Movie Cars - Matchboxon kívüliek: Johnny Lightning - Sir Austin Powers's Jaguar E-Type Roadster (Shaguar)

Ahogy elnézem a "Jaguar" címkével ellátott posztokat, az eredeti E-Type történelmével bizony még adósok vagyunk. Ezzel a poszttal ezt is törleszteni szeretném, nem csak a címben említett kisautót és a hozzá kapcsolódó érdekességeket bemutatni.

E-Type

Mivel biztos vagyok benne, hogy nem fogom feltalálni a spanyolviaszt ezzel a bejegyzéssel, így csak a főbb momentumokat említem meg az E-Type 1961-74 közötti gyártási ciklusából.
A D-Type utcai verziójának, illetve az XK-150 utódjának tekinthető típus tervezése még az 50-es évek elején kezdődött. Mire a végleges verziót bemutatták, két koncepció is készült. Az 'E1A" kódú, 1957-es elsőt nem mutatták be sehol, csak a gyárban tesztelték. A második ("E2A") 1960-ra készült el acél alvázzal és alumínium karosszériával. Érdekes módon a wikipédia megfelelő szócikke nem említi, hogy a szériaautó végül acélkarosszériát, vagy alumíniumot kapott-e.
A leghosszabb modellciklust az első generáció érte meg, mely 1961 és 1968 között volt gyártásban. Érdekes, hogy aerodinamikailag visszafejlődött a forma, hiszen az 1969-es modellévtől piacra került második generációnak már nem voltak burkolt első fényszórói, a 71-ben bemutatott harmadik generációnak pedig még kis "szempillái" is voltak, ami szintén légellenállás-növelő alkatrész.
Az E-Type első és második generációját csak soros hathengeresekkel szerelték. A V12-es motor csak az utolsó generációban mutatkozott be.

Sir Austin Powers
Avagy "Őfelsége titkolt ügynöke". A brit kormánynak dolgozik - akárcsak James Bond -, bár ezt nem szeretik nagydobra verni a titkosszolgálatnál. Pontos beosztása: A honvédelmi minisztérium kéme. Születési ideje ismeretlen, legnagyobb sikereit a 60-as években aratta - ennek megfelelően az ízlése, a stílusa, a higiénijája és a fogai is 60-as évekbeliek -, majd hibernálták, miután tudomást szerzett róla, hogy legnagyobb ellensége, Dr. Genya - aki nem mellesleg Austin testvére - is így tett. Egészen a 90-es évek közepéig tartják hibernálva, amikor ismét meg kell küzdenie Dr. Genyával. Teljesen sosem tudja ártalmatlanítani, de minden gonosz tervét megakadályozza.
Mindkettejüket Mike Myers találta ki és ő is megtestesítőjük.

Shaguar
Austin Powers szolgálati autója, mindhárom Austin Powers-filmben feltűnik. Az egész festését és belterét a Union Jack uralja, mutatván azt, hogy ügynökünk mennyire elhivatott a királynőért. Egyébként egy 1970-es évjáratú, tehát második generációs E-Type Roadster, ennek megfelelően a 4.2-es sorhatossal volt szerelve.
Nevét Austintól kapta: "Man! This is shagadelic! Would you like to take a ride with me in my brand new SHAG-SHAG-SHAGUUUAAAR?!" - A "shagadelic" kifejezésnek nincs magyar megfelelője, de valami olyasmit jelent, hogy "nevetségesen erotikus".

Shaguar mint Johnny Lightning
Sajnos nem találtam információt róla, hogy mikor készítették el először a kisautót, minden esetre egy-két apróságtól eltekintve tökéletes munkát végeztek. Egész pontosan három dologba tudok belekötni, de egyik sem olyan dolog, amit ebben a méretarányban elvárunk, hogy tökéletes legyen. Az egyik az orr-rész, melyen nem süllyesztettek a fényszórók, a másik a beltér, ahol nem találkozhatunk az eredeti Shaguar-ra jellemző piros-fehér-kék színösszeállítással, a harmadik pedig a kerekek, melyek egyáltalán nem emlékeztetnek az eredeti küllős kerekekre. Ettől a három dologtól eltekintve tökéletes. Hibátlan a Union Jack, megvan a "SWINGER" feliratú rendszámtábla, belül a háromküllős kormány, a motorháztető alatt pedig a sorhatos motor a két külön "3 az 1-be" leömlővel.

Kicsit viseltes, de legalább olcsón hozzájutottam.

A rendszám: SWINGER.

A 4.2-es sorhatos.

Az eredeti egy kaszkadőr által terelgetve.

 Ezen még hangsúlyosabbnak tűnik a rendszámtábla, mint a kisautón.

Matchbox 2009 Best of British: MB-09 1961 Jaguar E-Type

A Jaguar E-Type hálás és visszatérő típus a Matchbox kínálatában és számos változata szerepelt már itt – mint azt az előző link is példázza. A 2009-ben kiadott BoB sorozatba tartozó változatnak mindenképp pozitívuma a British Racing Green fényezés, a korabeli brit rendszám és a túlzásoktól mentes, korhűnek tekinthető versenyfestés. Arról sajna semmiféle nyomot nem leltem, hogy ez a festés valamely konkrét, létező autót mintáz-e, de sok hasonló versenyfestésű E-Type-ról leltem fotót. Kifejezetten szép darab, a BoB magasabb ára ezért ennél nem is fáj(t).

Matchbox MB-09 Best of British 1961 Jaguar E-Type, NRFB.

British Racing Green. Jól áll neki.

Korhű rendszám, fekete motorháztető, narancssárga csík. Meglepő kombináció, de működik.

A csík végigfut a tetőn és a csomagtérajtón ér véget. Szép.

Matchbox MB-28 1961 Jaguar E-Type Coupe – Factory Error

Nem csináltam abból titkot, hogy nem sokra becsülöm a jelenlegi Matchboxokat, mert a régi, 60-as, 70-es, 80-as évekből származó járgányokat javarészt részletgazdagabbnak, jobb és több anyagból lévőnek gondolom, a nyitható ajtókról és egyéb részletekről már nem is beszélve. Viszont amikor vásárolni megyünk a Madaras Teszkóba, vagy valami hasonló helyre, akkor mindig kapok pár perc szabad játékot a játékosztályon. Nos, a legutolsó portyán viszont nem tudtam ellenállni annak, amit találtam. Ez a post és majd még következő pár, ennek lesz az eredménye. Legnagyobb meglepetésemre igényes modellek jöttek velem szembe és nem tudtam otthagyni őket.

A Jaguar E-Type-ot mindig is a világ leggyönyörűbb autói közé soroltam – igaz, nem a kupét, hanem a roadstert –, úgyhogy már csak ezért is meg „kellett” vennem. Érdekes, hogy az E-Type kupé nem először fordul elő a Matchbox kínálatában, 1962-től, 1967-ig készült egy fantasztikusan szép változat, gyönyörű küllős felnikkel, amin műanyagból készült „gumik” vannak. Sajna ez az eredeti messze túl van a megfizethetőség határain számomra. Viszont a 2006-os modellévben valakinek a márka új tulajdonosánál eszébe juthatott, hogy valaha a Matchboxok mit is képviseltek és új, igényes modellek kerültek be az 1-75 sorozatba. Köztük az MB-4 Jaguar E-Type Coupe. (Azért vicces, hogy a korai Fastwheel és a még korábbi katalógusokban a járgányok rajza volt és nem egy fotó róluk. Nos, 2006-os katalógusban sikerült ide visszatérni.) Az idei modellévben a név maradt változatlan, de az MB-4-ből MB-28 lett. Egyébként teljesen ugyanarról a modellről van szó, aminek ékes bizonyítéka, hogy az alvázon 2005-ös keltezés olvasható.

Ami ezt az NRFB darabot illeti, a csomagolása gyári hibás. Az MB-28 helyett az MB-49 Ford Crown Victoria blisterébe csomagolták a „kék csík a kék festésen” modellt. Egyébként van akik kifejezetten ezekre utaznak és nagy értéket tulajdonítanak az ilyen hibásan csomagolt, vagy másként hibás daraboknak. Nekem is van egy gyárilag előre rossz méretű kerékkel szerelt darabom, de erről majd egyszer máskor.

Ezen a képen még egészen jól látszik, hogy kék a kéken színű és a csomagoláson a hibás, MB-49 Ford Crown Victoria jelölés.

Nem csalás, nem ámítás. Gyári hibás csomagolású NRFB. A csomagolás sárga háttere meghülyítette a fényképezőgépet, a kékből szürkés-fekete lett.

Az eredeti, de nem a kupé, hanem a kedvencem a roadster.

Matchbox 2008 Best of British: MB-05 '61 Jaguar E-Type

Szeretem az E-Type Jaguárt! Nem kicsit, nagyon! Amióta láttam élőben, egy fedél alatt többet belőle, azóta meg még jobban. Amikor 1961-ben piacra dobták, akkor Enzo Ferrari azt mondta róla, hogy a „Legszebb autó, amit valaha készítettek.” Azért ez tőle nem akármilyen kijelentés. Szóval kéne. Leginkább az 1967-ig gyártott első generáció kéne, a többi már nem tetszik. Még akkor is, ha társul hozzá a British Leyland minőség(mentesség). Ez a jó a Matchbox gyűjtésben! A papírtörlőbe csavaráson kívül nem igazán kell költeni az állagmegőrzésre és alapvetően nem nagyon tudnak elromlani.

A 2008-as Best of British E-Type-pal kapcsolatban csak ismételni tudom magam. Az „újkori”, 1-75 sorozatú Matchbox feldolgozáshoz képest semmi extrát nem kínál a BoB csomagoláson kívül, egyértelműen nem éri meg a lényegesen magasabb árat.

Matchbox 2008 Best of British, 1961 Jaguar E-Type, NRFB.

A sima 1-75-szériához képest a világon semmi extrát nem kínál - a dobozt leszámítva.

Tulajdonképpen ez a racsingfestés nekem nem is tetszik. Olyan, mintha egy boyracer szabadult volna rá.

Semmi extra, de tényleg.

Motorhelix Honda Civic Type R (EK9) Spoon

Ebben a bejegyzésben olyan messzire távolodunk a Matchbox Memories fő csapásirányától, a játékautóktól, mint a Voyager 1 űrszonda a naprendszertől! A méretarány marad 1:64, de a részletesség és a megvalósítás minősége már egy másik galaxis. Kapaszkodjatok meg jól, dugjátok el a pénztárcátokat, kilövés 3, 2, 1...

Az első Type R Civic
A Honda Civic Type R (japánul: ホンダ・シビックタイプR, Hepburn-átírással: Honda Shibikku Taipuāru) a Civic modellen alapuló hot hatch és sportlimuzin modellek sorozata, amelyet a Honda fejleszt és gyárt 1997 szeptembere óta. Az első Civic Type R a harmadik olyan modell volt, amely megkapta a Honda Type R jelzését (az NSX és az Integra után). A Civic Type R változatai jellemzően könnyített és merevített karosszériával, speciálisan tuningolt motorral, valamint továbbfejlesztett fékekkel és futóművel rendelkeznek, és kizárólag öt- vagy hatfokozatú manuális sebességváltóval kaphatók. A többi Type R modellhez hasonlóan a Honda embléma hátterében a piros színt használják, hogy megkülönböztessék a többi modelltől.

Civic Type R logó evolúció.

Ami minket most a sorozatból érdekel, az a legelső Civic a sorozatban, amely megkapta a „Type R” márkajelzést, az „EK” kódjelű, hatodik generációs Civicen alapult. Teljes egészében szubjektív és ízlésen nem igazán van értelme vitatkozni, de ez az a Civic generáció, ami nekem az összes közül a legjobban tetszik és vele meg is állt nálam a Honda Civic univerzum, a későbbi modellek már nem engem szólítanak meg. Ha ide csüccsenne az ágyikóm szélére Honda Jótündér, akitől kívánhatok egy Honda terméket, akkor az biztosan egy EK lenne, ha lehet kupé. Fun fact: A Matchbox Memories csapatában nem én vagyok az egyetlen, aki vonzódik a modellhez. Mi több, az illető birtokolt 1:1 méretarányú EK-t a múltban!

Tehát az első Type R alapja a japán belpiacos (JDM), háromajtós, SiR nevű ferdehátú Civic (kódnevén EK4). Testvéréhez, az Integra Type R DC2/JDM DB8-hoz hasonlóan a Civic SiR Type R-ré alakítását úgy érték el, hogy az alapmodellt továbbfejlesztették a Honda azon elképzelése szerint, hogy milyen egy versenypályán is nagy teljesítményre képes autó. Az első Type R Civicet 1997. augusztus 19-én mutatták be EK9 néven. Az EK9 számos tulajdonságon osztozott az Integra Type R DC2/JDM DB8 modellel, mint például a hangszigetelés elhagyása és az egyéb súlycsökkentő intézkedések, a kézzel polírozott szívócsatornás, 1,6 literes, DOHC VTEC B16B kódú, 4 hengeres motor, részlegesen önzáró differenciálmű (LSD) és a rövid áttételezésű (close-ratio) 5 fokozatú manuális sebességváltó. A B16B motor a szívómotorok történetének egyik legmagasabb liter/teljesítmény értékével büszkélkedhetett: az 1,6 literes (1595 cm³) lökettérfogatból 185 LE-t (136 kW) adott le 8200-as fordulatszámon, maximális nyomatéka pedig 160 Nm volt 7500-as fordulatszámon. A váz merevségének növelése érdekében most első alkalommal alkalmaztak stratégiai pontokon varrathegesztéssel megerősített önhordó karosszériát. A belső térben piros Recaro kagylóülések, piros ajtókárpitok, piros Type R szőnyegek, titán sebességváltó gomb és bőrborítású Momo kormánykerék kaptak helyet. Az EK9 kizárólag Japánban volt megvásárolható. A teljesítményadatok között szerepel a 6,7 másodperces 0–97 km/h-s (0–60 mph) gyorsulás, valamint a 15,3 másodperces negyedmérföldes idő. Az EK9 végsebessége elérhette a 225 km/h-t. 1998-ban bemutatták a Civic Type R Motor Sports kiadást. Ezt acél keréktárcsákkal, a szabványos szürke EK belsővel, tekerős ablakokkal, légkondicionáló és minden egyéb kényelmi felszerelés nélkül szállították.

Az 1999-ben frissítették a modellt: a Type Rx CD-lejátszót, a karosszéria színére fényezett, elektromosan behajtható külső tükröket, elektromos ablakemelőket, automata légkondicionálót, kulcs nélküli nyitórendszert, alumínium sportpedálokat és karbon mintázatú középkonzolt kapott. A Type Rx volt az EK9 generáció utolsó modellje. Az EK9 Civic Type R-ből összesen 16 000 darab készült.

Az 1999-es Type Rx katalógus. JDM modell lévén nyilván japánul.

Spoon Sports

A Spoon Inc., közismertebb nevén a Spoon Sports, egy japán vállalat, amely motorok tuningolására és olyan utólagos alkatrészek gyártására specializálódott, amelyek célja a Honda autók nagy teljesítményű járművekké alakítása. 1988-ban alapította Tatsuru Ichishima, aki korábban a Hondánál dolgozott versenyautó-tesztelőként és versenyzőként. Cégalapítási döntését a Honda és a Mugen is támogatta. A Honda a támogatásáért cserébe versenyek során gyűjtött telemetria-adatokat kapott. A startup vállalkozás egy Honda Civic E-AT-ből indult ki, amely Ichishima saját tulajdonában volt, és amelyet ő maga módosított. Ez a jármű lett az alapja a Spoon versenykoncepciójának és filozófiájának, amelyet a cég mind a mai napig követ. A Spoon azokat az autótulajdonosokat szolgálja ki, akik a gyárinál nagyobb teljesítményre vágynak.

A Spoon Inc. a szívómotor-tuning alkatrészeiről ismert, amelyek a turbó nélküli teljesítményük miatt népszerűek. A vállalat emellett olyan utólagos alkatrészek gyártásáról is híres, mint az erőátviteli rendszerek, a felfüggesztések, az aero-elemek (a karosszériához rögzített kiegészítő elemek a megjelenés vagy az aerodinamika javítására), a felnik, a hajtáslánc, a fékrendszer és a hűtőrendszer.

A Spoon Sports neve meglepő módon nem a konyhai kanálból ered, hanem a legendás japán Suzuka Circuit versenypálya híres kanyarjáról, a Spoon Curve-ről (Kanál-kanyar). Ez azért kapta a nevét, mert a vonalvezetése felülről nézve megszólalásig hasonlít egy hagyományos kanál profiljára. Amikor Tatsuru Ichishima 1988-ban megalapította a céget, olyan nevet keresett, amely szorosan kötődik a versenysporthoz. A Spoon-kanyar egy rendkívül nehéz, precíz ív- és sebességkezelést igénylő szakasz. Ez tökéletesen jelképezte a vállalat hitvallását: a tiszta nyers erő helyett az autó tökéletes egyensúlyára, irányíthatóságára és a mérnöki precizitásra helyezik a hangsúlyt. Bár a név a kanyarból jön, a Spoon Sports logójában egy kanalat formázó daru (madár) látható. Ez egy japán szójáték: az alapító keresztneve Tatsuru, a daru madár japánul pedig tsuru, így a logóval finoman az alapító előtt is tisztelegnek.

Spoon Honda Civic Type R EK9 (1997–2000)

Nyilván az alapot képező Civic Type R sem egy lekicsinyelendő autó, jogos a kérdés, hogy mi teszi a Spoon EK9-et. Mielőtt rátérnénk erre, pár dolgot tisztáznunk kell. A Spoon nem autógyártó abban az értelemben ahogy például az Alpina a BMW-nek, hanem egy tuningcég. Olyan, hogy sorozatgyártású „Spoon Honda Civic Type R EK9” nem létezik. Ennek okai hogy hogyan lehet(ett) hozzájutni egy ilyenhez.

A leggyakoribb módja az volt, hogy a kedves ügyfél miután megvásárolta a Honda Civic Type R-ját egy kereskedőnél, elhajtott a Spoon tokiói műhelyébe, a Type One-ba. Itt a Spoon vaskos alkatrészkatalógusából válogathatott: Megvehette a komplett, kézzel összeszerelt, kicentizett Spoon B16B vagy B18C szívómotort (ún. Crate Engine). Kérhetett egyedi váltót, Spoon fékeket, lengéscsillapítókat és aero-elemeket. Az autó a beépített hivatalos alkatrészek után kapta meg az autentikus „Spoon-built” státuszt.

A ritka kivétel az volt, hogy egy Spoon demóautót vett – vagy éppen jelen időben is mondhatóan vesz – meg valaki. A cég maga is épített bemutató és tesztautókat promóciós célokra. Ezeket aztán a sajtónak kölcsönözte, illetve pályanapokon, autós rendezvényeken mutatott be – nyilván ahol erre mód nyílt nem csak statikusan. A Spoon a Type One hivatalos weboldalán keresztül esetenként értékesítette ezeket a nagyközönség vagy kiválasztott partnerek számára. Ezek csillagászati áron keltek el, és szinte azonnal gyűjtői darabbá váltak. Minket amúgy ezek érdekelnek a legjobban, de erről bővebben majd alább.

 
A HyperRev magazin cikke a Spoon EK9-ről. (Forrás a vízjelen.)

Google Translate fordítása. A nyilvánvaló és nem egyszer vicces tévedések ellenére egészen elképesztő teljesítmény és érdekes olvasnivaló. Azért gondoltam fontosan itt elhelyezni, mert nagyon jól megmutat olyan részleteket az autóról, amik bizony-bizony ott vannak a kisautón is, kivétel nélkül!

Aki nem tudott Tokióba utazni, az a Spoon hivatalos japán partnerszervizeiben (tuning shopok) is megrendelhette a csomagokat. A megrendelő kérhetett akár egy teljes, külső-belső átalakítást, beleértve a híres sárga-kék fényezést (Spoon Livery) és a motor átépítését is. Mivel a Spoon EK9-esek rendkívül ritkák, a mai japán használtpiacon a gyűjtői minőségű, igazoltan Spoon Type One által szervizelt vagy épített darabok ára állapottól függően 45 000 és 80 000 dollár (kb. 16-29 millió forint jelen árfolyamon) között mozog, a ritka, eredeti Spoon kiegészítők – mint például a 11 000-ig skálázott műszeregység – önmagukban is vagyonokat érnek.

• Spoon EK9 motor
  
  A Spoon EK9 két fő verzióban vált legendássá: az N1-es páraverseny-specifikációban – amely a Gran Turismo játékokból is ismert –, valamint a brutálisabb, 1,8 literesre növelt utcai/pálya demóautóként. A gyári EK9-ben a Honda addigi leghegyesebb, kézzel összeszerelt, 1,6 literes B16B szívómotorja dolgozott (185 lóerővel, 8400-as fordulatszám-limittel). Tatsuru Ichishima csapata azonban ezt a mérnöki remekművet emelte teljesen új szintre a 11 000-es redline (vörös vonal/zóna) percenkénti fordulattal.
  A Spoon N1-es versenyváltozatában a gyári B16B motort megtartották 1,6 literesnek, de a belső alkatrészek extrém könnyítésével és átdolgozásával elérték, hogy a motor egészen a csillagászati 11 000-es fordulatszámig tudjon elforogni.
  260 lóerős „Stroker” verzió (1.8L): A leghíresebb utcai/pálya verziókban a motor lökettérfogatát egy egyedi főtengellyel és hajtókarokkal 1,8 literre növelték (Spoon Stroker Kit a B18C alkatrészeit alapul véve). Agyasabb vezérműtengelyekkel, egyedi szívósorral és ECU-hangolással ebből a pici szívómotorból 260 lóerőt préseltek ki turbó nélkül. A Spoon motorok titka a megszállott kiegyensúlyozás. Minden egyes dugattyút, hajtókart és szelepet 0,01 gramm pontossággal mérnek össze és válogatnak párba, hogy a motor magas fordulaton se rezonáljon, minimális legyen a belső súrlódása, és azonnali gázreakciót adjon.

• Karosszéria és futómű
  
  A Spoon hitvallása szerint hiába erős egy autó ha nehéz. Az EK9 alapból is könnyű volt – cirka 1040 kg –, de a Spoon ebből is alaposan lefaragott. Minden kényelmi felszerelést, hangszigetelést eltávolítottak, a gyári elemeket pedig ultrakönnyű karbon motorháztetőre és Spoon aero-tükrökre cserélték. Az autó tömegét így 900 kg-ra szorították le. A váznyúlványokat és a kritikus pontokat ponthegesztéssel erősítették meg, így a kasztni extrém merevvé vált, közvetlenebb visszajelzést adva a pilótának. Az EK9 gyári, elöl-hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztését a Spoon saját gátlóival és rugóival hangolták tökéletesre. Ehhez társult egy keményebb, részlegesen önzáró mechanikus differenciálmű (LSD) és a legendás, négydugattyús, kék színű Spoon Monoblock féknyergek.

A videóban szereplő Spoon EK9 eltér a demóautóktól megjelenésben, mert a Type R fehér felnik vannak rajta és pár grafikai elem is hiányzik, de nem ez a lényeg, hanem a mondanivaló - angol felirat bekapcsolható - meg a motorhang. 11 000 fordulat percenként! Te jó ég!

Jó, de miért lett legendás?

A Spoon EK9 nemcsak a valódi versenypályákon (például a Tsukuba Circuit-en vagy endurance futamokon) bizonyított, hanem a popkultúrában is halhatatlanná vált. Az Initial D című animében a főhős, TakumiFujiwara az Project D korszakban pont egy ilyen sárga Spoon Civic EK9-essel mérkőzött meg a Todó Iskola profi pilótája ellen, a Gran Turismo generációk számára pedig ez az autó volt a megfizethető, mégis szupersportautókat verő „pályafegyver”.

Nem gyűjtünk szobrokat

Nem leszek képmutató, a Matchbox Memories alapvetően a játékautók gyűjtéséről szól, aminek a legfontosabb oka a pénztárcánk vastagsága – vagy éppen vékonysága, nézőpont kérdése. Egy-egy gyártó, de leggyakrabban a Mattel márkák – Matchbox és Hot Wheels –, 1-xxx / mainline modelljeinek feljavított változatai, speciális kiadásai afféle édes bűnbeesésünk, ami erősíti a szabályt. Ezek felett nagyritkán beesik mondjuk valamilyen eseményre kiadott, korlátozott darabszámű modell, de én már ezeket nem kicsit gúnyosan „befektetési Matchboxnak” szoktam csúfolni. Tényleg ritka az az eset, hogyha ezen túllépünk. Hirtelen nem is jut eszembe más példaként, mint a feljavított Convoy sorozatok, amik már egyértelműen nem játékszerek és nem gyerek kezébe valók a könnyen letörhető apró alkatrészeik miatt. Röviden összefoglalva: jellemzően nem gyűjtünk olyasmit, ami gyárilag talapzaton áll és vagy egyáltalán nem lehetséges, vagy csak nem ajánlott gurítani, illetve alapvetően műanyagból van.

A magam részéről másodlagos ok, hogy engem leginkább a hétköznapi autók érdekelnek, valamint a kamionok. Nyilván ezek a minket érdeklő 1:64-körüli, vagy a teherautóknál még kisebb méretarányban kisebbségben vannak, bár nincsenek példa nélkül. A terepasztal kiegészítő, műanyag járművek meg megint egy teljesen más kategória, ami ismét csak kívül esik az érdeklődési körünkön. Nem arról van szó, hogy nem klasszak, csak hát ezek inkább afféle szobrok.

Nos, a mai post egy érdekes kivétel: 1:64 a méretaránya, inkább kevésbé, mint többé utcai autó, fémből készült, nem játékszer, hanem gyűjtői darab, van talapzata, egy vagyonba kerül és elképesztő, hihetetlen és döbbenetes!

Motorhelix
Bevallom, hogy a fentebb valamelyest már definiált, „játékautó feletti” kis-, leggyakrabban limitált szériás kisautókat előállító gyártók világa nekem jobbára afféle terra incognita. A kínai weboltok szélsebes terjedése és javuló megbízhatósága olyan ázsiai gyártókat is feldobott a radarom hatósugarának legszélére, amelyekről javarészt egyáltalán nem is hallottam addig. Az sem kizárt, hogy egy-egy modellt körbe is futtatunk a – had' legyek kicsit nagyképű – „szerkesztőségi” belsős chaten, de kb. mindig az a verdikt, hogy nem tudjuk megfizetni.

A Motorhelix is ilyen, „sokáig nem is hallottam róla” márka. A Hongkong Motorhelix Trade Co. Limited egy prémium kategóriás autómodell-gyártó vállalat, amely a gyűjtők körében rendkívül gyorsan szerzett hírnevet a megszállott részletgazdagságának köszönhetően.

A márkát 2016-ban alapította Hongkongban két tapasztalt, az autóversenyzés és a modellgyűjtés iránt rajongó vállalkozó. 2018-ban saját gyárat indítottak a kínai Dongguanban, a tervezési központjuk pedig a precíziós gyártásáról ismert Sencsenben található.

A cég a piac felső-közép és high-end kategóriájába pozicionálja magát, és közvetlen riválisa az olyan patinás gyártóknak, mint az AUTOart vagy az Almost Real. Főként 1:18, 1:43 és 1:64 méretarányú modelleket készítenek. Gyártanak működő részlet nélküli műgyanta (resin) és nyitható vagy mozgatható alkatrészeket is tartalmazó fém (diecast) modelleket is. Az 1:18-as modelljeiknél gyakran alkalmaznak nagy erejű mágneseket az elemek rögzítéséhez, a motortereik kidolgozottsága pedig fotorealisztikus. Sok 1:18-as prémium modelljükhöz a készlet részeként adnak egy külön kiemelhető, önálló makett-motort és egy hozzá tartozó szerelődarut is, ami a gyűjtők egyik kedvenc részletévé vált. Modelljeiket hivatalos gyári licencek alapján készítik (pl. Honda, Nissan, Mercedes, Audi), és a nagyobb méretarányúakat számozott tanúsítvánnyal, limitált szériában adják ki.

Mintha sokkal nagyobb lenne!
1:64 méretarányban e lapokon bizonyosan ez a non-plus-ultra! A Motorhelix Spoon EK9-ese olyan, hogy azt várod, hogy egyszer csak beindul a motorja, felgyúlnak a lámpái és csikorogva kilő. A részletgazdagságnak olyan fokán van, aminek a Mattel prémium kiadások csak jelenthetnek, pedig ez is fém modell, nem műgyanta szobor. Azt hiszem a részletekről inkább majd a képeknél áradozom tovább.

Amitől felkerült egyáltalán a radaromra, hogy egyrészt én is „Gran Turismo károsult vagyok” – még a PS3-ig megjelent részek erejéig. Másrészt a Spoon demóautói az optikai tuningot tekintve még pontosan az a szint, amit nem tartok túlzásnak, sőt! Kimondottan tetszik. A sleeper a mániám, ez pedig csak picivel mutat túl rajtuk. A vicces az, hogy a Gran Turismo autóimat kísértetiesen eddig a szintig tuningoltam optikailag, mikor még aktívan játszottam a játékkal, a Need for Speed-es túlzásoktól messze innen.

A Motorhelix a kifutott modellekkel elég szűkszavúan foglalkozik, vagy egyáltalán nem. Jelen esetben nem ők a közvetlen forrás, de úgy tűnik hogy ez a modell öt változatban jelent meg. Sunlight Yellow (napfénysárga) – ebben pompázik e post tárgya –, Championship White (bajnokságfehér), Vouge Silver Metallic (Vouge ezüstmetál, hogy itt a „vouge” mire utal leginkább csak tippelem, hogy divatos/felkapott lehet a helyes megfejtés) és Milano Red (Milánó/i/ vörös). Kakukktojásként speciális kiadás az ötödik a kék-sárga Spoon-versenyfestés, mely a Tokyo Autosalon 2026 exkluzív diorámába is bekerült. A Motorhelix „limitált szériás” modellként beszél róluk, de hogy melyikből mennyi, vagy akár összesen hány darab készült nem kommunikálták. Szintén nyomozáson alapuló adat, hogy a négy alapszínű modellel indult az öntvény karrierje 2025 júliusában és 2026 első negyedévében jelent meg versenyfestésű verzió.

Ez úttal úgy gondolom, hogy érdemes kitérőt tennünk olyan kényes területekre, mint az ár. Az ajánlott végfelhasználói ár dollárban a színek függvényében 26 – 35 amerikai dollár (mikor e sorokat írom kb. 9 000 – 12 500 forint). Elvben több webáruház is foglalkozik Motorhelix modellekkel itthon, de jellemzően a nagyobb méretarányokkal. Hogy valamelyikük forgalmazta-e itthon ezt a darabot – vagy valamelyik verzióját – azt nem tudnám megmondani. A Spoon EK9 már kifutott modell, úgyhogy csak a másodlagos piacon érhető el és az újkori árukhoz ilyen módon nagyjából bármit hozzá lehet még számolni, valamint a postázás és rosszabb esetben a vám és ÁFA költségeket is. Mikor e sorokat írom eBay-en a legolcsóbbért körülbelül 16 000 forintot kérnek és az Egyesült Államokban van. Nekem hihetetlen mázilval sikerült hozzájutnom egy hazai aukciós portálon, nagyon kedvező áron. Porsche keze is benne van a dologban, mert igazából ő szúrta ki - köszönet érte ez úton is.

Már tréfáltam azzal, hogy a „Soha ne mondd, hogy soha!” a blog jelmondata lesz és most ismét előjön: Nem látom reális esélyét, hogy ilyen szintű szobrokat sokat fogtok látni e lapokon, de „soha ne mondd, hogy soha”! Egyszeri kirándulásnak is remek túra volt ebbe az univerzumba!

Ezzel a képpel csak bemelegítünk! Ha nem néztétek meg a fenti videót, akkor nem is sejtitek mi vár rátok! Bár nem lett volna nehéz, babonából nem szereltem le a talapzatról, mert amilyen az én formám biztos szilánkos törést okozok neki valahogy!

Nem 1:64-nek néz ki, ugye? Karbon (hatású) légterelő és motorházfedél, fényszórók külön alkatrészként, ablaktörlő-lapátok, logók - még a felnin is! - és feliratok tűpontosan!

Biztos, hogy benne lakik az ördög, mert ő a részletekben szeret lakozni!

"Tükörlap" a visszapillantó tükörben, karbon (hatású) hátsó szárny.

Igen, tényleg 1:64! Hihetetlen! Fűtőszálak a színezett hátsó szélvédőben!

A hátsó oldalablak színezett, de csak az. Nem csalnak el SEMMIT! Nem jutok szóhoz!

Nem az a kérdés, hogy pizza-e a kormány meg elnagyolt-e a beltér, ez egy másik galaxis: A műszerek háttere színezett, a visszapillantótükörben a "tükörlap" valóban tükröz. Nem, nem 1:18 a méretarány, hanem 1:64.

Nagyítsátok ki, hogy jobban látszódjék: A kék Spoon féknyergek is megvannak!

A sleeperen kicsit túl - a gyári Type R pont az eszményi sleeper szerintem - de jó ízlésen még bőven belül. A sárga picit feltűnő, de leginkább azért mert el vagyok szokva a színes autóktól. Megkockáztatom, hogy ez szép!

HOPPÁ! Számítottatok erre? Úgy érkezik, hogy a géptető be van ragasztva a talapzatba belülről Celluxszal, hogy ne vándoroljon el a csomagolásban.

Nézzétek meg az eredeti karbon motorháztető belső oldalát fentebb a HyperRev cikkben! Igen! Ez olyan! A két pötty a felső sarkokban két aprócska mágnes, ami a helyén tartja géptetőt. Mondtam már, hogy 1:64 a méretarány?

Gépház.

Ebben a méretarányban minimum elképesztő!

A vitrin gyári extra. Én használtan vettem, ezért nem 100%-os az állapota csak kb. 98, de nyilván a gyártó lefóliázza, hogy makulátlan legyen.

Védő féldoboz szemből.

Védő féldoboz oldalról, jól látszik a hátfalon a papír inzert.

A hátulja. Nem sokat látunk ilyet, gondoltam belefér egy kis dobozfétis.

Nem lódítanak, tényleg fém, nem műgyanta. Licencelt modell, de nem ettől drága.

Innen tudom a színét.

A Spoon versenyfestéssel ilyen Tokyo Auto Salon exkluzív diorámába is bekerült, ami 499 példányban készült. Egészen őszintén a dioráma résztől nem vagyok elájulva, ezt a minőséget a Temus gyártók is tudják.

Én nem vagyok berendezkedve ilyen minőségű videók elkészítéséhez, meg hát a kollégák olyasmit is megmutatnak, amit én nem. Készítsétek be a repülősót!