Katalógusok: Matchbox Collectors Catalogue (UK) 1972

Változatlanul odáig vagyok a régi Matchbox katalógusokban felbukkanó grafikákért! Micsoda remek poszter lehetne mondjuk a tízedik oldal az egymással csatázó Ford Mustang és Dodge Charger dragstereivel!

Átalakítás: DeAgostini Retróautók LADA 2101 – Öreglány Mini-Me

Magyarország legismertebb Lada játszóautójának* van egy kistesója. Nem is akármilyen. E lapokon a helye, hiszen igencsak blogközeli a készítője.

Legenda vagyok

Andris barátom játszóautója szerintem a legismertebb „életben lévő” - na, nem úgy mint Stephen King Christine-je – Lada Magyarországon. A remek ízléssel, odaadó törődéssel épített Öreglány – mert hogy neve is van – mindig kedvelt és alaposan körülfotózott szereplője volt az autós találkozóknak, Lada szcénán innen és túl. A közismertségre akkor tett szert, amikor ellopták és elpusztították. Sajnos az, hogy autókat lopnak ebben az országban az alkatrészeikért nem akkora szenzáció, hogy futótűzként terjedjék a híre a Facebookon és az online autós sajtó is felkapja a témát. Az azonban már igen, hogy a tulajdonosa a lopás után nem sokkal fellelt kibelezett tetemet meglátva ne összeomoljon, vért kívánjon, hanem a maga végtelenül rokonszenves és szerény módján azt mondja, hogy „Újrakezdem” már igen. Pontosan ez történt. Akár azon az áron is, hogy a saját tulajdonát vásárolta vissza a szeretett tárgy újjáépítéséhez.

Azt gondolom, hogy az emrihárdok, békrisztiánok, esnorbertek – és végtelen számú pajtikáik – világában ez olyan tanítás ami mellett nem lehet elmenni. Hogy ezt nem csak én gondolom így, azt egyértelműen bizonyítja, hogy számtalan ismerős és ismeretlen fejezte ki együttérzését, ajánlotta fel segítségét Andrisnak. Andris nyilván nem pályázott efféle ismeretségre, főleg nem ilyen áron, de az Öreglány legendás lett, még Csikós Zsolt is neki dedikálta a könyvét, nem Andrisnak. Az egész, igen szomorú történetet összefoglalják Becsületesnepper videói:

 

Hogy kerek legyen a boldog befejezésű történet, az újjá- pontosabban a jobbá építésről, és az Öreglány mostani állapotáról szóló videók is szerepeljenek itt. Tehát a MÁSODIK, HARMADIK, NEGYEDIK és ÖTÖDIK rész itt – tessenek fogyasztani!

Bár azt hiszem egy 2101-es Lada esetében teljességében elhanyagolhatom a típusismertetést, létezik egy átfogó, olvasmányos, teljesen hiteles típustörténet a témában. Igény szerint tessenek ezt is fogyasztani!

Mini-Me

A Mike Myers főszerepelte, Austin Powers filmek főgonoszának, Dr. Genyának (Dr. Evil) van egy kisméretű másolata Kicsi-Én (Mini-Me). Szerintem a teljes James Bond paródia filmfolyam katasztrofálisan fárasztó az altáji poénjaival, de ha már a gazdája – nyilván viccből – így hívja, nem térhetek el ettől.

Tehát Mini-Me eredetileg a legelső, DeAgostini Retróautók sorozatból származó – aminek az 1500-as Lada volt az első számában –, 2101-es Lada fehér színben látta meg a napvilágot. Az Öreglánnyal azonos színt a nagytesóval egyszerre kapta meg, ugyanott, ugyanakkor ugyanattól a lakatos-fényező mestertől, ugyanazzal a festéssel. Mini-Me az évek során – többé-kevésbé – követte az Öreglány megjelenését – nyilván Andris nem verte szét – és most végre beérte az éppen aktuális állapotot a napokban.

Slusszpoén: Ez a tény, illetve az, hogy Andris a blogunk társszerzője már hosszú évek óta, Andrew0807 álnéven adta e post apropóját. A bejegyzésben szereplő fotókat kivétel nélkül Andris készítette, bár némelyiket közel sem azzal a szándékkal, hogy azok valaha is publikálva legyenek bárhol. Ezek az én önkényes kiemeléseim.

*A fenti kijelentés egy teória, még csak nem reprezentatív felmérés sem készült.

 

Mini-Me korábbi állapotai. Háttérben az Öreglány.

Mini-Me most. Beérte az Öreglány aktuális megjelenését. A rendszám az, amival a kiindulási alapot képező DeAgostni modell érkezett.

E három fotó az, ami nem úgy készült, hogy valaha is publikálva lesznek, de én érdekesnek találtam őket. Remekül látszik, hogy milyen az amikor Lada-idő van, mi volt az eredeti kiindulási alap, illetve az Öreglány jellegzetesség "sószóró" felnik.

 

Szolgálati közlemény: VISSZATÉRTÜNK!

Talán nem bánjátok, ha megosztok némi háttérinfót a házunk tájáról.

Mindenekelőtt: VISSZATÉRTÜNK! A múlt hét óta ismét vannak postok a blogon rendszeresen. Bár voltak kóbor postok, a "motorháztető alá" nem néztünk be évek óta és hát bőven volt mit rendbe tenni. Lett új fejléc, más oldalszélesség, kigyomláltam a teljesen döglött linkeket mindenhonnan, a „Médiatámogató” szekcióból, az értékes, de szunnyadó oldalak átkerültek a statikus linkek közé.

Panaszt szeretnék tenni!

A Blogger motorján rengeteget változtattak és egyáltalán nem előnyére. A YouTube – vagy bármi más videómegosztó – beágyazások mobil nézetben nem jelentek meg, HTML-ben kell intézni. A képfeltöltés ami mindig is remekül működött teljesen megkergült, egyesével lehet csak képeket feltölteni, különben véletlenszerű lesz a sorrend, ahogy megjelenik az oldalon és akkor lehet HTML-ben rendet rakni, ami nem könnyű, mert ömlesztett, tagolatlan kódot generál a blogger – régen nem így volt. Tanuljuk újra éppen az egészet – a régi rigolyáit már ismertük, most fedezzük fel az újabbakat.

„A legnépszerűbb közösségi oldal”

A Facebookkal most már hivatalosan is tele a puttonyom. Személyes FB oldalam nincs és nem is tervezem, hogy lesz. Na, ez nem csak hogy nem változott, de megerősödött bennem hogy így is marad. A FB a "túl sok átirányítás" hibát játszik velem, aminek nagyjából semmi orvoslata nincs (töröld a sütiket és próbáld újra, ha elkezd működni örülj, ha nem akkor így jártál). Több böngészővel, több gépen, ugyanezt csinálja. Ezért meglehetősen... Khmmm... Korlátozott az, hogy milyen funkciókat érek el. Mondok pár példát:

• Nem tudok létrehozni szavazást, ami kettőnél több választ tartalmaz. Van erre kitűnő beépülő program, csak a fenti hiba miatt ugye...

• Nem tudok FB üzeneteket olvasni. Azt látom, hogy van – most éppen – két olvasatlan üzenet, csak megnézni nem tudom őket. Ez úton kérek elnézést azoktól, akik oda üzentek. Ötletem sincs, hogy hogyan tudnám megoldani.

Az új bejegyzésről szóló értesítők legalább stabilan működnek – el ne kiabáljam – de azt külsős program csinálja, lehet hogy azért. Nem tudom, hogy valami, ami ennyire bénán működik, hogy tud stabilan a legnépszerűbb közösségi oldal lenni.

Segítsetek!

Szeretnénk úgy időzíteni a blogon megjelenő postokat, hogy azok el is jussanak hozzátok. A forgalmi adatokból úgy tűnik, hogy sokan jöttök Facebookról, tehát iszonyúan nem mindegy, hogy mikor kerülnek ki a postok, mert attól tartok, hogy – például – ha délután, vagy este nézitek a Facebookot, akkor a délelőtti értesítők már nem jelennek meg, vagy átlapoztok felettük. Tehát:

Ha bármi kérdés, észrevétel, ötlet, tényleg bármi van, kérlek írjatok, csak ide kommentbe, ne a Facebookra, mert - mint fent - nem tudom olvasni az ottani üzeneteket!

Katalógusok: Majorette 1973

Ezt nem vitték túlzásba francia barátaink 1973-ban. Bár azt sem tartom kizártnak, hogy ez valamiféle szórólap inkább, esetleg egyoldalas újsághírdetés.

3Dbotmaker – Az ásító unalomból vegytiszta szórakozás

Vannak sportágak amik csak azok űzése közben szórakoztatóak. Hogy mi visz rá embereket, hogy ezek tévéközvetítését nézzék, arról elképzelésem sincs. Erre jön valaki, aki olyasmiből csinál sportágat ami nem is az, aminek űzése és nézése bizonyos kor felett kimondhatatlanul unalmas, de úgy tálalja, hogy oda szögez a képernyő elé és gyakran többet röhögsz rajta pár perc alatt, mint a hazai televíziózás teljes szilveszteri felhozatalán együttvéve.

Golf. Nem mondom, hogy nem sznob, meg elitista, de a szabad levegőn kell csinálni, lehet közben beszélgetni, sétálgatni, az igazán nagyon sznoboknak meg villanyautókkal jasszkarizni. Darts. Kocsmasport, teljesen rendben van, lehet a haverokkal dumálni, hülyéskedni, meg sörözni. Curling. Na, ez az amit egyáltalán nem értek. Elhajítani a teáskannát a jégen, annak még van valami élvezeti értéke, de azoknak mi ebben a móka, akik sikálják a jeget?! De mindezeket televízión nézni, hogy mások hogyan csinálják számomra teljesen értékelhetetlen. Oké, én a valóságshowkat sem értem, szóval csak bennem lehet a hiba, neo Cro-magnon, digitális őslény, ez vagyok én.

Fun, fun, fun

Azt hiszem hogy gyermekként mindannyian vágytunk autópályára a kisautóink mellé. Játszani a pajtikkal, gurítani a kisautóinkat, versenyezni, óriási móka... Egy bizonyos korig. Még azt is megértem, aki felnőttként jön össze ilyesmire a gyűjtő cimbikkel, mert bár a tevékenység rombolja a gyűjteményt, lehet közben beszélgetni, csereberélni, enni-inni, haverkodni. De hogy ezt én, önszántamból tévéközvetítésként nézzem... „Áh, nincs az az isten”.

Aztán a YouTube ajánlója elém dobta a 3Dbotmaker csatornáját és pontosan ez a tevékenység szippantott be annyira, hogy feliratkoztam a csatornára.

Attól zseniális amit művelnek, hogy bár ez egyáltalán nem érződik, elképesztően sok munka van benne. Nyilván nagyon klassz a már-már dioráma – vagy inkább terepasztal lesz ez, mert ugye kicsit sem statikus – megépített pálya. De a profi kamerakezelés, egyáltalán a több kamera használata a pálya mentén, a nem kevésbé professzionális vágás már magában egy új minőségre hozza az egész dolgot. Amitől viszont sportág lesz abból az ami nem is az, az a zseniális utóhang a tökéletesen adagolt effektekkel. Ami pedig a csúcsok-csúcsa az „élő” közvetítés. Nyilván egy része a szövegnek előre megírt, más része spontán, de egészen elképesztő szinten hozzák egy amerikai autóverseny közvetítésének hangulatát, nagyon gyakran már-már paródia szinten mímelve azt. Félek, hogy nyelvtudás nélkül a hangulat csak egy része jön át, de ha érted is a kommentátorokat, lehetetlenség hogy ne ragadj a képernyő alatt és ne vigyorogj – amikor nem hangosan röhögsz az egész őrületen.

Ma már ott tart a csatorna, hogy a rajongók küldik a gurítani valót. Legnagyobb meglepetésemre van magyar is az „indulók” közt. Ha „HU PolarBear” látja e sorokat – vagy valaki ismeri őt – legyen már olyan jó, hogy jelentkezik, egy Covid-19 kompatibilis távinterjú szerintem nem csak engem érdekelne! Aki hallja, adja át!

Oké, itt az ideje, hogy mutassam, hogy miről van szó:

  

Ilyen az, amikor nem magukat veszik komolyan, azok akik csinálnak valamit, hanem azt, amit csinálnak! Elképesztő mennyiségű, professzionális munka van ebben a cirka tízperces videóban. Az egyik induló valószínűleg magyar. HU PolarBear jelentkezz!

 

A kedvenc epizódom! Ilyen amikor - a létező legjobb értelemben véve - a készítőknek elgurul a tablettája. Félek, hogy nyelvtudás nélkül nem jön át minden a hangulatból.

 

3Dbotmaker történelem.

Matchboxon kívüliek: Welly Transporter Scania V8 R730

Abszolút a Mattel bűne az egész! Jó darab időre hanyagolták a Convoy szériát, csoda hogy függőként más drog után néztem?! Na jó, porsche kolléga keze is benne van a dologban, hogy 1:64-es méretarányú kamionok gyűjtésébe fogtam.

Gyerekként is a Matchbox Convoy sorozata volt az abszolút kedvencem és felnőtt gyűjtőként is az maradt. Csakhogy a Mattel a 2010-es évek közepén jégre tette az 1:110 (körüli) méretarányú kamionokat feldolgozó sorozatot, hogy aztán tavaly ismét elővegye – benne nyálcsorgatóan zseniális dolgokkal – majd úgy döntött, hogy Magyarországon egyáltalán nem forgalmazza. (Komolyan mondom, azóta nem éreztem ilyet, mint mikor Magdi Anyus meghalt a Barik Köztben!)

Kapudrogok

Az elvonási tüneteimre elkezdtem Euro Truck Simulator 2 nevű PC-s játékot fogyasztani, ami az egyik legnagyszerűbb időtemető, amivel kis, független (indie) stúdió valaha is előrukkolt. Az új drog mellékhatása lett, hogy felhorgadt bennem a birtoklási vágy azoknak a szerelvényeknek a miniatűr változatai iránt, amiket a játékban vezettem és megszerettem.

Bűntársam a kisautó halmozásban és blogolásban, porsche kolléga pontosan tudott minderről és ő szólt, hogy a Welly, 1:64 méretarányú – tehát a Matchbox Convoyokénál lényegesen nagyobb, de a Matchbox 1-75 modellekhez abszolút arányos – kamion szériát dobott piacra és az egyik hazai online boltban kaphatóak is szólóban a vontatók – nem szponzorálnak, szóval juszt sem írom le, hogy a modellautok.hu-ról van szó! Izé... Upsz. Nem tűntek drágának ahhoz képest, ahogy a képen kinéztek, hát rendeltem két verziót próbaként. Megjöttek, örültem nekik, de aztán csend lett, mert ugyan a Welly katalógusból pontosan tudtam, hogy a két-, és háromtengelyes Scania vontatókon kívül gyártanak ugyanebben a méretarányban MAN TGX-eket, és a Volvo FH-kat is, szólóban és vontatmánnyal egyaránt, csak éppen itthon nem árulta őket senki. Ebay-ről meg annyiért értek volna ide, amennyit egyszerűen nem értek. És akkor jött a karácsony! Az egyik hazánkban is működő multinacionális hipermarketlánc karácsonyra behozta a – nevezzük nevén a gyereket – Transporter szériából a Scaniák pár változatát.

A griffmadaras nyergesvontatók
Azt hiszem még egy olyan rajongott márka létezik a nehézjárművek közt, mint a Scania, a szintén svéd Volvo. Elkerülendő a nehéztüzérségi pofonokat, nem merem elsütni a „Scania a teherautózás Volvója” poént Fábry Sándor után szabadon, de az biztos, hogy én csak olyan kamionossal találkoztam, aki imádta a Scaniáját... vagy a Volvóját. Az összes többi márkánál már megoszlottak a vélemények. (A felmérés közel sem reprezentatív.) A ma a Volkswagen csoport kezében lévő cég története egészen 1891-ig nyúlik vissza. Egy 2016-os céges videóban 1 400 000-et említenek az ez idő alatt eladott teherautók és buszok számaként. Egy Ford T Modellhez (15 000 000), vagy VW Bogárhoz (21 500 000) viszonyítva ez nem is tűnik olyan vészesen soknak de ezek a járművek némiképp más kalibert jelentenek és nem csak méretben meg árban.

2015-ös Scania R730-as, a Kleyn Trucks oldaláról. Ne tolongjatok, már elkelt!

Hogy egészen pontosan mit mintázott meg a Welly azt azért nehéz megmondani, mert ugyanazt a dolgot többféleképpen hívja a tudományos haszongépjárműviológia. Próbálok alapos lenni mint egy szadista fogorvos és nem bakot lőni. A Scania terminológiájában az R-sorozat (R-Series) a motor felett elhelyezett (COE – Cab Over Engine, bulldogfülke), legmagasabb kivitelű fülkével (high forward controll cab) szerelt járműveket jelenti. Tulajdonképpen a felépítésük moduláris, a fülke magassága – pontosabban elhelyezése – a különböző alkalmazásokhoz ideális módon változik: nyilván más jó egy hosszú távú fuvarokra használt nyergesvontatóhoz, mint egy dömperhez, tűzoltószerkocsihoz, vagy szemetesautóhoz. Az „R” az előbb említettek közül az első feladatra szánt modell. Az R-szériából ez az első generáció, amit 2004-ben dobtak piacra és 2018-ig gyártottak – két évig párhuzamosan a második generációval. Ígérem, most már közeledünk! A 2009-es ráncfelvarrás utáni modellt mintázott meg a Welly, a dobozára – nahát, honnan ismerős is ez? – azt a csúcshoz legközelebbi típusszámot írták rá, amit a kivitel elbírt. Tehát a 730 lóerős, V8-as erőforrással szereltét. Tehát ez a jelenleg újként kínált Scania R modellekhez képest az egyel korábbi generáció, amivel bőven találkozhatunk még az utakon és megkockáztatom, hogy még sokáig találkozni is fogunk.

Szeretlek is meg nem is

A Welly értelmezését sok szempontból szeretem, de játékszernek inkább szép, mint jó. Egyértelműen és kétség kívül játékszer, de van olyan minőségű, hogy ki lehet tenni egy vitrinbe. Klassz, hogy valóban gumiból készült abroncsok vannak a műanyag felnikre húzva. Jók a kifestett részletek – a Griffen embléma is megvan –, a fülke belső tere is elfogadhatóan részletes, a kormány sem csak egy pizza. A két- és háromtengelyes változatok megléte igazi csemege. Viszont minden játékszertől elvárható masszívságot nélkülöz. Fémből mindössze a fülke és az oldalsó, a hátsó tengelyig tartó panel van. Minden más műanyag.

A félpótkocsiknak azonban nagyon jól áll a távolság. Teljes egészükben műanyagból vannak – kivétel az összetartó csavarok, a tengelyek és a vontató nyergébe illeszkedő aprócska pöcök. Hiába van tele olyan jópofa, működő részletekkel, mint a dobozos félpótkocsi nyitható ajtói, vagy a kihajtható lábai, ha ezek játék közben megjósolhatóan pillanatok alatt el fognak kopni, törni, használódni. A Matchbox Convoy vontatókra például egészen biztosan akárhányszor le- és felcsatolhatóak voltak a vontatmányok, mert ott a nyereg – nevezzük inkább lyuknak – és vontatmány kritikus része is fémből készült. Az oldalsó feliratuk egy egyszerű matrica. Szitanyomás? Ugyan! Ha alaposabban megnézitek, egyet fogtok érteni velem abban, hogy ezek a kéttengelyes félpótok bizony amerikai kivitelűek. Az arányok, a nagyon hátulra tolt, mindössze két tengelyen futó kerekek, a hátsó aláfutásgátló, a hátsó lámpák kivitele mind-mind a nagy vízen túli kamiont mintáz. Csúnya baki és nem, nem akarom azt hallani, hogy „gyereknek jó ez így is”. Szomorú, mert az 1:32-es méretarányban ugyanez a cég nagyon szép, európai félpótkocsit volt képes produkálni ugyanilyen Scania traktor mögé.

A tartályos kivitelhez szintúgy nem használtak el egy doboz gemkapocsnyi fémet sem. Szép ez a BP festés, de a részletek borzasztóan elnagyoltak, ami kiáll az le is fog törni játék közben.

Létezik még pár festés a dobozosból és a tartályosból is, de azt hiszem itt megállok, Scania vontatóval ennyi verzió azt hiszem nekem elég. Létezik egy autószállító szerelvény is ebben a méretarányban, de drog ide vagy oda, könnyű szívvel mondok rá nemet. A fentebb felsorolt hibák ellenére a MAN TGX vontatós szerelvényekből már úton van felém pár és a Volvo FH-kat is változatlanul beszerezném pár verzióban, de gyereknek, játékhoz nem merném őket ajánlani jó szívvel.

Kezdetben valának a szólóban árult vontatók. A dobozok amúgy ugyanakkorák.

Háromtengelyes vontatóval a Welly nem kínál szerelvényeket.

A vontatóval teljesen elégedett vagyok.

Mint azt régi ismerősünk, Hegyomlás Grószberger is szemlélteti,
ez bizony 1:64 (körüli) méretarány. Teljesen jól aránylanak egymáshoz.

A tönkrephotoshopolt - igazából Irfanview-zott - kép azt hivatott szemléltetni,
hogy foglalkoztak a beltér kialakításával.

Hát... Ha azt vesszük tényleg globális. Majd mindjárt mutatom, hogy miért.

Ilyen amikor szerelvény és még NRFB.

A srácok egy percet sem öregedtek az elmúlt pár évben.

Itt bizony minden műanyag.
A működő kitámasztó láb klasz, de nem tudom hány működtetést viselne el.
Szitanyomásról szó sincs, ez egy egyszerű matrica.

A raktér nyitható, gyárilag nem tartalmaz semmit, de pont ettől alkalmas az úgynevezett játékra.

Ezek az arányok, két tengely ennyire hátul, a hátsó világítótestek és az aláfutásgátló...
Ez bizony jenki félpót, nem európai! Meg... Mintha a Nagy Vízen innen az oldalsó aláfutásgátlók is kötelezőek lennének, nem?

Határozottan hasonlít, nem? Amerikai félpótkocsi.

Tartályos szerelvény, kifejezetten szép BP festéssel. De azért jól áll neki a távolság.

A három tengely és az oldalsó aláfutásgátlóktól nekem már eléggé európai, de az előre hajló lábak érdekesek.

Hááát... Azért ezeken a részleteken még dolgozhattak volna egy kicsit. Meg mennyi idő alatt is fog mindez letörni?

Matchboxon kívüliek: DeAgostini Legendás Buszok a Múltból sorozat – Ikarus 30

Sem a méretarány, sem a feldolgozott téma nem az, amit normális esetben felkerül a gyűjtői szenvedélyem radarernyőjére, de magam sem tudom miért ezúttal elcsábultam – ha nem is a teljes sorozata.

Ahol tudják, hogy mitől döglik a légy

A DeAgostini nevű vállalkozás veszélyes egy hely. Egyrészt pontosan tudják, hogy mitől döglik a légy. 1:2 méretarányú R2-D2 robot, Marvel Iron Man páncél, 1:12 méretarányú Ikarus 260 BKV busz, Fast and Furious Dodge Charger – hogy csak pár, e sorok írásakor aktuális terméket említsek – mind komoly fenyegetést jelent a családi kasszára és talán leginkább azért, mert az apukából hozzák elő a mélyen belül szunnyadó gyermek birtoklási vágyát. (Azért az már jelent valamit, amikor a feleség mondja a tévéreklámot látva a jövő-menő, csipogó R2-es egységről, hogy „Na, ez menő!” és a gyűjtő házastárs hűti le az árinformációval, nem?) Másrészt az előfizetéses rendszerben, vagy „vadászd le az újságosoknál” értékesítési mód meg talán még izgalmasabbá teszi a vad becserkészését, meg a keserű tablettát is könnyebb benyelni, hogy mennyit tapsolunk el olyasmire, amire úgy istenigazából semmi szükségünk.

Eddig jobbára ellen tudtam állni a cég folyamatos támadásainak a pénztárcám bevételére, bár a múltban egy 1:72-es méretarányú Ikarus 66-ossal már sikerült kisebb rést ütniük a védelmem várfalán. (Közszolgálati jelleggel: Az Editions Atlas a DeAgostini csoport tagja, egy ideje már nálunk is az utóbbi néven működnek, szóval a kettő bátran vehető egy kalap alá.) Az hogy csak egyetlen csatát nyertek és nem egy háborút, akkor annak volt köszönhető, hogy csak a Faros Ikarus volt a sorozatban az, ami furcsa melegséget indukált a szívem környékén – de erről már írtam bővebben az előbb linkelt postban.

Most azonban több csatát is vesztettem a DeAgostini hadak ellen. Az egész azzal kezdődött, hogy 490 forintért ledobták az első csapásmérő hidrogénbombát, a BKV festésű Ikarus 260-ast. Innentől tudtam, hogy nem fogom olyan olcsón megúszni, mint korábban. Ha jól számolom akkor eddig nyolc ütközetben maradtam alul és még kettőben fogok, ha sikerül pár hónapon belül, utólag beszereznem még azt a kettőt, amikről lecsúsztam akkor, amikor aktuálisak voltak az újságosoknál. A háborút csak azért nem, mert az összesen 80 tagú sorozatból, ez a 11 volt összesen ami érdekelt. Nevesítve – és lejőve a terjedelmes háborús képzavarról – minden ami Ikarus és még kettő ami nem az, de utaztam olyanon és hagyott bennem nyomokat. Szóval ezek mind fel fognak tűnni e lapokon, pedig nem játékszerek – makettek ezek inkább, bár kétségkívül gurulnak, csak egy gyermek kezében másodpercekre lenne tehető a sérülésmentes élettartamuk –, 1:72 a méretarányuk – bár ebben nem vagyok teljesen biztos, hogy mindegyiknél az, de erről majd az érintett daraboknál értekezünk –, és hát buszok.

Ikarus 30

Nagyon óvatos megközelítése tudatlanságomnak a témában, ha azt mondom, hogy nem vagyok busz fanatikus. Ezért a típusismertetésben száz százalékig mások munkájára kell hagyatkoznom. Az Ikarus 30-asról kitűnő Wikipédia bejegyzés létezik – számos linkkel további, érdekes oldalakra a témában –, ezért én bátran lustálkodhatom el az egész kérdést egyetlen linkkel. A gyártását több mint egy évtizeddel a születésem előtt fejezték be, de még a pótkocsiként történő újrahasznosításuk is régen véget ért addigra. Így személyesen sohasem találkoztam egyetlen példánnyal sem, bár szerencsére ma újra létezik belőle működőképes darab. A fentiek okán a típusismertetés szekciót mozgóképekkel igyekszem feldobni.

 

Az ezredik Ikarus busz elkészültéről szóló filmhíradórészlet 1951-ből. A főszerepben az Ikarus 30-as típus.

Ilyen a hangja, amikor üresben alapjár.

Ilyen az utazás belülről – valószínűleg a lépcsőn állva.

Így gurul. (Az elején sajnos szélzajos a felvétel, tekerjétek le a hangerőt!)

Az út széléről szemlélve. Hű, micsoda hangja van!

Mindez kicsiben
A saját fotóimat visszanézve meg kell állapítsam, hogy a szuperközeli felvételeknek megvan az a hátrányuk, hogy sokkal, de sokkal… Hmmm… Nem is tudom mi a jó jelző… „Olcsóbbnak” mutatják ezt az apróságot, mint igazából amilyen. A makettezés és modellezés tényleg az a műfaj, ahol végtelen mennyiségű pénz tapsolható el. A sorozat darabonkénti – ha az újságosnál veszed – 3290 forintos ára a megítélésem szerint reális, megkockáztatom, hogy talán még jutányos is. Ez a széria nálam vitrinben fog lakni, folyton a szemem előtt lesz. Azt hiszem ez sokat elmond arról a minőségről amit képvisel. Nem szegeztem neki nagyítót, de egyszerű érzékszervi vizsgálat – úgynevezett megtekintés – után azt gondolom, hogy mind kívül, mind a beltérben teljesen rendben van.

 

A vezetőnek saját ajtaja volt. Egy helyen tudok belekötni és az a viszonylatjelző, ami itt csak két, ezüst foltként jelenik meg.

 

 Így talán még jobban látszik és jobban zavar a viszonylatjelző elnagyoltsága.

 

A "főbejárat" felől.

Osztott ablakos Bogár is menőség, pedig abból aztán lényegesen több maradt fent, mint Ikarus 30-ból!

Én elégedett vagyok a beltér kialakításával is.

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Nissan Silvia (CSP311)

A blog hasábjain nem gyakori vendég a Hot Wheels prémium szériája. Visszanézve is csak kettő ilyen van, ha a Treasure Huntokat nem számoljuk és én azt külön kategóriának tekinteném. Mind a kettő a Boulevard széria tagja és mind a kettő amerikai. Az egyik egy '57 Bel Air, míg a másik egy '58 Plymouth Belvedere. Jelen alanyunk, viszont a Japan Historics harmadik szériájában debütáló Nissan Silvia

Miféle jószág ez?
Azzal nem mondok újat, hogy a Nissan évtizedeken átívelően használ egy-egy nevet, amelyek eltéréssel ugyan, de rokoni kapcsolatban állnak egymással. Elég csak a Z szériára, vagy a Skylinera gondolni. A Silvia is legalább ennyire patinás, hiszen 1964-ben mutatkozott be a Tokyo Motor Show keretében, mint Datsun 1600. A bemutatkozó modell lényegében egy kézzel készül kupé karosszéria volt, ami az akkor már meglévő Fairlady kétajtós kabrióján alapult, ami viszont nem keverendő össze a Fairlady Z-vel. A formaterv Albrecht Goetz kezét dicséri, akinek a nevéhez fűződött akkor már a BMW 507, majd később a Toyota 2000GT is. A név eredete nagy valószínűséggel a latin Sylviából ered, ami a poszátafélék családneve a nevezéktanban. Mivel akkor már létezett a Bluebird a kínálatban, ez annyira nem lenne meglepő.
A hajtáslánc az akkor megszokott orrmotor-hátsókerék felállás és bár formára hasonlít a Lancia Fulvia Coupe-ra, ráadásul a megjelenésük is szinte egybeesik, utóbbi elsőkerekes, így a hasonló külsőt leszámítva aligha van műszaki egyezés a két modell között.
A motorja a Nissan R motorcsaládjából származó, ikerkarburátoros, 1,6-os sornégy, ami 96 lóerőt és 140 Nm nyomatékot produkált. A gyártás nem volt hosszú életű (1965-1968) és nem is készült sok belőlük - kevesebb, mint 600. Ráadásul a néhány tíz kivételével a nagy százalékuk Japánban került értékesítésre.


Az első megjelenés általában a legjobb
Régóta tartom, hogyha egy modell megjelenik a Hot Wheels kínálatában, akkor érdemes abban az évben az első kiadást megvenni, vagy maximum megvárni a második, harmadik színvariációt, ugyanis akkor kapják a legrealisztikusabb fényezést az autók. A prémium széria ez alól mondjuk lehet kivétel, de a Mainline autókra ezt lehet tekinteni ökölszabálynak.

A Japan Historics a Hot Wheels kétévente immáron harmadszorra visszatérő tematikusan, japán autókat felvonultató sorozata. 2016 és 2018-hoz hasonlóan ismét öt különböző modell készült, amiből három ebben a sorozatban debütál. A másik két új modell a Mazda Cosmo és a Datsun Sunny Truck. A Honda City Turbo és az R30 Skyline már 2018-ban megjelent Mainline szériában.

Prémium szériához illően, kellő odafigyelést kapott a modell. Az alváz fém, ráadásul fényezett, ami megegyezik a karosszériával, a lökhárítók és a hűtőrács külön krómozott műanyag, amiből utóbbi még tamponnyomást is kapott elöl és külön öröm, hogy nem a beltér műanyagából alakították ki, mert így ott rendes világosbarna belsőt találunk. A motorháztetőn ott az embléma, akárcsak az első sárvédő oldalán. Remek, hogy a tamponozás is pontos, ami azért manapság sajnos nem magától értetődő. A kerekek, szintén a külön szériának köszönhetően kétrészesek. A króm felnire pattintott gumik egy vékony fehér csíkot is kaptak.

De hogy ne csak áradozzak róla, azért akadnak itt is hibák, bár ha nagyon akarom meg tudom magyarázni. A kerék irreálisan széles, de a Hot Wheels egyen-kerekeket használ szóval ez annyira nem meglepő. Ami fájóbb az a beltér elnagyoltsága. Az ülések még egész tűrhetőek, bár lényegében nincsenek ülőlapok. A középkonzol meg a műszerfal viszont sivár, amin a pizzakormány se segít. Persze, persze az alapja ennek még mindig egy egydolláros kisautó és úgy vannak kitalálva, hogy bármikor nyereségesen futhassanak az alsóbb szériákban is, de ezt egyre kevésbé lehet megbocsájtani annak tekintetében, hogy már évekkel ezelőtt is egy bármilyen kínai gyártó ezerszer különb belsőt hozott össze.

Összességében rendben van az autó, mert a fényezés tényleg autentikus és remekül meg vannak oldva a külső részletek. Ráadásul első szériás Silviát más gyártó nem nagyon csinált. A Konami árban ennek erősen fölötte van még és az inkább modell, illetve a Tootsietoy formázta meg egész vállalhatóan, de az inkább az olcsó és kissé gagyi kínaihoz van közel.

Mögöttem az utódom. Bár csak névben 

Autentikus fényezés és minden a helyén van

 A festett fém alváz nagyon jól kiemeli a króm lökhárítót

Elöl kapott tamponnyomást, a belsejéről nem lehet értelmes képet csinálni

CSP311 valós méretben (Forrás)