2023/02/15

Hot Wheels Mercedes-Benz 540K

Már csak azért sem vagyok vérbeli Hot Wheels gyűjtő, mert nekem pont hogy azok a HW-k tetszenek a legjobban, amikor az amerikaiak kiléptek a komfortzónájukból – igazi, utcai autók, mindenféle túlzó díszítés nélkül. Ha pedig guruló szobrokat készítenek el – mint ez a csodás Cord is – az egyenesen mesés!

1936-1940 / 44
A W29 gyári kódú Mercedest az 1936-os Paris Motor Shown mutaták be. Korának egyik legnagyobb autója két- és négyüléses kabrió, négyüléses kupé és hétüléses limuzin – 12 páncélozott karosszériával és golyóálló üvegekkel ellátott autó a náci elit számára – verzióban készült.

Soros, 5401 köbcentis, nyolchengeres motorja 115 lóerőt adott le, de a manuálisan bekapcsolható, vagy automatikusan, a gázpedál padlóig nyomásakor aktivizálódó feltöltője 180 lóerőre növelte a teljesítményt. Az autó nevében a szám a hengerűrtartalomra, a „K” a feltöltő német nevére, úgyis mint „kompressor” utal. A csúcssebessége 170 kilométer volt óránként. Négy, vagy opcionálisan ötsebességes (!), manuális váltója, vákuumrásegítéses fékrendszere volt.

A szupergazdagok játékszereként annyira sok karosszériaváltozata készült, hogy igazán nehéz eligazodni köztük – az egyedi megrendelésre készült, 70 autót amiket nem a gyár karosszált, meg bele sem merem keverni. Elképzelhető, hogy bakot lövök, de azt, amit a Hot Wheels megmintázott én a rövidebb tengelytávú, (2980 mm) kétüléses, két-oldalablakos sport „A” kabriónak gondolom.


Az 1937-es, Mercedes-Benz 540 K Sport Cabriolet A. 2022-ben a Pebble Beach Auctions 3 085 000 amerikai dollárért adta el – 2023 január közepén érvényes árfolyamon ez 1 129 418 500 forint. Ezt az 540K verziót gondolom, hogy megmintázta a Hot Wheels. (Kép: Gooding & Company)

Van a YouTube-on pár 540K videó, de nem rakom be ide egyiket sem, mert nem ez a karosszéria változat. Viszont EZT érdemes megnézetek, a motorhang miatt! A sornyolc gyönyörűen szól, de nem mondom hogy szép hangja van a kompresszornak.

Mesés
A Hot Wheels legalább 26 verziót készített ebből az autóból, köztük olyan giccses borzalmakat, hogy ha én Mercedes-Benz AG lennék, már bizonyosan pert indítottam volna ellenük! (NE guglizzatok rá, mert kiég a retinátok! Én szóltam!) Ami nekem van egy korai változatom van, 1988-ból. Ugyanez létezik fehérfalú kerekekkel is, de ezekkel a sima feketékkel szerintem szebb. Eredetileg 1982-ben debütál pirosban, fekete és fehérfalú kerekekkel is létezik és az is nagyon szép. 1991-ben készül egy fehér verziója is, de aztán valaki nagyon elszabadul odaát és jön az elmebaj. Kivételt egyedül egy 1997-es, speciális kiadás képez, amikor egy nagyon szép, sötétzöld árnyalatban, króm részletekkel jelenik meg, egy díszdobozban egy Bugatti Atlantical Talbot Lago-val.

Azt hiszem megtaláltam, hogy mit mintázhatott meg a legendás Larry Wood és igencsak jó munkát végzett. Egyetlen helyen tévedett, a motorház két oldalán nem függőleges nyílások vannak, hanem két, vízszintes csík. Ezt leszámítva csak egyetlen olyan apróságot féltem felfedezni, ami akár ott is lehetne, de nincs: Az apró fényszóró hiányát a két rendes méretű közül.

Az én példányomat Andrew0807 szerezte be, de én arcátlanul elkunyeráltam és ő – áldott jó lélek – lemondott róla.

Nekem az összhatás nagyon tetszik, bár apró részletekbe bele lehet kötni. A kerekek nyilván túl szélesek és ha már duda, meg nagy lámpatestek vannak elől, akkor az apró lámpácska is lehetne középen.

A motorfedélen nem függőleges szellőzők vannak az eredetin, hanem két, vízszintes sávba rendezett.

Ej, be szép ez! Kicsit látszik, hogy a kormány nem pizza!

Asszimetrikus! Gyönyörű részlet.

Nem tudom miért fotóztam le az alját, de ha már van ilyen kép is, itt a helye!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem biztos, hogy az egy Bugatti Atlantic a dupla díszdobozban, inkább tűnik Talbot Lagonak... persze lehet, hogy tévedek.

Amúgy nekem is az tetszik legjobban, amikor a HW kilép a komfortzónájából, és olyanokat csinál, mint például az Alfa Romeo B.A.T. 9
...

Sam. Joe írta...

@Névtelen: Teljesen igazad van, az egy Talbot Lago! Javítom rögvest, köszönöm!