2011/06/15

Átalakítás: Matchbox MB-45 Volkswagen Caddy

Tulajdonképpen ez az átalakítás a véletlen műve. Az egész úgy kezdődött, hogy beszereztem anno egy 2008-as MB-46 Volkswagen Caddy-t, ami szerintem egy nagyon jól sikerült Matchbox. Annyira megtetszett, hogy a 2009-es MB-45-ből is vettem egyet, de azt már átalakítás céljából. Először csak felni donorként nyúltam hozzá, valamint a fent linkelt postban ennek a beltere látható külön lefényképezve. Mivel még nem teljesen állt össze a fejemben a kész koncepció, így pihentettem, míg egy másik munkám alkalmával elővettem ezt is, hogy addig is lemaratom róla a festéket. Ez a művelet kicsit félre sikerült, ugyanis már eléggé masszívnak bizonyult a gyári festés, nem nagyon akaródzott teljes mértékben elhagyni a helyét. Mondjuk nagyon nem is szenvedtem vele, gondoltam majd legközelebb folytatom. Az így létrejött állapot lassacskán kezdett megtetszeni, gondoltam egy leharcolt céges autónak így még jó is lehet, amíg nem lesz jobb ötletem biztosan. Gyorsan kifestettem a hátsó lámpáit, a tükröket és az ablaktörlőket., majd túrtam neki egy viseltes kerék garnitúrát, ami méretben passzol alá. Ezzel tulajdonképpen kész is lett a véletlen szülte átalakítás. Gondolkodtam egy kis rozsdásításon, de ezt elvetettem, hiszen ez már egy modern, megfelelő korróziógátláson átesett lemezekből felépülő jármű, inkább csak napszítta, kicsit kopott festésű lehasznált lóti-futi járművet láttam bele.

A jobb első kerék találkozott már pár padkával
Megkoptak már a feliratok is
Sokat dobott volna rajta, ha gyárilag kap ilyen minimál lámpafestést hátra is
Itt még a kerekeket próbálgattam alá, de a fényezés eredeti mivolta jól látszik

3 megjegyzés:

Tommi írta...

TELITALÁLAT! És a fotóhelyszín is!

porsche írta...

Köszi és köszi ;-)

Névtelen írta...

A kevesebb néha több tipikus esete. Szerintem is jó, hogy nem rozsdáztad.
Nagyon tetszik, gratulálok hozzá!
Templair