2010/01/05

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Porsche 959

Korábban nem voltam túl jó véleménnyel a Hot Wheels modellekről, de ez az álláspontom mostanra kezd átértékelődni. A mostani modelljeik közül is egyre inkább van olyan ami tetszik, de sokszor valahogy "kevésnek" érzem modelljeiket, a felemás átmérőjű felnijeikről nem is beszélve. Ami mégis sokat lendített az álláspontomon, azok a régebbi modelljeik - amikkel néha Rájen is bombáz minket -, azok még teljesen más elgondolás alapján készültek, nem voltak annyira túlzóak, mint a mostani darabjaik, az ötletes megoldásaikról nem is beszélve. Az első ilyen régebbi Hot Wheels modell, ami a kezeim közé került, az egy 1987-ben megalkotott Porsche 959-es, ami a következő évben - amiként Matchboxéknál is megszokhattuk - került forgalomba. A linkelt listából látható, hogy még tavaly is kiadták, illetve az is, hogy az én példányom a premier verzióból került ki.

Az első, ami feltűnt, az a mérete, ugyanis jóval kisebb, mint a Matchbox kivitele. A súlyáról mindez nem mondható el, ami a fém alváznak tudható be. Kidolgozása nagyon jó, gömbölydedebb a konkurenciáénál, a hátsó spoiler is ívesebb, ami alatt át is tud fújni a szél, ahogyan a motor extra hűtését szolgáló levegőbeömlőkön is, amiket a hátsó sárvédőkben találunk. A B oszlop viszont elmaradt, azt a szélvédő műanyagjából alakították ki, ami mára igen bevett szokássá vált. A beltere mérete ellenére szépen kidolgozott, a műszerfal kormány előtti kidomborítása is jól kivehető, van váltókar és kézifék is. A felniből volt szebb is a Hot Wheels kínálatában, de még ma is szépen gurul velük, igaz már enyhe ívet vesz fel közben. Összességében szép, igényes modell, mely merőben más megközelítésben készült, mint a Matchbox kivitele.

Hot Wheels Porsche 959
Innen nézve a legszebb
A Matchbox spoilere nem ilyen szép
Az alja is fém
Nem egy méret

2 megjegyzés:

RÁJEN írta...

Oké, de melyik tetszik jobban?

porsche írta...

Na ja, nehéz kérdés. Mondjuk 60:40 arányban az MB.