2023/03/13

Matchbox Fire 5-Pack 1994 – Helicopter

1994-ben a Matchbox egy olyan ötös pakkot passzított össze, amihez ritka szép festést terveztek és ami talán fontosabb, hogy mint játékszer is remek válogatás. Nem mellékesen aminek kereke van benne, az mind a legendás nyolclyukúakat viseli.

Nem csupán azért, mert ez van legfelül a dobozban, de dramaturgiai okokból – úgy is mondhatnám, hogy „a jó pecás beetet” – a legkevésbé látványos darabbal kezdeném a sort.

Még egészen a blog kezdeteikor mindent megírtam az MB-75 Helicopterről. Ebben a postban egy füst alatt rögtön több verziót is bemutattam. Azért az évek során még előfordult ITT, meg ITT és ITT is. Érdemben nem tudok mit hozzáfűzni az ezekben már leírtakhoz. Megfordult a fejemben, hogy beágyazom ezt a videót, de elvetettem a dolgot, mert egyrészt ez egy családbarát blog, másfelől mint zenei produktum ez olyan, hogy tömeget lehet vele oszlatni.

Tárolási állapotában.

Felszállásra készen.

Ennyire kicsi helyre nehéz komoly designt tervezni, de amit lehetett kihozták belőle!

Nyilván aszimmetrikus, nincs mind a két oldalán farokrotorja - fura is lenne.

A csomag amiben lakik. Ritka szép design és remek válogatás, ezért külön tag-et is kapott.

Nincsenek megjegyzések: