2013/10/23

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Race Bait (Ferrari) 308

Annyira jók azok a történetek, amiket tudunk arról, hogy egy-egy cég termékét majdnem sikerül licencelnie valamelyik kisautógyártónak, aztán az utolsó pillanatban mégsem. Valami ilyesmi lehetett itt is a háttérben, amikor a Hot Wheelsnél megmintázták minden idők legbaróbb Ferrariját, a hetvenes évek végén, hogy aztán egészen 1994-ig ne hívják Ferrarinak!

308
Minden idők legkirályabb Ferrarija a 308-as, ez történelmi tény. Persze ebbe belejátszik valami tömött bajszú, tévés magánnyomozó csávó is, akit pont úgy hívnak mint egy jégkrémet, de akkor is! Az eredeti autó történetéről kétféle kivitelű Matchbox kapcsán is értekeztünk a múltban. Aztán szerepelt e lapokon a Siku-féle, Ferrari 288 értelmezés, ami egy nagyon hasonló autó, de mégis más. Mi több, szerepelt itt már Hot Wheels 308-as Ferrari is, ami ebben a háromhüvelykes méretarányban eddig a királynak tekinthető. Illetve volt itt egy harmadik kivitelű Matchbox is. De identitászavaros Hot Wheels még nem volt. Eddig.

 A jó borhoz az a bizonyos cégér.
Ne hamukázzatok, hogy láttatok már ilyesmit - mármint hogy Ferrari katalógust - úgysem veszem be!

Minek nevezzelek?
A Hot Wheels hajlamos arra, hogy időről-időre elővegyen régi öntvényeket, amin időnként bosszankodom, időnként meg örülök neki, amikor egy-egy igencsak jól sikerült holmiba lehelnek új életet. Ez jó alkalom arra, hogy az ember olyat birtokoljon kortárs kisautó áron, aminek a korábbi változatait, szép állapotban csak a józan ész határaitól északra elterülő árakon lehet amúgy beszerezni.

Jelen esetben is erről van szó, a Ferrari 308-as 1978-ban debütál a Hot Wheelsnél és úgy fest, hogy 2004-re datálódik az utolsó verziója, amikor elővették. Ami külön érdekes, hogy legelőször 1994-ben nevezik a nevén a gyereket. Addig a Hülye Nevek Minisztériuma látja el elnevezéssel a jobb sorsra érdemes kisautót. A következő neveket aggatják rá: „Race Bait 308”, azaz „VersenyCsali 308”. A legrosszabb talán a „Quick Trik”, ami nagyjából „Gyors Trükk” és eredetiben is pont olyan gáz, mint lefordítva, nagyjából „Hápi Kacsával” – a „kacsa csacsacsát” az életben nem fogom kiheverni – indul egy ligában. Illetve van még „Street Beast” is, ami „Utcai Szörnyeteg”, amire talán az sem tudná a magyarázatot, aki kitalálta.

A poén az egészben, hogy bár a név nem kerül rá az autóra, vidáman használják a Ferrari, ágaskodó lovas emblémájá(ra nagyon hasonlító) festést rajta, de ez már legyen a szabadalmi ügyvédek fejfájása.

1994-ben, egy Ferraris 5-ös csomagban lesz először hivatalosan Ferrari 308, aztán 1995-ben egy kicsit megint Street Beast, aztán változóan hol Ferrari 308, hol meg Ferrari 308 GTB.

Megfáradt
E postunk tárgya szemlátomást lehúzott jó pár műszakot kisgyerekeknél rendeltetésszerű használatban. Van, hogy az ilyen darabok sokkal kedvesebbek a szívemnek, mint a patika állapotúak és valamiért ez most is így van.

A kisautó megmintázásával nagyon is elégedett vagyok, sok-sok fontos részlet a helyén, szerintem simán hozza azt a színvonalat, amit a fentebb már többször is linkelt Matchbox. A festés – amiről inkább érdemes ezt a képet megnézni, hogy eredetileg milyen volt – azonban a „nettó hülyeség” kategóriában indul. Ez a kiadás 1982-es és mint ilyen ő is Race Bait néven fut. A teljesítményfokozó dekorcsíkokat hajlamos vagyok megbocsátani, a nyolcvanas évek elején ez amúgy is ultramenő lett volna. A Ferrari emblémára hajazó izé indokolt, de a „Turbo” nagyon nem stimmel. Jó, tudom, ez is a nyolcvanas évek, ami turbó, meg lézer az menő, de a bibi az, hogy a 308-asban soha nem lakott hivatalosan feltöltött motor, csak és kizárólag természetes módon lélegző! Ha meg igen, akkor azt 208-nak, vagy 288-nak hívták, ami két igen hasonló, de másik autó.

Szépen kimunkált, régi darab, egy tökéletes állapotút nem utasítanék vissza, de valamiért a szívemnek kedves ez a megviselt, öreg csataló.

 Ezt legalább egy kisgyerek rendeltetésszerűen használta, az biztos!
 Hivatalosan nem Ferrari, de az emblémához hasonló valami odakerült rá.
 A Turbo felirat külön jó, hogy megkopott, mert butaság. A háttérben a Matchbox testvére ebből a postból - pontosabban egy sokkal szebb állapotú, friss beszerzés.
 Biztos ami zicher, a rendszáma is 308!

1 megjegyzés:

Andrew0807 írta...

Ha jól emlékszem csak Racebait néven van elöl-hátul ugyanakkora kereke.