Változatok egy témára: Matchbox MB-45 BMW 3.0 CSL és Modell Auto BMW

Az összehasonlítós bejegyzések témáját illetően mára egy újabb Matchbox és annak magyar másolatának összeugrasztása az apropó. Ezúttal a Matchbox BMW 3.0 CSL modelljét hasonlítom össze a Modell Auto saját megvalósításával. A fenti linkeken mindkettőről volt már szó, így én most inkább csak a hasonlóságokra és az eltérésekre koncentrálok. Sajnos most sem makulátlanok az alanyok, cserébe jó áron sikerült hozzájuk jutnom és a lényeg így is látszik, főleg hazai készítésűnek a tartóssága, már ami az alváz oxidációját illeti.

 Balra az angol, jobbra a magyar BMW

Elöl tulajdonképpen minden megvan a másolaton is, még ha nem is olyan szépen, vagy ugyanakkora méretűek, gondolok itt a lámpákra

 A Matchboxhoz képest jóval kisebbek a hátsó üléssor oldalsó ablakai a piroson. A kerekek minősége messze elmarad a Superfast kerekektől, ráadásul nincs kilincs sem, de a szellőzőnyílás meg van. Az oldalsó domborulat viszont szerintem markánsabb a magyar kisautón.

 Kicsit nagyobb a hátsó ablak, kisebb a rendszám, valamint hiányzik a csomagtérnyitó és a kipufogó a magyar modellről. Cserébe ronda öntéshiba található a csomagtartó élénél.

 Befoglaló méretük stimmel

 A tankbetöltő nyílás mindkettőn megvan, de a hátsó sárvédők domborítása nem ugyanabban a magasságban ér véget a két kisautón

 Nagy különbség, hogy a pirosnak nem nyílik az ajtaja és még beltere sincsen, ezért ilyen sötétek az ablakai

Az alváz is átalakult

Átalakítás: Matchbox MB-41 Land Rover Defender

A Land Roverek talán minden idők leginkább magától értetődő terepjárói. Emellett persze a Jeep Willys is megérdemli a tiszteletet, de talán mégis a LR tartja leginkább a mai napig is az ősi terepjáró építési hagyományokat. Erről már volt értekezés blogunkban is részletesen. Maga az ős Land Rover is munkagépnek készült. A háború utáni gazdaság igényelte hamar a többcélú, megbízható és ugyanakkor igénytelen haszongépeket.

A karosszériamunkán már túlestek, a fölösleges fémek eltűntek

Nos, a Land Rover pont ilyen. Olyannyira traktoros jellemzőkkel rendelkeztek az első példányok, hogy elől csak egy ülés volt középen. Innen indult el a polgáriasodás felé, és lett egy akár hétköznap és utcán is bátran vállalható Defender. Szerintem a ez az egyik olyan jármű a világon amit a legtöbb célra használtak és használnak, rengeteg féle célra átépítették gyárilag is, kis műhelyekben is és otthon is. Jellemzően a vidék vagy a szavannák az igazi otthona, de az angol királyi gépkocsi-flottában is megtalálható. A képeken látható jónéhány érdekes alkalmazás, melyek a sokoldalúságát mutatják. Bár a típus fejlődése a technikai vonalon nem állt meg, mégis érdekes, hogy pl. a hadseregek a régi, hagyományos motorú modelleket veszik, a mai elektronikus vezérlésű motorok helyett. Nyilván a megbízhatóság az elsődleges szempont a motor esetében is. Ezt a mai elektronikákról meg nem lehet elmondani még. A felépítmény és a szerkezet szinte változatlan, a célszerűségnek megfelelően. Talán a kényelem és a biztonság az, ami fejlődött valamelyest az idők folyamán.

Én magam egy ős Landy-rajongó vagyok, hogy mást ne mondjak az első Matchboxom egy kék, safaris változat volt, a maga tetőcsomagtartós pakkjával. Sajnos ma már nincs meg ez a példány, de rajongásom töretlen a márka iránt. Leginkább az Series II és Series III változatokat tartom igazán belevalónak, ponyvatetővel, porosan, használva…

Aki nem akar máshol utánanézni, annak íme a típustörténet esszenciája:

A legelső Land Rover lehet a fapados autó fogalmának legelső kézzel fogható és testközelből érezhető fizikai megvalósulása. A háború utáni anyaghiány párosult a mindenre befogható munkagépekre való nagy igénnyel. A maradék Jeepek már kezdtek szétesni, gép pedig kellett a szállítástól a szántásig, mindenhez. A Rover cég főmérnökének köszönhető ennek, az akkori lehetőségekből, anyagokból az akkori kívánalmaknak megfelelő gép létrejötte. A végtelenül egyszerű felépítés, az acél létraváz, az alumínium karosszéria, az egyszerű de nyomatékos kis 1,6 literes négyhengeres motor alkotta a relatíve olcsón megszerezhető munkagépet. Az alu karosszéria később szinte a védjegye lett a Land Rovereknek, és talán emiatt is van az, hogy a legyártott példányok 75%-a még üzemben van. Az első igazán autós kinézetű modellt a 80-ast - ez a szám mindig a tengelytávot jelenti collban - 1948-ban mutatták be. 

Ahogy az idő haladt és a kocsi is egyre népszerűbb és sokoldalúan (fel)használt lett, a fejlesztés sem állt le. 1957-ben már 2 literes dízelmotorral is szerelték. Egy évre rá az I-es sorozatot felváltotta a méretében, komfortjában, stílusában és teljesítményében is alaposan továbbfejlesztett II-es sorozat. Megújult karosszériával, akár 2.25 literes benzinmotorral is, szélesebb keréknyomtávval jellemezhető. 1959-re már negyed millió, 1966-ra már fél millió Land Rover futott szerte a világ útjain. Ekkor már 10 üléses változatban is lehetett kapni, a számos egyéb karosszéria variációt nem is említve. A hadsereg is komoly felvevőpiacot jelentett nem csak a brit területeken hanem szerte a világban, így megjelent két – az átlagember számára kevéssé ismert - alváltozata is a furgonszerű Forward Control és az eredetinél kisebb és könnyebb Lightweight. 

Az 1971-ben megjelent a Series III egy modernizált változata a korábbiaknak, ami kissé szebb, kissé jobb, kissé komfortosabb részletekkel bírt az őshöz képest. Ekkor már 3,5 literes V8-as motorral is rendelhető volt. Az igény változatlanul nagy a Land Roverekre. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1976. júniusában gördül ki az egymilliomodik példány a gyárból. A típus fejlődése inkább technikai jellegű az utóbbi időben illetve a kényelmi és biztonsági berendezéseket fejlesztették tovább, hogy a hagyományos megjelenés ellenére a kocsi beltartalma naprakész legyen. A terepjárási alapelvekből nem engedtek. Megmaradt az acél alváz, merev tengelyek, zárható differenciálművek a három tengelyen, komoly terepszög és terepjáró képesség, laprugók, alumínium karosszéria, könnyen szerelhető, tisztítható elemek és alkatrészek.

Szerencsére az autó nem veszett el a marketingipar diktálta divathullámok útvesztőin és a napi trendi ráncfelvarrások és műanyagizálások sűrűjében. Bár erőltetik sajnos. Az maradt – sőt annak a csúcsán maradt – ami mindig is volt: a terepjárók etalonja. A komolyan veszi a terepezést annak a a típus magától értetődő. A népszerűségéhez nem egy film is hozzájárult, a – kölyökkorunk egyik kedvencétől - az Elza és kölykei-től kezdve a Tomb Raider-en egészen a Piedone Afrikában-ig, ahol számos variációt láthatunk akár egyszerre is a filmvásznon, mind a jók, mind a kevésbé jók oldalán. Bár ma már eldőlt, hogy mégis csak modernebbre váltják valamikor a típust a közeljövőben, az bizonyos, hogy eltűnni soha nem fog csak újraéledni ismét és ismét.

Ahogy arról már többször volt szó, például itt nálunk is, rengeteg színben és számos helyzetbe hozva adták már ki a 90-es Defendert, mégis engem szokás szerint az átalakítás lehetősége ragadott meg. Mivel pont olyan még nincs amilyen az enyém, de talán még hasonló sem(?). Ráadásul komoly alapot ad a folyamathoz az is, hogy a Land Rovereket a valóságban is kismillió féle felépítménnyel, karosszéria variációval, kialakítással készítették el hivatalosan és nem hivatalosan egyaránt az évtizedek során. 

Az elemek alkotta alkatrészmátrix. Ezt vajon hányféleképpen lehet majd összerakni ismét?

Kaptam én is az alkalmon, amikor a meglévő tökéletes állapotú piros példányom mellé be tudtam szerezni két donort, amikből aztán két különféle verzió jött létre. Az egyik változat a full szafaris verzió, lehajtott első szélvédővel, fapadosan, munkagépesen vagy akár hobbisan és igénytelenül nőiesen ahogy a Mamma Mia-ban láthattuk. Emiatt a teljes tetőt levágtam és az ablakelemből is csak a szélvédőt vágtam ki. Az üvegek helyét lemaszkoltam, így a szélvédőkeretet is a kaszni színére tudtam fújni. Ezen felül még egy kissé meg is emeltem a kasznit és egy kissé szélesebb, formásabb kerék került alá. Ami még fontos, hogy lekerült róla az első gallytörő. Mivel ez egy darabból volt a belső résszel, és tartószerepe is volt, némileg a belső részét át kellett alakítanom, hogy rendesen álljon a helyén. A kartervédőt kissé átalakítottam, megnöveltem.

A lökhárító helye betömve

Tető lerövidítve, befenekelve

A kartervédő átalakítása sztirolból

A festéshez lemaszkolt szélvédőüvegek

Alapozva, összeállítva szárazpróbához

A kissé sápadt karosszéria színt a sivatagi feeling miatt választottam, viszont, hogy mégse legyen olyan fakó a kép ezért került alá a jól látható piros alsó rész. Valójában így már ál-szafaris jelleget mutat a kép, de ezt nem tartom hátránynak most sem. Az, hogy az alsó rész ilyen túlzottan erőteljes, csak a matchbox mérnökeinek köszönhető.

Itt látszik a magas fölépítés

Valójában ez tényleg az utcai verzió

A másik változat inkább egy utcai, „menőzősebb” verzió. Itt csak a fülke hátsó részét műtöttem le. Ez a rész szabadon is maradt, így jól belátni az első ülésekhez. Ami érdekesség ennél a kocsinál, hogy az eredeti tetőt félig meghagytam, csak a hátsó síkját dobozoltam be. Ezt a valóságban is sokszor lehet így látni. Az utcai feelingez tartozik még az élénksárga festés illetve a nagyméretű, peres nagyküllős krómfelnik. Ezek a kerekek egy egészen gagyi gyerekjátékról származnak, de úgy érzem a legjobban fejezik ki az utcai felvágós nagykerekes terepjáró jellemzőjét.

A sárga rövidebbnek tűnik, de ez csak optikai csalódás. Mit tesz egy lehajtott szélvédő

Belsők, eltérőek, egyszerűek

Az egyszerű, a flancos és az eredeti

Sorban, színorgiában

Más kialakítás, más funkció, más célok

Középen a kiindulási verzió, kétoldalt az átalakítások eredményei

Matchbox 60th Anniversary: MB-16 Volkswagen T2 Bus

A Matchbox idén ünnepli a hatvanadik évfordulóját, amiről az idei csomagolásokon felbukkanó 60th anniversary logó mellett egy különleges sorozattal is megemlékezik. Szerencsére az új trendnek köszönhetően, vagyis ami az amerikai földrészen megjelenik, az nálunk is kapható, igaz kisebb csúszásokkal. Ennek köszönhetően az első, hat darabos hullámból sikerült begyűjtenem magamnak a Volkswagen T2-es modelljét, amiről először a Superfast negyvenéves évfordulójára kiadott speciális változattal találkozhattatok nálunk. Az átlagosnál részletesebben kifestett - és drágább - kisautók mellé ezúttal is jár egy papírdoboz, ami talán az eddigi legnagyobb a Matchbox kínálatában. Tutira nem lesz kicsi egyik modellhez sem, cserébe legalább szép a grafikája. Maga a kisbusz hazájának színeiben tündököl, ezt kiegészítendő arany színű lett a "kiemelhető" tetőrész, a beltér, a kerekek és az alváz is, valamint kiemeltek még pár részletet - például az embléma - arany festékkel. Nos, nekem ez már egy kicsit sok, ha a kerekek nem is, de az alváz igazán lehetne krómozott, ahogyan az a pár apróság is. Ezen véleményem ellenére azért még így is nagyon tetszik - ezért is vettem meg -, a grafika eltalált és végül a koncepcióba bele is illik a sok arany, még ha kicsit giccses is lesz tőle.

 Nekem kicsit sok az arany rajta

 A grafika adja el az egészet

 A "D" betűs matrica a kedvenc részletem rajta

 Matchbox 60th Anniversary: Volkswagen T2 Bus

Ezt azok kedvéért, akik nem akarják kibontani a sajátjukat

Különleges autók kicsiben: Matchbox MB-40 Vauxhall Guildsman

A Matchbox autók eredeti változatai után kutatva bukkantam rá erre a modellre, illetve ennek a modellnek az eredetijére. Érdekes a történet, ugyanis az eredetije sem létezett, csupán egy méretarányos kiállítási modell készült belőle. 

A történet 1969-ben kezdődik, amikor is a Vauxhall angol autógyár – a korábbi évekhez hasonlóan – kiírja a dizájn pályázatát, a fiatal tervezők számára. A felkért tervezőknek 3d-s modelleket is be kellett adniuk a terveik mellé. Ezen a versenyen vesz részt Phil Gannon, és megkapja a harmadik helyezést a munkájával. Lesney megkereste a Vauxhallt, hogy járuljon hozzá a Matchbox változat megjelentetéséhez. Valamit megérezhettek a modell láttán, mert az évek során létrejött több száz formaterv közül pont ezt választották ki. 

A látványterv

A képek láttán – akinek van szeme a finom műszaki dolgok látására – elcsodálkozhat a fából készült makettautó finom kidolgozásán. Kezdve a saját hajlítású plexi ablakfelületektől, a finom kidolgozású gumikerekes felniken át egészen a belsőtér és azon belül is például a bőrből varrt ülések bordázatáig. Egy olyan modellgyártót mint a Matchbox, egy pillanat alatt megfognak az ilyen részletek. Ők azok akik ezt igazán értékelni tudják, hiszen ők nap, mint nap léptékben gondolkodnak, látnak, éreznek. Lehet, hogy ez volt a döntő szempont a kiválasztásnál?

A Matchbox végül 1971-ben adta ki rózsaszínben, zöld üvegezéssel, festetlen alvázzal, üstökös matricával a motorháztetőn - a bolgárok egyéb színeket is elkövettek. 1975-ben a Streakers verzió téglavörösben jelent meg, aminek egy rendkívül ízléstelen és semmilyen megjelenésű „versenycsíkos” és 40-es rajtszámú matricája volt. Ez a dekor melléfogás, a versenyzéshez semmi kapcsolatot nem mutató autón, ehhez képest az üstökös imitáció a kis fehér csillaggal még meg is bocsátható.

Maga a kocsi semmi különlegeset nem mutat, mai szemmel. Egy lapos, áramvonalas, az akkori jövőnek megfelelően kissé szögletes karosszéria, meglehetős fém síkokkal és nagy üvegfelületekkel. Kétüléses, orrmotoros, négykerék hajtású kialakítással. A nagy üvegfelületek még egyáltalán nem jellemzőek akkoriban a kocsikra, de később – például a nagy üveges, íves csomagtartófedél ötletét a Porsche 924-esnél vagy a Renault Fuego-nál is – megvalósították. A szélvédővel egy íven lévő és egy elemként kezelt tető megjelenése pedig napjaink technikai színvonalán érett be (Opel Zafira, egyes Peugeot-ok) sorozatgyártási szinten.

Említésre méltó egyedi dizájnelem az érdekes kerékkivágás, melyet a Matchbox változatnál is nagy pontossággal megmintázták. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kocsinak kicsit magasabb a karosszériája, mert az eredetin a kerekek teteje becsúszik a kaszni mögé, míg a Matchbox változatnál a kerekek teteje a kaszni alatt van. A belső teret, az ülés bordázatával nagyon mívesen alakították ki. Igyekeztek nem lemaradni az eredeti makett színvonalától  

A méretarányos, professzionális kidolgozottságú modell

Talán a tető és a hátsó üveg közti szélesebb – vélhetően műanyagra tervezett – sáv van egy kicsit lazán kezelve, holott az eredetin hangsúlyos szerepe van. Ennyit engedtek a gazdaságosságnak és gyártástechnológiának. A színe teljesen megfelel egy koncepcióautó színének, ahol a megfelelő figyelemfelkeltés a lényeg. A halványzöld színű „üvegekkel” teljesen szinkronban van a színárnyalat.

Az autó neve tulajdonképpen céhes mesterembernek fordítható szó szerint, de ebben az esetben talán autómakettes dizájner, jó érzésű autóiparos lenne a megfelelő. Ez tartalmában utal arra is, hogy a kocsit nem gyári tervezők alkották, hanem ha úgy tetszik amatőrök vagy szebben kifejezve félprofik. Akik – amint a példa is mutatja – tudnak alkotni legalább olyan jót, mint a hivatásos, számukra biztosított technikai és személyi háttérrel rendelkező, nagy cégeknél alkalmazásban levő társaik.

Az üstökös dekor még megbocsátható, nem olyan feltűnő

Hogy minek vonóhorog egy ilyen autóra, az örök kérdés marad

 Az a dobozon levő kép nem kicsit furcsa, ki ismerne rá ez alapján a kocsira

Különleges autók kicsiben rovatunk eddig megjelent posztjai:
Alfa Carabo
Datsun 126

Dodge Charger Mk lll.

Vauxhall Guildsman

Átalakítás: Hot Wheels Datsun Bluebird 510

A Hot Wheels először 2008-ban napvilágot látott kis fémdarabja már nem egyszer fordult elő a blog hasábjain. Porsche kolléga egy szelíd, gyári kivitelt tupírozott fel, míg én ismét a rozsdatengerre tévedtem. Ráadásul duplán. A legújabb darab most sem szalon állapotú, de remélem ettől még senki nem rohan ki a világból. Igyekeztem visszafogni magam. 

Szegény ember BMW-je

A Datsun Bluebird 510-es sorozatát a cég 1968 és 1974 között készítette. Formáját az akkortájt divatban lévő európai szedánok ihlették, mint például a BMW 02-es sorozata. A formát Teruo Uchino tervezte, a motor alapjait a Prince gyárral fejlesztették - amiből később a Nissan megvett és a  Skyline is kinőtte magát -,ami így egy Mercedes-stílusú hengerfejet kapott, melyet Yutaka Katayamának a Nissan-USA elnök-vezérigazgatójának köszönhetnek a gyáriak. A termelés 1968 augusztusában indult meg. Akkor három karosszériaváltozattal. A kétajtós és négyajtós szedán mellett létezett belőle ötajtós kombi, majd még ez év novemberében a lista kibővült a kétajtós kupéval is. 

A versenyágakban elért sikereinek köszönhetően Japánon kívül is ismerté vált. Az Egyesült Államokban és Kanadában Datsun 1600 néven, bal kormánnyal szerelve is megvásárolható volt. Az Amerikai piacon megjelent Hitachi karburátoros 1,6-os motor nevesített teljesítménye 96 lóerő volt, és állítólag elérte a 100 mérföld/órás - 160 km/h - sebességet is. A megállásért elöl tárcsafékek feleltek, a stabil úttartásról pedig a szedánoknál elöl MacPherson hátul pedig ferde lengőkaros felfüggesztés gondoskodott, míg kombik hátra laprugókat kaptak a nagyobb terhelhetőség érdekében. Az erőátvitelről egy négysebességes manuális vagy egy háromsebességes automata váltó gondoskodott. A pár hónappal később piacra dobott kétajtós kupé azonban már csak az anyaországban volt kapható. Itt azonban rendelhető volt még 1,8-as csúcsmotorral is, mely a Hitachi ikerkarburátorokkal 120 lóerőre volt képes. A megfizethetősége, jó teljesítménye és megbízhatósága miatt a mai napig nagy népszerűségnek örvend a gyűjtők között. Egy esetleges javításnál pedig jól jött, hogy számos korai Nissan és Datsun alkatrész kompatibilis volt egymással. Ennek is köszönhető, hogy a JDM világában most is számos 510-es megtalálható. 

Mi az a JDM?

A JDM - Japanese Domestic Market - azokat az autókat jelenti, amelyeket csak Japánban forgalmaztak. Számos ilyen modell van: például a korai Skyline-ok (C10, C110) és még rengeteg olyan modell ide tartozik, amikről Japánon kívül szinte senki sem hallott. Az 510 esetében ez csak a kétajtós kupéra terjed ki, ami ugye jobbkormányosként létezett. Talán pont emiatt olyan keresettek azok a modellek, amelyek bár kissé más karosszériával, de baloldali kormányuknak köszönhetően máshol is kompromisszumok nélküli használatot tesz lehetővé. 

JDM kicsiben

Mint azt már többször is említettük a Hot Wheels pár éve vigyázó szemét Japánra vetette, és számos legendás autót mintázott meg. Ez magával hozta persze azt is, hogy számos átalakítás alapjaként is szolgáltak, mivel eddig ezeknek az autóknak a kicsinyített változatát is csak Japánban lehetett megvenni. Tehát lényegében ezek is JDM-nek minősültek. Az autóm elkészültét nagyban befolyásolták külső elemek. Egy átalakítás felhívás hatására, aminek a kikötése csak annyi volt, hogy az autó Japán legyen. Az eredeti tervben egy Subaru Impreza kombivá alakítása volt a cél, ez azonban sajnos meghaladta a képességeimet. Így a határidő közeledtével a polcokon körülnézve akadt a kezembe ez a darab, amit még Tommi adott, hogy építsek belőle neki valamit. Bár még ekkor sem tudtam, hogy mi legyen belőle. A végső lökést az index custom fórumjára feltöltött Fairlady adta meg, amit Templair kolléga készített el. Ennek hatására alkottam meg a felkelő napot a motorházra, ami tipikus JDM vonás. Innentől már csak a körítést kellett kiagyalnom.

Végül a szűk színpalettámról a homok szín mellett döntöttem. Mivel alapból matt fényű így még jobban hozta a kopottas hatást. Ugyanez a szín került a spliterre is. A lökhárítót és a díszléceket nem festettem le. Egyszerűen lekapartam róla a festéket. Végül egy kis rozsdával fejeltem meg a dolgot. Itt csak egy papír zsebkendő hegyére tettem egy kis narancsot és azt húztam végig. Majd ugyanezt megcsináltam a kikevert sötétbarna színnel is. A beltérhez nem nyúltam, mert jól illik a motorháztetőhöz. A kereke pedig egy Maisto bogárról jött. Az egyetlen extra rajtuk a küllők pirosra festése. Mivel ez egy kicsivel kisebb is, mint az eredeti a hasmagasság is lejjebb került. A végeredménnyel teljesen elégedett vagyok. A három közül ez tetszik a legjobban. Azonban még így is ígéretemhez híven Tommihoz kerül, hogy az ő kollekcióját díszítse.

Felkelő nap a motorházon. Nem olyan precíz, de most csináltam először.

Lefestve. Itt még nincsenek kiemelve a részletek és még nem is rozsdásodik.

A végeredmény. Igyekeztem visszafogni magam a rozsdával.

Jól mutat a fémtiszta lökhárító

A piros kerekek akár egy igazi japán felnit is mintázhatnának

Egy JDM 510-es. A zászló és a piros kerék itt is megvan.

Matchbox Intercom City Breakdown Van

A Matchboxnál 1991-ben úgy gondolták, hogy feldobják kicsit a Motorcity sorozatukat, azt egy kicsit interaktívabbá teszik. Ennek eredményeként jelent meg 1992-ben egy nagyméretű játékszett, hozzájuk passzoló kisautókkal. A szokásos Matchbox autópályákhoz és garázsszettekhez képest annyi volt a különbség, hogy bizonyos helyeken egy kis kidudorodás volt az úttesten. Ez a rész volt az újdonság, ugyanis ha egy Intercom-os kisautót áttoltunk felette, akkor hirtelen életre kelt az egész szett, világított és hangokat is adott. A kisautókhoz különféle hangok dukáltak, amit az aljukra eszkábált vonalkód szerű rendszer keltett életre. Sajnos ilyen "város" híján ezt nem tudom nektek bemutatni, de szerencsére Zsolt_T3 nem volt rest anno kipostolni a saját példányát. 

Sajnos pontos információt nem sikerült begyűjtenem, hogy pontosan melyik modellek lettek felruházva vonalkóddal, de asz tuti, hogy az egyik kedvencem, a Breakdown Van beválogatásra került. Ahogy láttam, kétféle megoldást választott a Matchbox a vonalkódok elhelyezésére: vagy új alváz készült az adott modellhez, vagy csak egyszerűen utólagosan felhelyeztek rá egyet - gyanítom utóbbi a fém alvázas modelleket érintette. A neon narancs színű - és éppen ezért nehezen fotózható - Chevy magas hasmagasságát nagyban lecsökkenti az új alkatrész, ami teljesen elfedi a korábbi feliratok, így például a modell nevét is.

UPDATE: Ati73 jóvoltából fogadjátok szeretettel a Matchbox Intercom City-s autók listáját, letölthető formátumban. Az Matchbox forum oldalát mindig elfelejtem átvizslatni, pedig tudom, hogy rengeteg információ kitúrható onnan.

A hovatartozását egyértelműsítő logót is kapott

 

Megküzdött a fotómasinám ezzel az árnyalattal

Ettől lesz Intercom City-s egy Matchbox

Matchboxon kívüliek: Majorette BMW Z8

A Majorette napjainkban polcon levő példányai semmi olyan különlegességet nem tartalmaznak szerintem, ami a többi gyártótól alapvetően megkülönböztetné a kisautókat. Így én valójában nem modellgyártó márkára, hanem az adott kisautóra nézve döntöm el, hogy tetszik-e vagy nem. Beleillik-e a vitrinben sorakozó társai közé vagy nem. Érdekes-e valamiért a kisautó számomra vagy nem. Ezért én bizony nem tartozom a nagy tömegben kisautókat begyűjtők közé, mert eléggé kényes vagyok a kritériumokra. Mindazonáltal adott esetben egy régi lerúgott darab is megragadhatja a figyelmemet és egyből megkedveltetheti magát.

Mai áldozatom egy zsír új BMW Z8 a fent említett francia gyártótól. Emlékszem még amikor jó húsz évvel ezelőtt a Majorette sokszor milyen bumfordi vagy talán szebben fogalmazva masszív kisautókat állított elő, még akkor is ha egy-egy filigránabb darabról volt szó. Gondoljunk csak a hármas BMW-jükre. Ehhez képest ez az autó nagyon a helyén van.

Igazán impozáns, és jó társaságban is mozog

A modell eredetijét a BMW 1999-től gyártotta E52 kódszámmal. A kocsi amelyik – nem is tagadottan - az ötvenes évek végi bajor sztárjának az 507-nek a méltó reinkarnációja. Bár csak tanulmányautóként (Z07) került bemutatásra, mégis nagy sikere lett és ezért elkezdték a sorozatgyártását is- némi karosszériafinomítás után. 2003-ig mindössze 5703 darabot gyártottak belőle, melyek jelentős része a tengerentúlra került. Érdekessége, hogy kézzel gyártották és ez lehetővé tette a nagyfokú minőség elérését mind az alkatrészek mind az összeállítás tekintetében. Olyannyira, hogy a gyártásról folyamatosan tájékozódhatott a vevő és az autó mellé a gyártási képes dokumentációt is megkapta. Az utakon és a gazdagabbak parkolóhelyein méltó ellenfele volt a Porschéknak és Ferrariknak. Remekül illeszkedik a cég kétüléses sportautóinak csapatába, ez tisztán látszik. Az arányok, a hosszú első rész, a rövid far mind a BMW kétülésesek jellemzője volt. Az M5-ből származó 4,9 literes V8-as motorja 400 lóerőt tudott. A szegecselt és hegesztett alumínium karosszéria mozgatásához ez is bőven elég volt.

A technikai innovációval több területen is találkozhatunk az autónál. Érdekesség például, hogy a külső lámpáknál fénycsövet használtak izzók helyett, a gyorsabb felvillanási reakcióidő érdekében. Nem beszélve a teljes élettartamú garanciáról. Másik érdekesség, hogy egy csomó kapcsolót és kezelőszervet egyetlen központi irányítókar helyettesített, a multifunkcionális kijelzőn keresztüli kommunikáció használatával. Az, hogy ez jó megoldás-e vagy sem, majd az utókor eldönti.

Bár keménytetővel is készült, de ez az az autó a Morgan mellett, amelyik csak nyitottban mutat. Ha a tetőt felcsukják, elveszti a formáját. Kis példányszáma ellenére meglehetősen ismert lett ami talán A világ nem elég című James Bond filmben való megjelenése is elősegített. Úgy gondolom, hogy a világ egyik legjobban átgondolt és összerakott autójáról van szó amit egyedül az angol Jeremy Clarkson autós szakíró nem talált jónak.

Hagyományos BMW roadster építési jellemzők

A kis fehér autót tüzetesen megvizsgálva az alábbi észrevételeim vannak. Nagyon takarékoskodtak a tamponnyomással, mert csak a két emblémát és a hátsó lámpák egy részét nyomtatták rá. Szerencsére két csavar rögzíti össze a karosszériát a padlólemezzel és a beltérrel így hamar szétszedtem az autót és pótoltam amit tudtam. Az első lámpák üvegje alá kis krómfestéket tettem, ettől máris élőbbé vált az egész kocsi. Nem beszélve az első hűtőrács feketéjéről és a rácsok két szélén levő ködlámpák ezüstjéről. Ugyanígy oldalt a két szellőzőrostély is színt kapott. Hátul csak a két pótlámpa pirosát kellett pótolnom a kipufogó ezüstjén túl. De ha már szétszedtem akkor a belteret is kissé élőbbre varázsoltam, ahogy az az eredeti autók vegyes színű kárpitozásánál is láthatjuk. A beltér kialakítása nagyon precíz. Mindenképpen dicséretet érdemel, hogy a szélvédőkeret a fényezett karosszéria része, és nem az ablak anyagából alakították ki. A kerekek finomsága is megfelelő, de viszont egy nagy sorja volt az egyik felnin, amitől én szabadítottam meg.

Eredeti+rajz

Modell+rajz

Eredeti+modell

A fenti kiegészítésekkel együtt teljes értékű kisautó lett, a részletek a helyükön vannak és pontosan megformálták őket. Még az autó alatti szerkezetet is kialakították a padlólemezen. A kocsi arányaival sincs probléma, azonnal felismerhető a típus. Az egymásra vetített képeken is látszik, hogy minimális eltérések találhatók csak. Összességében egy tisztességesen és pontosan elkészített modellről van szó, ajánlom mindenkinek.

Minden a helyén van, az 507-es tervezője szerint is ilyenre tervezte volna manapság

Ez a csíklámpa nagyon ott van

Az eredetin a jobboldali piros lámpa fehéren(!) világított

Lapos, nagyon lapos

Nyáron kicsit forró lehet a kárpit

Erre mondják, hogy izmos far