Az előző postban az
első generációs Civic, ötvenedik szülinapjának évében kiadott
verziót mutattuk be igencsak szigorú alapossággal. Az ebben a
postban szereplő verzió a 2020-as premiermodell. Mivel ebből csak
ez az egy példányom van, nem lesz kibontva. Az eltérések a
piroshoz képest: nyilvánvalóan a színe, illetve a kaliforniai
stílusú*, de „Matchbox” állam kibocsátotta rendszámtábla,
amin „MY76TOY” (Az én 76-os játékszerem) felirat áll. Ha már
a premiermodellen is amerikai stílusú rendszámtábla volt, akkor
szerintem jogos lenne a feltételezés, hogy az autónak is amerikai
importmodellnek kéne lennie, ez pedig nem az. Amúgy a kártyán
lévő grafika is leginkább a japán belpiacos, RS modellre
emlékeztet – mínusz babák a lökhárítóról és a tükrök
rossz helyen.
*1963-tól 1969-ig a
fekete alapon sárga karakterek táblák voltak a szabványosak, pont
mint a Matchbox Civiceken. 1969-1986 közt következett kék alapon,
sárga karakterek korszak, majd 1982-től egészen máig –
átfedésben a kékkel – a fehér alapon, kék. Mindegyik
kisebb-nagyobb stílusbeli változtatásokkal, illetve 1980-ban már
nem volt elég a három szám + három betű formátum, átálltak a
hét karakter használatára. Érdekes, hogy ez még most, 42 évvel
később is úgy tűnik, hogy elég kombinációt ad ki. Egy ideje
lehet kérni – nyilván jó pénzért – a fekete+sárga, illetve
kék+sárga formátumot megint. Veteránon, youngtimeren milyen jól
mutathatnak már?
Japán belpiacos Civic RS. A blister grafikája leginkább erre emlékeztet, kisebb bakikkal.
Ebben a postban azt a
Kenworth vontatót láthatjátok, amit az első Convoy
szerelvényeimmel – a történeti hűség kedvéért CY-04
Boat Transporter, CY-03
Double Container Truck, a FedEx festéssel –
együtt kaptam karácsonyi ajándékként. Kiindulva abból, hogy
mikor szerepelt az 1-75 sorban, ez 12-13 éves koromban lehetett.
Fontos darab a gyűjteményemben, hiszen eredeti, gyerekkori példány.
No igen, játszottam vele, de a kopásai zömét egyértelműen a
kisautós dobozban való mostoha tároláskor szerezte. Az 1-75
széria premiermodelljéről szóló postot itt
olvashatjátok.
Gyerekkori példány, kapott tőlem kiképzést rendesen szegényke - pont ezért is kedves a szívemnek. Szerintem nem volt még itt olyan kép amin ennyire jól látszott a hűtőmaszkot ékítő "K".
A plezúrjai zömét a kisautós dobozban történő, szakszerűtlen tárolás okozta.
Amikor 1982-ben a
Matchbox előrukkolt a Convoy sorozattal, akkor az 1-75 sorba
bekerült a Kenworth COE. Gondolom azért, hogy lehessen cserélgetni
a vontatókat a Convoy szerelvények közt. Amit ebben a postban
láthattok, az első verziója a csak az 1-75 szériában
szereplőknek. Igazából nem is voltam tudatában, hogy nekem van
ilyen, aztán a minap rendezgetés közben tűnt fel, hogy a hiányos,
meg roncs Convoy dobozomban ott árválkodik egy ilyen – nekem
legalábbis – fontos darab. Szegény kapott a sorstól rendesen,
cserébe érdekes.
Az 1982-es premierváltozata a Convoy, Kenworth COE nyergesnek az 1-75 sorból.
Attól még, hogy az 1-75 szériába került, nem változtattak rajta semmit, bármelyik Convoy félpót elé befogható - nyilván ez is lehetett a szándék. Az viszont dicséretes, hogy ilyen festéssel nem került a Convoy sorba és a későbbi 1-75-ben megjelenő vontatók sem. FRISSÍTÉS: Nos, mint kiderült ez nem igaz! Mint arra Gabriel Čomáň felhívta a figyelmem a Facebook oldalunkon, a Redcap félpót elé befogva bizony volt ez mint CY-08! Én eddig abban voltam, hogy az egy nagyon hasonló, de picit eltérő verzió, amit a brit tudósok kifejezetten erre a célra fejlesztettek ki - a kék csíkja összeér az alsó barnával, amúgy ugyanaz. De Gabrielnek igaza van - jogos a virtuális pajzson körbehordozás -, több adatbázist is mutatott, hogy bizony, hogy de. Ezen kívül létezik még egy ausztrál, gyümölcsjoghurtos Code 2 szerelvény is ezzel a vontatóval. Becs szó nem savanyú a szőllő, de egyik sem tetszik, nagyon elüt a barna-kék vontató.
Szegényke kapott kiképzést az élete során, én is a roncsos dobozomból vettem ki, amikor rájöttem, hogy ez bizony a legelső változat az 1-75 szériából.
1968-at
írunk amikor a korábbi Le Mans és egyéb sikereket hozó Ford GT40 helyére egy új modellt hoz a gyár a Group 6 kategória
(Versenykategória volt a GT autók számára. Az általában 1000
kilométeres versenyeken kiegyenlítődött a kis és nagy
teljesítményű motorok közti különbség és a hangsúly a
megbízhatóságra és gazdaságosságra tevődött át.) előírásainak
megfelelően: A Ford F3L vagy hivatalos nevén a P68 jelű
versenykocsit,azaz a Ford Group Six-et.
A Len Bailey tervezte, Alan Mann Racing építette
igencsak gömbölyű kinézetű kocsit elsősorban Európa nagy
versenypályáira szánják. A motor és a kaszni felépítése is egy későbbi
F1-es autó alapjaival egyezett meg. Szegecselt alumínium önhordó
kialakítású karosszériája volt acél merevítőelemekkel, melyek
a futóművet tartották. Háromliteres nyolchengeres motort kapott
és a karosszériáját szélcsatornábanalakították ki. A
kétüléses zárt karosszéria igen alacsony kialakítású volt,
ezért igen jó, Cw0,27 értékkel bírt. A tetőn egy kis ablakot
képeztek ki, hogy minél inkább a nyitott autókhoz hasonló
legyen. A korai példányokon még a visszapillantó is itt az ablak előtt a tetőn volt elhelyezve. Később – némi
szerencsétlenségek után - a még nagyobb stabilitás és
leszorítóerő érdekében kisebb első és nagyobb hátsó
légterelőket is tettek rá. A hűtőt előre tették, ezért később
a levegőnyílást meg kellett nagyobbítani a hatékonyabb hűtés
elérése érdekében. Két flexibilis tankja volt a két szélén.A
kocsi végsebessége 350km/h volt. A Ford Cosworth DFV V8 motort a
hosszában a fülke mögött erősítették a karosszériához,
tartószerkezeti szerepe nem volt. A kornak megfelelő Forma 1-es
elvek szerint teljesen független kerékfelfüggesztése volt.
Kétségtelenül nagyon lapos és áramvonalas
A
rövid tesztek után a kocsi első versenye az 500 mérföldes Brands
Hatch-i futam volt. Az összesen három épített példány közül
az egyik indult a versenyen és végig vezetve a második legjobb
köridőt futotta. Azonban a verseny vége előtt motorhiba miatt
kiesett. A további versenyeken is sorozatos problémák jöttek elő.
Ennek ellenére a csapat erősen bízott a kocsi sikerében, mivel a
műszaki hibák ellenére, amikor a kocsi versenyben volt igen
kimagasló teljesítményt tudott nyújtani. Pénzügyi problémák
és a Ford hezitálása miatt a kocsi végül is nem futott be
versenykarriert, de a „mi lehetett volna belőle” kategória
egyik legszebb példánya lett. Három példány van belőle jelenleg
is, Goodwoodban szokták mutogatni az éves vonuláson.
Bár nem az eredeti színe ez, de nagyon szép meleg zöld árnyalata van ennek is
A
Matchbox által megformázott kis Ford hozza az eredeti autó
nagyszerűségét, ami elsősorban a formai kialakításra értendő.
Mivel az eredeti autó nem volt sikeres a versenypályán, ezért ma
nem is annyira ismert, viszont a dizájnja még mai szemmel is
teljesen profi, érdemes volt kicsiben is megjelentetni 1969-ben.
Ekkor még ismert is lehetett, hiszen párhuzamosan a versenypályákon
is futotta köreit. A zöld mindig is az angol versenyautók színe
volt, talán ezért is jelent meg alapszínként a zöld. Igaz, hogy
metálos, igaz, hogy nem az az árnyalat de mégiscsak zöld. Később
több színben is kiadták, többféle versenyszámmal az elején.
Volt szögletes és kerek matrica is köztük. Ezek között akadnak
meglehetősen ritkák is, például az első kocsikon a kör alakú
mezőben a hetes szám ilyen.
A hátsó rész nem teljesen hű a valósághoz
A
karosszéria kialakítása jól követi az eredeti kocsi nyúlánk
formáját. A legelső változatot mintázták meg, a
karosszéria módosítások ezért nincsenek rajta még. Egyedül a
tetőablak hiányzik, csak a helye van kijelölve. A hátsó lámpák és a
kipufogók köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Mintha a
hátsó fal magassága kissé nagyobb, magasabb lenne (lejjebb kezdődne) a valóságban (a két nyílás a kipufogók mellett csak
a későbbi verziókon került rá). Az elején a lámpák alatti
kerek – talán index - lámpa és mellettük levő kerek levegőbeömlő nyílások
hiányoznak a modellről, még jelzés értékkel sem karcolták
bele (igaz, ezek egy későbbi verzió jellemzői). Az ablaktörlő és a belső elrendezés a helyén van, csakúgy
mint a fölső légbeszívó rések. Az első kerekek között, a
légbeszívó nyílást is körbefutó karosszériaelem illesztési
vonal túlságosan hangsúlyos, bár kétségkívül a helyén van,
ott és úgy. A hátul fönt levő dupla hűtőrács is valószínűleg
még az első példányok jellemzője, mert miután az eredetire
rákerültek a hátsó stabilizátor spoilerek, egyetlen képen sem
lehet ott nyílást látni.
Jó
belegondolni, hogy egy hangulatában és stabilitásában is jól
eltalált kisautót tarthatunk a kezünkben. Bár az én példányom nem makulátlan, lévén az eredetivel közel egyidős, de m indig jó ránézni és elképzelni egy korabeli verseny hangulatát. Egy olyan korszak
versenyeinek emlékét melyek még valóban a küzdésről, az
izgalmakról az autó-autó elleni harcról szólt.
Még a motorimitáció is a helyén van
Arányok, formák, élek, vonalak, görbék mind a helyükön
A beltér is rendben van
Az ős mellett egészen újszerűnek hat
Kár, hogy nem lett sikeresebb és nem ismerhettük jobban
Az összehasonlítós bejegyzések témáját illetően mára egy újabb Matchbox és annak magyar másolatának összeugrasztása az apropó. Ezúttal a Matchbox BMW 3.0 CSL modelljét hasonlítom össze a Modell Auto saját megvalósításával. A fenti linkeken mindkettőről volt már szó, így én most inkább csak a hasonlóságokra és az eltérésekre koncentrálok. Sajnos most sem makulátlanok az alanyok, cserébe jó áron sikerült hozzájuk jutnom és a lényeg így is látszik, főleg hazai készítésűnek a tartóssága, már ami az alváz oxidációját illeti.
Balra az angol, jobbra a magyar BMW
Elöl tulajdonképpen minden megvan a másolaton is, még ha nem is olyan szépen, vagy ugyanakkora méretűek, gondolok itt a lámpákra
A Matchboxhoz képest jóval kisebbek a hátsó üléssor oldalsó ablakai a piroson. A kerekek minősége messze elmarad a Superfast kerekektől, ráadásul nincs kilincs sem, de a szellőzőnyílás meg van. Az oldalsó domborulat viszont szerintem markánsabb a magyar kisautón.
Kicsit nagyobb a hátsó ablak, kisebb a rendszám, valamint hiányzik a csomagtérnyitó és a kipufogó a magyar modellről. Cserébe ronda öntéshiba található a csomagtartó élénél.
Befoglaló méretük stimmel
A tankbetöltő nyílás mindkettőn megvan, de a hátsó sárvédők domborítása nem ugyanabban a magasságban ér véget a két kisautón
Nagy különbség, hogy a pirosnak nem nyílik az ajtaja és még beltere sincsen, ezért ilyen sötétek az ablakai
Mostanában a Matchbox nehézgépjárművei többnyire fantáziamodellek, amik közül akad jó és kevésbé jó darab. Az utóbbira itt van még egy példa a 2011-es újdonságok között számon tartott Pit King. Eléggé az év végére lett időzítve a megjelenése, hozzánk csak az idei évben sikerült eljutnia. Korábban már megjelentek a hivatalos képek róla, amiken egyből megtetszett, egyedül a plató oldalfalának alacsonyságát tudtam kifogásolni. Elhatároztam hát, hogy ha majd elém veti magát, nem fogom otthagyni. Nos, ezt már bánom, ugyanis élőben koránt sem mutat olyan jól, mint a Mattel gyári fotóján. Ha az ember tisztes távolból nézi, akkor szerintem pofás, egész jók az arányai és a vonalvezetése is. Közelebbről szemlélve azonban már kevésbé rózsás a helyzet. Először is nagyon pinduri lett, főleg ami a szélességét illeti, de hát ez egy spórolós, helykitöltő modell a kínálatban. Számos részletet megalkottak rajta, de sajnos ez sem sokat segít, erről bővebben a képek aláírásaiban. No de oké, ne legyen copyright haszongépjármű, ne is legyen pofás, feledtesse mindezt valami extra cucc, például mozgó alkatrész. Hoppá, hisz ilyen akad rajta, ugyanis a plató billenthető kivitelű! Akkor mi a baj? Az, hogy még az sem működik megfelelően, billentés közben még semmi gond, de visszacsukáskor sosem akar a helyére menni, nem fekszik fel - az mbxforumon is ilyen kép van - addig, amíg hátul a helyére nem nyomjuk a felépítményt. Ezt minden alkalommal meg kell ismételni, pedig szerintem nem lehet túl nagy kunszt ezt jól megcsinálni. Jó pár évvel ezelőtt a Matchbox maga is tökéletesen abszolválta az ilyen feladatokat, elég ha csak a jó öreg Peterbiltre gondolunk. Összességében véve látom benne az igyekezetet, sokat mondjuk nem vártam tőle, de azért erre nem számítottam, ezt így kár volt.
Elég sok részletet kapott az eleje is, sok kis lámpatest, a fő fényszórók ráadásul a szélvédő anyagából, amint a hűtőrács is. Van még rendszámtábla, ablaktörlők és visszapillantó tükrök is. Ami nincs, az a blisterképen látható beltér, helyette van egy nagyon rosszul pozicionált szegecsünk, aminek a szára közvetlenül ott virít a mattított ablak mögött, mélységesen lehúzva ezzel az összképet. Én még a hűtőrács és a lámpák között lenyúló fém részt egészen azok aljáig húztam volna, úgy szerintem sokkal jobban mutatna.
Ha nem is sokkal, de azért egy picivel lehetett volna magasabb is a billenőplató oldalfala.
Két termetes ásó került a tetőcsomagtartóra, amihez kapaszkodók és/vagy létra híján elég nehéz lehet hozzáférni.
Hátul is vannak lámpatestek, lökhárító is, aminek közepén a rendszámtábla tartónak beillő dudorodás, tulajdonképpen a billentéskor vezeti és ütközteti végállásba a platót.
Billentés elölről ...
... és hátulról. A kiegészítő szerelvények, mint a tartályok és a pótkerék ötlete és kivitelezése tetszik.
Visszacsukás után többnyire ilyen állapotot vesz fel a plató. Extraként van jókora illesztési hézagunk is az alváz és a kasztni között, illetve utóbbiból kaptunk sárvédőket is.
Tulajdonképpen ez az átalakítás a véletlen műve. Az egész úgy kezdődött, hogy beszereztem anno egy 2008-as MB-46 Volkswagen Caddy-t, ami szerintem egy nagyon jól sikerült Matchbox. Annyira megtetszett, hogy a 2009-es MB-45-ből is vettem egyet, de azt már átalakítás céljából. Először csak felni donorként nyúltam hozzá, valamint a fent linkelt postban ennek a beltere látható külön lefényképezve. Mivel még nem teljesen állt össze a fejemben a kész koncepció, így pihentettem, míg egy másik munkám alkalmával elővettem ezt is, hogy addig is lemaratom róla a festéket. Ez a művelet kicsit félre sikerült, ugyanis már eléggé masszívnak bizonyult a gyári festés, nem nagyon akaródzott teljes mértékben elhagyni a helyét. Mondjuk nagyon nem is szenvedtem vele, gondoltam majd legközelebb folytatom. Az így létrejött állapot lassacskán kezdett megtetszeni, gondoltam egy leharcolt céges autónak így még jó is lehet, amíg nem lesz jobb ötletem biztosan. Gyorsan kifestettem a hátsó lámpáit, a tükröket és az ablaktörlőket., majd túrtam neki egy viseltes kerék garnitúrát, ami méretben passzol alá. Ezzel tulajdonképpen kész is lett a véletlen szülte átalakítás. Gondolkodtam egy kis rozsdásításon, de ezt elvetettem, hiszen ez már egy modern, megfelelő korróziógátláson átesett lemezekből felépülő jármű, inkább csak napszítta, kicsit kopott festésű lehasznált lóti-futi járművet láttam bele.
A jobb első kerék találkozott már pár padkával
Megkoptak már a feliratok is
Sokat dobott volna rajta, ha gyárilag kap ilyen minimál lámpafestést hátra is
Itt még a kerekeket próbálgattam alá, de a fényezés eredeti mivolta jól látszik
Abba a generációba tartozom, amelyikbe DNS szinten kódolták bele, hogy az autó formája a három doboz; elől kis doboz a motor, középen nagy doboz az utastér, hátul kis doboz a csomagtartó. Akkor voltam a legfogékonyabb korban, amikor az országutak királya a Lada volt, szóval nincs mese, nekem az igazán tetszetős autóforma a szedán dobozautó, ez van. Így nyilvánvaló, hogy miért rajongtam mindig is a Subaru Imprezáért – már ami az első két generációt illeti, merthogy a harmadikkal és a negyedikkel úgy vagyok, mint az Alien (Nyolcadik utas a Halál) című Sci-Fi harmadik epizódjával, azaz igyekszem nem venni tudomást róla, hogy léteznek.
Bubu
Az Impreza kvintesszenciája nagyon könnyen összefoglalható: Egy bitang erős, nagyon kifinomult állandó összkerékhajtási rendszerrel rendelkező, közepes méretű szedán. Hogy épeszű – tehát nem rali- vagy utcai versenyző – felhasználók körében kinek van szüksége ilyesmire, azt őszintén szólva én meg nem tudnám mondani. Talán a tiroli földműveseknek, akik valahogy akkor is haza szeretnének jutni a hegyoldalban elterülő otthonaikba, amikor éppen fagy, meg leesett párszor tíz centi hó. Ugyanakkor erős bennem a gyanú, hogy a tiroli földművesek már rég Geländewagen nyergében küzdik le a cudar időt. Akkor meg maradnak még a tiroli földművesnék, akik nem feltétlenül birkóznak meg a G-osztály kezelésének kihívásaival? Ebben sem vagyok biztos, mert azért egy Impreza nem egy Ford Ka, amit alapvetően az átlagos női termetre és izomteljesítményre szabtak. Akárhogy is töröm a fejem, nem tudom ki az üzleti szempontból vitális célcsoport, akinek valamilyen okból tényleg szüksége van a bitang teljesítményre és állandó összkerékhajtásra egy szedánban. Valahol az Impreza egy afféle csodálatos értelmetlenség, mint annyi más fantasztikus, vonzó autó, de hát Rejtő Jenő óta tudjuk, hogy „normális kuncsaftokra nem lehet fürdőhelyet bazírozni”.
Így vagy úgy, az Impreza 1993 óta létezik és köszöni szépen jól van, tehát „nem normális kuncsaft” szerencsére akad bőven. Érdekes, hogy a fenti képletből a „bitang erős” és az „állandó összkerékhajtású” sem feltétlenül igaz. Az első generációs Imprezát kínálták 1,6-, 1,8 literes motorokkal is és csak az első kerekeket hajtó kivitelben. A Subaru hagyományosan a boxermotorok bástyája, tehát ezt az autót is ilyenek hajtják, de a hengerűrtartalom és a turbó függvényében a leadott teljesítmény valahol százkevés és 280 paci közt mozog. Az is nagyon érdekes, hogy mennyire kevés generációt számol az Impreza galaxis, miközben rengeteg változatot vonultat fel, annak a függvényében, hogy a világ mely részébe szánták az autót. Az első generáció 1993 és 2001 között regnál, a négyajtós szedánon kívül létezik kombi és kétajtós kupé változata is. A Wikipédia számos speciális kiadást említ – gyanítom közel sem az összeset –, aki szeretne ezekben elmerülni, annak érdemes átböngésznie az anyagot.
2001-ben mutatják be a második generációt, mely egészen 2007-ig készül számos változatban – na, a változatok száma és földrajzi bevetése ez esetben sem egyszerű. Meglehetősen vegyes fogadtatást kap a kinézete a „buta arca” miatt, így három különböző nózijú verzió is létezik belőle a ráncfelvarrásoknak köszönhetően. A motorválaszték – boxerek, természetesen – 1,5 literestől, 1,6-, 2- és 2,5 literesig tartanak, de ha jól tévedek, a másfél lityis az csak japán belső piacos modell, az 1,6 literes csak Ázsiában kapható, míg a maradék kettőből létezik természetes úton lélegző és turbóval erősített változat is. Így a gyári verziók teljesítménye 100-tól 300 lóerőig változik – az utólag módosítottakét meg csak a jó isten tudja, állítólag az 500 lovas Impreza sem feltétlenül ennek a művészeti ágnak az abszolút csúcsteljesítménye. A második generáció már mindegyik felszereltségi szintjében, alapáras extraként hajtja mind a négy kerekét – ami alól a japán belpiacos 1,5-ös kivétel, az van csak fronthajtásúban is, de hogy minek, azt én ugyan meg nem tudom mondani.
Buli
Egy külön pszichológiai tanulmányt is megérne az, hogy az autógyártók honnan képesek neveket találni a termékeiknek. Amikor azt olvastam, hogy a számomra amúgy olaszos hangzású Impreza név a lengyel nyelvből jön és a jelentése buli, őszintén meglepődtem. Kerestem egy szótárt a neten és jé, tényleg így van, az impreza bizony bulit jelent. Találó, az Imprezát vezetni tényleg buli lehet, de erről Rájen kolléga tudna érdemben nyilatkozni, neki megvolt. (Igaz a következő, broáfdecsúnya, amúgy az is bitang jó autó generáció.)
Az állóképek felvonultatása helyett következzék itt egy videó a TotalCar tévéműsorának fénykorából, amiből kiderül, hogy mi a csuda is az a bubu és miért van olyanja az Imprezának és hogy az miért jó dolog. (Az anyag alapvetően egy összehasonlítás a Subaru és legnagyobb ellenlábasa, a Mitsubishi Lancer Evo között, így a videó ez utóbbival kezdődik, a Mitsubishis részbe alaposan belevágva. Az Impreza valahol 1:25-nél bújik elő.)
Just one year of love...
Számomra tökéletesen érthetetlen, hogy a Matchbox kínálatában az Impreza miért csak egyetlen évig szerepel – mint MB-45, 2008-ban egységesen az összes piacon. Cakk-pakk két verziója létezik – ezek szerepelnek is e posztban – és aztán soha többé nem tűnnek elő, még speciális kiadásokban, vagy ötös-tízes csomagokban sem. A csomagolás csupán Subaru Impreza Police-nak hívja, a stílusjegyekből én úgy gondolom – javítsatok ki, ha tévedek – hogy ez bizony a csúcskiviteleket jelentő WRX, vagy WRX STi lenne úgy amúgy. Közben megnéztem, az alvázon „Subaru Impreza WRX - 2007” áll. Hogy a történet még érdekesebb legyen, a változatok rendőrségi járműként manifesztálódnak, ahogy kell fényhíddal.
A dolog szépsége, hogy ez egyáltalán nem botorság, sőt! A világ számos országában rájöttek, hogy ahhoz, hogy eredményesen tudjanak működni a rendészeti szervek olyan speciális feladatkörökben, mint az autópálya rendőrség, vagy gyors reagálású egységek, ahhoz nagy teljesítményű, gyors, jól manőverezhető járművek kellenek. Az Impreza erre nagyon jó megoldás, mert relatíve olcsó – nem minden ország képes megfizetni egy 911-es Porschét ilyesmire –, van hol elférjen benne a felszerelés és alkalmasint az elcsípett rosszfiú is. Mi több, sok helyen használják mentőorvosi feladatokra is. Az viszont külön érdekes, hogy például Szingapúrban az 1,6 literes – ha minden igaz –, 125 lóerős verzióval nyert tendert a Subaru a gyors reagálású egységek járműveinek szállítására, míg a Franciaország csendőrsége 227 lóerős WRX-eket szerzett be autópálya rendőri feladatokra.
Visszatérve a kisautóhoz: teljesen elégedett vagyok vele a maga – játékszer – kategóriájában. A WRX-re jellemző összes részletet megtaláljuk, a hátsó szélvédő feletti kis szárny kialakítása kifejezetten ötletes, a beltér a műszerfal kialakított részleteivel dicséretes, bár a kormány pizza, a részletei annak is megvannak, csakúgy mint a kagylóülések. Az első szélvédő anyagából kialakított belső visszapillantó tükör dicséretes, csakúgy mint a hátsó szélvédő ablaktörlője. Negatívum? Nincs rugózása, de hogy őszinte legyek, az nekem nem szokott igazán fájni.
Nagyon jól sikerült, újkori Matchbox ez a kisautó, aki 2008-ban lemaradt róla, az bánhatja. Örülnék neki, ha a cég elővenné ismét, hogy civil verziókat is faragjon belőle!
Nagyon jók az apró részletek, a hűtőrács, a légszipoltyú és a többi. Lehet, hogy a világítótestek elviselnének egy pici festéket, különösen a fehéren.
Elvben a keréktárcsának arany színűnek kellene lennie, de mint az alább látszik, ez nem szentírás. Ez amúgy a mindkét létező változat.
Sok vita folyt arról a kisautós fórumokon, hogy a festések mely ország rendőrségi festését idézi, de végül nem született konszenzus. Nos, egy tisztességes játék-járőrkocsinak van fényhídja, értem?
A hátulja egyértelműen elviselné a kifestett részleteket - talán ha a Matchboxnál egyszer újra előveszik ezt az öntőformát.
A szélvédő mögött a belső visszapillantóért jár egy piros pont.
A szélvédő feletti kis szárny kifejezetten ötletes, a hátsó ablaktörlő szintén szerethető részlet.
Matchbox MB-45 Subaru Impreza Police, NRFB, 2008-ból az egyik változat.
Matchbox MB-45 Subaru Impreza Police, NRFB, 2008-ból a másik változat.
Szingapúr rendőreinek Imprezája. Mindössze 1,6 literes motorral szerelték.
Franciaország csendőreinek Impreza WRX-ei még tréleren. Az aranyszínű felnik és a nagy szárny - sőt a kicsi sem - az egyenruhás verzión nincs meg.
Az az érdekes helyzet állt elő, hogy Ford Cargo teherautót mintázó kisautó már többször is szerepelt e lapokon, csak éppen Majorette gyártmányként, egy ponyvás és egy tartályos szerelvényként. Mint azt a mellékelt ábra is mutatja Matchboxban is létezik, többek között mint szemétkonténeres autó.
Az MB-45-nek az 1988-as katalógusban van először nyoma, az alvázán azonban 1986-os dátum olvasható, de Areh 1987-tól jegyzi. A premiermodell ezüstszürke, piros csíkozású konténert hord a hátán és az utolsó katalógus, amiben így szerepel az 1991-es. 1992-től már piros rajta ez az alkatrész és az azt követő évben is. Itt kihagy pár évet, de 1996-ban felbukkan ismét ugyanígy, 1997-ben pedig utoljára szerepel a németországi kínálatban. Az alvázán Ford Cargo Skip Truck megnevezés szerepel, de persze a katalógusok össze-vissza nevezik mindennek, leginkább a teljes nevének csak az utolsó két szava szerepel. A teherautó hűtőrácsán azonban jól látható módon ott a Ford-ovális. (Ha már itt tartunk: akkor az eredeti járműről azt a keveset, amit kitúrtam a netről olvashatjátok a fentebb linkelt, első Majorette-es postban.) Szeretem ebben a darabban, hogy igazi játékszer, képes le-fel tenni a konténert anélkül, hogy a gém pár mozdítás után letörne. Hiánytalan darabot annyiban nehéz találni belőle, a játék hevében a konténer el szokott veszni ezekről, úgyhogy inkább a dobozos darabokra érdemes utazni.
Ez a darab is abból az MC-10 szettből származik, mint a már itt szerepelt MB-63 VW Golf II GTI, illetve MB-16 Land Rover 90-ek. Érdekes, hogy az MC-10 1991-re datált és ez a darab csak 1992-ben jelenik meg az 1-75 sorban.
Matchbox MB-45 Ford Cargo Skip Truck. Ebben a formájában 1991-ből.