2023/04/19

Matchbox MB-40 Transporter Vehicle

Felnőtt gyűjtőként mindig emlékeztetnem kell magam, hogy a Matchboxok gyerekek számára készülő játékok. Amit a mostani énem egyáltalán nem tart vonzónak, azt a gyerekkori énem egészen biztosan nagyon szerette volna.

A járművet abszolút a fantázia szülte, ezért nincs igazán mit mondani róla. Ugyanakkor mindig elgondolkodtat, hogy valaminek, ami egy nem létező járművetmintáz, hogy lehet viszonyított méretaránya, merthogy ennek is van, 1:150.

1985 és 1997 közt megszakítás nélkül szerepel az 1-75 sorozatban a „Szállítójármű”. 1999-ben és 2000-ben is visszatér ide, de 1998-ban, 2000-ben 2004-ben, 2007-ben is születik verziója ötös csomagba vagy spéci kiadásba. A szállított rakétát – szemben a szimbólával, ami „egy igen finom hangszer, amit három részből kell összecsavarni” – két darabból kell összedugni és máris használható a jármű indítófunkciója.

Amit ebben a bejegyzésben láthattok, az 1985 és 1991 közt futó premierverzió. Létezik egy nagyon hasonló változata is, mely annyiban tér el, hogy a csillagos-sávos lobogó helyett egy ugyanolyan piros, pepita motívum található, mint a rakétán, illetve a NASA felirat alatt is ilyen van. Nyilván megspórolták a második színnel nyomást. Ez 1992-1995 közt szintén MB-40 szám alatt.

1985-ben és 1986-ban egy kis – talán leginkább az F-14-esre hasonlító –, eléggé gyatra műanyag repülőgépre cserélik a rakományt. Ezekben az években az 1-75 sorban MB-72. 1999-ben és 2000-ben két újabb verzió kerül ide, aztán 2001 és 2007 közt több megszakítással újabb változatok látnak napvilágot speciális kiadásokban.

Ez a példány is az MC-20 készletből származik.

Szállítójármű.

A rakéta darabjait leginkább a gravitáció hivatott a helyén tartani, de ügyes kis pöckök és bizergák segítségével.

Hátrafelé sem tudnak lecsúszni.

Későbbi változatairól eltűnik az Egyesült Államok zászlaja, így megspórolnak egy színt a nyomatból.

Pöckök és mélyedés az indítófunkcióhoz. Egészen faja kis játékszer ez!

3.., 2..

...1...

2 megjegyzés:

Trolleybus írta...

Egy óvodás kolléga ezt "leFiatozta", de hogy honnan vette...? Az azért érdekes, hogy a rakétát úgy viszi, mint más a tüzelőt, miközben az Ariane rakétákat gondosan, max 5 km/h-val szabad csak vontatni, nehogy valami is elmozduljon bennük! Az is furi, hogy ok, leszállítja a rakétát a kilövőhelyre, de ott megint le kell rámolni, valahogy össze kell szerelni, majd visszatenni a Lastautóra, hogy onnan lőhessék ki! :) Nem egyszerűbb ab ovo kilövésre készen kivinni, ahogy a NASA meg az ESA is teszi? Tudom, ez játék, és a lurkóknak buli, hogy pepecselhetnek az egésszel, de nekem amúgy már gyerekként szemet szúrtak ezek az életszerűtlen dolgok. Mellesleg engem a Space-X rakétáira emlékeztet, valamit megsejtettek anno? :) A másik, sárga vadászgépszállító változata talán már élethűbb (a gép kerekei miatt vannak azok a kis homorú mélyedések is).

Sam. Joe írta...

"de nekem amúgy már gyerekként szemet szúrtak ezek az életszerűtlen dolgok"

Köszönöm szépen a megerősítést, pont ugyanígy voltam! Mi több, kőkeményen meg tudtuk kritizálni egymás járgányait a napköziben mi is!

"A másik, sárga vadászgépszállító változata"

Ó, bazirgaturizmus! Elfelejtettem megemlíteni, hogy van olyan is.