2015/09/01

Matchbox MB-60 Ice Cream Truck

Az idei, remélhetőleg utolsó hőhullámot és a nyarat semmivel sem tudnám stílusosabban búcsúztatni, mint egy fagylaltos kocsival. Fantáziamobil, bumfordi, a Matchbox egyik legsötétebb érájából való és valahogy mégsem tudom ráfogni, hogy rossz.
 
Vizipók+2
A kétezres évek elején valamiért a Mattel fejében az volt, hogy ők bizony nem hajlandóak licencdíjat fizetni az autógyártóknak azért, hogy megmintázhassák termékeiket kicsiben. Ez a korszak borzasztó kisautókat szült. Se a felnőtt, sem a gyermek fogyasztók nem szerették őket, az eladások látványos mélyrepülést produkáltak. Ez a rettenetes vergődés tulajdonképpen mind a mai napig tart – mérgelődtünk már eleget miatta e lapokon.

A Mattel minden erőfeszítése ellenére, hogy földbe vezesse a márkát, azért születtek – hát ha nem is gyöngyszemek – de legalábbis teljesen elfogadható, kifejezetten ötletes darabok is.

A fagylaltos kocsi témát szerintem a Majorette vitte tökélyre, a Matchbox is jegyez szerethető holmit ez ügyben a regular wheel érából és a közelmúltból is – tehát a jelenlegi post tárgya előttről és utánról. Meg hát volt ez a guruló lacikonyha is tőlük, ami nyilván nem fagyis, de határesetnek tekinthető.

Mert ha már fagyis kocsi, akkor egyszerűen muszáj, ezt beilleszteni ide!

Ami ezt a darabot illeti, a bumfordisága és fantáziamobilsága ellenére szerintem azért szerethető, mert jópofa festést kapott és van egy ötletes, klassz részlete. Az egyik oldalsó tolóajtaja működtethető és ha nyitott állapotban van, akkor a kiszolgálóablakban feltűnik a fedélzeti Bagaméri. Gyerekként azt hiszem imádtam volna, de 2003-ban készült, szóval lecsúsztam róla pár évtizedet.

 Annyi szeme - na jó lámpája - van, hogy még a Vízipókra is ráver. Az orrán zavarba ejtően fiatos emblémaszerűség.
 Jópofa grafika, az MB-60-as szám ügyesen elrejtve, mint a termékek ára. Menetkész állapotban, a jobb oldali tolóajtó zárva.
 Ajtó nyitva, értékesítés folyamatban.
 Ha az ajtó nyitva, akkor előbukkan a fedélzeti Bagaméri.
 A másik oldala, itt nem nyitható az ajtó.
 Jé, vonóhorog!

2 megjegyzés:

porsche írta...

Szerintem nagyon aranyos Matchbox, azért sem tudtam otthagyni ezt a turkálóban anno. Viszont a vonóhorog tökre felesleges és érthetetlen, főleg, hogy belelóg az ajtóba.

Sam. Joe írta...

Kéne mögé egy Üvegtigris... 8-)