2008/04/10

Matchbox MB-6 Ford SVT F-150 Lightning

Oké, nem egyszer elsütöttem már és valószínűleg el is fogom sütni még, de tény, hogy a Matchbox történetében a legtöbbet feldolgozott típus a Ford – és akkor még nem is számítottuk ide a Mercury-t és Lincoln-t. Sanghaji kalandozásom során elém vetette magát egy 2006-os kiadású, amerikai blister. Szegény, már jó darab ideje lóghatott ott a boltban, mert egy pöttyet megviselt. Ami benne van több szempontból is érdekes.

Egyfelől az eredeti a világ leghaszontalanabb dolgai versenyben előkelő helyezést érhetne el, ugyanis ez egy 2004-es, amerikai Ford F-150 kisteherautó, V8-as, 5,4 literes lökettérfogatú, 380 lóerős motorral. Hogy miért haszontalanság? Aki vezetett már Amerikában tudja: nagy valószínűséggel az életben nem fognak vele 70 mérföld per óránál, azaz 112 km/h-nál gyorsabban közlekedni közúton, de az ideje javát 55 mérföldes, azaz 88 kilométer per órás tötymörgéssel tölti majd. Szóval gyönyörűséges haszontalanság, de azért be kell lássuk, nem olyan valami, amire jó érzésű autóbuzi azt mondaná, hogy „nem kell”. Egy dologra jó a hatalmas teljesítmény: ez a gép szerepel a Guiness Rekordok Könyvében, mint a világ leggyorsabb sorozatgyártású pickupja.

Másfelől érdekes, mert SVT. A betűszó a Special Vehicle Team-et takarja, egy szervezetet a Fordon belül, melyet 1991-ben azért hoztak létre, hogy kicsit leporolja az ovális emblémát és alacsony példányszámú, speciális, nagyteljesítményű járműveket készítsen. A weboldaluk meglehetősen érdekes, tárgyalja az F-150 SVT-ket is, de szerintem el van szúrva, mert a 2004-es modellévre még a régi kivitelt hozza fel. Éppen ezért szerepelnek a post végén az igaziról készült képek. Hát nem csúnya!

A 2006-os modellévből való MB-6 azért érdekes, mert „egynyári” modell, csak és kizárólag ebben az évben fordul elő a tökéletesen az eredetit mintázó – tehát a plató takarójának festését tekintve is az eredetivel megegyező – modell. Areh persze számos változatot jegyez, de azok nem MB-6-ok és köszönő viszonyban sincsenek az eredeti megjelenésével. Arehnél amúgy van egy MB-6, aminek nem ilyen virágszirom felnije van, mint az enyémnek és azért az sokkal jobban néz ki.

MB-6 Ford SVT F-150 Lightning. A 2004-es verdát 2006-ban tűzte műsorra a Matchbox.
Jó sokáig lógott ott a boltban Sanghajban, ezért viharvert egy kicsit a csomagolás.
Lévén ez az egy darab volt már csak ott, ami nem csoda...
...marad NRFB.
Az eredetit ez az 5,4 lieres, 380 lovas V8-as mozgatja.
A felniktől eltekintve egészen hasonlít az eredetire a Matchbox értelmezés.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hányszor gondoltam már arra, hogy veszek egy ilyen mecsót...