2011/03/03

Matchbox CY-25 DAF 3300 Space Cab Box Truck DURACELL – UPDATE

Elképesztően régen volt nálunk bármi is a Convoy sorozatból, holott bevallottan a kedvenc Matchbox sorozatom, amiről egyébként teljesen úgy fest, hogy a Mattel ki fogja nyírni.

A Convoy CY-25 szerelvény egyáltalán nem új vendég nálunk – megtekinthető például ebben a szépséges Code 2 szettben –, de nem tudok róluk lejönni, kell az összes változat! Viszont érdemben nem nagyon szóltam még az eredetiről – bár tulajdonképpen ez nem is könnyű, ezeknek az igáslovaknak a története nem valami túl jól dokumentált. Az eredetileg holland alapítású gyártó ma már az amerikai PACCAR csoporthoz tartozik. 1982-ben – a Matchbox Convoy sorozatának megjelenésével egy időben – debütál náluk a 330 lóerős, hosszú távú fuvarozáshoz, meg a nagy igénybevételt jelentő feladatokra szánt 3300DKX sorozat. A jármű ismerősnek tűnhet, mivel ezt a fülkét a Rába is használta. Maga a fülke 1973-ban jelenik meg az akkori zászlóshajó 2800-ason. Az előző generációnál ez 20 centivel szélesebb és két teljes értékű fekhelyet kínál. 1985-ben debütál a Space Cab, azaz a megemelt tetővel szerelt fülke, ami nagyobb komfortot kínál a sofőrnek – ha minden igaz leginkább fekvőhely téren.

A vontató az 1987-es katalógusban bukkan fel először a Convoy sorozatban, de hogy ez a konkrét szerelvény mikorról való, azt nem tudnám megmondani, mert egyik katalógusban sem akadtam nyomára azokban, ami nekem megvan.

A vontatmány elődjéről a Twin Pack kamionok kapcsán már elkövettem a fejtegetésem, hogy akár a negyvenlábas tengeri konténereket is képes vagyok belelátni – igaz, akkor mindkét végükön lenne ajtó.

Mi maradt még? A leginkább az elemeiről ismert gyártó, melynek a színeit viseli a Procter and Gamble csoporthoz tartozik és a nyuszis reklámjaikat pedig egyenesen zseniálisnak tartom.

A DAF Space Cab 3300-as vontatók visszatérő hibája a Matchboxnál, hogy eláll az alváz fémjéből kialakított hűtőrács a fülkétől. Cserébe viszont csak a szélvédője és a kerekei vannak műanyagból, így egy rátaposásos balesetben bizonyosan nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoznak!
A vontatmány a klasszikus Nyulacell szárazelemek színeiben.

3 megjegyzés:

Ikarus 256 írta...

Múltkor volt egy ilyen a Vaterán, de lebeszéltem magam róla, túl tömény nekem az arany rajta.

somytomy írta...

Szép kis járgány, amúgy én úgy tudom, hogy a 40 lábas konténereknek is csak az egyik végükön van ajtó, legalábbis én még életemben nem láttam olyan konténert, aminek min a két végén ajtó van.

Névtelen írta...

A Rába mindvégig licencből dolgozott, mint szinte mindegyik közép kelet európai ország gyártói. A DAF-on kívül a "klasszikus" Rába a MAN-tól lett "kölcsönkérve", egész pontosan az F8-as típusától, de még az utánajövő F90-ből is csináltak kocsit egy rövid ideig, mert az a rendszerváltás környékén jelent meg, viszont onnantól már a nyugati gyártók is megvetették a lábukat itthon, így lehetett tőlük eredetit szerezni! De a MAN kockafülkés katonai típusának, az SX-nek az utánérzése is szerepelt a Rába gyártópalettáján.