Matchbox MB-45 Subaru Impreza Police

Abba a generációba tartozom, amelyikbe DNS szinten kódolták bele, hogy az autó formája a három doboz; elől kis doboz a motor, középen nagy doboz az utastér, hátul kis doboz a csomagtartó. Akkor voltam a legfogékonyabb korban, amikor az országutak királya a Lada volt, szóval nincs mese, nekem az igazán tetszetős autóforma a szedán dobozautó, ez van. Így nyilvánvaló, hogy miért rajongtam mindig is a Subaru Imprezáért – már ami az első két generációt illeti, merthogy a harmadikkal és a negyedikkel úgy vagyok, mint az Alien (Nyolcadik utas a Halál) című Sci-Fi harmadik epizódjával, azaz igyekszem nem venni tudomást róla, hogy léteznek.

Bubu

Az Impreza kvintesszenciája nagyon könnyen összefoglalható: Egy bitang erős, nagyon kifinomult állandó összkerékhajtási rendszerrel rendelkező, közepes méretű szedán. Hogy épeszű – tehát nem rali- vagy utcai versenyző – felhasználók körében kinek van szüksége ilyesmire, azt őszintén szólva én meg nem tudnám mondani. Talán a tiroli földműveseknek, akik valahogy akkor is haza szeretnének jutni a hegyoldalban elterülő otthonaikba, amikor éppen fagy, meg leesett párszor tíz centi hó. Ugyanakkor erős bennem a gyanú, hogy a tiroli földművesek már rég Geländewagen nyergében küzdik le a cudar időt. Akkor meg maradnak még a tiroli földművesnék, akik nem feltétlenül birkóznak meg a G-osztály kezelésének kihívásaival? Ebben sem vagyok biztos, mert azért egy Impreza nem egy Ford Ka, amit alapvetően az átlagos női termetre és izomteljesítményre szabtak. Akárhogy is töröm a fejem, nem tudom ki az üzleti szempontból vitális célcsoport, akinek valamilyen okból tényleg szüksége van a bitang teljesítményre és állandó összkerékhajtásra egy szedánban. Valahol az Impreza egy afféle csodálatos értelmetlenség, mint annyi más fantasztikus, vonzó autó, de hát Rejtő Jenő óta tudjuk, hogy „normális kuncsaftokra nem lehet fürdőhelyet bazírozni”.

Így vagy úgy, az Impreza 1993 óta létezik és köszöni szépen jól van, tehát „nem normális kuncsaft” szerencsére akad bőven. Érdekes, hogy a fenti képletből a „bitang erős” és az „állandó összkerékhajtású” sem feltétlenül igaz. Az első generációs Imprezát kínálták 1,6-, 1,8 literes motorokkal is és csak az első kerekeket hajtó kivitelben. A Subaru hagyományosan a boxermotorok bástyája, tehát ezt az autót is ilyenek hajtják, de a hengerűrtartalom és a turbó függvényében a leadott teljesítmény valahol százkevés és 280 paci közt mozog. Az is nagyon érdekes, hogy mennyire kevés generációt számol az Impreza galaxis, miközben rengeteg változatot vonultat fel, annak a függvényében, hogy a világ mely részébe szánták az autót. Az első generáció 1993 és 2001 között regnál, a négyajtós szedánon kívül létezik kombi és kétajtós kupé változata is. A Wikipédia számos speciális kiadást említ – gyanítom közel sem az összeset –, aki szeretne ezekben elmerülni, annak érdemes átböngésznie az anyagot.

2001-ben mutatják be a második generációt, mely egészen 2007-ig készül számos változatban – na, a változatok száma és földrajzi bevetése ez esetben sem egyszerű. Meglehetősen vegyes fogadtatást kap a kinézete a „buta arca” miatt, így három különböző nózijú verzió is létezik belőle a ráncfelvarrásoknak köszönhetően. A motorválaszték – boxerek, természetesen – 1,5 literestől, 1,6-, 2- és 2,5 literesig tartanak, de ha jól tévedek, a másfél lityis az csak japán belső piacos modell, az 1,6 literes csak Ázsiában kapható, míg a maradék kettőből létezik természetes úton lélegző és turbóval erősített változat is. Így a gyári verziók teljesítménye 100-tól 300 lóerőig változik – az utólag módosítottakét meg csak a jó isten tudja, állítólag az 500 lovas Impreza sem feltétlenül ennek a művészeti ágnak az abszolút csúcsteljesítménye. A második generáció már mindegyik felszereltségi szintjében, alapáras extraként hajtja mind a négy kerekét – ami alól a japán belpiacos 1,5-ös kivétel, az van csak fronthajtásúban is, de hogy minek, azt én ugyan meg nem tudom mondani.

Buli

Egy külön pszichológiai tanulmányt is megérne az, hogy az autógyártók honnan képesek neveket találni a termékeiknek. Amikor azt olvastam, hogy a számomra amúgy olaszos hangzású Impreza név a lengyel nyelvből jön és a jelentése buli, őszintén meglepődtem. Kerestem egy szótárt a neten és jé, tényleg így van, az impreza bizony bulit jelent. Találó, az Imprezát vezetni tényleg buli lehet, de erről Rájen kolléga tudna érdemben nyilatkozni, neki megvolt. (Igaz a következő, broáfdecsúnya, amúgy az is bitang jó autó generáció.)

Az állóképek felvonultatása helyett következzék itt egy videó a TotalCar tévéműsorának fénykorából, amiből kiderül, hogy mi a csuda is az a bubu és miért van olyanja az Imprezának és hogy az miért jó dolog. (Az anyag alapvetően egy összehasonlítás a Subaru és legnagyobb ellenlábasa, a Mitsubishi Lancer Evo között, így a videó ez utóbbival kezdődik, a Mitsubishis részbe alaposan belevágva. Az Impreza valahol 1:25-nél bújik elő.)

Just one year of love...

Számomra tökéletesen érthetetlen, hogy a Matchbox kínálatában az Impreza miért csak egyetlen évig szerepel – mint MB-45, 2008-ban egységesen az összes piacon. Cakk-pakk két verziója létezik – ezek szerepelnek is e posztban – és aztán soha többé nem tűnnek elő, még speciális kiadásokban, vagy ötös-tízes csomagokban sem. A csomagolás csupán Subaru Impreza Police-nak hívja, a stílusjegyekből én úgy gondolom – javítsatok ki, ha tévedek – hogy ez bizony a csúcskiviteleket jelentő WRX, vagy WRX STi lenne úgy amúgy. Közben megnéztem, az alvázon „Subaru Impreza WRX - 2007” áll. Hogy a történet még érdekesebb legyen, a változatok rendőrségi járműként manifesztálódnak, ahogy kell fényhíddal.

A dolog szépsége, hogy ez egyáltalán nem botorság, sőt! A világ számos országában rájöttek, hogy ahhoz, hogy eredményesen tudjanak működni a rendészeti szervek olyan speciális feladatkörökben, mint az autópálya rendőrség, vagy gyors reagálású egységek, ahhoz nagy teljesítményű, gyors, jól manőverezhető járművek kellenek. Az Impreza erre nagyon jó megoldás, mert relatíve olcsó – nem minden ország képes megfizetni egy 911-es Porschét ilyesmire –, van hol elférjen benne a felszerelés és alkalmasint az elcsípett rosszfiú is. Mi több, sok helyen használják mentőorvosi feladatokra is. Az viszont külön érdekes, hogy például Szingapúrban az 1,6 literes – ha minden igaz –, 125 lóerős verzióval nyert tendert a Subaru a gyors reagálású egységek járműveinek szállítására, míg a Franciaország csendőrsége 227 lóerős WRX-eket szerzett be autópálya rendőri feladatokra.

Visszatérve a kisautóhoz: teljesen elégedett vagyok vele a maga – játékszer – kategóriájában. A WRX-re jellemző összes részletet megtaláljuk, a hátsó szélvédő feletti kis szárny kialakítása kifejezetten ötletes, a beltér a műszerfal kialakított részleteivel dicséretes, bár a kormány pizza, a részletei annak is megvannak, csakúgy mint a kagylóülések. Az első szélvédő anyagából kialakított belső visszapillantó tükör dicséretes, csakúgy mint a hátsó szélvédő ablaktörlője. Negatívum? Nincs rugózása, de hogy őszinte legyek, az nekem nem szokott igazán fájni.

Nagyon jól sikerült, újkori Matchbox ez a kisautó, aki 2008-ban lemaradt róla, az bánhatja. Örülnék neki, ha a cég elővenné ismét, hogy civil verziókat is faragjon belőle!

Nagyon jók az apró részletek, a hűtőrács, a légszipoltyú és a többi. Lehet, hogy a világítótestek elviselnének egy pici festéket, különösen a fehéren.

Elvben a keréktárcsának arany színűnek kellene lennie, de mint az alább látszik, ez nem szentírás. Ez amúgy a mindkét létező változat.

Sok vita folyt arról a kisautós fórumokon, hogy a festések mely ország rendőrségi festését idézi, de végül nem született konszenzus. Nos, egy tisztességes játék-járőrkocsinak van fényhídja, értem?

A hátulja egyértelműen elviselné a kifestett részleteket - talán ha a Matchboxnál egyszer újra előveszik ezt az öntőformát.

A szélvédő mögött a belső visszapillantóért jár egy piros pont.

A szélvédő feletti kis szárny kifejezetten ötletes, a hátsó ablaktörlő szintén szerethető részlet.

Matchbox MB-45 Subaru Impreza Police, NRFB, 2008-ból az egyik változat.

Matchbox MB-45 Subaru Impreza Police, NRFB, 2008-ból a másik változat.

Szingapúr rendőreinek Imprezája. Mindössze 1,6 literes motorral szerelték.

Franciaország csendőreinek Impreza WRX-ei még tréleren. Az aranyszínű felnik és a nagy szárny - sőt a kicsi sem - az egyenruhás verzión nincs meg.

Matchboxon kívüliek: Mondo Motors - Pagani Zonda C12

Manapság egyre nagyobb a felhozatal az 1/64-es kisautók kategóriájában is, nem nehéz egy addig ismeretlen gyártó termékeire bukkanni a boltok polcain. Így voltam én a Mondo Motors-al, amikor először megláttam az egyik hiperben őket, ám az ötszáz forintos ár elsőre elriasztott, hogy megtapizzam közelebbről is a terméküket. Aztán egy akció keretében kétszáz forintért elhoztam egyet - arról majd később írok bővebben. A minősége elég silánynak mondható, egyenetlen élek és hasonlóak, a termékkínálatukat átböngészve az a benyomásom, mintha valamelyik kínai kisautókat készítő cég levedlett öntőmintáit hasznosítanák vagy másolnák termékeit - például a Welly-ét. Le is mondtam arról, hogy bővítsem a gyűjteményemet ezen termékekkel, amíg meg nem pillantottam ezt a Zonda-t. Hirtelen azt hittem, hogy egy sérült csomagolású Hot Wheelst tuszkoltak bele a dobozba, annyira egyben levőnek látszott az egész, nyoma sincs a többiek gagyiságának. Attól függetlenül elhoztam, hogy Matchbox árban volt és nem bántam meg.

Zonda nagyban

1999-ben a genfi autókiállításon lepleződött le Horacio Pagani első, saját maga alkotta szuper sportkocsija. A Zonda C12 nevet kapta ez a rendkívül áramvonalasra karosszériával ellátott olasz gépcsoda, ami ráadásul nem is rossz szemmágnes. Az autó anyagát tekintve főként szénszálas műanyag, az alváz és a karosszéria is ebből az anyagból készült, ami által könnyű alacsonyan tartani a jármű tömegét - maga a karosszéria mindössze hatvan kilogrammot nyom. Egy könnyű autóba nem szükséges egy túl erős motor, hogy jó menetteljesítményeket lehessen vele elérni - lásd Lotus modellek - , de itt erről szó sincs, hiszen a cél a sportkocsik legfelsőbb kategóriájának a "lenyomása" volt. Ehhez egy már bevált erőforrást választott a Mercedes kínálatából, mégpedig az M120-as kódjelű motort. Ez egy hatliteres, V12-es elrendezésű szívómotor, ami 558 lóerőt és 750 Newtonmétert présel ki magából, így a 320 km/h-ás végsebesség nem is annyira meglepő. Hatsebességes, kézi kapcsolású váltóval vihetjük át eme teljesítményt az útra a hátsó kerekeken keresztül, amikre 345 mm széles Michelin Pilot gumiabroncsokat húztak. A gyorsulás százra 4,2 másodperc alatt abszolválható, a gazdagon bőrözött beltérből irányítva. És ez még csak az alapmodell, később még ennél is erősebb motorok kerültek bele.

Sajnos nem az ős, 1999-es Zonda C12-ről, hanem a 2008-as testvéréről, a Cinque-ről szól ez a Top Gear rajongó által feltöltött videó - a BBC nem mindenhol engedi beágyazni a YouTube-os anyagait -, de arra tökéletes hogy az eredeti Zondáról ne csak statikus képek szerepeljenek.

Zonda kicsiben

Kibontás után pozitívan szembesültem azzal, hogy tényleg nem tükrözi a korábban megismert silány minőséget. Rendben, szépen futnak a vonalak és az élek, minden apró részlet a helyén, simán bekerülhetne egy kerékcsere után a Mattel kínálatába is, anélkül pedig a Realtoyéba. Az alvázat hasznosították a spoilerek kialakításához, ami nálam plusz pontot jelent, a Matchboxnál is szeretem az ilyen apróságokat. A fényezés is megállja a helyét, a szép metálkék színt csak a dekorációs festések törik meg. Elöl és hátul a szellőzőnyílások, a lámpatestek, valamint a szélvédő kerete az ablaktörlőkkel együtt ki lett pingálva. Utóbbinál van egy kis hiba, ugyanis az ablaktörlő alatti rész teljes egészében festést kapott, de ez legyen a legnagyobb baj. Ezen kívül kapott még két logót és tetőfestést is. A beltérről is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, szépek az ülések, a műszerfalon a kijelzők, kapcsolók, szellőzők helyet kaptak, van váltó és kézifék kar, valamint rendes, küllős kormánykerék is. A kerekek pofásak, mennek az autóhoz, talán a felni rész pereme lehetne kicsit kisebb, de ezen kívül tényleg rendben van. Gurításkor sajnos ez is a kemény műanyag hangján szól, ezért is említettem, hogy mehetne a Realtoy kínálatába. Összességében egy nagyon rendben levő kisautó, nem tudok belekötni, egy Matchbox vagy Hot Wheels modelltől szinte csak a műanyagok minőségében tér el, ráadásul hiánypótló darab, a "nagyok" kínálatában még nem találkoztam Zonda-val.

Apró érdekesség, hogy az alvázon gyártói névként Motor Max olvasható. A linkre rákattintva azonnal észrevehetjük, hogy az 1/64 -es - én csak arra koncentráltam - termékkínálatuk megegyezik a Mondo Motorséval.

Első blikkre Hot Wheels-nek mondanám

A lényeges elemek ki vannak festve

A kipufogókra még mehetett volna pár pötty ezüst festék

A felni is mutatósra sikeredett, jól néz ki alatta

Sajnos nem nagyon látszik az aprólékosan kidolgozott beltér

Az alvázon Motor Max szerepel, mint gyártó

Mondo Motors - Pagani Zonda C12
Ilyen az eredeti Pagani
A hátulja nem hálás kisautós lemásolós szempontból

Változatok egy témára: Matchbox MB-31 kontra Metal Playmobil Mazda RX-7

Alapvetően egy olyan összehasonlító postot szerettem volna írni, mint amit a Metchy és a Matchbox Porsche 928-as kapcsán készítettem. Mazda még abszolút nem szerepelt nálunk, nemhogy az RX-7-es első generációja, így először picit körbejárnám, hogy mi fán is terem ez az autó.

Kicsi a bors, ...
1979-es modellévben lép színre a Mazda RX-7-es sportkocsija. Egy részletét kivéve szinte már-már érdektelen, leginkább egy Porsche 924 kategóriás élményautó, ami méreteiben, formai megoldásaiban és teljesítményben is hasonlít rá. Ez a részlet pedig a hajtásláncban lakik, nem mindennapi megoldással büszkélkedik: Míg a 924-es az elöl a motor, hátul a váltó megoldással igyekezett elérni a tengelyek közti egyenlő súlyelosztást, addig az RX-7-es az első-középmotoros építési elvet hasznosította. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a motor és váltó együttes az első tengely mögé került. Ennek eredménye lett a közel 50:50 százalékos súlyelosztás, illetve a közvetlenül kapcsolható váltó, ugyanis a váltókar egyenesen a váltóban végződik, mindenféle áttétek nélkül - mint a Zsigulikban. Persze ehhez kellett az is, hogy a motor elférjen a számára kijelölt helyen ebben a nem túl nagy autóban. Köbcentire is tényleg pinduri egy sportautóhoz képest, ugyanis először 1,1 literes, majd 1,3 literes motorokat építettek be, amik ehhez képest meglepően nagy, száz, illetve 130 lóerőt préseltek ki magukból szívómotorként. Már ebből is látszik, hogy nem mindennapi, ugyanis az a motor egy Wankel-féle erőforrást takar. Nem ebben a Mazdában debütál ez a fajta motor, de ekkorra sikerül elfogadhatóvá fejleszteni ezt a technológiát, mind fogyasztásban, mind pedig élettartamra, vagyis inkább a szervizintervallum meghosszabbítását - a leggyengébb pontja a motornak a dugattyú és a hengerfal közti tartós tömítés megoldása. A Wankel motorról legfőképp annyit érdemes tudni, hogy itt a dugattyú, az elterjedt Otto és a Diesel motorokhoz képest nem egyenes vonalú, hanem forgó mozgást végez, jobban mondva egy bolygómű által leírt fura alakzatban - ezen a mozgó ábrán mindez jól látszik. A típus sikerét ennek a motornak a különlegessége, egyedi vezetési élménye hozta meg, amiről Csikós Zsolt tollából olvashattok egy tesztet, - ráadásul a tesztelt modell megegyezik a Matchbox által megmintázottal.

Mazda RX-7 a Matchboxtól

A Matchbox az első generációs RX-7-esből az első és a második sorozatot is elkészítette, jelen esetben számunkra az utóbbi az aktuális - ebből volt IMSA verzió is. 1983-ban kerül a katalógusokba - az alvázon szokás szerint egy évvel korábbi dátum szerepel - MB-31-es számozással, ami egészen az utolsó, 1987-es év végéig megmaradt. A fekete alapon arany színű csíkkal ellátott verzió kitartott mind a négy évre, amíg az 1-75-ben helyett kapott, azonban a kifutó évében már csak 1-100-as sornak volt a tagja és fehér alapszínre megváltoztatott dekorációt kapott. A kisautó kidolgozása a legapróbb részletekig kidolgozott - bővebben az összehasonlításnál -, rengeteg olyan elem van rajta, amit elsőre észre sem vesz az ember, ráadásul a fekete szín is sokat elrejt. Az ajtajai nyílnak, így könnyen megtekinthetjük a belteret, ami a kortársaihoz mérve szépen, részletesen ki lett alakítva, természetesen a kormánya is küllős. A beltér anyagából lettek kialakítva a hátsó lámpák is. Az ajtók ugyan szépen nyílna, de csukódni már nem csukódnak rendesen, ugyanis kicsit hosszabbak a kelleténél, ami által nem ülnek be a karosszéria síkjába. Szétnéztem a világhálón, úgy néz ki, hogy ez egyedi eset lehet, valószínűleg kicsit deformálódott a kasztni, amire az A oszlop csálésága is utal. Mondjuk az már ránézésre is látszik, hogy nem most került ki a csomagolásából. Tekintve, hogy az alja is fém, így elég súlyos darab, rugózása van, de nagyon kicsi a rugóútja, így hamar lekoppan.

Matchbox kontra Metal Playmobil
A Metal Playmobil neve már ismerős lehet, hiszen anno Beczl írt róla "A legális és illegális kisautógyártás Magyarországon a '80-'90-es években" című sorozatának a hetedik részében. Az ott olvashatóak alapján nem meglepő, hogy a hozzám került darab is eléggé megviselt, konkrétan a tető kicsit arrébb mászott az eredeti pozíciójából. Az alapanyag és az öntési minősége csapnivaló, a festés alatt jól láthatóak a felületi egyenetlenségek, illetve az ajtók általában mindig ledobják magukról a festéket. A másolatról csak akkor mondható el, hogy "egész jól sikerült az akkori viszonyokhoz képest", ha nem tesszük mellé a mintául szolgáló Matchboxot. Az apróbb részletek "értelemszerűen" eltűntek róla, de, gyerekkoromban egyiknek sem éreztem hiányát, akkor az úgy tetszett ahogy van, illetve tetszettek, mert kettő is volt belőle - az egyik tutira fekete színű volt, az sincs kizárva, hogy az eredeti Matchbox volt.

Balra a Matchbox, jobbra a Metal Playmobil

Innen nézve nagyon egyformák, még az illesztési hézagok is ugyanott vannak, ami a B oszlopnál a spoiler folytatásaként fut a kerékív felett. A kerekek ég és föld, a tengelyeikről nem is beszélve. Az egyetlen dekoráció a Turbo feliratos matrica a tetőn.

Az ablakok mindkét modellen egyformán részletesek. A magyar szélvédő töve eléggé sorjás, illetve a szellőző rácsok is egyszerűbbek. Csak pár kiemelkedő vonal a Matchbox sűrűn bordázott és mélyített megoldásával szemben.

Az ütköző kisimult, se rendszám, se koptató csík nincs. A motorházról a Mazda embléma is elvándorolt. Picit mókás, hogy másolaton a lámpák, valamint a motorháztető illesztési rései igazándiból domborulatok.

Hátul szintén se rendszám, se embléma. A kipufogó dob utáni csövei is lemaradtak, a benzintank mélyebb rovátkákat kapott. A lámpákról eltűntek a barázdák és kicsit keskenyebbek lettek. A jobb hátsó lámpatest és a rendszám közötti rés szerintem elhibázottak a Matchboxnál, amit a magyar másolók gondosan leutánoztak. A fűtőszálak kicsit vastagok, de amúgy stimmel a hátsó ablak, viszont a hozzá tartozó zsanérok eltűntek róla és a tetőről is.

Az ajtó nyílik rendesen, de az azokat rögzítő lemez itt drót. Ez sajnos a kelleténél jobban látszik, ugyanis túl hosszú a szára, elég randán belóg a műszerfal alá. Illetve csak lógna, ha lenne fölötte műszarfal, de sajnos nem "faltól falig" tart. A kormány is leegyszerűsödött teli kormányra és még sorjás is. Az ülések és a középkonzol rendben van.

Az alváz sem sokat változott, néhány "felesleges" él eltűnt, a részletek elnagyolódtak.

Még a felnin is visszaköszön a Wankel forma

A kétszínű fényezést nem a Matchbox találta ki

Matchbox Specials: SP-13 Porsche 959

Ritkán fordul elő nálunk a megszokott a megszokott 1-75-ös sorozat méreteitől eltérő Matchbox. Ennek fő oka, hogy nem nagyon vagyunk ráállva az attól kisebb és nagyobb méretű kisautókra. Elvétve persze azért néha belekóstolunk a nagyobb méretűekbe is, amint az a Supekings címkére kattintva láthatóvá válik. A most bemutatott jószág is a Superkings sorozat méretébe tartozik, olyannyira, hogy már szerepelt is egy ugyanilyen Porsche 959-es abból a sorozatból. Ez a piros verzió két fő dologban tér el az ott bemutatott modelltől", amiből az egyik elég látványos, ugyanis teljesen más festést és dekorációt kapott. A másik már nem ennyire szembetűnő, az ugyanis csak az autó alján olvasható feliratokat böngészve tárul elénk, ott ugyanis felbukkan a Specials szó. Ez a Matchboxnak az 1986-ban megjelenő új sorozatának a nevét takarja, ami lényegében Superking méretű járműveket foglal magában, azzal a kivétellel, hogy ezeknek nem nyílik semmijük, csak a rugózásuk maradt meg. Később ezekből lettek hátrahúzós modellek is Turbo Specials néven - amint azt az első postomban is láthatjátok -, 1989-re pedig teljesen beleolvad a Superkings sorozatba - erre példa a fent említett szürke kivitel - tehát igencsak kérész életű volt.

Nekem gyerekkorom óta nagyon tetszik ez a felni

Picit elcsúszott a sárga csíkozás

Az 1986-os katalógusban bukkan fel először a Specials sorozat

Matchboxon kívüliek: LEGO 664 Mercedes-Benz 220S - UPDATED

Több mint fél éve már annak, hogy rácsodálkoztam arra a tényre, hogy a LEGO a hőskorban a Matchboxokra emlékeztető kisautókat is gyártott, csak éppen alapvetően műanyagból és nem fémből. Azt nem állítom, hogy kifejezetten vadászom ezeket azóta – mert azt viszont állíthatom, hogy beléjük szerettem –, de azt megfogadtam, hogyha lelek LEGO kisautót megfizethető áron, akkor bizonyosan nem hagyom ott a forrásnál. Nos, jelentem leltem!

Heckflosse

Azt gondolom minden benzinnel oltott autószexuális tudja, hogy a Mercedes-Benz járműveket megkülönböztetendő – csakúgy mint a BMW-ket – gyári kódjukon szokás emlegetni. A száraz és könnyen feledhető W111 helyett azonban van egy olyan beceneve is ennek a típusnak, amit könnyű megjegyezni: Fecskefarkú. (Érdekes, hogy ez eredetiben Farokúszós, de bizonyára a németek több halat esznek, mint mi. Mifelénk inkább a fecske farkát látjuk e stílusjegybe.) A típus négyajtós változatát 1959 és 1968 között gyártották. A jól ismert, az 1940-es évekbeli amerikai szedánokra emlékeztető műszaki megoldásokra épülő Ponton már jócskán megfáradt, mikor 1956-ban elkezdtek dolgozni az utód tervein. (Aki nem ismerné a Pontont, annak szívből tudom ajánlani Csikós Zsolt – hajdan kedvenc, online autós periodikám, utolsó olyan újságírója, akinek az első karaktertől az utolsóig fogyaszthatóak a munkái – hőn szeretett Dezsőjének a kalandos történetét. Szép hosszú olvasmány lesz, de megéri!) Az autó tervezésekor az utasbiztonság és kényelem volt az elsődleges, így ez a modell lett az első a gyártónál, melyet első és hátsó gyűrődőzónával terveztek, illetve automata biztonsági övekkel látnak el. A biztonsági utastér egy magyar származású, osztrák mérnök, Barényi Béla nevéhez fűződik.

Mercedes-Benz W111, alias Heckflosse, alias Fecskefarkú

A gyártás 1959 augusztusában indult meg. Kezdetben háromféle változatban kínálták az autót – 220, 220S, 220SE. Az eltérések a – javarészt – kényelmi felszereltségben és a krómozás mennyiségében mutatkoztak meg, érdekes módon a középső modell fogyott a legjobban. Az erőmű mindhárom verzióban ugyanaz a 2,2 literes, sorhatos, de a teljesítménye más és más. Az alapverzió 95 pacit sajtolt ki magából 4800-as percenkénti fordulatszámon, ami 160 kilométer per órás csúcssebességre volt képes gyorsítani az autót. A dupla karburátorral szerelt S, már 110 lovat tudott és 165 km/h-t futott meg, míg az SE Bosch üzemanyag befecskendezője 120 pacihoz és 172 km/h-hoz volt elegendő.

1961-ben aztán négy új tagot kapott a család, egy négyhengeres belépő-, egy V8-as csúcsmodellt (bár ezeket már nem W111-nek, hanem rendre W110-nek és W112-nek hívja a Mercedes galaxis), illetve a kétajtós kupét, meg a kabriót. Összesen 161 119 darab 220S készült 1965 augusztusáig, a modell kivezetéséig.

A számokon és a műszaki adatokon kívül ajánlanék még egy kis csemegét! A TotalCar szebb napjaiban született egy élménybeszámoló arról, hogy milyen érzés a Fecskefarkút vezetni, bár az anyag a 230S-ről, egy későbbi változatról szól, a lényeg ugyanaz. Azért az anyag végére Csikós úrból kibújik a vérbeli veterános, de pont ettől – is – jó ez a cikk, mint tudjuk több szem többet lát.

Lángoló Fecskefarkú

Bár pontosan tudom, hogy sok készült belőle és rengeteg a roncstelepen végezte, mégis mindig is volt bennem egy kis rossz érzés a mára már klasszikusnak számító, Ötvös Csöpi filmfolyamba tartozó, 1982-es, „Csak semmi pánik...” című alkotásban ropogósra sütött – mit sütött, robbantott – Heckflosse kapcsán. (Az ominózus jelenet kb. 2:55-nél található.)

„Hanyas vagy te...”

Azt már a fentebb linkelt postban is említettem, hogy a LEGO kisautók méretaránya mindössze 1:87, de hogy ez mennyire valószínűtlenül apró az 1:6x méretarányú Matchboxokhoz és társaikhoz szokott szemnek, azt nem igazán adják vissza a képek, ezt látni kell. Ha valaki esetleg foglalkozik ilyesmivel, akkor jó viszonyítási alap az, hogy az 1:87 a H0 modellvasút méretarány. A Brickipedia – még mindig nem tudok vele betelni, hogy milyen zseniális név is ez – két helyen említi a 220S-t. Szerintük először mint 264-es (készlet) létezett 1955-től 1969-ig, a már szintén méltatott garázzsal egységet képezve, tíz különböző színben. Ez bizonyosan tévedés, hiszen maga az eredeti autó csak 1959-ben jelenik meg és ez az adat biztos, a Mercedes-Benz gyári oldalon is ez áll, ők meg már csak tudják. (Nem jöttem rá, hogy hogy lehet hibát jelezni, a Brickipedián, valaki?)

1964-re datálják viszont a 664-es készletet – már ha lehet egy szóló kisautót készletnek nevezni, de úgy tűnik, hogy a LEGO terminus technicus szerint igen – ami szintén tíz színben jelent meg és itt a dátum is teljesen hihető. Hogy mennyire jók ezek a színek, az kiderül erről az oldalról, a fehér egyenesen botrányosan jól néz ki! Érdekes, hogy itt már 1960-ra datálják ezt a készletet, szóval a káosz teljes a „hány éves is tulajdonképpen ez a kisautó” ügyben!

UPDATE: A post írásakor teljesen elfeledkeztem arról - mea culpa, mea maxima culpa -, hogy a Matchbox feldolgozta a Heckflosse kupé változatát és én bizony ebből több verzióval is rendelkezem. Verzió 1 itt, verzió 2 itt, verzió 3 pedig itt tekinthető meg. Nem mai csirkék és nagyon szépek, szerintem érdemesek a figyelmetekre!

Azt gondolom, hogy a részletgazdagság ebben a méretarányban tökéletesen kielégítő. Még az sem tűnik fel, hogy nincs beltere, mert annyira apró, hogy egyszerűen nem is kezdi el keresni az ember. Ami pedig a kifestett részleteket – világítótestek, hűtőrács – illeti, nos szeretnénk, ha néhány kortárs Matchboxon meglennének ezek a részletek!

Nagyon szerethető darab, őszintén kíváncsi lennék rá, hogy megállja-e a helyét egy igazi H0-ás vasúti terepasztalon, de erős a gyanúm, hogy minden további nélkül illene oda.

LEGO 664 Mercedes-Benz 220S. De örülnénk, ha a mai Matchboxokon mind ki lenne festve a hűtőrács, meg az első lámpa!

A mellékelt LEGO elem jó viszonyítási pont, az 1:87 az nagyon kicsi!

Beltér nincs és a kerekek ez úttal is fémből vannak. Minden más a LEGO megszokott, kitűnő minőségű műanyagja.

A rendszám: 220 S, a csomagtérfedélen a jól ismert embléma.

A hátsó világítótestek is kaptak festést.

Nem csalás, nem ámítás, ez a kisautó bizony LEGO gyártmány!

Újabb viszonyítási kép, ami porsche fantáziáját dicséri: a háttérben egy LEGO minifig - stílusosan egy crash test dummy - és H0-ás PIKO modellvasút.

Matchbox MB-69 Ford F-100 Panel Delivery

A Matchbox Ford F-100 Panel Delivery modellje hamar az egyik kedvencemmé vált, így nagyon sajnáltam, mikor megtudtam, hogy 2010-től kikerül az 1-75-ös sorozatból. Teljesen persze nem tűnt el, ugyanis egy nálunk is elérhető ötös pakkba is belekerült és az 1-100-as sorban is benne maradt. Egy segítőkész kolléga jóvoltából a tengerentúli modellt is sikerült felvennem a gyűjteményemben. Igazán dögös külsőt kapott, a matt fekete fényezést piros belsővel kombinálták, ami Hot Rodos körökben bevált recept. Persze nem véletlen ez a színválasztás, ugyanis a Holst Speed Shop cégautójaként üzemel, aminek tevékenységétől nem áll messze a "rodderek" kiszolgálása.

Nagyon dögös ezzel a matt fekete fényezéssel

Hátul most sincs kifestve semmi

Jól megy hozzá a piros belső

Matchbox MB-69 Ford F-100 Panel Delivery

Matchbox MB-55 és MB-65 Volkswagen T2 Bus

A Matchbox 2008-ban debütáló Volkswagen T2-es buszáról annak legcsucsibb verziója kapcsán olvashattok bővebben, illetve a szép zöldről is volt már szó. Most az utóbbit közölném meg az előtte megjelenő, 2008-as narancssárga premier verzióval, illetve az utána következő, de még 2009-ben megjelenő piros recolorral. A három kivitel között a külső színt leszámítva csak apró különbségek vannak. A zöld és a piros között csak a hátsó lámpa kifestésének módjában tér el, míg a narancssárgának más a kereke - ha jól tudom, akkor csak ez kapta meg ezt a kereket -, a rendszáma, illetve ennek még nem festették ki a homlokfalon a szellőzőrácsot. Amiben közösek, az az, hogy nagyon jól néznek ki és fehér színűek a műanyag alkatrészeik - utóbbi a 2010-es kiadásokon is jelen van: 1-75, 05 pack, 10 pack .

Ez a premier modell

Ez és a későbbi felni is jól mutat alatt

A 2009-es év recolorja

Elöl a szellőzőrács kifestésével bővült a második évére

Hátul a rendszámokban és a lámpafestésben vannak eltérések

Minden oldalról jól muat

Matchbox MB-55 Volkswagen T2 Bus

Matchbox MB-65 Volkswagen T2 Bus
Találtam egy képet a belsejéről is (forrás: flickr)

Matchbox Super Color Changers: CM-801 Porsche 959

A Matchbox Super Color Changers sorozatáról is volt már szó korábban, amint a Porsche 959-es modellről is. Az alábbi képek ennek a kettőnek az egyvelegét tárja elétek tárja elétek, vagyis egy színváltós Porschét. A sorozathoz mérten három színt tud kicsikarni magából, hidegen sötétbarna, szobahőmérsékleten lila, melegben pedig őőő, talán halványzöldnek mondható színben pompázik. Egy darabig jól leköti az embert amíg játszik a színekkel, én azonban a csomagoláson látható javasolt felhasználási módtól eltérő taktikát használtam erre. Egy hajszárítót, és egy kis nejlonzacskónyi fagyasztott mákot - nekinyomva jól felvette az autó formáját - használtam, persze egy gyereknek inkább egy kis meleg és egy kis jeges vizet adjunk erre a célra.

Matchbox Porsche 959, egyenesen a hűtőből

Az eleje már szobahőmérsékletű

Az eleje még szobahőmérsékletű

Egy kis hajszárítózás után

Super Color Changers: CM-801 Porsche 959, NRFB, szobahőmérsékleten