McDonald's Happy Meal 2006 Verdák (Cars) – Doc Hudson 4-8

Követve a McDonald's csomagolásán látható számokat, a sorozat negyedik részében Villám McQueen mentorán a sor!

A csodás doktor Hudson
Annyira egyszerű dolgom van típusismertető terén, hogy csak na! Az ok, amiért én a Matchbox és a Hot Wheels Hudson Horneteket is gyűjtöm, egyértelműen Hudson Doki. A 2006-os mesefilm tette fel a radaromra a gyártót és a típust és őszintén szólva azonnal beleszerettem. Nagyon el tudnék képzelni egy ilyen játszóautót, kizárólag cirkálás céljából. Szóval típusismertető! A közelmúltban a Hot Wheels értelmezést láthattátok és pont azt a karosszériaverziót ami a Doki is. Nem mellékesen olyan a korszakot tökéletesen idéző versenyfestéssel, amilyet ő is viselt fénykorában. Kattintsatok, abból a postból eljuttok a típusismertetőhöz.

Angolul Doc Hudsonnak nem kisebb személyiség mint, maga Paul Newman kölcsönözte a hangját. Zseniális választás a visszavonult versenyautó szerepére, hiszen szenvedélyes és nem lebecsülendő autóversenyző volt. Szerintem megható is, hogy a Verdák az egyik utolsó munkája volt 81 évesen. Sajnos két évvel később, 2008 szeptemberében elhunyt. Érdekesség, hogy a 2017-es Verdák 3-ban is az ő hangját halljuk, mely archív – közel sem csak a filmből származó – felvételekből származik, nem mesterséges intelligenciával generálták. A készítők szándékosan elzárkóztak a hangutánzó színészek használatától is, hogy megőrizzék a karakter hitelességét. Én ezt megható tisztelgésnek gondolom a színész nagysága előtt és nem gondolom etikátlannak. Sőt!

Magyarul először Kristóf Tibor hangján szólalt meg Hudson Doki, aki sajnos 2009 szeptemberében elhunyt. Tőle nem maradtak olyan hangarchívok, amit úgy tudtak volna használni, mint Paul Newman esetében tették, ezért a harmadik részben már Tordy Géza szólaltatta meg a karaktert. Szomorú, de 2024 márciusa óta már ő sincs velünk.

A Doki trükkje
Hudson Dokinak legalább négyféle tekintet változata ismert. Ő az egyik a csapatból, akit rendesen, kulccsal kell felhúzni, de oly módon, hogy az oldalából áll ki a felhúzó. Majd a legutolsó képen fogjátok látni az aljának a kialakítását, amiből én azt gondoltam, hogy az én Dokim hibás, merthogy egyenesen kéne haladnia és egy ponton elfordulnia. De ő ezt nekem új kora óta nem csinálta, csak ment egyenesen előre. Abban biztos voltam, hogy ha az lett volna a cél, hogy állandó fordulóban legyen, akkor arra sokkal egyszerűbb konstrukció is megfelelő lenne. Aztán megtaláltam az alábbi videót, amitől megvilágosodtam, hogy mi az ő kunsztja! Ha „megérzi” az asztal szélét, akkor fordul be. Ezt úgy csinálja, hogy mikor már az első kerekei a levegőben vannak, a hasán lévő kerék akkor ér le a felületre amin gurul és ügyesen elfordul.

Érdekes, hogy a Mekis Verdák gyűjteményem éveket töltött nálam polcon és bár napfény közvetlenül soha nem érte őket, Doki szürke műanyag alkatrésze elkezdett besárgulni – igaz nem egyenletesen. A többiek nem produkálnak ilyen tünetet, de az is igaz, hogy nincs ilyen szürke műanyag alkatrészük.

Előző rész: Sally Carrera

Következő rész: Ramone (Hamarosan)

Az én Dokim sajnos sárgaságban szenved.

A tőle jobbra elhaladó versenyzőket kémleli. Még legalább három tekintet változata létezik.

A felhúzókulcsa fix, nem lehet kihúzni.

Szeretem, hogy nem sajnálták róla a festéket.

A popóján is meg van sárgulva, igaz nem annyira mint a pofiján.

Az idős Doki már elegáns öltönyt visel, nem versenyoverállt.

Ezen az oldalán sem olyan vészesen sárga, mint elől. Nem igazán értem, soha nem érte direkt napfény.

Azért a kulcs nélküli a szebbik profilja!

A szerkezet, amivel a fordulót csinálja. Őt hátul tudja megemelni Matuka. Nagyon imádom, hogy ennyire odafigyeltek arra, hogy a teljes sor klassz játékszer legyen!

Matchbox KingSize K-5 Racing Car Transporter + MB-19 Lotus Racing Car + MB-52 BRM Racing Car

Egészen komolyan eljátszottam az ötlettel, hogy felveszem a Matchbox Memories ars poeticájának és fejlécbe is elhelyezem azt, hogy „Soha ne mondd, hogy soha!” Lett egy olyan Matchboxom, amiről mindig azt gondoltam, hogy fantasztikus, de nekem olyanom sohasem lesz. Nos, lett! Sőt! Lett a pajtijaival együtt!

Team Lotus Transporters

Kezdjük egy kijelentő mondattal: A legendás Team Lotus egyedi építésű szállítójárműveket használt – valószínűleg többek között – az első generációs Lotus Cortinák szállításához (is). Most pedig kezdjük el kicsomagolni az előző mondatban lévő információt!

Team Lotus Transzporterek. Az alsó képen az a ritka pillanat látható, miközben Lotus Cortina Mk. 1-et ellik. (Képek: eredetileg Rájen szomszédnál láttam a felső képet, ezért kezdtem el kutatni, hogy aztán a Lotusforums.com -ról begyűjtsem a másodikat is.)

Csendben bízom benne, hogy a brit sportautó gyártó Lotus azért mindenkinek megvan, ha más nem a blogunkon találkozhattatok már vele nem egyszer és nem kétszer. A Team Lotus az ő leányvállalatuk volt, mely számos motorsport kategóriában versenyzett tengeren innen és túl. A teljesség igénye nélkül: Forma 1, Forma 2, Formula Ford, Formula Junior, IndyCar és a többi.

Az Mk. 1. Lotus Cortina – amit amúgy igazából Ford Cortina Lotus-nak kéne hívni, de szerintem még a Fordnál sem hívta így senki – az első generációs Ford Cortina – ki hitte volna – alapjaira épített nagy teljesítményű, lépcsőshátú, kétajtós sportkupé volt, melyet 1963 és 1966 közt gyártottak. Alapvetően a túraautó bajnokságokban volt sikeres, bár raliztak is velük, de ez utóbbi szakágban az első generációs Escort sikeresebb volt. Sajnos kisautóban nem tudok első generációs Cortinát mutatni, merthogy nincs olyan 1:64-ben. Nem nekem, hanem úgy általában. Nemhogy Lotus, Ford sem – ez úton is jelezném rá az igényem! Négyajtós létezik mutatóba, de a fehér holló gyakoriságú, kis gyártótól származik és szerintem nagyon ronda színben van csak. Második generációsat tudok mutatni a Matchboxtól, regular wheelt és magyar kiadású (!) Superfastot is, de az nem ugyanaz, bár kétség kívül ilyenből is készült Lotus Cortina. Egyébként is, az első generációs sokkal szebb! FRISSÍTÉS: "Van nálatok hanyas vagy!" Mint arra a Matchbox Memories facebook csoportjából többen is - ez úton is köszi - felhívták a figyelmem, tavaly óta létezik első generációs Lotus Cortina, mégpedig a Hot Wheels gondozásában! Hozzá versenydekorral. A tavalyi krémszínű még tetszik is. Fura, nekem teljesen kimaradt!

A Team Lotus Transporterek a Ford Thames Trader P.S.V. (Public Service Vehicle – Közforgalmú Jármű) önjáró alváz platformjára épültek. A brit Ford ezeket karosszériaépítőknek kínálta, akik jellemzően távolsági-, vagy helyi járatú busz felépítményeket készítettek rá. Ugyanakkor saját maga is készített Thames márkanéven távolsági buszt. A Thames (Temze, mint a folyó) a brit Ford belpiacos márkaneve volt, melyet haszongépjárműveken használt – teherautókat is beleértve.

Alább láthatjátok a Thames Trader P.S.V. katalógusát amibe bele van szúrva a busz egy oldala is. A műszaki adatok kisilabizálhatóak. Valószínűleg a Lotus a soros-hathengeres, 5416 köbcentis, a főtengelyen mérve 100 lóerős dízel változatot használta, mely cirka 328 newtonméter nyomatékot szabadított a hátsó kerekekre, egy négysebességes manuális váltón keresztül.

Részletes műszaki adatokkal. (Forrás: eBay)

Több mint valószínű, hogy a Matchbox tervezői ebből merítették az ihletet, amikor a Racing Car Transportert tervezték.

M-6 / K-5
A Racing Car Transporter a regular wheel éra szülötte. 1965-ben debütál még a Major Pack szériában, M-6 jelöléssel. 1967-ben a Matchbox az 1-75-nél nagyobb léptékű szériája új nevet kap, King Size-nak hívják a szériát, a Racing Car Transporter pedig a K-5 jelet kapja. A Superfast korszak beköszöntéig, 1969-ig marad a kínálatban.

A kettő közt egyetlen elhanyagolható, ici-pici, apró különbség van: Az M-6-nak a lehajtható hátsó ajtaján nincs lyuk, amibe a belső rámpa nyelve bele tud kapaszkodni, hogy az előbbi véletlen lenyílását akadályozza, a K-5-nek igen. Tehát a lyuk fejlesztés, bár az én példányom még így is hajlamos kinyitni az ajtaját játék közben, legalább álltában becsukva marad.

A hasonlóság a Team Lotus Transporterhez tagadhatatlan, bár egyértelműen eltér. Rövidebb, a tető az utastér után emelkedik meg és üvegezett, illetve a raktér alkalmas két jármű szállítására.

Nagyon sok forrás téved ebben a kérdésben, de sem az M-6-hoz, sem a K-5-höz nem járt rakomány. Gyártásának öt éve alatt szinte az összes katalógusban valamilyen kortárs versenyautóval ábrázolják – jellemzően a szintén British Racing Green Lotus-szal – de Ferrarival is. A félreértés abból adódhat, hogy az 1966-ban debütáló, egészen fantasztikus G-4 Versenypálya ajándékszettbe is bekerül, hat versenyautó társaságában. Ezek közül kettő-kettő Lotus és BRM F1 versenyautó – lásd őket alább – illetve két regular wheel Ford GT. Ezek nagyjából megmutatják, hogy mennyire relatíve rövid, de mindenképpen alacsony – lapos, ha tetszik – kisautó fér bele, ha mindkét rakodóhelyet ki akarjuk tölteni a beltérben.

Az én példányom beszerzése porsche kolléga érdeme, ő szúrta ki egy börzén. Jellemzően ezek reménytelen roncs állapotban, hiányzó gumiabroncsokkal, hiányzó vagy törött ablakokkal szoktak felbukkanni, ennek ellenére is drágán. Ritkábban tökéletes állapotban, csillagászati áron. Ez azonban szerkezetileg ép volt, a matricái voltak töredezettek és ezért hiányosak, ami sajnos a korral járt. Vannak rajta játékból és helytelen tárolásból származó sérülések, de semmi komoly.

A fellelési állapot még az eredeti, koros, már megfáradt matricákkal. Ezek porsche képei, amelyeket nem szándékoztunk publikálni, azt a szerepet volt hivatott betölteni, hogy "ilyen állapotban van, kell-e".

Annyira jó árban volt, hogy a hozzá való, felújító matricaszett drágább volt – bár ez leginkább a méregdrága postának köszönhető. Már egészen elfelejtettem, hogy mennyire iszonyúan drága a postázás Britanniából, holott ez csak egy egyszerű boríték volt, de legalább csigalassúsággal, több hét alatt ért ide. A matricaszett felhelyezése is porsche érdeme.

Rájen kolléga a szomszédban birtokolt egy az enyémnél sokkal szebb állapitú K-5-öt – már tudjátok, hogy ezt honnan lehet megállapítani. Érdemes vetni rá egy pillantást, pont ugyanazokat a gyári pontatlanságokat fogjátok látni rajta mint az enyémen, de erről bővebben majd a képeknél.

Ezekre még kézi munkával festették rá a részleteket, ezért pontatlanok. Rájen példányán sem sikerült jobban, csak neki a másik oldalt van elcsúszva a fényszórók festése.

Nagyon ritkán látni szerkezetileg ép példányt nem csillagászati áron. Mázlim volt.

A Racing Transporter matrica nem teljesen tökéletes, van egy pici "hasa", de ha porsche nem mondja, hogy ez a helyzet, én magamtól nem veszem észre.

A gumik lötyögtek kicsit a felniken, de porsche ezt is megszerelete. A részleteket tőle kérdezzétek!

"She's got the luk!" (Bocs.) Van luka, tehát ő már K-5 és nem M-6! Picit trezorajtó jellege van az ajtó-rámpának, de na bumm!

A Team Lotus Transporternek (továbbiakban TLT) nem volt ilyen átlátszó teteje - meg is grilleződött volna benne a személyzet - de a kisautónak mennyire jól áll!

Ez szinte mindig törött, esetleg úgy ahogy van hiányzik, vagy legalábbis betegre van karistolva. Ez sem makulátlan, de nem is rossz.

A vezető munkahelye felülről.

Szezám tárulj! A TLT-ben nem volt két szint a rakománynak. Sejthető, hogy ide csak alacsony és viszonylag rövid kisautók férnek be - pont amilyenek a kortárs versenyautók.

Először a BRM gurul ki. Gyakori tévedés, de sem az M-6-hoz, sem a K-5-höz nem mellékeltek versenyautót, külön kellett megvenni őket.

Aztán a Lotus. Ebben a pozícióban magasabb autót is rá lehet állítani a rámpára szólóban.

Gyere, gyere, gyere...

Átláthatóság!

Ha nem toljuk vissza a helyére a rámpát, akkor a nyelve illeszkedik a lyukba és segít zárva tartani. Egy kicsit.

Ezen az oldalon jobban látszik a matrica "hasa". Ez már egyébként öntapadó, nem a szokásos levonó. Észrevettétek, hogy a Transporter két oldala nem egyforma?

Bár a TLT teteje a szélvédőtől magasított, hosszabb is, a hasonlóság szembetűnő.

Ajándékszettek az 1966-os Matchbox katalógusból.

G-4 Race Track Set. Ez lehet az oka, hogy sokan azt gondolják, hogy a Major Pack és King Size változatokhoz is mellékeltek versenyautót. Jó érzékkel az egyforma, de eltérő színű autók is ugyanazt a rajtszámot kapták. A Lotus és a BRM is mellékelve - gondolom preferálták brit versenyautókat, bár Ferrari is kerülhetett volna a pakkba, ami amúgy mesés!

MB-19 Lotus Racing Car

Az eredeti tervem az volt, hogy előásom a regular wheel Ford GT-imet és elhelyezem őket a Racing Car Transporter bendőjében, melyet vitrinlakónak szántam. De a történelem ismételte önmagát és később, egy másik börzén talált két olyan kortárs Forma 1-es autót is, ami illeszkedik hozzá. Igaz nem tökéletes állapotúak, de mivel erősen statisztaszerep jut majd nekik csak, a közel sem tökéletes állapotért kárpótolt a jelképes áruk.

Az első a színét, márkáját és versenyistállóját tekintve is leginkább passzoló Lotus Racig Car. Ez MB-19-ként, gumiabroncsos kerekekkel, British Racing Greenben 1965 és 1966 közt regnált az 1-75 szériában. 1967 és 1969 közt narancssárga lesz – a zöld sokkal szebb. 1970-re pedig Superfast kerekeket kap és bordó fényezést. A dekor mindhármon a 3-as rajtszám az oldalain és az orrán – ott sárga csíkkal. Mint a mellékelt ábra mutatja, narancssárga verziója is létezik, amely a G-4 szettből való – bölcsen ez is 3-as rajtszámot visel úgy, hogy ez BRG zöld is van belőle a csomagban ugyanezzel a rajtszámmal. Az első és hátsó abroncsok átmérője eltérő, gyakori gyári hiba, hogy a kisebbek kerülnek hátra és a nagyobbak előre – a keréktárcsak elől-hátul 8 milliméteres. Az öntvénynek sok változata létezik apró eltérésekkel, úgyis mint különbségek a felfüggesztésben, hogy a karosszérián vannak-e a matrica felhelyezését segítő kitüremkedések vagy sem és továbbiak. A vezető nagyon könnyen kiesik a versenyautóból, ezért gyakoriak a sofőr nélküli példányok – az enyémben benne ül a versenyző, de a kormánykereket elhagyta valahol.

Lotus 33 a 2015-ös Festival of Speed-en, 2015-ben Goodwoodban. (Kép: Wikipédia)

A Matchbox a Lotus 33 Forma 1-es versenyautón alapszik. Ez 1964-ben debütál és 1966-ban váltja le a Lotus 43. Karrierje során a Team Lotus háromféle motorral is használja. Kezdetben az 1497 köbcentis Coventry Climax FWMV, majd az 1498 köbcentis BRM P56, legvégül az 1909 köbcentis BRM P60, V8-as motorok hajtják a hátsó kerekeit egy ötsebességes ZF váltón keresztül. Természetesen a teljesítményadatok nem publikusak. Sikeres versenyautó, 1965-ben a Lotus F1 konstruktőri világbajnoki címet zsebel be vele, a volánjánál ülő Jim Clark pedig a világbajnokit.

Közel sincs hibátlan állapotban, de eleve statisztaszerepet szántam neki és arra így is tökéletesen megfelel!

Na, nem mintha egy patika állapotút - főleg dobozosat - meg tudnék fizetni!

Ez olyan változat, melynek a karosszériáján vannak a matrica felhelyezését segítő apró kitüremkedések. Innen egy 3-as rajtszám hiányzik, egyszerű fehér körből.

Típushiba, hogy a sofőr nagyon könnyen kijön a helyéből. Nekem megvan a versenyzőm, de a volánt már elveszítette valahol.

Kipufogó. Csak nekem zenél!

Bár a felnik egyforma méretűek, gyakori hiba, hogy rossz helyre vannak feltéve az eltérő méretű abroncsok. Ezen jól vannak: a nagyok hátul, a kicsik elől!

Szerintem a Lotus Racing Car látható a Transporter oldalán - ami nem véletlen.

A Lotus - természetesen British Racing Green - a Transporter világosabb, bár a valóságban talán nem ennyivel, mint ahogy a kép láttatja.

Olvasnivaló!

MB-52 BRM Racing Car

BRM Racing Car Matchbox Artwork. Művészi alkotás!

A másik statiszta az MB-52 BRM Racing Car. 1965 és 1969-ben találjuk meg az 1-75 sorozatban. Ez idő alatt csak kék fényezéssel készül, kivéve a már említett G-4-szettben lévő piros verziót, ami – bevált dolgokon ne változtass – ugyanúgy ötös rajtszámot visel, mint a kék testvére. A Lotushoz hasonlóan ennek is vannak apró eltéréseket felvonultató öntvény verziói, mely különbségeket nagyon körülményes lenne felsorolni úgy, hogy nem tudom képpel illusztrálni őket. Nem akaratlagos, de szembeötlő színárnyalat verziója bőséggel akad. A pilóta pedig idővel hajlamos fehérről, krémszínűre színeződni.

BRM P261 2007 júliusában a Silverstone-i Classic Race Meeting-en. (Fotó: Wikipédia)

Természetesen ő is egy valódi F1 versenyautón alapul, a British Racing Motors P261-en. Ez 1964 és 1968 közt szántotta a Forma 1-es versenypályák aszfaltját. Motorja a BRM P56-os, 1498 köbcentis V8-as, mely a BRM P72-es, hatsebességes váltón keresztül hajtotta – nyilván – a hátsó kerekeket. A legfontosabb vele elért eredmény, hogy 1964-ben és 1965-ben is második lett vele Graham Hill az F1 világbajnokságban és a BRM pedig a gyártók rangsorában.

Innen hiányzik egy rajtszám.

Nagyon ritka, de 3-as is lehet. Gondolom akkor gyártottak olyat, amikor elfogyott az ötös és volt 3-as a Lotusról.

Típushiba, hogy a versenyző hajlamos krémszínűre színeződni.

A BRM-nél is előfordul az abroncsok felcserélése.

Neki is vannak apró eltéréseket hordozó változatai. Például hogy van-e merevítés a kipufogócsövein.

Hopp, innen is hiányzik a rajtszám!

A BRM-ből is van matricaigazító kitüremkedés nélküli karosszériaváltozat.

Britek egymás között.

Nagyon hasonló stílusú az alváza, mint a Lotusé.

A regular wheel Matchboxok viszonylag ritkák a Matchbox Memories oldalain, egyrészt mert már olyan árban vannak, amit nehezen tudunk kinyögni, másrészt igazán egyikünknek sincs gyerekkori kötődésünk hozzájuk – egy-két ritka kivételtől eltekintve – ami a legnagyobb befolyásoló erő a gyűjtésükben. Ezért örülök, hogy ez alkalommal érdekes darabokat tudtam mutatni nektek – még ha nem is tökéletes állapotúakat.