2022/10/26

MC Toy Mercedes-Benz Van 307D Ambulance

Úgy tűnik, hogy volt egy idő, amikor minden kisautógyártónak megvolt a maga, működő szirénával és fényekkel ellátott verziója a megkülönböztető jelzést viselő járművekből. A Matchboxnál ez volt a Light and Sound, a Majorette-nél a Sonic Flashers szintén az 1980-as évek végén.

Hogy az MC Toy-nak – később Maisto – is volt ilyen sorozata, az nekem teljesen új volt egészen addig, míg bele nem futottam egy mentőautóba tőlük. Túl sok mesélnivalóm nincs a típusról, mert civil változatában már láthattátok és abból a postból eltaláltok olyanokra, ahol letudtuk a típusismertetőt.

Számtalanszor megkaptuk már a kérdést, hogy milyen elem van egy ilyenben és hogy lehet cserélni. Nos, gyártótól függetlenül gombelemek vannak bennük, nem tartóban, hanem két dróttal az elektronikára forrasztva. Nem szánták őket arra, hogy cserélhetőek legyenek ezért csak úgy lehet cserélni őket, ha roncsolásos módszerrel választjuk szét a karosszériát az alváztól – aztán majd ki kell fundálni, hogy hogyan lesz ez újra egyben. Illetve forrasztani is kell az elemet le és vissza a drótok végén. Az én példányomban is a végét járja már, a LED-ek már nem villognak, csak a sziréna szól – amikor megvettem, akkor még működtek.

Az egyik – valószínűleg az eredeti – tulajdonos némi átalakítást végzett a hűtőrácson, de annyira szimmetrikusan sikerült ez neki, hogy amikor megvettem, fel sem tűnt.

Az OMSZ is használt hasonló Mercedes esetkocsikat, szóval nem teljesen idegen a látvány és a típusnak a mentő szerep, de kétlem, hogy ilyen alacsony tetős, áruszállító változatokat használtak volna bárhol is a világban mentésre.

Valamelyik korábbi tulaj módosított a hűtőrácson. Az első lámpáknak és az indexbúráknak is meg kéne lenniük, mint ahogy a fentebb linkelt testvérkéjén.

Bejárat jobbról, tehát balkormányosnak kéne lennie - a belteret az elektronika és az elem lakja.

Kritikus törődés egység. A legjobb a tetőn lévő, a LED-ek villogását kiemelő festés! Ebben már halódik az elem, nem villog - amikor vettem évekkel ezelőtt még működött.

Nyilván ilyen alacsony plafonnal nem valószínű mentőautó, meg dízelmotorral sem - lásd típusjelzés - de attól még szerethető darab.

Gyártótól függetlenül valamilyen gombelem gondoskodik arról, hogy a szülők megbánják a pillanatot, amikor megvették a csemetének. Nem szánják őket cserélhetőnek, egyszerűen, roncsolás nélkül nem cserélhetőek.


Készítettem egy videót róla, ahogy szirénázik. Mint fentebb mondottam volt villogni már nem tud az elem elfáradása okán. Bocs a minőségért, a telefonom ennyit tud üzembiztosan makró módban. Tessenek bátran átkattintani a YouTube-ra és lájkolni, LENYOMJUK A GANGNAM STYLE-t!

Nincsenek megjegyzések: