2008/06/05

Newsflash: M8199 Mercedes-Benz Actros 1857 - Pipes New Flat Bed

Nem hiszem, hogy valaha is adtam volna ilyen hosszú címet eddig, de teljesen váratlanul befutott abból a három új Convoyból egy, amit szerettem volna hazahozni Amerikából! Persze nem találtam boltban úgy általában Convoyt sehol. (Ez a darab konkrétan a New York, John F. Kennedy repterének egy ajándékboltjából van.) Mint azt tudjuk, a még a 2007-es modellévhez tartozó, de idén februárban megjelent Convoyok közül ez az egyik. A Convoy Project változatlanul hallgat róluk mint a sír, ezért CY sorszáma sincs még. Kénytelen-kelletlen az egy betű+négy szám jelölést használom. Az új flat bed teljesen változatlan, olyan mint eddig. A csőrakományt is láttuk már, de a színe valami borzalom. Ez nem modell akar lenni, hanem játékszer, annak is csiricsáré. A Merci vontatót eddig még nem tárgyaltam itt az oldalon – szeretnék valami rendszert vinni a Convoy ismertetőkbe –, csupán egy régebbi, Code 3 értekezésem kapcsán bukkant fel. Nos, a színezését inkább hagyjuk, szerintem ronda, de biztos van, akinek a kanáriszín jön be. A festék egyértelműen túl vastag rajta, megeszi a részleteket. Az új Convoy kerekek szerintem egészen jól mutatnak rajta, de nekem változatlanul az eredeti Convoy kerekekkel tetszik ez a vontató a legjobban. (Van ilyenem, lesz róla post, ami késik az a vonat.) Egy szó mint száz, a 2008-as modellévre vártunk már valami különlegesebb, izgalmasabb Convoy vérfrissítést, de ez nem az. Variáltak egy kicsit a vontatókkal, a vontatmányokkal és a rakományokkal, de ez minden. Itt lenne az ideje valami tényleg izgalmas vontatmány és vontató bevezetésének! Ez addig csak helykitöltő. Azzal együtt, ha látjátok valahol itthon ezt, vagy a másik kettőt – link fent – akkor legyetek kedvesek mindannyiunk okulására bekommentezni az aktuális posthoz!
M8199 Mercedes-Benz Actros 1857 - Pipes New Flat Bed. Kanári rulez?
A vontatón egyértelműen túl vastag a festék, megeszi a részleteket.
M8199 Mercedes-Benz Actros 1857 - Pipes New Flat Bed NRFB.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nekem tetszik :)

Sam. Joe írta...

Nem túl jó a fotó, de nézd meg itt a legutolsót!
http://www.matchboxconvoys.com/CY009BC.html
Na, ez egy szép Actros szerelvény! Ezekkel a kerekekkel tetszik a legjobban. Nekem ez tetszik nagyon.

Névtelen írta...

Az a Michelin-es tényleg nem egyszerű!
Nalátod, az mégjobban tetszik!

Ikarus 256 írta...

Hello!
Pécsen a Plázában láttam, de ott ishagytam, mert drágább is volt, mint az Intersparban és úgy látszott, hogy a sárvédő hozzáér a félpót elejéhez. Igaz, hogy nem játszani fogok vele, de ez nem tetszett benne.

Sam. Joe írta...

Országomat egy normális Matchbox forrásért Budapest vonzáskörzetében!!! Brühühühühühüűűű!

AndrewBoy írta...

Nálunk a Kora dugig van vele :D Meg a többi újdonsággal is wheheheeee csak nézzétek meg nálam!
Amúgy élőben sokkal jobb mint itt a képen és én se vettem mert nekem dárga. Várunk a Volvóra meg Scaniára hátha megáldanak vele a Medzsósok

Sam. Joe írta...

A "nálunk" az ugye Ajka?