2008/11/17

Matchboxon kívüliek: Majorette Toyota Prius

Furcsa dologra vetemedtem, vettem egy vadonatúj Majorette kisautót az egyik hypermarketben. Az ilyen helyek – tisztelet a kivételnek – „jó” szokása szerint egy nagy dobozba volt összeöntve Hot Wheels, Matchbox és Majorettte, meg minden noname cucc, szóval lelkesen turkáltam, miközben mellettem egy a harmincat alulról érintő kolléga osztotta az eszet a vele lévő nőneműnek. („Régen ezek nem ilyen vackok voltak!” Nem fejezte ki magát ilyen cizelláltan, de tulajdonképpen igaza van. „Volt bennük anyag!” Ebben is igaza van, csak ugye az ő gyerekkorában picivel többet ért az a pénz, amibe kerültek akkor a Matchboxok. Ha most hajlandó érte annyit fizetni, mint a szüleje akkor, olyan is van. „Ki lehetett nyitni az ajtajukat!” Hát már amelyiknek, de akkor még inkább eltángálták azt a hülyegyerek Móricákát, mintsem szénné perelték volna azt a kisautógyártót, amelyik gyártmányáról a kiccsávó letörte az ajtókat és feldugta a fülébe. „Mindegyik ugyanolyan méretarányú volt, nem voltak ilyen aránytalanok!” Itt azért ránéztem emberünkre, mert ez ugye kapitális ökörség. Észrevette, de nem tette fel a minden verekedés kezdettén elhangzó három mondat egyikét, miszerint: „Mi vaaaaaan?”) Szóval ilyen körülmények között ugrott bele a kezembe ez a Majorette, melyért ugyan pofátlanul magas összeget kértek, de el kellett hoznom. Kellett, mert egy igencsak megosztó járművet mintáztak meg, a Toyota Priust. Kellett, mert pontosan ugyanolyan színű, mint amilyet volt szerencsém még nyárom vezetni úgy ezer mérföldön át.

A másik blogomon hirtelen felindultságból elkövettem egy irományt amit akkor írtam, amikor kicsit elegem lett abból, hogy mindenki elfogult ezzel a járművel kapcsolatban. Tessenek fogyasztani és aztán visszatérni ide!

A véleményem mit sem változott. A Prius nem lett a kedvenc autóm, a kifogásaim és ellenérzéseim éppúgy változatlanok vele szemben, mint akkor, de az erényeivel kapcsolatban is változatlan a véleményem.

Visszatérve a kisautóhoz: Bár a blister eléggé megviselt, marad NRFB. Érdekes, hogy az 1:59 méretarányú autó aljára nincs ráírva a gyártó ország, csak a blister hátuljából derül ki, hogy Thaiföldön született. Az ablakai teljesen átlátszatlanok, amivel megúszták a belső tér kialakítását – így még pofátlanabb a kért ár. A külsejét azonban ebben a méretarányban teljesen elfogadhatónak tartom. Még a – ha szemben állunk vele – jobb oldalon lévő, a vonószem betekerésére szolgáló lyuk is megvan az első lökhárítón.

Majorette Toyota Prius, NRFB.
Gondolkodtam rajta, hogy felbontom az eléggé megviselt blistert, de nincs olyan részlete...
...ami ne látszana jól így is. A fényszóró festése mintha ismerős lenne máshonnan, nemde?
Hogy belső tere nincs, azért az gáz.

8 megjegyzés:

Ikarus 256 írta...

A Majorette modell nem igazán tetszik, a Prius "teszted" viszont annál inkább!:-)
Szóval már a Majorette is Ázsiában gyárt...

Névtelen írta...

Én egy Citroën C4 Coupé-t hagytam ott azért, mert nem volt beltere... Nem is bánom. Viszont ha lesz C4 WRC, azt már elhozom.

Ez a Prius meg tényleg nem olyan rossz, bár igazi autóban nem kellene, csak ilyen kicsiben.

Sam. Joe írta...

Ikarus 256: Nekem régi elméletem, hogy igaziból minden ugyanott készül kínában... 8-)

Tommi: Röhögni fogsz, nekem "igaziból" is kéne. Jó, mondjuk olyan helyen is lakom.

Ikarus 256 írta...

Ha minden jól meg, akkor nem kell - olyan - sokat várnod egy Matchbox Priusra, mert a jövő évi újdonságok közt szerepelni fog. Sőt lesz "T.J. Hooker-es" Dodge Monaco rendőrautó is. És lesz még hullaszállítóból átváltozott mentő - mintha "kértél volna ilyent Matteléktől - Mitsubishi L200, '68 Toyota Land Cruise és még, és még... Inkább olvassatok utána:
http://www.matchboxclub.com/acatalog/uu.html

//megint izgalmas a számítógépes tervezés órám...

Névtelen írta...

Jövőre jön a matchbox verzió!!

Sam. Joe írta...

Karman Ghia, '06 Crown Vic Taxi, '78 Dodge Monaco Police Car,'63 Cadillac Ambulance??? NYAMM!!!

Névtelen írta...

Kíváncsi vagyok, milyen kidolgozásúak lesznek a jövőévi járgányok...

Névtelen írta...

Mint az ideiek:-(
Ezek gyerekjátékok nem modellek.