2024/02/16

Hot Wheels Porsche Taycan Turbo S

Az elektromos autózás nem új keletű dolog, hiszen már az autózás hajnalán is készült több elektromos meghajtású autó, de aztán háttérbe szorultak a belsőégésű motorral szereltekkel szemben. A kor és a technológia előrehaladtával aztán újra napirendre került az elektromos autók készítése.

Lohner-Porsche
Ferdinand Porsche már fiatal korában nagy érdeklődést mutatott az elektromosság iránt, első munkahelye is szorosan kapcsolódott ehhez. 1893-ban csatlakozott Egger Béla cégéhez, a bécsi Vereinigte Elektrizitäts-AG-hez. Négy év után már ő tervezte a cég elektromos autóját a Lohner cég megbízásából - akik korábban lovaskocsikat gyártottak, igen magas minőségben -, ez lett az Egger-Lohner. Lohner ezután átcsábította saját cégéhez a fiatal tervezőt, így a következő műve, az agymotoros villanyautó már Lohner-Porsche néven került ki a gyárból. Így gyakorlatilag az első autó, amire felkerült a Porsche név az egy tisztán elektromos autó volt. További fejlesztései főként a hatótáv növelését célozták, amit több akkumulátorral, valamint egy belsőégésű motorral oldott meg. Utóbbinak egyetlen célja volt, a hatótáv növelése oly módon, hogy menet közben töltött az akkumulátorokat. Ezt az autót 1900-ban a párizsi Expón mutatták Mixie néven. Ha úgy vesszük, ez volt az eső hibrid autó,  aminek össztömege a 4 tonnát is meghaladta. Készült még például négy agymotorral szerelt jármű is, de a tervező zseni aztán belátta, hogy az akkumulátorok hatalmas tömege és az infrastruktúra hiánya miatt nem életképes a technológia.
 
Lohner-Porsche mozgásban

Mission E

Az 1900-as évek óta nagyon sokat fejlődött az akkumulátor és az a hozzájuk kapcsolódó technológia, így az elektromos autózás is. 2015-ben mutatta be a Porsche az első akkumulátoros-elektromos autójának koncepcióját. A négyajtós forma -ami szerintem piszok jól néz ki - alatt minden, a márkára jellemző dolgot igyekeztek belesűríteni, vagyis nem hiányzik a kiemelkedő teljesítmény és vezetési élmény sem. Persze a mindennapokra való használatóság is a listán volt, ilyen apróság például, hogy a hátsó ülés lábterénél kihagyták az akkumulátorokat, hogy még kényelmesebb legyen ott ülni. Nem aprózták el, akár 800 voltos töltési feszültséggel is táplálható az akkumulátor, mely így tizenöt perc töltés után a maximális, nagyjából 480 km-es hatótávból 400km a rendelkezésünkre fog állni. A teljesítményről két villanymotor gondoskodik (tengelyenként egy), melyek összteljesítménye 600 lóerő. Az emelt feszültség egyben könnyebb kivitelt tesz lehetővé, csökkenthető lett velük a vezetékek keresztmetszete. Persze 400V-on és akár induktívan is tölthető az akkumulátor pakk, mondjuk beállunk a garázsunkba, vagy egy ilyen helyre és úgy, mint manapság az "okos" kütyüinknél az autónál is elindulna a töltés, akár el is felejthetjük a kábeles csatlakozást. Ez, ha elterjedne igazán komfortossá és hatékonnyá tehetné a jövőben a villanyautózást.

Ez pedig egy jó kis videó, ahol kívül-belül megcsodálhatjuk

 

Taycan
A Mission E 2019-re érik be szériagyártású autóvá, Taycan néven. Persze a koncepcióautók mindig "finomodnak" mire utca éretté válnak, nincs ez másképp most sem. Szerencsére azonban a legfőbb formai jegyek megmaradtan, de például a szembe nyíló ajtók eltűntek, ami talán nem nagy baj, hiszen látványos, de a hétköznapokban talán nem olyan praktikus. Ha tehetném és rendelnék magamnak egyet, akkor amennyire lehet, a koncepcióhoz leginkább hasonlóra konfigurálnám. Ebben szerencsére partner a Porsche is, hiszen a választható kerekek között van egy ami a Mission E nevet kapta, nem véletlenül. De nem is szaporítanám tovább a szót, hiszen Karotta egy nagyon jó cikket írt róla, fogyasszátok bátran, de azért itt van róla a videó is:



Hot Wheels Taycan
Hogy milyen lett a Hot Wheels Porsche Taycan? Röviden: jó. Bővebben: nagyon jó. Komolyra fordítva a szót: tényleg teljesen rendben van, nem rugaszkodtak el a valóságtól, mondhatni Matchbox-os lett, ha értitek mire gondolok. Minden fő részlet meg van, jók a tampózások, a kerékválasztás is jól sikerült, szóval tényleg teljesen rendben van. Persze azért bele lehet kötni, hogy nincsenek tükrei, de talán ennyi ami zavaró lehet. A színválasztás elegánssá teszi, én speciel jobban örültem volna, ha fehérrel indít a Mattel, de remélem előbb-utóbb lesz olyan is.

Tükrök nincsenek, amúgy tökéletes
Elegáns limuzin kinézetet kölcsönöz neki ez a bordó szín
Hátul is ki van emelve minden fontos részlet
A sötétített ablak és a fekete színű beltér elrejti annak részleteit
Ennyire minimalista alvázat se nagyon láttam még
Hot Wheels Porsche Taycan Turbo S

Nincsenek megjegyzések: