Nincs értelme találós kérdést feldobni, hiszen a cím lelövi a poént, de elgondolkodtam, hogy ismerek-e még olyan autót, amit több mint harminc éve gyártanak kisebb-nagyobb változtatásokat leszámítva változatlanul, és nem valami borzalmas, elavult, autóipari dinoszaurusz az eredmény. A Hindustan Ambassador tuti befutó a kora okán, poénból játszóautónak még tán kéne is, de mindennapi, üzemszerű használatra a jó ég óvjon tőle bárkit is! Nem akarok senki lelkivilágába belegázolni, de ott a jó öreg kocka-LADA is, de egyfelől a harminc év csak úgy jön össze, ha belekalkuláljuk az ezerkettest, meg biztos ami zicher a Fiat 124-et is, de a "dínó faktor" játszik - a fene sem akarna egy légzsákok és olyan úri hívságok mint az ABS nélküli autóval járni. VW Bogár is jó példa, de csak játszóautónak kéne, mindennapi használatra nem, nagyjából azért, amiért a LADA sem. Végül semmi más nem jut eszembe - némi csúsztatással - mint mindennapi használatra alkalmas alternatíva, mint a Landy – jé, hát ez is nem pont terepjáró?
G-Klasse
Azt hiszem ezen dobtok majd egy hátast: A Mercedes-Benz G-osztály – G, mint Geländewagen, azaz "terep járó jármű", ami már majdnem olyan szép szó, mint a möbeltransportbetriebe – fejlesztésébe a cég az 1970-es évek elején kezdett bele, nem kisebb személyiség ötlete által vezetve, mint az egykori iráni sah, Mohammad Reza Pahlavi, aki akkoriban a cég főrészvényese volt. A sah színtisztán katonai terepjárót vizionált csillagos emblémával – ez később változott. A fejlesztésbe a németek az osztrák Steyr-Daimler-Puch segítségével kezdtek bele, mivel a cégnek jelentős gyakorlata volt a katonai terepjáró járművek építésének területén. A G-osztály első, katonai változatait a hetvenes évek végén kezdi kínálni a cég, majd 1979-ben piacra dobják az első polgári változatokat is. A G-osztály szépsége pont abban rejlik, hogy a két és négyajtós változatok lehetnek igazi igáslovak, acélfelnikkel, rücskös gumikkal és már-már slaggal is tisztába tehető beltérrel, de luxusterepjárók is, bőrrel, légkondival, akár hétsebességes (!) automata váltóval, 5,4 literes, 469 lovas, feltöltős, V8-as benzines erőművel. Akinek meg még ez sem volna elég, az talál G-osztályra épülő dolgokat a jól és kevésbé jól ismert tuningcégeknél. Természetesen nem csupán az ajtók száma az, ami megkülönbözteti egymástól a G-ket. Különösen a katonai változatoknál széles a felépítmény kínálat, ahol a tengelyek távolsága is változó. A G-Klasse akkor sem veszti el terepjáró képességét, ha a luxusfelszereltségű polgári verziónak születik – jó, nyilvánvalóan a bling-bling diszkófelnik, meg az ültetés ellen semmi sem véd. A G-osztály Ausztriában készül a Magna Steyr-nél, ahol javarészt kézzel szerelik össze az évi 4-5000 autót. A megrendelések zöme katonai. A Wikipédia 27 országot említ az alkalmazó hadseregek felsorolásánál és ide számítja, a Puch emblémát viselő – egyes piacokon, legfőképp Ausztriában Puch-G néven fut a széria – és a licenc alapján készülő Peugeot P4-eket is. Az alkalmazó országok között egy ideje már Magyarország is ott van, de a két legérdekesebb talán a Vatikán a pápamobilokkal, illetve az Egyesült Államok Haditengerészete a közel 160 darab, IFAV-vel. Ez utóbbi kapcsán még két gondolat: ha az Egyesült Államok Hadügyminisztériuma gépjárműveket importál egy olyan országba, ahol jármű- és fegyvergyártók sokasága kínálja portékáját, az szükségszerűen jelenti azt, hogy annak a járműnek piszok jónak kell lennie. Egyébként nagyon prózai oka van annak, hogy az USMC a G-osztályt választotta: A Humvee-k nem férnek bele kényelmesen a V-22 Osprey-ba, az FAV-ket meg sem megpakolni, sem értelmesen felfegyverezni nem lehet. A G-osztály nyugdíjazása már többször szóba került, de gyanítom, hogy leginkább a katonai vásárlók igényeinek kielégítése okán 2015-ig bizonyosan készítik majd még tovább. Szándékoltan nem írtam egy bötűt sem arról, hogy a G-osztály jósága miben rejlik, hiszen ezt megtette Winkli, a Totalcar hasábjain, amit kiegészít egy videó is. Tessenek kiélvezni minden karaktert!
Matchbox Mercedes-Benz 280GE
Ami az európai katalógusban az 1-75 szériában először 1985-ben, mint MB-30 felbukkan, az egy polgári, négyajtós verziót mintáz, melyet a valóságban egy 2,8 literes, 156 lóerős soros hatos hajt. Az alvázán 1984-es keltezést visel, az európai 1-75 katalógusban utoljára 1996-szerepel. 2000-ben előveszik ismét, az amerikai szériában MB-40-ként inkarnálódik újra. Areh 22 változatot jegyez, Charlie Mack 28 verzióról tud, egy másik forrás pedig 30-ról – az eltérés valószínűleg abból fakad, hogy az utóbbi ide veszi a Light and Sound és egyéb spéci változatokat is. A Convoy kerekek kifejezetten jól állnak a terepjárónak, melyet szemlátomást eleve valamilyen, megkülönböztető jelzést viselő járműnek terveztek, aminek ékes jele az ablakokkal egy alkatrészt képező, három cici a tetőn. Az erős színezésű szélvédő elrejti a belső teret, ami eléggé elnagyolt; a műszerfalat, a kormányt és a két első ülést dolgozták csak ki, ezek mögött egy egyszerű, sík „plató” van. A G-osztály bekerül ajándékcsomagokba is – Ikarus 256 kolléga jegyez egy csinos szettet – és mint a mellékelt ábra mutatja, twin pack-ekbe is. Egészen konkrétan amik nekem megvan, az az 1987-es kiadású TP-117 mindkét létező változata. Amit mögé akasztottak, az az itt már többször előfordult MB-43 Pony Trailer egy újabb változata – ez úttal Superfast kerekekkel és fekete pacikkal.
Az ötös bömösről szóló postban hiányoltam egy rendőrségi verziót. Na, valami ilyenre gondoltam!
MB-30 Mercedes-Benz 280GE a TP-117 Twin Pack-ből.
"Ein-Zwei-Polizei". Szellőztetés a lovaknál.
Nézzétek csak meg ezt a képet a Policecars.hu-n! Nem rendőr, de nagyon hasonlít, nem?
Fekete lovak a helyükön.
Fekete pacik, a hátukon még ott a sorja.
A másik TP-117 verzió, NRFB. A legutóbbi börzén zsákmányoltam. A hölgy aki árulta, úgy hivatkozott rá, hogy "a taxi".
