2010/09/23

Matchbox MB-29 International CXT

Az amerikaiak többsége szereti a nagyméretű autókat, a hatalmas motorokat és a pickup kisteherautókat. Ezt a három dolgot nem nehéz egyesíteni, szép számmal vannak jól megtermett, túlmotorizált ilyesfajta pickup-ok. Ami viszont lekörözi mindegyiket, az a 2004-2008-ig, az International Truck által gyártott XT sorozat. A három változat közül esetünkben most a CXT - Commercial Extreme Truck - a lényeges, ami egy Durastar teherautó lerövidített, négyajtósra bővített fülkéjű platós változata. Méretei tekintélyt parancsolóak, a 6,4 méter hosszú és 2,7 magas járműhöz 6600 kilogrammos menetkész tömeg tartozik. Eme tömeg mozgatásáról házon belül készülő motort használnak, mégpedig egy 7,6 literes sorhatos dízelt, ami háromszáz lóerős teljesítményre is képes. A négy hajtott kerékhez automata válton jut el az ereje, a megállásról pedig pneumatikus fékrendszer gondoskodik. A fülkében teljes kényelemben és luxusban utazhat négy ember a bőr ülésekben, feltéve ha nem okoz gondot a 70 literes tank megtöltése.

A Matchbox kínálatába 2006-ban került bele mint MB-29, majd MB-60-ként folytatta pályafutását. Az 1-75-ös katalógusba 2008-ban és 2009-ben nem került bele - 1-100-ban MB-68 és MB-65-ként igen -, viszont egy Ocean Research nevű ötös pakk keretében hozzájuthatott a nagyérdemű. Idén újra elérhetővé vált mindenhol ez a modell is. Az én példányom az imént említett ötös pakkból származik. A lekicsinyítés során igen jó munkát végeztek a Mattel szakemberei, szép, részletes példány lett. Az eredeti jármű tekintélyes méretei miatt egy személyautót mintázó Matchbox mellett nem nagyon jön át a mérete, ugyanis a szokásos 1:6x-es kicsinyítés helyett jelen esetben ez az érték 1:89. Inkább az 1-75 kamionjaihoz, teherautóihoz passzol, amik mára szinte teljesen eltűntek a kínálatból. Mérete ellenére igen könnyű darab, jóval több benne a műanyag, mint a fém. A krómozott műanyag alváznak minden oldalon jut szerep, a teljes front, a vonóhorgos hátsó lökhárító, a benzintankok és a hatalmas kipufogó is abból lett kialakítva. A szépen kidolgozott beltér anyagából készültek a fellépők és az első sárvédők műanyag betétjei. Hibaként a hosszát említeném, ami szerintem kicsit nagyobb, mint kéne, picit zavarja szépérzékemet a mélyre lenyúló hátsó fellépők és a hátsó kerekek közti hatalmas űr.

A tükröket leszámítva minden részlet megtalálható rajta
Jellegzetes elem a kipufogó. A kúpforma helyett szívesebben látnék itt a régi Convoy kamionokon előforduló formájút vastagítva.
A platót nem részletezték túl
A fellépő és a kerék közti nagy rés ami nem tetszik benne
Tekintélyt parancsoló monstrum
Nem a parkolóhelyek barátja

3 megjegyzés:

RÁJEN írta...

Jól sikerült darab ez kicsiben, de pont a méretaránya miatt nekem nem bejövős... De tényleg tetszik!

Ikarus 256 írta...

Sokáig nem tetszett ez a Matchbox, de idén úgy döntöttem, hogy ha találok valahol egyet, akkor azt megveszem.
A kipufogó valószínű azért lett kúpos, mert így könnyebb kiszedni az alvázat a fröccsöntőszerszámból.

saruman írta...

i have this 1 in orange colour!