2010/09/07

Matchbox MB-05 Volkswagen Golf GTI

A Matchbox Volkswagen Golf GTI modellje szerintem egy szépen megalkotott példány, ám erősen hajlamos arra, hogy pontatlanul összeszerelt példányok hagyják el a futószalagot. Idén a sárga változat mellett van egy zöld recolor verziója is, amit még nem szereztem be, ugyanis mindegyik példány ami a kezem közé került, erősen zavarta a szépérzékemet. A most terítéken levő 2007-es évre kiadott MB-05-ös verzióm tökéletesen szemlélteti, hogy miről is beszélek. Nagyon jó ötlet volt a lökhárítók alját és a küszöböket megcsinálni az alvázból, ám ha a szegecs nem húzza rendesen a helyére, irtó bénán tud kinézni az egész. Az én példányom mindezt elöl és hátul is tudja, pedig ez a tökéletlen illeszkedés főként csak hátul szokott jelentkezni, ugyanis ott nem fém a szegecs, hanem a szélvédő műanyagja. Nem volt a legszerencsésebb tervezés, nem is fordul elő túl gyakran. Igazából tökéletes példányt még nem láttam ebből a Golfból - az eddig bemutatott darabokon is látható kis rés -, ám van egy határ ami alatt még mindez elviselhető. Mindenesetre már nehezen veszem rá magam, hogy beszerezzek egy újabb példányt ebből a modellből.

Kár érte
A műanyag és a fém közötti rés egyedenként más és más

6 megjegyzés:

Ferenc írta...

Émmá leáltam vele, van vagy 3, de elég is. Hacsak nem hoznak ki belőle valami nagyon szép fényezést, mondjuk gyöngyhár fehér, matt fekete vagy karbon motorháztetővel.

Charlie Brown írta...

Golf, bleeehh... Talán ha találnék egy olyat, aminek mind a 4 lámpája pont a helyére van festve, akkor betáraznék egyet, de akkor is csak a rend kedvéért. De úgy nézem, nem fenyeget hogy ilyen valaha is elhagyja a gyárkaput.

Szegecsügy: próbálta már valamelyikőtök a gyári szegecs további ellapítását? Van egy Jaguarom, aminek nincs eléggé elütve, és lötyög az alváz az orránál. Nekimennék, de nem tudom, kézi eszközökkel van-e egyáltalán esélyem úgy hogy ne barmoljam szét a fényezést a motorháztetőn.
Valahogy a gyárban is a már festett motorfedél ellenében ütik szét a fürge thai gyerekkezek.

porsche írta...

Fém vagy műanyag alvázas az a Jaguar? Esetleg egy roncsomon ki tudom próbálni, hogy miként viselkedik ilyen esetben a kényes oldal.

Charlie Brown írta...

Műanyag alvázas, egy tavalyi XK 120.
Eléggé alápárnázva a fényezett oldalt, bizonyára szét lehet nyomni, csak nem tudom megtippelni, mekkora erő kéne hozzá, és hogy préselni, vagy ütni volna jobb/kíméletesebb. A gyárban lehet hogy olyan formázott ellendarabot használnak ami kellő felületen osztja szét a terhelést hogy ne sérüljön a festés. Lehet hogy finoman megpróbálom satuba fogni, aztán legfeljebb lesz egy roggyant jagem :)

porsche írta...

Egy fém alvázas HW 928-ast fúrtam szét a minap. Az kúposra van elszegecselve, így a fúráshoz pontoznom kellett. Egy 20 dekás kalapáccsal határozott ütést mértem a pontozóra. A fényezett résznek illetve alakjának nem lett baja, igaz, hogy elég sima a motorház, de a hátsó ablakok sem rogytak meg a hátsó szegecsnél.

Charlie Brown írta...

Kiskalapácsom meg kellő kúposságú pontozó nem volt kéznél, a legjobb eszközök ami kezembe akadtak, egy pár csavarbehajtó bit meg egy kisbalta :D
Túlélte (nem a balta!), bár az alátétrongy szálmintázata belevésődött a motorház festésébe, ezt utóbb kis fogkrémpolírral tüntettem el (elég puha ez a mai MB festék, a polírrongy is két húzás után tiszta piros lett).
A szegecset nem sikerült szabályosan elütni, mert a kis "fémtölcsér" a baltacsapások hatására sem akart fikarcnyit sem tágulni-lapulni, ezért egy sima egyenes élű bittel 4 helyen hasítást ütöttem a szegecs szélébe, így ráverve már megrogyott annyira amennyire kellett.
Szinte látom, ahogy a 2071-es Christie's árverésen, ahol a gyűjteményemet fogják csillió eurókért árverezni, a gyűjtők gyanakodva nézegetik a rondán meggyalázott szegecset és suttogva vitatják majd meg hogy vajon hamis code3 ez az amúgy ritkaságszámba menő modell, vagy sem :)