2009/06/23

Matchbox MB-56 Mercedes-Benz 450 SEL átfestés

Remek átfestés ötletet láttam egy a Vaterán árult Matchboxon. Az idea eredeti és zseniális, a megvalósítás bőven fejleszthető, ezért gondoltam megosztom veletek!

A kiindulási alap az MB-56 Mercedes-Benz 450 SEL, abból is az először az 1983-as katalógusban szereplő rendőrségi változat. (Rendelkezem egy komolyabb kontingenssel ennek a járműnek a legális Matchboxnak tekinthető verzióiból, úgyhogy mindenképp lesz róla rendes post majd valamikor, ezért most nem nagyon pazarolnám rá a karaktereket. Nem, Rájen nem szólsz be! 8-p)

Amit az ismeretlen mester készített, az egy magyar rendőrségi változat, aminek az a szépsége, hogy létezett hasonló. A kitűnő Policecars.hu oldalon megcsodálható egy régi, újságból szkányolt kép arról a rendőrségi járműről, amit arra használtak, hogy a VIP konvojokat vezessék fel vele. Világosan emlékszem rá, merthogy gyerekkoromban én ezt látva nyálcsíkot húztam magam után a gyönyörűségtől, nagyjából mint a csiga az akácerdőben áthaladtában. Persze a csiga nem ezért húzza a csíkot, de ebbe ne menjünk most bele, részletkérdés. Nem vagyok Merci tudor, de amennyire én elnézem a képet, ez bizony ugyanaz az S-Klasse mint amit a Matchbox is megmintázott. Még az is stimmel, hogy én erre kisgyerek koromból emlékszem, merthogy a W116-ost 1972-1980 között gyártotta a Daimler-Benz. Szóval az ötlet telitalálat, a megvalósítás annyiban hibádzik, hogy az eredeti modellen lévő sziréna erről a darabról hiányzik – gondolom már az átfestés előtt elveszhetett – és a készítő ide egy antenna szerű dolgot helyezett el. Persze ha lennének még képek az eredeti autóról – itt most kicsit reménykedem, hogy a Policecars.hu szerkesztői ismét ellátogatnak ide, látván hogy innen megy oda forgalom, abban pedig még jobban, hogy esetleg van még valamiféle képük a gép hátsó feléről is – akkor még igényesebb Matchbox átalakítás lenne készíthető, de én a már fentebb linkelt fotónak is nagyon-nagyon örülök.

Nos, itt jön a csavar! Mivel drága látogatóim közt bőven akadnak nálam SOKKAL jobb kézügyességgel megáldott, tehetséges alkotók, szeretném bejelenteni az igényem egy ilyen módon átalakított darabra! Nyilvánvalóan azért nem mozdulok rá a Vaterán árult darabra, mert zavarja a szépérzékem a sziréna hiánya. A kiindulási alap nem ritka modell, kopott festésű, de hiánytalan változatai könnyűszerrel beszerezhetőek, ésszerű áron.

Természetesen egy így átalakított, igényes darabnak akkor is szívesen biztosítok megjelenést, ha a készítője nem akarja azt nekem eladni, vagy elcserélni. Nos, uraim?

A legszebb benne, hogy létezett a valóságban is hasonló! Az ötlet kitűnő.
Csak az az antenna ne volna!
Nem elég jó a kép, de mintha a villogók is túl mélyen lennének.

14 megjegyzés:

PMGabi írta...

Üdv!
Én is megtaláltam és én is szóltam a kollégáknak (itt: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9047415 ) és nekem is tetszik és egyszer csinálok egy hasonlót én is, már csak azt nem tudom mikor...:P
Lesz valami az orosz/Ladás tervekből? Az aukciós oldalakon iszonyat árai vannak egy-egy MB-méretű orosz gépnek...
Szia!

Sam. Joe írta...

Nem, azt hiszem nem lesz. Sokallom a költségeket, úgy ahogy van. 8-(

RÁJEN írta...

Az ebben az érdekes, hogy mintegy 10 évvel ezelőtt is láttam ilyet élesben, szintén valami delegáció előtt. Fotót csak az újabbakról találtam:
http://www.flickr.com/photos/q8500e/3009232310/

porsche írta...

Vaterán nekem is feltűnt, meg a kék Niva is, amilyet rendeltem volna, na de annyiért amennyiért fent van köszönöm nem.
De jó lenne már végre folytatni a felújításokat...

PMGabi írta...

Hát kár...:(

Sam. Joe írta...

Rájen: Mondom én, hogy létezik egy nagy, autóimádati közös tudatalatti.

PMGabi: Nézd, ha én, aki néha képes eszetlen pénzeket költeni kisautókra - huhh, ha egyszer a feleségem beleolvas a kommentekbe, akkor nekem reszeltek -, hogy szerintem sok érte, akkor az _TÉNYLEG_ sok. ;-)

Ikarus 256 írta...

Az a helyzet, hogy én ennek az eladónak az árui meg se nézem, mert megjártam egyszer az átfestett autóival, de ez tényleg telitalálat!

Tommi írta...

PMGabi: Látom, hogy licitálsz a Samarára.
Én is nagyon szeretném megkaparintani. Főleg azért, mert a Samara gyerekkorom autója. Több is volt a családban. :)
Győzzőn a jobb :)

PMGabi írta...

Sam.Joe :értem én, engem is szorítanak itthon, minek "szórom" ilyesmire a zs.-t...:)))
Tommi :hát próbálkozz, de sztem sokan fenik a fogukat arra a gépre...:)

RÁJEN írta...

Ezzel lehet pályázni? :)
http://www.mboxcommunity.com/cfalkens/Matchbox/Catalog/LS/LS40-75/LS56c/LS56c-prfa.jpg

Sam. Joe írta...

OMFG!

PMGabi írta...

Rájen: ez odaver! :P
Kb., mint a tigriscsíkos nyúl...:)

PMGabi írta...

Újabb magyar Merga...: http://www.vatera.hu/mercedes_benz_300e_matchbox_rendorseg_149689029.html

Sam. Joe írta...

Jaja, láttam. De több okból sem tetszik. Zavar a napfénytető a fényhíd alatt és a hátsó ajtó mögött fura a festés.

Igazat kell adnom Ikarus 256 kollégának, illendő lenne feltűntetni, hogy ez egy átfestett darab.