Matchbox MB-58 Ruff Trek UPDATE

Az elmúlt hetek erőltetett Holden Pick-Up menetének oka az volt, hogy rátérhessünk a belőle képzett derivátumra, azaz jelen post tárgyára!

A helyzet az, hogy porsche kolléga már alaposan körbejárta a Ruff Trek témát és bemutatta az 1-75 sorozatban MB-58-ként megjelent másik változatot – jelen bejegyzés tárgya meg az egyik. Amivel nem szolgálhatunk, az az 1984-es japán kiadású MB-63, ami ritka, drága, de nekem  – becsszó nem a szőlő savanyú – olyan nagyon nem is tetszik. Ezzel még Rájen szomszéd sem szolgálhat, pedig ő alaposan belecsapott a Holden – Ruff Trek lecsóba, nem véletlenül linkelte porsche is a postját. Egyrészt felvillant pár verziót a – szerintem a – Matchbox történetének legszebb szettjeihez mellékelt Ruff Trekkekből, másrészt bemutat két átalakítását is. Megemelem előtte a kalapom, én is belelátom ebbe az öntvénybe a Mad Max univerzumból szalajtott járművet. Talán egyrészt mert ausztrál, másrészt meg igen hasonlók rohangáltak a méltánytalanul alulértékelt, Mad Max PC-s játékban.

Nomen est...
Amivel viszont adósak maradtunk eddig, az a név magyarázata. A „ruff” a „rough” torzított változata, ami nagyjából úgy keletkezhetett, mint ahogy nálunk a beszélt nyelvben a „bolt”, „bót”, a „miért”, „mé'” lesz, csak az angolok-amerikaiak-ausztrálok nem átallják le is írni az ilyesmit. A jelentése ebben az értelemben „hepehupás, egyenetlen”, amúgy meg többek közt „nyers, faragatlan, goromba” - mely jelentést csak azért említem, hogy egy link erejéig, közszolgálati jelleggel elsüthessem a ZZ Top, örökké zseniális dalát.

A „trek” etimológiája már sokkal összetettebb. A szótárban azt fogjátok róla találni, hogy „hosszú, fáradtságos utazás leginkább, de nem kizárólag gyalogosan”. Nos, van egy másik, igen hasonló jelentése ami a dél-afrikai hollandból érkezett az angol nyelvbe a XIX. században. Abban az értelmében hosszú utazás, de ökrös szekéren. Ebből jön a Star Trek, „Csillagszekerek” (félre)fordítása is, melytől minden Trekkie hajlamos kitépi a haját.

Szóval az én szabadfordításomban olyasmit tesz, hogy „rázós utazás”.

Premiermodell

Fentebb már említettem, hogy a nemzetközi 1-75 szériában összesen két verziója jelent meg. Amit e lapokon láthattok, az 1983-1984-ben regnáló premiermodell. Szerintem ez is egy jó kiállású holmi, de a fentebb már linkelt, 1985-1986-os verzió szebb.

Az igazi szépségek azonban azok, amiket a Motorcity és a Team Matchbox szettekhez mellékeltek, melyekből egyet már láthattatok e lapokon, de a jövőre nézve ígérhetek továbbiakat is!

Ha elütne egy ilyen, nem tudnám megmondani, hogy milyen színű, de szerintem nem egy rossz kiállású holmi!

A Convoy-kerék mindennek jól áll!

Nem ezt sugallja, de rugózása az nincs.

Nyilván nem ezzel a festéssel, de én belelátom a Mad Max univerzumból szalajtott, gyűjtögetésre használt járművet is.

Alapvetően nem szeretem, ha egy pickup, vagy teherautó platójára gyárilag tesznek valamit, de ennek annyira jól áll, hogy megbocsátom neki!

Az én példányommal játszottak, de ez esetben szerintem kifejezetten jól áll neki, a makettezők értik miről beszélek.

Azt hiszem az ötödik, a többihez passzoló kerék dob nagyon sokat a rakományon, azért tetszik igazán.

A jobbkormány és az ausztrál vérvonal sokat tesz ahhoz, hogy belelássam a Mad Max járművet.

Matchbox MB-58 DAF Girder Truck

Szeretem a Matchbox 1:100 körüli méretarányú teherautóit. Pontosabban nem csak a Matchbox teherautókat kedvelem ebben a méretarányban. Szerencsére a csillagos márkán túl – vagy éppen innen, nézőpont kérdése – is van élet!

DAF 2600
A Van Doorne’s Aanhangwagen Fabriek 1962 és 1974 közt gyártotta a 2600-as sorozatot. A buldogfülkés gépjármű volt a kínálatukban az első, amit úgy terveztek, hogy figyelembe vették a sofőr igényeit, a kezelőszervei könnyen elérhetőek voltak, jó kilátás esett belőle minden irányban, hatékony fűtése és szellőzése – nem hűtése – volt, illetve légrugós ülésekkel bírt. Ez volt az első melyet két fekhellyel is lehetett rendelni – a felső felhajtható volt. Sokan ezt tartják az első modern teherautónak.

Eredetileg a Leyland Motors P680-as, 11,1 literes, hathengeres, 220 lóerős motorjával készült. Később ezt a DAF saját fejlesztésű, DK erőforrása váltotta, mely kezdetben 230-, későbbi változatai pedig már 250-, illetve 304 lóerőt adott le. A váltója azonban nem volt szinkronizált! Összesen körülbelül 15 000 darab készült belőle.

Remek videó 2018-ból, ami a 2600-as ráncfelvarrás utáni nyergesvontató változatát mutatja be, az akkor éppen aktuális, DAF XF mellett. Mára ez is túlhaladott, azóta van egy újabb generáció már. Érdekes, hogy 1962-ben mi számított vezetőközpontúnak.

Kicsiben és nagyban
A helyzet az, hogy magával a típussal foglalkoztunk már e lapokon mint (nagyobbacska) kisautó. Az 1969 és 1975 közt regnáló K-11 DAF Car Transporter apropójából. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor az 1:66 méretarányú autószállító egy DAF T2600-as – a „T” jelöli a nyergesvontatót, mint „tractor” –, míg jelen szeánszunk tárgya egy F2600-as. Hogy itt az „F” mit jelöl azt nem sikerült kitúrnom, ezért a helyes választ kommentben beküldők között életfogytig tartó Matchbox Memories előfizetéseket sorsolunk ki. Az viszont közös mindkettőben, hogy az 1968-as ráncfelvarrás előtti verziót mintázták meg, ami onnan tudható, hogy a hűtőrács felső része nem három, horizontális sávra van osztva. (Lásd a fentebb mellékelt videó, ahol egy ráncfelvarrás utáni teherautó szerepel.)

Az MB-58 1968 és 1971 közt regnált. Eredetileg gombkerekekkel és fehér színben. 1969-ben megkapja a vékony Superfast kerekeket, de marad fehér, majd gyártásának utolsó évében lesz ilyen spenótmetálzöld. A rakomány végig marad ugyanez a tizenkét, narancssárgába hajló piros műanyaggerenda. Ma már persze ez elképzelhetetlen lenne efféle veszélynek kitenni a lurkókat. Beltere nincs és ezt meglepő módon nem is igyekeztek többé-kevésbé átlátszatlan szélvédővel leplezni.

A transitional – azaz a regular wheel és Superfast korszak közötti – modellek a szívem csücskei, mert megvan bennük a gombkerekesek jellemző aprólékos kidolgozottsága, miközben már a sokkal látványosabb Superfast kerekeken gurulnak. Nos, ez sem kivétel.

Az eredeti verziót mintázták meg. Beltér nincs, a hűtőrács mindig is piros volt.

Ízig-vérig transitional kiadás. A háttérben korábbi és későbbi pajtikái.

Ma már elképzelhetetlen lenne egy ilyen rakomány.

Magamtól eszembe sem jutott volna építkezni a gerendákból. Az előtérben az eredeti regular wheel változat. (Kép: Matchbox Cars Wiki)

A hátulja némileg elnagyolt.

Matchbox MB-58 Rock Shocker

A Matchbox Rock Shocker nevű fantáziamodelljéről már írtam bővebben a 2009-es bemutatkozó modellje kapcsán. Nem terveztem gyűjteni a különféle variánsait, de az idei modell kapcsán többször fontolóra vettem a boltban, hogy a kosaramba teszem és nem vissza a polcos akasztóra. Erős voltam mindaddig, míg nem egy bontott és egyben "jóárasított" példány elém nem vetette magát. Ez a sárga-fekete fényezés a grafit kerekeivel nagyon tetszik, ám még sem a gyűjteményem lakója lesz, hanem bizony előbb vagy utóbb - szerintem inkább utóbb - át fog majd egy kicsit alakulni, ami több lesz holmi átfestésnél. Erről többet nem mondok, majd idővel meglátjátok.

Tetszik ez a szín a sok fekete műanyaggal

A felni színe is jól passzol a kisautóhoz

Matchbox MB-58 Porsche 911 GT1

A Matchbox 1-75-ös sorozatában megtalálható Porsche modellek száma a tavaly megjelent 914-es típussal tizenháromra növekedett. Ebből egy tucatnyi már szerepelt is itt, a még hiányzó egyre pedig most kerítek sort. A Porsche 911 GT1-es modell maradt ki eddig a szórásból, de hogy miért, az nem tudom. 1996-ra született meg a Porsche műhelyében az első GT1-es névre hallgató modell, az az utolsó vízhűtéses 911-es alapjain - belső számozása 993. Az "alapjain" igazából csak képletesen értendő, a fényszórókon, a hátsó lámpákon és az ajtókon kívül a két autónak kevés köze volt egymáshoz. Olyannyira nem, hogy itt a motort középre helyezték, ami egy 600 lóerős, hathengeres, ikerturbós erőforrás volt, ráadásul vízhűtéssel. Nevéből ítélve az FIA GT sorozatának GT1-es osztályának szabályai alapján épített autóra gyanakodhatnánk, pedig nem így van, ugyanis az akkor még nem is létezett. A BPR Global GT sorozatban való részvételre épült - az itteni GT1-es kategóriába -, ahol a debütáló Le Mans-i versenyét meg is nyerte, amit számos másik követett. Az 1997-es versenyszezon számos változást hozott, többek között megszűnt a BPR, és utódjaként megalakult az FIA GT sorozat. Erre az évre a Porsche változatlan név alatt egy teljesen új autót épített, az 1997-ben megjelenő utcai 911-es "alapjain". Tehát mindössze egy évig volt jelen az első GT1-es.

A Matchbox kivitel alvázán 1998-as évszám szerepel, ami egyben a megjelenés dátuma is. Meglepő módon, versenyautó létére sosem kapott ilyen festést, utcai kiviteleként - kötelező volt ilyet is készíteni, hogy versenyezhessen - kerül csak a boltok polcaira. Nagyon jól sikerült, igyekeztek minden kis részletet pontosan visszaadni, ami többnyire sikerült is, azonban a b oszlop és a hátsó sárvédő környékén számos apróbb eltérés található. Az autó orránál jól hasznosították az alváz műanyagját, amiből a hűtőrács és a spoiler lett kiképezve. A spoiler tekintetében a hátsó már nem olyan rózsás, picit vastagra sikeredett, ráadásul műanyag lévén többnyire el is üt a fényezéstől. Persze mindennek biztonsági okai vannak, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy gyerekek kezébe szánták őket. Oldalablakok nem lévén könnyen betekinthetünk a beltérbe, ahol a két sportülés között van egy váltókar, előttük pedig egy műszerfal, normális, küllős kormánnyal. Összességében egy részletgazdag modell, ami nekem kisautóként sokkal jobban tetszik, mint az igazi.

A kidolgozottságra nem lehet panasz

A műanyag hátsó spoiler drabálisan hat rajta

A klasszikus 911-es sziluett csak nyomokban lelhető fel

Matchbox MB-58 Porsche 911 GT1, NRFB

Ilyen az igazi

Matchbox MB-58 Chevy Impala

Az a „jó” a hazai hipermarketekben, hogy elképesztő dolgokat tudnak előásni a raktár mélyéről. Most őszintén! Mekkora esélye van annak, a világon bárhol máshol, hogy 2010 legvégén 2009-es kiadásokba botlik az ember?

Fire Chief

Amikor kissrác voltam, nekem is volt MB-59 Mercury Fire Chief-em. (Az egyik legkedvesebb Matchboxom amúgy a típus, halmozom is lelkesen a változatokat, amiért nem szerepelt még itt, annak az az oka, hogy én és a járgányok komoly földrajzi távolságban tartózkodunk egymástól.) Akkor nem értettem, hogy hogyan lehet egy rendőrautó piros. Ezzel a problémával meg is kerestem apukámat, aki csak annyit mondott, hogy „Ez nem rendőr, hanem tűzoltó parancsnoki autó!” A gyermeki agy más srófra jár, mint a felnőtteké, akkor én nem feszegettem tovább a kérdést, hogy mi a csudát is csinál egy tűzoltó parancsnok, csak néztem nagy elismeréssel, hogy az valami nagyon fontos, nagy tudású ember lehet, ha a tűzoltóknak parancsol. A csuda se tudja miért, tán mert más gyerkőcöknél is működik a varázslat, vagy mert így egy öntvényről egyel több bőr nyúzható le, a cég azóta is elő-előveszi a témát. Az utolsó alkalom tavaly volt, amikor az 1-75 sorban ilyen járgány volt.

Chevrolet Impala

A GM-nél az Impala története 1958-ban kezdődik. Ebben a modellévben jelenik meg, mint a Bel Air-ek fölé pozícionált csúcsmodell. Érdekes, hogy bár egészen hasonló stílusjegyeket hordoz, mint óriási kedvencem, az 57-es Bel Air, ez az autó nem tetszik. Túl... Ehh, nem is tudom... Sok! Túl tohonya, túl nehéznek tűnik. Olyan ami alatt mindjárt beszakad az aszfalt. Az 1959 és 64 között regnáló második és harmadik generáció már teljesen más tészta. Egy az ebből az évekből származó, akkor még bőven a full-size kategóriában induló autó lehetne Fenyő Miki és a Hungária szolgálati gépjárműve. Talán az sem véletlen, hogy a lowrider kultúrában ezek a gépek olyanok, mint az AK-47-es a táliboknak. Szeretnék 1:6x méretarányban ilyen holmit, de csak szétcsingilingizés nélküli, gyári állapotban és lehetőleg négyajtósat, mert az az igazán süti! A következő négy generációt bátran átugorhatjuk, mert olyan jellegtelenek és semmitmondóak, hogy egy nagy szemű, hatlábú, zöld marslakó is bátran vezethetné őket a legnagyobb csúcsforgalomban New York közepén, senkinek sem tűnne fel. A tökéletes MVP-pajzs feszül rajtuk, borzasztóak!

Másvalaki Problémája – „Az MVP olyasvalami, amit nem láthatsz, vagy nem látsz, vagy az agyad nem engedi, hogy lásd, mert azt hiszed, hogy nem a te problémád. Az agy egyszerűen kihagyja, olyan ez, mint a vakfolt. Még ha direkt ránézel, sem fogod észrevenni, hacsak egészen pontosan nem tudod, mi az. Csupán abban bízhatsz, hogy véletlenül észreveszed a szemed sarkából.” (Douglas Adams – Galaxis Útikalauz Stopposoknak című hat és fél részes trilógiájából)

A nyolcadik, 2000-2005 között regnáló generációval is iszonyú nehéz kitűnni a szürke sokadalomból, amiért számomra egy ici-picit különleges, hogy 2000-ben sikerült ilyen autót bérelnünk. Egy bérautóból sohasem szabad egy típus milyenségére vonatkozó következtetéseket levonni, mert egy bérautó az igazi mostohagyerek. Mindenki csak üti-vágja, igazi gazdája nincs, ezért senki sem foglalkozik vele. Ezzel együtt mi szerettük. Hármunk bőröndjeit nyelte el a csomagtartója, kényelmes volt elől-hátul – a középkategóriás amerikai autókban felhasznált anyagok minőség(érzet)étől most elegánsan tekintsünk el – míg San Francisco és Los Angeles között el nem kezdte villogtatni a Check Engine lámpáját és ijedtünkben vissza nem adtuk a kölcsönző helyi kirendeltségén, hogy helyette egy ugyanolyan kategóriába tartozó, de sokkal kevésbé tágas (Chevrolet Lumina) autót kapjunk. A 2000-es Impala az első olyan, ami már nem full, hanem midsize, ami a mi kontinensünkön még bőven a „baromi nagy dög” kategória. Halmazatilag fronthajtású és mindössze háromféle V6-ossal rendelhető, egy 3,4- és egy 3,8 lityis blokkal amiből úgy lesz háromféle, hogy az utóbbi kompresszorral is játszott. Teljesítményben ezek 180-200-240 pacit tudnak – ízesítéstől függően.

A Matchbox rendőrségi kivitele nem légből kapott, a GM kínált rendőrségi csomagot a hatóságok számára, ami gyakorlatilag az alapmodellt jelenti néhány alapszínben, egy erősebb felfüggesztéssel és a nagyobbik blokkal.

Impala a la Matchbox

A Matchboxnál az Impala nem új „vendég” és tulajdonképpen teljesülhetne is a kívánságom, hogy szeretnék második és harmadik generációs Impalát az istállómban tudni 1:64 körüli méretarányban, csak sajna ezek a regular wheel járgányok szép állapotban egy kisebb afrikai ország éves GDP-jébe kerülnek. Jelen post tárgya 2000-ben debütál, mint MB-34 és változatos számozással (53, 5, 3, 58, 57) vissza-visszatér, néha több év kihagyással. A variációk fényezését és a rájuk biggyesztett kerekeket tekintve az unalmas, érdektelen, béna, és ronda rendőrségi, űrmisszió (én sem igazán értem) és tűzoltó parancsnoki változatok váltogatják egymást. Ez első üdítő kivétel egy 2002-es szettben, a második egy 2008-as 5-ös csomagban érkezik, de megkockáztatom, hogy az első vonzó, 1-75 sorból származó darab az pont ez, a 2009-es. A hatküllős, krómdíszítés nélküli kerekektől kifejezetten dögös, a fehér alapon piros fényezés, az arany embléma és a „Megyei Tűzoltóparancsnok”, meg „Tűzoltás-Mentés” feliratoktól teljesen hiteles. Régi harcosa vagyok a „támogassuk a fényhíd ipart” mozgalomnak és vallom, hogy nincs mentő-rendőr-tűzoltó jármű megkülönböztető jelzés nélkül, illetve ha van, akkor azt nem szabad megvenni. Ezen van, ez a részlet is kipipálva. Ha az eleje-hátulja kapott volna még egy kis festést a világítótestekre, meg a hűtőrácsra, akkor kívánni sem lehetne jobbat – de hát ne legyünk telhetetlenek, ez az 1-75 széria. Kitűnő, részletes kisautó, szép festéssel, játékszernek és gyűjteményes darabnak is remek!

Az eleje még bőven elbírna némi plusz festést a világítótestek tájékán.

A fényképezőgép erősen felnagyítja a hibákat. Szabad szemmel nem ilyen csúnya, hogy el van csúszva a tamponnyomás. A képeken nem látszik, de a beltér is szép részletes és a kormánya sem a Pizza Hut-ból van. A krómdíszítés nélküli kerekek nagyon jól állnak neki!

A hátsó fertályra is férne még festés, de ami a karosszéria kialakítását illeti, ez is szép részletes.

A rendőrségi (na jó, tűzoltósági) festés a Matchboxnál nem légből kapott, a nyolcadik generációs Impalát kínálta a GM rendőrségi felszereltségben. Ahogy elnézem, ez a példány látott már ezt-azt a bűn üldözése közben. (Vegyük észre, hogy ez a példány is, mint a rendőrségi autók többsége, fekete, acélfelniken fut! Már csak ezért is telitalálat ez a részlet a kisautón.)

Matchbox MB-58 Mercedes-Benz 300 E

Vannak autók, melyeket annak ellenére szeretek, hogy bizonyos hivatást űző, vagy bizonyos kisebbségekhez tartozó elemek mindent megtesznek azért, hogy alaposan leharcolják az imidzsét. A gyári karosszériakódján csak W124-esként emlegetett Merci is ilyen.

And going and going and going...

Ha nem annyira old-, meg youngtimerek kerülnek szóba valahol – vagy éppenséggel szovjet autók – akkor előbb utóbb valaki biztos megjegyzi, hogy „mert abban még volt anyag”. A helyzet az, hogy tényleg létezett olyan autó, amit szándékosan úgy terveztek meg, hogy tartós legyen és nem akkor készült mint a Titanic, hanem a nyolcvanas években. A jó öreg W123-as már erősen megérett a cserére, meg valamit kezdeni is szerettek volna a nagypapás imidzsével, amikor az utód tervezésébe fogtak. Az 1984 és 1995 között kínált E-osztályal – aminek a jelzésében az E akkor már a közepes méretű luxusautót volt hivatott jelenteni és nem a befecskendezős motort (Einspritzmotor) mint az 50-es években –, igyekeztek minden vevői igényt kielégíteni. Eleve ugye létezett négyajtós lépcsőshátú, ötajtós kombi, kétajtós kupé, illetve kabrió is, a hátsókerék hajtásún kívül pedig öszkerekes is. A motorkínálatot pedig felsorolni is sok. A benzines – ez milyen fura, miért nem hívjuk ezt ottómotorosnak, ha már a Diesel lehet dízel? – erőművekből a sornégyesek közül 2-, 2,2-, 2,3 lityisek, a sorhatosak közül 2,6-, 2,8-, 3,0-, 3,2-, 3,4-, 3,6 literesek, a V8-asok között pedig 4,2- és 5 literes erőművek közül választhatott a tisztelt megrendelő, természetesen évjárat, kivitel és földrajzi elhelyezkedéstől függően. A dízeleknél kétliteres sornégyes – azért a nagypapikat is ki kellett szolgálni valamivel, mert a 72 paci biztosan nem mozgatta valami fürgén a közel 1400 kilós járgányt –, 2,5 literes sorötös és háromliteres sorhatos – utóbbiból turbós is – volt a palettán. A váltója pedig lehetett négy és ötsebességes manuális és automata is. Az autó tartóssága és minősége legendás, éppen ezért lehet, hogy sok még mindig taxiként falja a kilométereket, pedig az nem éppen a legkíméletesebb működtetése egy autónak és a legutolsó gyártása után is eltelt már 15 év. (A Totalcar még 2004-ben mutatott be egy 1991-es kiadású 300 TD-t, érdemes elolvasni a cikket.) A formatervéről pedig megkockáztatom, hogy időtlen. Egy szép állapotú darab 1:1 méretarányban is az „abszolút kéne” kategóriában indulna nálam egy tökéletes világban.

Ein, zwei, polizei

1986-ban debütál a Matchboxnál MB-58-ként a W124. Akkor még metálkék a fényezése a beltere pedig sötétkék, csakúgy mint az alváza és nincs csillag a hűtőjén, ez a készség csak később jelenik meg, nevezetesen 1988-ban. Ahogy elnézem a Merci motorkínálatát, a Matchboxnál a régóta működő, „merjünk nagyot mondani” alapelv mentén, az akkor elérhető legnagyobb teljesítményű verzió jelzését írták rá a kisautóra, amit az adott karosszériakivitel elvisel és így lett 300 E. Ez 86-ban egy 3 literes, 12 szelepes, sorhatos erőművet takar, ami 180 lóerőre, 255 newtonméterre és 8,5-9,9 másodperces, nulláról-száz kilométer per órás gyorsulásra volt elég. (A második adat gondolom az automataváltós verzióé.) 1991-ig olyan jelentős változás a kivitelben nem történik, míg valaki azt nem gondolta a terméksorvasztási részlegen, hogy „ha már német autó, miért is ne legyen rendőr”. Nosza, megszülték a zöldcsíkos, fehér Polizei fényezést, ami abból a szempontból egyáltalán nem rossz ötlet, hogy – lásd a képet alább – a Német Szövetségi Köztársaság rendjének őrei használták a W124-est. (Mi több, a Policecars.hu képeinek tanulsága alapján a mi rendőrségünknél is futott legalább egy ilyen, mint felvezetőautó!) Csak éppen minden rendőrségi jármű egyik legjellegzetesebb kellékét a megkülönböztető jelzéseket hagyták le róla. Persze most lehet okoskodni, hogy „furán mutatott volna a jelzésként létező tetőablakon”, meg „biztos csak szélvédő mögötti fényjelzést hordó, autópálya üldözőautó” – ja, a maga 8,5 másodperces 0-100 km/h gyorsulásával, azon az autobahnon, ahol sok helyen nincs felső sebességkorlátozás. Tetszik vagy sem, ez egy gyönyörű részletességgel megfestett, német rendőrautó, amiről lespórolták a fényhidat. Az ilyesmi hiánya nálam a „köszi, de nem köszi” kategóriába sorolja vissza a kisautókat és ez a példány is csak azért van a birtokomban, mert része az 1991-es kiadású, MC-10-es szettnek – amiből lassan elfogynak már a bemutatandó darabok.

Merci csillag a hűtőn, nyitható ajtó, 8-pöttyös kerék, süti!

Német rendőrségi festés süti! Megkülönböztető jelzés meg nincs - csak ablak a tetőn -, nem süti!

A kopást a tükrön a tárolás okozta, ezzel egy percet sem játszottak.

A rendszámtáblára kicsit sok festék került, így nehezen olvasható.

A W124-est tényleg használták a Bundesrepublikban rendőrautónak.

Matchbox MC-9 Motorcity Racing Set

Ha egyszer módom lenne elbeszélgetni azokkal az urakkal, akik a Mattelnél a Matchbox sorsát igazgatják, biztos megkérdezném, hogy miért nem nyúlnak vissza ötletekért a cég közeli és távolabbi múltjába. Manapság a szóló 1-75 blistereken túl 3-as, 5-ös, meg 10-es csomagokat találunk csak. Még a tematikus csomagok is megelégszenek azzal, hogy fényezésükben kapcsolják egymáshoz a bennük lévő modelleket. Igazi – esetleg egyedi kiegészítőkkel erősített – tematikus szetteket nagyon régen nem láttunk már. Talán a mostani hiány miatt értékelem nagyra az 1989-es MC-9 Motorcity versenykészletet; igényes festések, élénk színek és jól összeválogatott modellek egy egyedi grafikás dobozban. (Mivel mindegyik szerepelt már itt, ezért linkeltem a részletes bemutatót egy-egy modellről.)

Nézzük csak, hogy mi is van a dobozban!

Papa Truck azaz a CY-10 Kenworth (Cabower) Racing Transporter nem új vendég e lapokon. A hátánhordó óriásteherautó ezzel a festéssel csak itt fordul elő. A festés szerintem inkább a mellékelt Porsche 959 Pace Car-éval harmonizál, de kicsire nem adunk! Érdekessége, hogy ennek a változatnak két lapocska áll ki a platójából, hogy a rá helyezett modell ne potyogjon le róla folyton.

Az MB-06 F1 Racing Car pont az előző post volt e lapokon. Ez persze nem véletlenül történt, amikor rájöttem, hogy csak ez az egy járgány nem szerepelt még itt a szettből, akkor gyorsan előre vettem. A vezető szerintem még mindig vízfejű, de ezzel a festéssel ez az autó nem csak itt szerepel, aminek hamarosan nyomát is fogjátok látni.

Az MB-72 Ford Supervan 2 közös nagy kedvencünk. Ebben a GoodYear gumiszerviz szerkóban azonban csak ebben a szettben található meg.

Az MB-30 Mercedes-Benz 280GE sem olyan túl régen szerepelt itt először – igaz, azóta elég gyakran felbukkan –, de azt nem tudnám megmondani, hogy ez a mentő festés csak erre a szettre jellemző-e. Gyanítom igen, de ez közel sem biztos.

Az MB-07 Porsche 959-ről egy szépséges Superkings szett kapcsán olvashattatok – szintén nem túl régen. A felvezetőautó ruhája kifejezetten jól áll neki és csak ebben a készletben viseli.

Az MB-58 Ruff Trek, ami tulajdonképpen egy felturbózott Holden Pickup is szerepelt már itt, de az igazi ismertető Rájen kolléga jegyzi. A csapattámogatási-mentészeti festés csak erre a készletre jellemző.

Szép készlet, nem?

Papa Truck a CY-10-ből, a hátán egy MB-06, uniszex F1 versenyautóval.

Papa Truck festése inkább a Porsche 959 Pace Car-t - ott bújkál a háttérben - idézi, mintsem a hátán lévő versenyautót, de még így is jól mutatnak együtt.

Pöttyet nagy a feje szegénykémnek.

Papa Truck kapott két fület a platójára, hogy ne potyogjon le róla folyton az, ami rajta van.

MB-07 Porsche 959, itt mint fevezetőautó.

Kék abrosz festés ide vagy oda, szerintem dögös!

MB-58 Ruff Trek. Eddig van egy amerikai teherautónk, egy azonosíthatatlan származású versenyautónk, egy német sportgépünk és egy ausztrál platós kisteherautónk.

Ebből a szögből ritkán látni - katalógusban legalábbis biztosan nem -, hát lefotóztam így is.

MB-72 Ford Supervan 2. Nagyon szépen domborít ebben a szerepben is, nem? A fentiekhez tehát csatlakozott egy brit kisteher.

MB-30 Mercedes-Benz 280GE, itt most mint mentő. A végére a németek belehúztak, de szép kis nemzetközi csapat!

Egy csoportkép mindenkiről.

1989. Ekkor még foglalkoztak azzal, hogy egyedivé tegyenek egy ilyen cuccot egy grafikával.

A hátulján további szettek. Az egyik megvan.

Matchbox MB-58 Ruff Trek

Erről a modellről Rájen kolléga itt már írt egy kiadós posztot, így én csak pár gondolatot ejtenék meg. Mint Holden Pick-up, 1977-ben született Matchboxéknál, azonban csak 1983-ra lett belőle Ruff Trek MB-58 néven. Az 1-75-ös sorozatban összesen két színvariáció létezett - persze ennél azért többféle van, ahogy Rájennek is -, a premiermodell arany színben tündökölt, majd 1986-ban megkapta az alábbi fehér színt. Ezzel a festéssel is fejezi be pályafutását 1987-ben. A modell érdekessége, hogy ugyan szinte teljesen más autót csináltak belőle az eredeti Holden-hez képest, az alvázán meghagyták az 1977-es dátumot. Tulajdonképpen semmit sem hagytak érintetlenül, az alváz kapott dögös oldalkidörgőt - majdnem olyan, mint amilyennel a Chevy Van is büszkélkedhet - és megemelték a hátsó futóművet, melyek alá benyomták a Convoy kerekeket. A karosszériát is jelentősen módosították, helyt adva a gallytörő rács rögzítésének, illetve a plató is átalakult a másik rakomány és a ködlámpákkal ellátott bukócső miatt. A beltér változatlan, azonban hozzátették ugye az imént említett "vasakat". Az egyetlen dolog ami talán tényleg módosítatlan maradt, az a szélvédő műanyagja. A rakomány pár dobozból, illetve egy jól kidolgozott pótkerékből áll. Összességében egy jó kis sivatagi csapatós gépet varázsoltak belőle.

Matchbox MB-58 Ruff Trek

Az ajtó felett lévő két pötty nem kopás, hanem öntéshiba

Magasan hordja a fenekét

Dögösen néz ki, gyermekkorom egyik nagy vágya volt

Teljesen új alváz, régi dátummal