2024/02/26

Majorette Dacia 1300

Mindig nagy öröm szoci autókat 1:64 körüli méretarányban viszontlátni, hiszen ezeken nőttünk fel, évtizedekig részei voltak az utcaképnek. Igen, kimondom, nosztalgikus birtokolni ezeket kicsiben. Még akkor is, ha az adott modell gúnyneve teljesen jogosan volt Ceaușescu bosszúja!

Franciából románosítva
Kemény dió egy olyan típusról írni, amiről mindenkinek van valamiféle emléke és benyomása. A típusismertetőt én ellustálkodhatom, mert az Autó-Motornál teljesen tárgyilagos visszatekintés készült az 1300-asokról annak ötvenedik születésnapja alkalmából, 2019-ben. Minden szavát meg tudom erősíteni! Emlékszem az 1300-asokra abból az időből, amikor a kezdetekben még jó autónak számítottak – nyilván a szocialista autók speciális mércéjével. És arra is, amikor az 1310-esek már borzalmasan rossz új autónak, szintén a nem túl magas elvárásokat támasztó mércével vizsgálva. Az erről szóló legendák annyira nem túloznak, hogy anno titkosszolgálati jelentés is készült az ügyben! Pár éves jogsival vezettem először 1310 kombit – akkor már túl pár „nyugati” autó terelgetésének élményén – és bár tényleg kényelmes volt, de nem túl fürge ámde büdös. Szemérmesen hallgat róla az Autó-Motor és a lejjebb beágyazott videó ítészei is, de az 1310-esek beltere nem tudom, hogy milyen anyagból volt, de olyan jellegzetes, átható, orrfacsaró műanyag szaguk volt, ami képes volt beinni magát az utasok ruhájába is. Nem, nem a „jó” újautó-szag, hanem egy rossz.

Találtam egy remek képet a neten arról, hogy a Dacia milyen kiviteleket fejlesztett a Renault 12-ből. Ezek közül csak a szedán és a kombi volt kapható nálunk, a többit csak azok ismerték, akik átruccantak a határon Romániába.

Beágyazok ide egy videót egy korabeli összehasonlító tesztről, elképesztő korlelet. Döbbenetes, hogy elmesélték az autót, ahelyett, hogy megmutatták volna. #regensemvoltmindenjobb


Hú, de fura ez ennyi év távlatából! Egy mai autós vloggert megköveznék egy ilyen anyagért!

Román franciául*
Nagyon-nagyon becsapós tud lenni, hogy egy kisautó hogyan hat az ember érzékeire. Azt már régóta tudjuk, hogy az 1:64 körüli méretarányban például fényhidat túlméretesen szabad csak feltenni a kisautókra, mert a méretpontosak nem mutatnak jól, túl kicsinek tűnnek.

A Majorette Daciája is átverte az érzékeim, mert „túl púposnak” tűnt, mintha túlságosan is fel lenne húzva a teteje. Illetve a C-oszlopról is az volt az emlékem, hogy az nem ilyen íves volt, hanem szögletes. Aztán megnéztem a képeket az Autó-Motor-nál – különösen a cikk kezdőképe mutatja jó szögből az autókat – és be kellett látnom, hogy a Majorette tervezőinek van igaza, jó ez!

Nagyon tetszik, hogy az első világítótestek a szélvédő anyagából vannak – ez még a szögletes lámpás 1300-as, nem 1310-es – ami manapság egyre ritkább. A nyitható első ajtók szintén örvendetesek. Az apró részletek ott vannak a helyükön festékből és nem csak az egészen apró feliratok, de például az első, irányjelző-helyzetjelző kombó is.

Egyetlen részlet nem tetszik, mert meglepő módon túl jó! A felnik. Egyszerűen túl menők ehhez az autóhoz és a korszakhoz – bár pont a fentebb látható változatokat bemutató képen valami egészen hasonlót visel a szedán, még ha valószínűleg dísztárcsa is.

Szóval jó ez, ajánlom figyelmetekbe és nem beszerezhetetlen itthon – más színekben is létezik, köztük a román trikolorban is, ami nekem irtózatosan sok. Mi több létezik rendőrségi verziója is, rendesen ahogy kell megkülönböztető jelzéssel a tetején – bár pont egy román rendőrautó engem egyáltalán nem vonz.

(*Igen, tudom, hogy ma már a Samba-Dickie group tulajdonolja a márkát, ami egykoron volt csak francia, de ennyi költői szabadságot kérek egy jópofa, de nyilván pontatlan alcímhez.)

Ez egy korai 1300-as, látszik a lökhárítójából, amiről hiányolom a krómot. Ellenpontozza a sok apró részlet.

Az első irányjelző-helyzetjelző kombó festékkel történő megjelenítéséért odáig vagyok!

A kerekek túl csicsásak a korhoz, a korai 1300-asok acélfelnit hordtak krómozott dísztárcsával.

Az első ajtók meg nyithatóak. Csak úgy alapból, nem felárért. Rád nézek szúrós szemmel Mattel fiam!

És még a kormány sem csak egy pizza! Nahát! Szellőzők kiemelve a C-oszlopon.

Pici felirat van, világítótest kiemelés, meg króm a lökhárítón nincs.

A méretarány 1:53, szóval ez a "súlycsoportjában" picikét nagyobbacska.

Nincsenek megjegyzések: