2010/09/12

Matchbox MB-24 Lincoln Town Car – UPDATE

Nincs egy hónapja, hogy e lapokon megjelent egy hosszabb post a Lincoln Town Car-ról és máris egy variációját mutatom be, ami azért érdekes, mert olyan gyári hibát produkál, ami szerencsére nem jellemző a Matchboxra bár szerepelt már e lapokon.

Mind az eredeti jármű, mind a kisautó elemzésétől eltekintenék, hiszen ezek már megjelentek a fentebb idézett postban. A bordó változat csak és kizárólag a színében különbözik a fehértől, no meg abban, hogy ebben a formájában csak az 1991-es MC-10-es tízes csomagban szerepelt. Ebből kifolyólag az MB-24 jelölés légből kapott, az ilyen modelleknél szokásos gyakorlat szerint én aggattam rá az 1-75 szériában első előfordulásakor kapott számot. Van egy nagyon hasonló változata, ami Amerikában 1992-ben jelenik meg mint MB-43, de ez elvben egy picit sötétebb és a tető hátsó részén a – népszerű, de szerintem amúgy szörnyű – vinylborítást mímelő fekete színezést visel.

Ami ennek a konkrét darabnak a hibája, hogy a festék furcsa kis szőrszálakban válik le róla itt-ott. Úgy emlékszem, hogy ilyen hibát én Matchboxon csak egyetlen másik helyen láttam, az pedig pont a vele egy dobozban lévő Jeep 4x4 aka. CJ-5. Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy alapvetően játékszernek szánt kisautóktól modellautós részletességet várunk el – bár az is igaz, hogy gyakran kapunk is aprólékosan kidolgozott részleteket játékszer áron –, de ez a fura festékhiba nem esik ebbe a kategóriába.

Igazándiból szám nélküli Lincoln Town Car. Pici festékszőrök a vezető ablaka körül.
Némi sörte az első kerék felett.
"Halló? Ügyfélszolgálat?" Egy egész komoly szakáll a jobb hátsó ablakban.

2 megjegyzés:

porsche írta...

Ilyen szőrözést a Porsche set 3 példánya is tud: a Daf, a 911-es és a 959-es. Mondjuk én leszedtem ezeket róluk.

Névtelen írta...

Előfordul az ilyen, biztos valamelyik szorgalmas kínai munkásember vedlett, miközben az adott modell festésekor annak közelében tett-vett!:)