2009/03/01

Matchbox MB-38 Ford Model A Van

Sohasem voltam oda a motoros hintónak inkább tűnő korai autókért. (Érdekes, hogy milyen sokan vannak így rajtam kívül, a (jó)múltkorjában Gyulával, az Autómánia mindenható urával pont erről beszélgettünk, hogy remek a Models of Yesteryears széria, csak minimális iránta a kereslet, keveseket érdekelnek ezek a régi járművek.) Két kivétel van ez alól, a Ford T, és a Ford A. A vicces az, hogy az irántuk való lelkesedésemért két PC-s játék felelős. Az egyikről már megemlékeztem korábban a gyűjteményemben szereplő első Ford A Model kisteherautók kapcsán, a másodikról meg majd egyszer később, a Ford T kapcsán ejtenék szót.


Mint a bevezető alapján az már kiderült, szerepeltek már itt Ford A furgonok többször is, úgyhogy ez tulajdonképpen csak frissítés, de lévén idáig akárhányszor beszéltem MB-38 Ford Model A Van-ról, a címben sohasem írtam így le ezt a nevet.


Ami a mostani darabban különleges, hogy hátul hatalmas, versenyautóról szalajtott abroncsok vannak rajta, a felirata pedig egy Matchbox tuningműhelyre utal. Szerintem jópofa, de gyanítom, hogy csak én gerjedek ezekre ugyanúgy, mint ahogy a Dodge Commandokra.


Matchbox MB-38 Ford Model A Van, a Gyufásdoboz gyorsasági bolt színeiben.
Versenyautóról kondácsolt racsingkerékkel aljasítva.
Az az igazság, hogy a fotózás után jutott eszembe megmutatni neki a porecsetet. Vannak rajta kisebb plezúrok, de a valóságban közel sem olyan csoffadt, mint a képeken.
Egyszerű elől...
...egyszerű hátul.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Bocsi, de megint elgépelted: Nem kozel, hanem közel 8-)

Amúgy meg szép darab, nekem bejön.

Amúgy meg nekem is tetszenek a Dodge Commando-k :-)

Ikarus 256 írta...

Mintha már láttam volna ilyent, illetve ezt! :-D

matchbox írta...

Ebből a modellből létezik a legtöbb variáció. Charlie már 7xx valamennyinél jár a számozásban. Nekem a Yesteryear-k együtt ez sem jön be.

Sam. Joe írta...

BogZoo: Kozel? Pedig nem is szeretem a sört. 8-) Köszi, javítom. Ez - ezek szerint - egy ilyen nap.

Matchbox: 700? akkor bele kell húznom. De gondolom a zöm az kibogozhatatlanul Code 2.

AndrewBoy írta...

Nekem is van egy csak a sárga verzió és elöl és hátul is normális kerekek vannak rajta. Ez valahogy nem illik nekem a képbe

Névtelen írta...

8-)

Névtelen írta...

Nekem is bejön.A Dodge Commando-ból pedig nálam is parkol 6 darab.

Sam. Joe írta...

Ikarus256: Szerintem hasonló ismerős darabokkal is fogsz még találkozni. ;-) Remélem én is nálad!

AndrewBoy: Az az igazság, hogy nekem is csak a közelmúltban kezdtek el tetszeni ezek a járgányok. Vénülnék? (Költői kérdés volt, ne merészeljetek válaszolni!)

Zsizso: Dodge Commando uralkodix!

Ikarus 256 írta...

matchbox: Lehet, hogy hülye kérdés de mind a 700valamennyi változat meg is van Charlie-nak?

Sam.Joe: Előbb vagy utóbb biztos, de remélem inkább előbb. :-)