2022/02/23

Hot Wheels Standard Kart - Super Mario

Azt már tudjuk korábbról, hogy a Hot Wheels elég tágan értelmezi a filmes autó kategóriát, sőt, jelen alanyunk még csak nem is filmes adaptáció (Ami készült film azt inkább jobb elfelejteni.). Szerintem Super Mariot senkinek sem kell bemutatni, nagyszerű videójátékok készültek a játékipar hőskorától egészen napjainkig a "főszereplésével". 

Ezek közül a számunkra most aktuális az pedig a Kart sorozat, jelen jármű innen származik. Itt a Mario világából megismert karakterekkel lehet versenyezni egymás ellen, mindenki egyedi gokarttal rendelkezik. Persze nem csak egy sima autóversenyről van szó, hiszen a pályán különféle akadályok várnak ránt, illetve felvehető extra holmik is, amivel például olajfoltot hagyhatunk a hátunk mögött, vagy éppen egy rakéta kilövésével "lassíthatjuk" az előttünk haladót. Igazán élvezetes és szórakoztató, aki még esetleg nem tette próbálja ki valamelyik részét!

A Hot Wheels égisze alatt 2019-ben jelent meg egy Mario Kart nevű sorozat, amiben először felbukkant ez a Standard Kart névre keresztelt gokart. Minden karakter ugyanezt a gokartot kapta meg, csak a festését igazították hozzájuk. Nem elhanyagolandó tény, hogy maguk a karakterek is ott ültek a jármű ülésében. 2021-ben viszont kicsit alakítottak rajta és immáron figurák nélkül megjelent a mainline sorban is, az én, vagyis a fiam példánya már innen való. Persze sokkal jobb lenne Marioval az ülésében, de most be kell érnetek azzal, hogy mellette áll és büszkén megmutatja nektek - a figura Kinder tojásból származik.

Mario és az ő büszkesége
Az első idom és a kormány alatt történtek változások az eredetihez képes. Zártabb lett és nincsenek pedálok.
Nem csak a kék alváz, a matt fekete rész is fémből van. Súlyos, masszív darab a méretéhez képest.
Sajnos csak így tud "beülni", viszont elég jól a helyén marad. Úgy látom mérete is pont megfelelő.

1 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Mario nélkül ez egy nagy nulla! Vele állat, de nélküle...