Fogadjunk erre nem számítottatok! A kettővel ez előtti bejegyzésünk kávzi folytatását láthatjátok jelen postban!
VW Transporter T3 mentő ügyekben az 1988-as és az 1992-es előzményeket itt találjátok, míg a dekorra vonatkozó, 1994-eseket pedig itt!
Fogadjunk erre nem számítottatok! A kettővel ez előtti bejegyzésünk kávzi folytatását láthatjátok jelen postban!
VW Transporter T3 mentő ügyekben az 1988-as és az 1992-es előzményeket itt találjátok, míg a dekorra vonatkozó, 1994-eseket pedig itt!
A Matchbox történetének egyik legunalmasabb kisautójából 1994-ben megpróbálták kihozni amit lehetett. Majd Ti eldöntitek, hogy ez mennyire sikerült! Természetesen mint mindig: vanitiszesek szevasztok!
Paramedikus
Az
előzményeket mind
kisautó, mind eredeti jármű ügyben egyetlen linkkel el tudom
intézni. Mielőtt kattintotok érdemes inni egy kávét!
1994-ben új funkciót adott a Matchbox a családi egyterűnek. Kerestem esetleges további szinonimák után a „paramedic” jelentésének a fejemben meglévő változatai mellé, de Google Gemini olyan frappáns kisdolgozatot rittyentett a témában, hogy muszáj vagyok ide másolni! Hogyaszongya:
„A „paramedic” jelentése magyarul mentőtiszt, rohammentős vagy paramedikus. Ezek a képzett egészségügyi szakemberek, akik vészhelyzetben, a kórházba szállításig nyújtanak orvosi ellátást, beleértve az életmentő beavatkozásokat is. Képzettségük magasabb szintű, mint az alapfokú mentőtechnikusoké (EMT), és fejlettebb orvosi beavatkozásokat végezhetnek, például infúziót indíthatnak vagy légutakat biztosíthatnak. Feladatkörük, hogy sürgősségi ellátást biztosítanak a helyszínen, kiértékelik a betegek állapotát, stabilizálják őket és szállításig segítenek. Az „emergency medical services” (EMS) csapat részei, ahol más egészségügyi szakemberekkel (például mentőautóban dolgozókkal) együttműködnek.”
No, akkor már értitek, hogy miért hiányolom a fényhidat a tetejéről! Az öntvényről már korábban deklaráltam, hogy bár halálosan unalmas autóról vették a mintát nagyon is jónak gondolom, mert részletes és „minden apróság öntvényből van”, nem festékből. A rajta lévő motívumot is teljesen rendben lévőnek gondolom! Egy kvázi mentőautó pont azért harsány, hogy észrevehető legyen, ez hozzá egy játékszer, tehát fokozottan érvényes az előbbi megállapítás. Pont ezekért fáj nekem, hogy nincs rajta semmilyen megkülönböztető jelzés – a Matchbox Memories egyébként is arról híres, hogy támogatja a fényhíd-ipart – mert a fentiek alapján több mint indokolt lenne!
A viccet félretéve:
Nagyra értékelem, hogy próbáltak egy már a funkciója miatt
eleve uncsi autóba színt vinni. Mi több én kifejezetten kedvelem,
amikor ugyanazt az öntvényt több szerepkörben is elsütik, aminek
a királya a
Mercedes-Benz 450 SEL, vagy hogy egy időben közelebbi példát
mondjak, a
Ford Crown Vic taxik és rendőrautók
változatai. De ezek igazán akkor jók, ha a fényhíd, vagy
szabadjelző is rájuk kerül.
Slusszpoén: A Prairie – ami egyébként ezzel a paramedikus festéssel
két évig, 1994-1995-ben regnált az összes piacon –, egy 1998-as 5-ös csomagban
taxi festést is kapott. Ugyan remek motívummal, de persze
szabadjelző nélkül.
A mai post sztárja hazai vonatkozású, kitűnő minőséget képvisel és egy szűk körű, elit klub tagjaivá váltok, ha beszereztek belőle egy példányt! Márpedig arra biztatnálak benneteket, hogy szerezzetek be belőle amíg van, mert olyan jótékony célra fordítják az ily módon keletkezett bevételt, aminél kevés nemesebbet tudok elképzelni!
Szent Márton
Gyermekmentő Szolgálat
A
Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot 1999-ben azért hozták
létre, hogy különleges gyermekrohamkocsik és gyermek-mentőorvosi
kocsik elindításával segítsék az Országos Mentőszolgálat
munkáját. Az életveszélyes állapotú kisgyermekek
helyszíni ellátása és szállítása különleges szakmai,
gyakorlati és műszeres felkészültséget igényel. Magasan képzett
gyermekmentős csapataik, egyedülálló gyermekrohamkocsijaik,
valamint gyermek-mentőorvosi kocsijaik hatékonyságát bizonyítja,
hogy az elmúlt 26 évben több mint 60000 (!) bajbajutott
kisgyermeken segítettek. Alapítványuk állami támogatásban nem
részesül, adó 1%-os felajánlásokból, vállalati és magán
adományokból működik.
A névválasztás is megér egy kattintást – nem, annyira még én sem vagyok elvetemült, hogy azt írjam, hogy „egy misét”. Szent Márton többek közt és Franciaország mellett Magyarország védőszentje is, mivel Római Birodalom területén, Savariában (ma Szombathely) született a Kr. u. 316-os vagy 317-es évben.
Mercedes-Benz Sprinter
E
lapokon már foglalkoztunk a csillagos márka Rövidtávfutójának –
ezt jelenti a Sprinter, mint az közismert – második
generációjával egy másik, sokkal kisebb léptékű Siku modell
kapcsán, illetve a
jelenleg is regnáló harmadik generációval egy Majorette
értelmezés apropóján.
SIKU 2115 Miesen
Ambulance
A
Sikuk ritkább vendégek nálunk, mint az egyéb márkák, aminek az
egyik oka, hogy kicsivel nagyobb léptékűek, mint a Matchboxok
amiken mi bevallottan szocializálódtunk, illetve az áruk. Nos,
jelen jármű nem kicsivel nagyobb, az 1:50-es lépték SOKKAL
nagyobb, mint ami normálisan a mi érdeklődési körünkbe esik.
Erről láthattok is egy a méretarányokat érzékeltető fotót
alább, amihez stílszerűen egy másik hazai vonatkozású SIKU
kéklámpást választottam mérőmókusnak,
ami azt az anomáliát idézte elő, hogy arról majd a jövő héten
fog megjelenni a bejegyzés – pótolom rá a linket, amint ez
bekövetkezik.
A SIKU 2021-ben dobta piacra a Sprinteren alapuló, Miesen felépítményű mentőautóját egy általános, piros-fehér festéssel, „Feuerwher 112” motívummal. A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat járművei – merthogy „ketten vannak” – ugyan System Strobel felépítményűek, de annyira hasonlítanak egymásra, hogy én egészen biztosan nem jövök rá, a nem létező „turpisságra”, ha nincs az orrom alá tolva a tény.
Az, hogy ez a kisautó SIKU gyártmány már eleve és minden túlzás nélkül garancia a minőségre. (Figyelsz, Mattel fiam? Á, dehogy figyelsz!) 1:50-es méretarány pedig szükségszerűen olyan részletek igényes kidolgozását követeli meg, amihez mi az 1:64 közeli, háromhüvelykes kisautók rajongói nem vagyunk hozzászokva. Rengeteg az apró, kidolgozott, működő részlet a kiegészítők egészen elképesztőek. Ami lehet az fémből van, a kerekeken valóban gumiból készült abroncsok feszülnek – majd a képeknél fogjátok látni, hogy mire gondolok. A minőségre, kidolgozottságra nem lehet panasz, a patinás márka pont azt hozza, amit várunk tőle, remek úgy ahogy van! Hozzá mindez nem egy speciális, (mesterségesen) drága, különleges sorozat a SIKU-tól, hanem hétköznapi – „hotwheelszes” kifejezéssel élve – mainline, igaz a nagyobb léptékű sor.
Matchboxos terminus technicussal élve a Szent Márton Gyermekrohamkocsi egy Code 2 – magyarázat a gyűjtői szlengszótárban. Code 2-nek pedig kifejezetten a minőségi és igényességi skála felső végéről való! Egyrészt az eredetit mintázó motívum nem matrica. A pontos festési technológia meghatározásának aknamezejére nem merészkednék rá, de sokkal fontosabb, hogy tűpontos, részletes és aprólékos. Hozzá adott plusz, hogy nem SIKU egyendobozban érkezik – ez sem vonna le semmit az élvezeti értékéből –, hanem az is ehhez a konkrét kivitelhez igazított, amit gyűjtőként említésre méltó extrának gondolok. Hozzá ez egy igazán exkluzív darab, hiszen mindössze 3000 példányban készült.
Addig vegyétek, amíg
van! (Ez nem vicc!)
Ahogy vénülök egyre
kevesebb dologban vagyok képes őszintén hinni és egyre jobban
kihoz a sodromból ha azt látom, hogy elesetteket, védteleneket
használnak ki. A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú
Alapítvány támogatásában őszintén hiszek és támogatásra
méltónak gondolom. Nem
hallotok ilyesmit tőlem gyakran, ez pont a második alkalom, de
mindenkit arra biztatnék, hogy támogassa a munkájukat azzal, hogy
vásárol egy ilyen kisautót gyűjtőként, vagy gyűjtő
ismerősnek, olyan korú gyerkőcnek, aki már értékelni tudja, vagy egyszerűen "csak úgy", magának.
Összefoglaltam pár érvet, hogy miért és kinek érdemes vásárolni belőle – a jótékony, emberbaráti, segítő szándék az mindegyik esetben alap:
Gyűjtőnek
Apróság, amit fontosnak tartok elmondani, mert számítok arra, hogy sikerült kedvet csinálnom nektek a vásárláshoz: Legyetek türelmesek a rendelést követően! Ne pár napos szállításra számítsatok, mint bármilyen webboltnál. A merchandising értékesítése náluk nyilvánvalóan másodlagos tevékenység, ahogy az idejük engedi. Nekem másfél hét után érkezett meg a példányom. Csendben abban reménykedem, hogy ez annak is biztos jele, hogy őrült sok rendelés futott be rá egyszerre!
Újabb olyan öntvény, amit szeretek és egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért nem éltek a lehetőségekkel, amik benne lakoztakt! És persze mint mindig: Vanitiszesek, szevasztok!
Áprilisban
láthattátok e lapokon ennek az öntvénynek a premierváltozatát.
Az a verzió 1988-89-ben regnált az 1-75 sorban. 1990-91-re annyit
változtattak rajta, hogy a dekor narancssárga helyett piros színt
kapott. Ilyenem nincs, de ami újabb két évre – 1992-93 –
váltotta igen. Ezt láthatjátok ebben a bejegyzésben.
Mint a mellékelt ábra mutatja, egészen minimálisat változtattak a megjelenésén. Kapott két „Ambulance” feliratot a két oldalára és hogy a baloldalán ez elférjen, a vörös kereszt is az övvonal fölé került.