2010/07/07

Matchbox MB-04 '57 Chevy Cherry Bomb

A múltkori comingoutom óta 1957-es Chevy ügyben tarthattok tőle, hogy nagy mennyiségben fognak itt előfordulni ennek a típusnak az inkarnációi mindenféle kisautógyártótól. Az 1981-es kiadású, „hotrodosított” MB-04 Chevy egy viszonylag ritkább változata szerepelt már itt egy anyagban, mikor is minden erényét és hátrányát igyekeztem elétek tárni. Most ennek egy változatával rukkolok elő.

Az előbb linkelt postban kitértem arra, hogy az első két verzió után módosítottak az autón, eltűnt róla a rendszám és a motor, kéményként meredező légbeömlői felől a borítás. Nos, a Cherry Bomb a sorban a második verzió, az előbb említett featúrákkal. Az, hogy az autónak neve van még inkább erősíti azt a képet, hogy ez nem egy utcai autó, még csak nem is hot rod, ez sokkal inkább egy dragster. A név maga egy szójáték. A cherry bomb szó szerinti fordításban cseresznye bomba, de amit takar, az egyfajta az egyesült államokban népszerű petárda, mely arról kapta a nevét, hogy erősen emlékeztet egy szem cseresznyére a 2-4 centi átmérőjű, gömb alakú testével és az abból kiálló kanócával.

A Cherry Bombról van egy a felépítését származó képem is, ami az eBay-ről származik. Az eladó egészen döbbenetes összegért árulta az állítása szerint „soha össze nem szerelt, a gyárból származó” darabot. A rajta lévő apró sérülések alapján azt mondom, hogy mese habbal és semmivel sem nyújt többet, mintha egy széria darabot fúrtak volna szét, de a mi szempontunkból teljesen mindegy is, a lényeg az, hogy feltárja azt, hogy hogyan épül fel, hogy mi van belül.

A sorban a második MB-04, '57 Chevy verzió. Ezen még van rendszám...
... és borítás a légbeömlők felett.
A Cherry Bomb szójáték az autó színével és egyébként egyfajta petárdát jelent.
Ez már nem is hot rod, ez bizony dragster.
A motortér ugyanolyan, mint a későbbi változatokon.
Az eBay-ről származó kép egy "soha össze nem szerelt" példányról.

1 megjegyzés:

RÁJEN írta...

Jól eltalált kisgép ez. Gyerekkoromban mindig beleszerettem egy-egy részletbe, és akkor napokig csak egy meghatározott szögből nézegettem az autóim. Ennél asszem az elejét szerettem csak mindig.ally