2023/04/30

Grell Robur LO 3000

Célzottan nem keresem, de azért igyekszem lecsapni a gyerekkorom utcaképét meghatározó járműveket megmintázó kisautókra is, ha a látómezőmbe kerülnek. Így jutottam el oda, hogy ha már elém vetette magát anno egy ponyvás IFA W50L, akkor az NDK másik teherautóját se hagyhatom ki a sorból. Ezen elv mentén mikor egy börze alkalmával megpillantottam az alábbi Grell Roburt, le is csaptam rá. Úgy érzem egy szintén az Industrieverwaltung Fahrzeugbau: Administration - magyarul Járműgyártási Ipartestület, vagyis IFA - vállalat teherautójával remek nyitni a német autógyártás, keleti végeinek járműveit - úgyis mint Trabant - tárgyaló heteket.

3000
Robur történetileg az Autotechnika oldalára irányítalak titeket, nekem is új volt teljesen, főleg ami az emblémát illeti. Azon kívül, hogy léghűtéses a motorja - benzines vagy dízel -, hogy a platós mellett buszt is készítettek belőle - igen, mondhatni eléggé hiányosak az ismereteim - csak az az információ volt meg, hogy borzasztóan csúnyának látom szegényt. Ebben főleg a nagyon széles fülke és a nagyon keskeny első nyomtáv a ludas. A fent említett két karosszériaváltozat mellett létezett belőle még egy dobozos-, és egy úgynevezett többcélú felépítmény is. Ez gyakorlatilag egy részben- vagy egészben belemezelt busz felépítmény volt, kb. mint a mai furgonok csak nagyobban. Persze a platós alapjain gyakorlatilag bármilyen felépítményt rávarázsolhattak, így készült belőle például autómentő és létrás kivitel is, illetve dupla fülkével is kérhető volt. Hajtásból itt is volt összkerekes kivitel, de kevésbé kifinomult, mint a nagy testvér IFA W50-nél. Engedjétek meg nekem, hogy a típusleírás tekintetében itt megálljak, a különféle számozásokban és teljesen elvesztem, amiben a német Wikipedia oldala sem segített. De legalább azt egy magabiztos "talánnal" állíthatom, hogy jelen alanyunk egy LO 3000-es, amit a címbe is bátorkodtam beírni. Természetesen a tévedés jogát fenntartom, senki se tartsa magában a a helyes megfejtést!

Különféle Roburok mozgásban

Sörös
Azt már jól tudjuk, hogy a Grell modellek főként valamelyik német sör reklámozására lettek felhasználva, így nem meglepő, hogy ez a kicsi Robur a hosszú platójára sörös rekeszeket kapott. Kidolgozásával igen, a színével viszont nem vagyok kibékülve. Ez a fekete szín nem is igen volt rá jellemző, ráadásul a részleteket is jól elrejti, de hát ez van, ha az ember csak úgy tud színt választani, hogy ez van vagy semmi - persze azóta láttam már más színben is. Persze számos színben készült ezen kívül, nekem akkor ez jutott. A komor fekete hangulatot csak némi króm felület és fehér feliratozás igyekszik megtörni, kevés sikerrel. Plató is fekete lett, így elég erős a kontraszt a kék sörös rekeszekkel, amik méretüket tekintve jó nagyra sikerültek. Összességében elégedett vagyok vele, kitölti az űrt, de azért ha egy busz is elém veti magát akkor arra még vevő leszek.

Hátrányaként a színét tudom felhozni
Nem festett, hanem "üveg" fényszórói vannak
Nem szimmetrikus, id doboz van, a túloldalon tartály
A hátulja olyan semmilyen, de legalább a világítótestek meg lettek formálva

1 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Nagybátyámnak volt ilyenje a rendszerváltás környékén, amikor a - talán - Mogürt elkezdte értékesíteni őket magánszemélyek számára - fuvarozott vele. Gyenge volt, de legalább hangos és már új korától képes volt rohadni.