2009/05/18

Matchbox MB-71 GMC Wrecker - UPDATE

Erről a modellről volt már szó itt és itt, a lényeges dolgokat ott már Sam. Joe leírta, én csak kiegészíteném egy kicsit. A GMC a Chevrolet haszonjárművek nagyobb teherbírású modelljei, melynek Sierra típusát alakították át Matchboxék vontatóvá. Ez a konkrét darab, a premier modell festését viseli magán, mely 1989-94-ig készült (Areh szerint 88-tól). Színcsere után 1998-ig készült még, 1999-ben MB-14-et csináltak belőle, majd 2006-ban újra felbukkan egy szezonra MB-48 néven. Lényegesen többször, különböző festéssel is megjelent, több pakk/playset tagjaként, illetve az 1-100 sorozatban is képviselte magát - az első két link mindkettőre példa. Két éve nincs utóda a sorozatban, amivel vontatni lehetne, helyette ezt kaptuk, azonban idén már ez sincs, ennyit az autómentőkről.

Amit a képen láthattok, az gyermekkori örökségem része, 97-es újságból csomagoltam ki, állapota ezért is kirívó a korábbi Matchboxaimhoz képest - nem volt elég időm tönkretenni. Doboza is megmaradt, ami annak köszönhető, hogy garázs funkciót látott el, a kék bélés jó rámpaként szolgált. Elláttam anno pár darab matricával, amit eltávolítottam, majd a ragacs letakarítása közben sikerült benne még nagyobb kárt tennem. Annyira gyatra a festés és a piros rész minősége, hogy a ragacs eltávolítása közben mind a kettőt sikerült kicsit feloldanom pár helyen - nem alkohollal csináltam. Ezt kiküszöbölendő, a körmöm és az ujjam segítségével próbáltam lekapirgálni a maradékot, ennek eredménye lett a két villogó közti kopás. A tolólap kopása szerintem még jól is áll neki, a többi meg nem vészes. A gémje sajnos fix, - ez mondjuk ellentétben van Joe példányával -, szerettem volna, ha mozog, feszegettem is eleget, hogy miért nem megy már le, de el nem törött. A plató? műanyagja nem tudom mitől sárgult így meg, pedig a gém többet volt tapizva. A felni telitalálat hozzá, azonban ezt a diszkófelnit nem tudom ki álmodta meg rá, mindenesetre kár volt lecserélni.

A "garázsban"
Friss kopással a tetején
Meló van
Félre az útból lökhárító
Kína gyermeke

10 megjegyzés:

Ikarus 256 írta...

Lehet, hogy pont a tapogatás mentette meg a sárgulástól a gémet.:-)

Tommi írta...

Nekem egy ilyen: http://www.areh.de/HTML/Vers1869.html
példányom van, de volt a premiermodellből is, csak az eljátszottam.

Ez: http://www.areh.de/HTML/Vers5944.html
KELL!!! :)

Sam. Joe írta...

Porsche: "A felni telitalálat hozzá, azonban ezt a diszkófelnit nem tudom ki álmodta meg rá, mindenesetre kár volt lecserélni." West Coast Customs, pimp máj gány. Tényleg katasztrófa.

Tommi: Húhh, ez a Superfast katasztrofálisan ronda! A Matchbox feliratú IMHO sokkal szebb.

Ikarus 256 írta...

Tommi, kiállok melletted, nekem is tetszik az a GMC, sőt meg is van. A diszkófelnisből is van egy, annak csak a színe tetszik, a kereke randa. :-S

Tommi írta...

Joe: Nem egyforma az ízlésünk... :)

porsche írta...

Akinek van ilyen GMC-je az megírhatná, hogy mozog-e a gémje.

Tommi írta...

Az enyémen icipicit, de mozog.

Sam. Joe írta...

Ami ebben a szettben volt, annak igen:
http://matchboxmemories.blogspot.com/2008/06/k5537-junkyard-adventure-set.html

Ikarus 256 írta...

Holnap megyek haza, majd megnézem én is,hogy mozognak-e a gémek.

Ikarus 256 írta...

2005-ös és a 2006/7-es Superfaston, meg egy 2007-es 5-ös pakkban szereplőn biztosan mozog a gémje, mert ezek megvannak nekem is.
Ez lenne az említett 5-ös pakk:
http://www4.webng.com/matchbox/2007-5Pack/09-pack.jpg