2022/01/28

RMZ City Land Rover Range Rover Sport

A Matchbox értelmezés kapcsán már behatóbban foglalkoztunk a típussal, nézzük meg, hogy mit tud kezdeni a megmintázás feladatával egy másik gyártó!

Az RMZ City teljes joggal tekinthető olyan kínai márkának, ami még bőven abban a státuszban van, hogy a kisautógyártás alsóházában szokás őket számon tartani. Ilyesmit nagyon óvatosan merek mondani meg leírni látva, hogy például a Welly hová nőtte ki magát az évek során ugyanebből a megítélésből. Hébe-hóba beesett tőlük egy-egy autó és elnézve ezt a Golfot, meg ezt a BMW-t én látom a potenciált bennük. Amiért és amikor mi érdemben foglalkoztunk velük az akkor volt, amikor porsche kolléga rájött, hogy a Herpa, City diorámáinak ez a cég a beszállítója és RMZ City néven a Herpának címkézett cuccok árának a töredékéért elérhető ugyanaz AliExpressen. A felismerést tett – rendelés – követte, majd némi fúrás-faragás után remek, strapabíró fotóháttér kialakítása. Viszont a sors úgy hozta, hogy az egész cumót én átvettem, kivéve a mellékelt Porsche gépkocsikat, de a Range Rover Sportot igen.

Már nem rossz, még nem jó

A típusismertetőt úgy ahogy van ellóghatom, mert e post legelső mondatában lévő link arra mutat. A verdiktemet meg ellőttem az alcímben. Elég igényes a kialakítása ahhoz, hogy komolyan vehető legyen igényes kisautóként. Némi festék itt-ott egészen sokat tudna dobni rajta. Másfelől én nem sokra becsülöm az olyan kisautókat amiknek nincs beltere. Jó, nyilván nem a 60+ éves ős-Matchboxokra gondolok, hanem a „kortárs” termékekről. (Figyelem! A következő link a Szirszarjaim blogra mutat, melynek gazdája elvben már nem halmoz kisautókat!) Akkor sem, ha ilyesmit mostanában már a Hot Wheels is megenged magának, vagy jelen esetben sem, amikor az ilyen böhöm SUV-okra amúgy jellemző, hogy beláthatatlanra sötétített üvegezéssel közlekednek.

Meglepő módon egyáltalán nem mondanám, hogy az RMZ City, Range Rover Sportja rossz. A külső igenis akkurátus, bár az összes oszlopának feketének kéne lennie – ezt a Matchboxnak sem sikerült megugrania. Nem rugózik, de amúgy mint játékszer szerintem teljesen elfogadható minőséget produkál.

Természetes közegében lett megörökítve a háttér azokból a diorámákból készült, amik közül az egyikel érkezett.

Az oszlopoknak kivétel nélkül feketének kéne lenniük, de ezt a részletet a Matchbox sem tudta akkurátusan hozni.

Nem mondom, hogy nem férne el rajta még némi festék itt-ott, de játékszernek teljesen elfogadható.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azt azért érdemes még megemlíteni, hogy ez egy olcsósított, Junior szériás kivitel. Ezért nincs beltere és ilyen egyszerű, nem gumis a kereke.