténetileg, hogy linkelnem
kell ezt a hétéves Origo cikket. Minden benne van, amit én
komolyabb utánaolvasás nélkül tudok erről a gépről, beleértve
az Elvis sztorit. (Pont most olvasok egy életrajzi könyvet a
Királyról. Ez az affér akkoriban volt, amikor már altatókat
szedett, hogy aludni tudjon és pörgetőket, hogy ébren tudjon
maradni.) Némi mozgóképpel feldobva, teljes
körűnek gondolom a szolgáltatást ez ügyben.
Eredeti és módosított Pantherek.
Nyolc éven át
nyolcas
A
Matchbox kínálatába 1975-ben kerül be a Pantera, mint MB-08. Az
európai kínálatban ott is marad 1981-ig. 1982-ben innen eltűnik,
de átköltözik az amerikaiba. Ekkor
új festést kap, amit nem neveznék rossznak, de a
premierváltozat matricázott megoldásához képest nekem
szegényesebbnek tűnik.
Ami
a modell utóéletét illeti a Matchboxnál: 1983-ban és 1984-ben,
az
amerikai piacon, változatlan számon követi ez a pusztulat. A
képnek a „Jajj, de csúnya!” blogra kerülésének az a
története, hogy amikor Kolee kiírta a pályázatot, én viccből
beküldtem, ő meg komolyan vette. Szegény autóval iszonyúan
elbántak, csak arra tudok gondolni, hogy pánikszerűen próbáltak
valamit kreálni a Hot Wheelsekkel szemben és hát ez sikerült.
Alaposan lebutítva aztán
a Super G.T. sorozatba is bekerült.
Elfogult
vagyok ezzel a kis gyösszel, mert gyerekként nagyon tetszett,
nagyon szerettem volna ilyet – nem volt –, és ez nyilván
felnőtt gyűjtőként is befolyásol.
Gyerekként nagyon vágytam egy ilyenre.
Talán elfogult vagyok vele szemben, de nem ismerek olyat, akinek ez ne tetszene.
Ez, a matricázott változat marad nekem az igazi.
Emlékszem, hogy késhegyig menő vitát folytattunk a Matchbox katalógus felett az isiben, hogy a hátulja nyitható-e. Persze egyikünknek sem volt.
Ma olvastam egy kitűnő
postot a Totalcaron, ami arra késztetett, hogy előtúrjam ezt a
kisautót és széljegyzetet írjak Sípos úr értekezéséhez a
Ford Sierra amerikai változatáról.
Merkur, nem Mercury
Tehát
a típus történetét tessenek
kedves lenni itt elolvasni, hogy én előállhassak a
folytatással. Sípos úr tulajdonképpen nagyjából elintézi azzal
a Sierra amerikai históriáját, hogy „lehetett kapni ott is”.
Igazándiból nincs is sokkal több benne, bár ami van az –
szerintem – érdekes.
Amerikába jöttem...
...Merkur lettem! (Képek: Wikipédia)
A
Ford a nyolcvanas években megpróbálkozott azzal, hogy az európai
– közelebbről német – Fordokat meghonosítsa az Egyesült
Államokban és Kanadában. Valamiért úgy döntöttek, hogy nem a
Ford termékvonalba illesztik őket, hanem egy külön márkát
kreálnak neki, ez lett a Merkur. Az első fecske a sorban e post
tárgya, a Sierra XR4i volt, amit mire odaért a tengerentúlra, már
XR4Ti-nek hívtak, ami a „eXperimental Racing, 4 series, Turbo,
advanced Injection system” – azaz kísérleti versenyzés,
negyedik széria, turbo, fejlett befecskendező rendszer –
rövidítése. Nos, hát igen, hagyjuk. A második – és egyben
utolsó – a Merkurok sorában a Ford Scorpio lett.
A
tengerentúli márka mindössze 1985 és 1989 regnált. Gyors és
fájdalmas kimúlásának oka a béna névválasztás, a gyenge
marketing, az erősödő márkaárfolyam és a légzsáknak az
Egyesült Államokban eladott új autókban történő kötelezővé
tétele volt.
Szerintem
belejátszott még a dologba az is, hogy a Sierra valóban egy design
atombomba volt, a konzervatívnak tekinthető amerikai piacon bevetni
nem kis rizikót jelentett. Végül az öt modellév alatt összesen
42 464 példányt értékesítettek a Merkur XR4Ti-ből.
Az amerikanizált
Sierra
A
Merkur XR4Ti csak és kizárólag a háromajtós hatchback kivitelben
értékesítették, de míg a Sierra XR4i-ben egy 2,8 literes V6-os
dolgozott, az XR4Ti-ben 2,3 literes, turbós, üzemanyag
befecskendezős sornégyes. Az, hogy milyen teljesítményt adott le,
attól függött, hogy hogy milyen váltóval szerelték. 145 lóerőt
tudott, ha háromsebességes automatával dolgozott duóban, és
175-öt, ha az ötsebességes manuálissal. A különbséget eltérő
turbónyomással érték el. Amúgy ugyanez a motor dolgozott a
Ford Thunderbird Turbo Coupe-ban és a
Ford Mustang SVO-ban is – amiket miért is ne említenék meg,
ha léteznek kisautóként és ha már írtunk róluk, nemde?
Saab, BMW, Audi... Hát nem akarok gonosz lenni, de egy picit túltolták, nem? Miért nem lehetett ez az, ami? Egy becsületes, rendes Ford.
Sokkal
könnyebb egy kisautóról úgy írni, ha sok baja van, mintha nincs.
Merthogy ennek – már megint – nincs sok baja, már ami a
tervezést illeti. Teljesen rendben van a játékautó árfekvésben!
A kivitelezése viszont nem sikerült úgy ahogy azt a cégtől
megszoktuk. A jobb hátsó kerekére túl sok króm jutott és az
összeszerelésnél valahogy lekonyult a kormány – talán a beltér
műanyagdarabja nincs pontosan a helyén, ez okozhatja.
A
karosszéria festése egyértelművé teszi, hogy mivel van dolgunk,
de az alvázon a Ford Sierra XR4Ti felirat olvasható, ami
nyilvánvalóan sajtóhiba.
A
típust a Matchbox is megmintázta és az a kisautó... De ez már
egy másik történet lesz!
A beltér részletes, de nem tökéletes, ami szerintem ennél a darabnál elkövetett összerakási hiba. A dekor egyértelművé teszi, hogy ez egy amerikanizált Sierra.
A jellegzetes, dupla légterelő. Az eredetin ezt aztán szimplára cserélték.
A Samara bemutatójakor írtam, hogy két testvért is sikerült vele együtt megvásárolnom. Nos, itt az első, aki nem is igazán testvér, inkább gyermek, vagy legalábbis közvetlen leszármazott.
VAZ 2110
Mint az köztudomású, a 90-es évek elejére a Szovjetunió gazdaságilag és politikailag is összeomlott. Elvesztette a kelet-közép-európai államok felvevőpiacait és az EU-ba se engedték be a termékeit a minőségi előírások és az emissziós normák miatt. Ki kellett tehát fejleszteniük egy új, modern típust, amit már a 80-as évek elején elkezdtek, s 1985-ben már teszteltek is 2110 kód alatt egy típust, melyben már befecskendezős motor dolgozott, karburátoros helyett, de természetesen szovjet módi szerint ebből nem lett semmi, hiszen akkor már egy éve készült a Samara, illetve készültek annak nyugati bevezetésére.
2110 prototípus 1985-ből.
A további fejlesztések is ennek megfelelően lassan haladtak, így az új generációs Lada első működő prototípusát, a "Katran"-t csak 1991-ben mutatták be. Külsőre inkább hasonlít a későbbi 2112 Super1600-as kategóriájú rali verziójára.
A Katran
A 2110-es széria - mely végül nem kapott semmilyen keresztnevet, egész egyszerűen 110-es néven került piacra - sorozatgyártása és oroszországi forgalmazása végül 1995-ben indult be. Egyetlen motorral, a korábbi Samara 1499 köbcentis egységének korszerűsített változatával kezdődött típus karrierje. 1997-től az európai piacon is elérhető lett a típus, 2000-re pedig elkészült a 16 szelepes, dupla vezérműtengelyes motor is, mely 25 lóerővel erősebb az eredeti 8 szelepesnél. Ettől kezdve gyakorlatilag komolyabb modernizáció nem történt a típuson a gyártás 2008-as befejezéséig. A szedánon kívül kombi, és három-/ötajtós csapotthátú karosszériával készült, utódja a Priora.
És most kicsiben
A megvalósítás jobb lett, mint a Samara esetén. Természetesen ennek sem nyílik semmije, de a Welly kisautóitól ezt nem is szoktuk elvárni.
A motorháztető kialakítása az eredeti autón is nagyon wartburgos.
A Matchbox Peterbilt Wreck Truck-ból nemrégiben sikerült egy újabb példányra szert tennem. Ez a darab az 1988-ban debütáló Roadblasters sorozat egyik ragja, jelen esetben a Motor Lords nevű valakikhez tartoztában a Tow Nailer kersztséget kapta. A Roadblasters név egy 1987-ben megjelenő autós-lövöldözős Atari játék nevét takarja, ebből a videóból lejön a lényege. A játék stílusához mérten kapott egy tekintélyes páncélzatot a fülke, amin különféle fegyvereket helyeztek el. Sajnos utóbbiakból már mindegyik elveszett, cserébe kárpótol a viszonylagosan jó állapota és a párszázas vételár kombinációja, ráadásul nem is egy gyakori darab, vagyis örülök neki, hogy belefutottam.
A fegyvereknek sajnos csak a helyük van meg a páncélzaton
Hátul semmi extra
A fülke tetején jópofa az áthúzott "kockás" zászló, bár a páncélzattal nem látszik
Sajnos jobb képet nem találtam a neten, ahol rendesen látható a fegyverzet, már ami megmaradt belőle
Részlet az 1988-as Matchbox katalógusból. A MadMaxModels.com oldalon megnézhetitek a többi oldalt is.
Egy szép kis Matchbox Roadblasters gyűjtemény, a végén a TV reklámmal.
Egy hónapokkal korábbi
posthoz közvetlenül kapcsolódva vágnék bele ebbe a maiba, mert
az ott bemutatott, meg az mostani jármű itt
bizony testvérek, miközben abszolút különböznek egymástól.
A
Bedford autószállítóval szemben – ami szerintem abszolút a
béna játékszer kategóriában indul – ez maga a klassz
játékszer, mivel funkcionális lószállító és igen, van
rakománya is. A két paci ugyanaz, mint amit nagyjából az
ős-Pony Trailertől kezdve használ a cég, például ezeket
mellékelték a
Convoy lószállítójához is. Szerintem amúgy ezek ketten a
márka legtovább gyártott termékei, annyira
sok mindenhezhasználták őke, annyira sokáig - csak a színük változott, hol fehérek, hol
feketék.
Maga
a Pony Trailer is nagyon sokáig volt a kínálatban és a lovakon
kívül a lehajtható hátsó ajtaját is szolgáltatta donorként a
Bedfordhoz. Ennek a kialakítása olyan, hogy szándékosan letörni
természetesen lehet, de a rendeltetésszerű használatot – az
úgynevezett játékot – évtizedekig állja, szemben
pár újkori holmival.
A végtelenbe és
tovább
Érdekes
azonban, hogy bár nyilvánvalóan közös tőről fakadnak az
autószállítóval, a szerkezetük teljesen más. Talán a
vezetőfülke szélvédője az egyetlen közös alkatrészük – meg
persze a kerekeik, azonban minden másuk eltér.
A
testvére sem volt éppen rövid ideig az 1-75 sorban – aki a
Matchboxokkal kapcsolatban azt a kifejezést, hogy „mainline”
a szájára veszi, bátran tekinthetjük félműveltnek –, ez pedig
méltó párja. 1978-ban debütál mint MB-40 és egészen 1984-ig
marad is. 1999-re és 2000-re visszatér változatos számjelzéssel
a különböző piacokra – erről bővebben majd kicsit alább.
Ezen kívül sokszor szerepel tematikus csomagokban, így jön össze
a 80-nál is többféle változata, ami az alkatrészeinek színeiből
és gyártás helyéből jön össze. Az ember igazából akkor jön
rá, hogy egy ilyen kis gyösz hány alkotóelemből tevődik össze,
amikor felméri, hogy mik adják a színkülönbségeket: alváz –
ami egyben az első lökhárítót és hűtőmaszkot is adja –, a
fülke – ami a padlót és a hátsó kerékjárati íveket is képzi
–, a szélvédő, a felépítmény, a lehajtható ajtó és a
kerekek. Plusz még a lovak is lehetnek feketék, vagy fehérek.
Gyerekként
nem volt ilyenem és mivel sokkal kisebb volt, mint a többi
kisautóm, nem is vágytam rá – annál inkább a Convoy
lószállítóra, amim nem volt. Azzal együtt nagyon klassz
játékszer, mert a legfontosabb funkciója – a lovak szállítása
– működik. Sajnos ilyet nem fogunk látni – valószínűleg
soha többé – a „gyerekeket meg kell védeni saját maguktól”
szabályok miatt.
Balról MB-40, az 1978-as premiermodell, jobbról MB-29 2000-ből. Az utóbbi MB-49 lenne, ha amerikából származna, de valószínűleg nem onnan van.
A legremekebb benne, hogy működik. A pacik bejárata lenyitva...
...illetve becsukva. Ráadásul ezt a rendeltetésszerű használatot simán bírja évtizedekig.
Nyilván nem szimmetrikus.
Az összes ilyenhez járna két paci, de jellemzően ezek szétszaladnak az évek során. A fiatalabbikhoz is csak az egyik ló van meg. Amúgy szerintem ezek a pacik túl nagyok ehhez az 1:92 méretarányú aprósághoz.
Senki sem fogja elhinni
nekem, hogy az 1:6x méretarányban ez a típus ritka úgy, hogy
rövid időn belül már a második értelmezését mutatom be!
Pedig...
Dávid és Góliát újratöltve
A
közelmúltban szerepelt
itt a Hot Wheels XJS-e, amit lényegesen jobbnak tartok, mint a
sokkal ismertebb és gyakoribb
Corgit. Erre most elém veti magát az MC Toy feldolgozás, ami a
Hot Wheelst is megeszi reggelire.
A
látványosan Matchboxra hajazó kerekű kisautó – ezt
a „Matchbox Copy Toy” történetet feszegettük már itt korábban
is – bizony remek. Jó a színe, szép és részletes kívül-belül.
A vicces az, hogy Dávid, hát ha nem is győzi le Góliátot,
látványosan fügét mutat neki. Nem tudom megmondani, hogy a ma már
Maistoként ismert cég mikor készítette ezt a járgányt, de
mindenképp valamikor akkor, amikor a Mattelhez képest nagyon kicsi
cégnek számítottak.
Ez a lámpáiból ítélve az európai verzió.
A kerekei nem kicsit emlékeztetnek a 70-es, 80-as évek Matchboxaira, de a minősége is.
Jó a színe, jók a részletek kívül-belül. A háttérben ácsorgó Hot Wheels értelmezést is megeszi reggelire.
Hegyomlásnak szemlátomást tetszik - bár szerintem nehezen férne bele.
.jpg)
