2021/09/10

Matchbox MB-58 DAF Girder Truck

Szeretem a Matchbox 1:100 körüli méretarányú teherautóit. Pontosabban nem csak a Matchbox teherautókat kedvelem ebben a méretarányban. Szerencsére a csillagos márkán túl – vagy éppen innen, nézőpont kérdése – is van élet!

DAF 2600
A Van Doorne’s Aanhangwagen Fabriek 1962 és 1974 közt gyártotta a 2600-as sorozatot. A buldogfülkés gépjármű volt a kínálatukban az első, amit úgy terveztek, hogy figyelembe vették a sofőr igényeit, a kezelőszervei könnyen elérhetőek voltak, jó kilátás esett belőle minden irányban, hatékony fűtése és szellőzése – nem hűtése – volt, illetve légrugós ülésekkel bírt. Ez volt az első melyet két fekhellyel is lehetett rendelni – a felső felhajtható volt. Sokan ezt tartják az első modern teherautónak.

Eredetileg a Leyland Motors P680-as, 11,1 literes, hathengeres, 220 lóerős motorjával készült. Később ezt a DAF saját fejlesztésű, DK erőforrása váltotta, mely kezdetben 230-, későbbi változatai pedig már 250-, illetve 304 lóerőt adott le. A váltója azonban nem volt szinkronizált! Összesen körülbelül 15 000 darab készült belőle.


Remek videó 2018-ból, ami a 2600-as ráncfelvarrás utáni nyergesvontató változatát mutatja be, az akkor éppen aktuális, DAF XF mellett. Mára ez is túlhaladott, azóta van egy újabb generáció már. Érdekes, hogy 1962-ben mi számított vezetőközpontúnak.

Kicsiben és nagyban
A helyzet az, hogy magával a típussal foglalkoztunk már e lapokon mint (nagyobbacska) kisautó. Az 1969 és 1975 közt regnáló K-11 DAF Car Transporter apropójából. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor az 1:66 méretarányú autószállító egy DAF T2600-as – a „T” jelöli a nyergesvontatót, mint „tractor” –, míg jelen szeánszunk tárgya egy F2600-as. Hogy itt az „F” mit jelöl azt nem sikerült kitúrnom, ezért a helyes választ kommentben beküldők között életfogytig tartó Matchbox Memories előfizetéseket sorsolunk ki. Az viszont közös mindkettőben, hogy az 1968-as ráncfelvarrás előtti verziót mintázták meg, ami onnan tudható, hogy a hűtőrács felső része nem három, horizontális sávra van osztva. (Lásd a fentebb mellékelt videó, ahol egy ráncfelvarrás utáni teherautó szerepel.)

Az MB-58 1968 és 1971 közt regnált. Eredetileg gombkerekekkel és fehér színben. 1969-ben megkapja a vékony Superfast kerekeket, de marad fehér, majd gyártásának utolsó évében lesz ilyen spenótmetálzöld. A rakomány végig marad ugyanez a tizenkét, narancssárgába hajló piros műanyaggerenda. Ma már persze ez elképzelhetetlen lenne efféle veszélynek kitenni a lurkókat. Beltere nincs és ezt meglepő módon nem is igyekeztek többé-kevésbé átlátszatlan szélvédővel leplezni.

A transitional – azaz a regular wheel és Superfast korszak közötti – modellek a szívem csücskei, mert megvan bennük a gombkerekesek jellemző aprólékos kidolgozottsága, miközben már a sokkal látványosabb Superfast kerekeken gurulnak. Nos, ez sem kivétel.



Az eredeti verziót mintázták meg. Beltér nincs, a hűtőrács mindig is piros volt.
Ízig-vérig transitional kiadás. A háttérben korábbi és későbbi pajtikái.
Ma már elképzelhetetlen lenne egy ilyen rakomány.
Magamtól eszembe sem jutott volna építkezni a gerendákból. Az előtérben az eredeti regular wheel változat. (Kép: Matchbox Cars Wiki)
A hátulja némileg elnagyolt.

2 megjegyzés:

somytomy írta...

Pedig a gerendák végén lévő kampós részből adja magát az építkezés. Gyerekként imádtam volna amíg el nem hagyom az összes rakományt...

Sam. Joe írta...

@somytomy: Egyetlen mentségem, hogy eléggé "ridegek" a gerendák, féltem volna, hogy letöröm a végén a bindzsulákat.