Az első generációs Ford F-100-as a Matchboxnál abban a kivételes helyzetben van, hogy a közel negyven (!) változata valahogy mind olyan dekort kapott, amit szívesen eldédelgetnék a gyűjteményemben! Mutatok egy újabb klasszat!
Az előzménypostok közül az első rögtön óriási felütéssel indít. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de nekem az „össze van koszolva” festések nagyon tetszenek, főleg egy igásló autón. Ez még hozzá aszimmetrikus is. Hogy miért nincs több ilyen?! (Költői kérdés volt, tudom.) A farmon dolgozó testvére az „össze vagyok karistolva” dekorral méltó párja. A 2006-os Superfast sorban már egy dédelgetett makulátlan tesójuk van, fehérfalú abroncsokkal, mely... Nos... Lila! A 2006-os MB-66 pedig olyan, mint ami most gördült le a gyártósorról.
Az öntvény 1997-ben debütált, amit ebben a postban láthattok az ebben a pillanatban az utolsó előttinek számító változata 2018-2020 közöttről. Ezt követte még egy 2021-2022-ben, azóta nincs nyoma. DE! Ennek a postnak a tárgya óriás kihagyás után, 2007-et követően 11 (!) évvel később követte, a szerintem szenzációs farmer igáslova – link fentebb – MB-56-ot. Tehát közel sem biztos, hogy nem lesz folytatás.
A Moon Eyes dekor jelentőségéről ebben a postban értekeztünk már, nekem nagyon tetszik, nyitott vagyok a folytatásokra. Az öntvényt már sokat magasztaltam a múltban. Ez pont az első retooling változat, aminek a platóját költséghatékony és fémtakarékos műanyagra cserélték. Igazából sokat a használati értékén nem változtat, a megjelenésén pedig aztán tényleg a világon semmit sem ront. Nyilván a króm állna neki a kritikus helyeken a legjobban és meg is jegyezném, hogy egy speedshop szolgálati járművén az ilyesmi nagyjából kötelező lenne.
Ez a változat csak ötös csomagokban és speciális kiadásokban jelent meg. A 2018-as, legelső Coffee Cruisers pakkban debütál – lásd alább – és a fellelés helyét figyelembe véve a legvalószínűbb, hogy az én példányom is egy ilyenből származik, ezért az a bejegyzés címe ami. 2019-ben nem csupán USA, hanem Walmart-exkluzív, hattagú Ford Trucks sorozatba kerül be. Ezt a sort aztán – az F-350 Superlift bozót-tűzoltóautó kivételével – 2020-ban a hangzatos és fantáziadús „FORD” nevű ötös pakkban újra kiadják. Ez már elvben nemzetközi megjelenés volt de én egyáltalán nem emlékszem, hogy láttam volna magyar üzletekben – ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem volt.
Klassz öntvény, klassz dekor, kérek ilyeneket még!
...az egyik legismertebb speedshop szolgálati járműve.
Ebből a szögből már sejthető, hogy...
Költség- és fémtakarékos, az összeszerelést megkönnyítő kialakítású plató. Szerencsére a megjelenéséből és az élvezeti értékéből nem von le szinte semmit.










%20Walmart%20Exclusive.jpg)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése