2023/02/22

Matchbox MB-31 és Stars of Germany MB-05 - Porsche 918 Spyder

Ugyan e lapokon még nem szerepelt, de a Matchbox testvérmárkája a Hot Wheels korábban már elkészítette a Porsche 918-as modelljét, ráadásul két verzióban is. Ezek után furcsálltam, hogy a Matchbox is megmintázta, de a több nem feltétlenül rossz.

Porsche 918
A nagyközönség előtt a 2010-es Genfi Autószalonon mutatkozott be, persze akkor még egy prototípus formájában. A szériaérett változatra 2013-ig várni kellett, amit a Frankfurti Autószalonon lepleztek le. A gyártás 2013 szeptemberében indult, az utolsó, vagyis a 918-ik példányra pedig 2014 decemberében adták le a megrendelést, amit 2015 nyarán gyártottak le. Egy szupersportautó különlegessége a menetteljesítménye, amihez az áramvonalas karosszérián és megfelelő futóművön kívül jó erős motorra is szükség van. Jelen esetben egy 4,6 literes szívó V8-as egység dolgozik az ülések mögött, ami 608 lóerős teljesítményt tud magából kipréselni. Mondjuk úgy hogy ez nem kevés, de nem ez az egyetlen motor az autóban, ugyanis hibrid hajtásrendszerrel rendelkezik. A benzines erőforrás mellett beépítettek egy-egy villanymotort is az első és a hátsó tengelyhez. A három motor összteljesítménye így eléri a 887 LE-t, amivel 2,6 másodpercbe telik a 100 km/h elérése. Igazán ülésbe préselő teljesítmény, ráadásul a 345 km/h-s végsebesség elérésére mindössze 20 másodpercre van szüksége. Mindent úgy, hogy szinte a Toyota Priussal azonos környezetvédelmi besorolást kap, az Egyesült Államokban adó visszatérítésre jogosult aki megvásárolta. A folyadékhűtéses akkupakk az utascella és a belsőégésű motor között kapott helyett, amit kívülről is lehet tölteni - a benzinmotornak erre 2 liter üzemanyag elégetésére van szüksége, de természetesen fékezéskor is töltődik -, vagyis plug-in hibrid. Kizárólag akkumulátorról működve 19 kilométert képes megtenni. Kicsit szürreálisan hangzik párhuzamba állítva a maximális teljesítményével, de akár alacsony fogyasztású munkába járásra is befogható.

Egy rövid bemutató Chris Harristől


918 mint Matchbox
2022-ben debütál a Porsche 918 Spyder a Matchbox kínálatában, mint MB-31. Ugyanebben az évben belekerül a Stars of Germany sorba is. A két sorozat gyakorlatilag egyforma kisautókat kapott, az enyhe árnyalatbeli, és az alvázon levő gyártási számbéli különbségtől eltekintve, így úgy gondoltam lehet őket egy kalap alá venni. A kidolgozásával teljesen elégedett vagyok, minden részlet megtalálható rajta, ami pedig igényelte az ki is van festve. Egyedül talán a hátsó lámpák alatt levegőkilépő nyílást lehetett volna kifesteni, meg talán egy rendszámot rá, de ezek nélkül is teljesen jó így, kell valamit hagyni egy esetleges prémium kivitelnek is. Az ablakok még az éppen vállalható sötétítéssel rendelkezik. Beltere rendben van, kellően részletesnek találom és a motortér burkolatának nagy része is ebből a műanyagból van kialakítva. A színválasztás is jól sikerült, a kerekek is jók alatta, azok arany színét viszont nem értem. Ezüst, grafit vagy fekete színben mind jó lett volna, ez az arany nem igazán illik ide. Az alváz színével is így vagyok, mivel az első spoiler és levegő beömlő rácsozását is ez adja, valamint a hátsó diffúzor is ebből lett kialakítva, ezért a szürke helyett a fekete sokkal jobb választás lett volna. Összességében tehát rendben van, a színeket kicsit variálva azonban még jobb lehetett volna.

Egy kis keserű szájíz
Ami a csomagolását illeti, mostanában a Matchbox úgy néz ki, hogy sportot űz a gyűjtők lehúzásából. Egyre gyakoribb, hogy ugyanazt a variációt többféle csomagolásban is kiadja, ahol az egyetlen különbség a blister kartonjában lelhető fel. Jó példa erre ez a 918-as is, hiszen a Stars of Germany semmiben sem tér el az MB-31-es kiviteltől - értékelhető mértékben nem - a csomagolását leszámítva. A Power Grabs, azaz a kartondobozos kivitelt nem számítom ide, annak meglétének örülök. Az NRFB megjegyzés jelen esetben teljesen helytálló, mert nem elég, hogy a blisteresek egyforma kisautókat tartalmaznak, duplán szereztem be. Szóval sajnos igenis működik a Mattel taktikája. Mentségem, hogy hosszúkártyás MB-31-el nem rendelkezem.

Lámpa és embléma festve, a hűtőnyílás kivágva, ahogyan azt illik
A felni jó választás volt, a színe már kevésbé
Fekete színű alváz jobb választás lett volna
A motortér borítása a szélvédő műanyagjából és festéssel lett kialakítva és kiemelve
Egy pici árnyalatbeli különbség van a két modell között
A jobb oldali billogozva lett
Matchbox Stars of Germany MB-05 - Porsche 918 Spyder, NRFB
Matchbox MB-31 - Porsche 918 Spyder, blister, NRFB
Matchbox MB-31 - Porsche 918 Spyder, Power Grabs, NRFB

Nincsenek megjegyzések: