2013/10/06

Matchboxon kívüliek: Majorette No. 253 Oldsmobile Omega – UPDATE

Ezzel a posttal drámaian, pont a duplájára fog növekedni a blogon olvasható, Oldsmobile témájú postok száma! Kettőre!

Abszurd 
Már eleve arra ráhúzhatjuk a valószínűtlen jelzőt, hogy a Majorette megmintázta ezt az autót. Az 1980-as Oldsmobile Omega mindennek az ellentéte, amitől megpezsdül az autószexuális vére, függetlenül az illető korától. Az olajválság szülte, amerikai mércével kicsi autó, amit az európai, meg japán kompaktok után próbált meg Detroit faragni, maga az ásító unalom, sőt! A stílusjegyeiben az amerikai nagy autókat idéző kompakt, tulajdonképpen a paródiája a kategóriának. Ezt fogjátok látni a korabeli katalógusból és reklámfilmből is. 2,5 literes sornégyes, vagy 2,8 literes sorhatos hajtja, 4 fokozatú manuális, vagy 3 gangos automatán keresztül. A vékony pénztárcájú amerikai kisautója, de ezt tisztáztuk már az első, utcai változatról szóló postban is. Nekem is az az egyetlen mentségem, hogy pénzt adtam az ilyesmiért, hogy kedvelem a nyolcvanas évek dobozautóit.









Elképzelni nem tudom, hogy francia barátaink mit fogyaszthattak, amikor az az ötletük született, hogy erre a járgányra egyértelműen rali stílusú, versenyfestést szabjanak! Azt hiszem az abszurd kifejezés mellett ennek a kisautónak a képe kéne, hogy legyen a szótárban.

Trabival ralizni poén. Nem alkalmas rá különösebben, de legalább könnyű, szóval érthető és megbocsátható hóbort. Na de egy Olds Omegával? Nehéz, de legalább gyenge és nem megy. Létezhetetlen, hogy ezzel valaki ralizásra adja a fejét! A „teljesen mindegy, hogy minek néz ki, nyomokban sem az a technika van benne, aminek látszik” dragokon kívül, egyedül a roncsderbit tudom elképzelni, mint az Omegának valamelyest is fekvő autósport. Hé! Lehet, hogy pont ez volt a franciák szándéka? Akkor még külön jó is, hogy az én példányom eléggé viharvert!

Tegye fel a kezét az, aki ettől a reklámtól kedvet kapott arra, hogy Olds Omegát vásároljon! Jól látom, hogy senki? Köszi!

Autómentészet 
Ez a konkrét darab kisautóbörzés roncsturkálóból származik, onnan mentettem ki – pontosabban Andrew0807 és Tommi kollégák túrták ki nekem, és az előbbi úriember adta át, a „te szereted ezeket” kommentár mellett – közben volt némi indokolt, megbocsátó rosszallás is hangjában. Annyira abszurd a holmi, hogy azonnal lecsaptam rá! Más mentségem nincs, bocsánat érte, de én például a spenótot is szeretem.

Arra viszont nagyon-nagyon kíváncsi lennék, hogy vajon a rajta látható céglogók – Seiko, Firestone, Champion, egy japán óragyártó és két amerikai autóipari márka –, vajh' hogy kerültek rá! El nem bírom képzelni, hogy ezt a franciák licencelték volna! Már csak azért sem hiszem, mert szinte kizárt, hogy a Firestone engedné az emblémáját ilyen csavart formában használni bárhol is. Erős a gyanúm, hogy úgy válogatták az emblémákat, hogy mi az, amit kétszínnyomásból ki tudnak hozni! Ezekkel amúgy meg is lennék békülve, csak a piros-fekete „racsingfestés” motívum ne lenne rajta! Az pusztító! Bár ez is pont valami olyasmi, amit roncsderbiken lát az ember.

Mókás darab, hozzá viharvert is, nincs rá igazi mentségem, nézzétek el nekem!

 Állítom, hogy úgy válogatták össze a racsingfestéshez a szponzorlogókat, hogy a piros-fekete kétszínnyomásból összejöjjenek!
 A beltér piros, így a légszűrőház is. A hengerek száma változatlanul nyolc, de ilyen motorral nem szerelték ezt a szekeret.
 Nyuszifüles vonóhorog - pontosabban a maradéka, mert az előző tulaj cirkumveniálta. Lehet, hogy ez egyenesen egy lakókocsis roncsderbi versenyautó?

5 megjegyzés:

somytomy írta...

Ne aggódj, szerintem kifejezetten poén. Bár én se nagyon tudom roncsderbin kívül versenyen elképzelni.
Viszont figyelmeztethettél volna, hogy a reklámért Pink Floyd-ot ne pauzézzam le, most fáj a fülem.

Sam. Joe írta...

Bocsi, nem nagyon értem, hogy mire gondolsz.

pepe írta...

Nascar-ban nyomultak hasonló dobozokkal a boldog 80asokban...

Sam. Joe írta...

Nagyobbakkal Pepe, ez (nekik) kompakt.

Trolleybus írta...

El van nézve, nekem kettő is van: egy tiszta kék, ami nagyon jól mutat, meg egy ezüst, két csíkkal. Az ok nálam, hogy amerikai és négyajtós, ami a legritkább a kisautópiacon, mármint hogy négyajtósan civil legyen valami és ne közületi (rendőrség, tűzoltóság, taxi stb.). Amúgy igaziból nekem se kéne, de kisautóként annál inkább!