Különleges autók kicsiben: Politoys Ferrari Dino Berlinetta Competizione Pininfarina

Ez a kis piros ékszer tulajdonképpen sárga kellene, hogy legyen. Ezen túl is számos érdekes jellemzővel bír, amik miatt szót érdemel ebben a rovatban. Kezdjük talán a nevével, hiszen ha akarom akkor ez tulajdonképpen nem is Ferrari, hanem egy, a nagy név oldalvizén vitézkedő önálló fogalom lett! Csak 1976-ban kapta meg a Ferrari logót, addig a saját nevük és jelvényük alatt futottak a  Dinok. A Dino név Enzo fiatalon eltávozott fiának, Alfredinonak a nevéből származik, az ő emlékére "hívtak így néhány Ferrarit" az idők folyamán.

A király új ruhája

A szóban forgó kocsi történetének kezdete visszanyúlik egészen 1967-ig, amikor a Ferrari bemutatott egy új versenykocsit a Dino 206 S típust. A motorja tulajdonképpen a korábbi P3 modell V12-esének a kettévágásával állt elő, az elődhöz hasonlóan középre beépítve. A verseny homologizációhoz szükséges 50 darab felét se gyártották le, és sok minden nehezítette akkoriban a termelést. Mire elkészült volna a szükséges mennyiség, addigra az autó is már korszerűtlenné vált volna, így fölhagytak a további példányok elkészítésével. Ám a 17. és 18. darabot karosszéria nélkül elküldték a Pininfarinához, hogy találjanak ki rá valami érdekes burkolatot. (Így került a dizájnercég neve is a kocsira.)

Az új kaszni tervezője az akkor 24 éves Paolo Martin volt. A meglévő alapokra egy akkor is már igen előremutató, elegáns, erősen legömbölyített, ám mégsem gömbölyű autót rajzolt meg. Alumíniumból készült váz és karosszéria, nagy és erősen ívelt ablakfelületek, szépen domborodó lemezek, fölfelé nyíló vékonyka kis ajtók, itt-ott némi egyenes vonalú, mozgatható stabilizátor szárny, hatalmas lámpák. Az összhatás nagyon jó lett. Egyből megjegyezték az új kocsit és a tervezője is ismert lett. A kocsi valódi versenyt nem látott, de az 1967-es Frankfurti autószalon egyik sztárjává vált. Talán a sárga szín is hozzájárult ahhoz, hogy a Ferrari/Dino a szokásosnál is nagyobb visszhangot keltett. Sokan látták volna szívesen az utakon is de az autó csak kiállításról kiállításra utazó mintadarab maradt.

Egy Jim Glickenhaus nevű amerikainak mégis csak sikerült végül az autót megszereznie és egy alapos felújítás után saját gyűjteményébe tennie a többi Ferrarija mellé. Mi több, a kocsi azért kísérletképpen a versenypályán is futott néhány kört és igen jó véleménnyel voltak róla a szakemberek. Érdekesség, hogy a szárnyak az utolsó pillanatban kerültek rá. Micsoda ötlet volt Enzoéktól, hogy egy tulajdonképpen selejtes szériát nem dobtak ki vagy kótyavetyéltek el, hanem a fiatal tervező tehetsége által a saját javukra, saját promóciójukra használták fel! Lehetséges, hogy ha összejön ez a versenyautó, akkor elveszett volna ez a modell is a többi között, így viszont egyből az abszolút hírnév felé fordult.

 

Vizes versenypályán keresztbe fordulva

Rózsaszín Párduc, más színben!

Az én 1/43 léptékű Politoys kisautómról csak látványban lehet elmondani, hogy könnyed, mivel – a kornak megfelelően - teljesen fémből van a karosszériája és az alja is. Csak az ülések és a műszerfal pici modulja műanyag. A színe Ferrari piros, ami egy egyetlen sárga példányban elkészült autó modelljének esetében több, mint melléfogás. A sárga autentikusabb, ütősebb és jobban megjegyezhető lett volna ráadásul. És mindezt egy olasz gyártótól.

Kicsit spórolósra sikeredett a modell a többi részletét tekintve is. A szárnyak maradtak fém színűek, az eredeti feketével szemben. Az ajtók teljesen átlátszóak, nem csak az ablak részük. Ez már megtévesztő is. Én is sokáig azt hittem, hogy ennek ilyen az ajtaja. Csak most, amikor újból kézbe került a negyven éve nálam levő kisautó és utánanéztem az eredetijének, akkor döbbentem rá, hogy ennek is „rendes” ajtaja volt, lemez+üveg összeállításban. Viszont finoman nyithatóak ma is (na jó, az egyik oldalon, a másik oldalon valahogy letört a felerősítés...). 

A kereke olyan amilyen, a kor és a gyártó sorozatterméke. Én fehérítettem be a felni részt, annak idején, talán hogy más vagy sportosabb legyen. Tökéletesen gurul, az idők folyamán a vékony tengely nem lágyult és görbült el.  A rugózása is kiváló, mivel – eredetitől eltérően - a kerék-kaszni rés elég nagy. Az első lámpák tulajdonképpen jók, de én dupla felfogató csonkot tettem volna bele, így a bura alatti dupla fényszórók imitációja is meglett volna. Kár hogy nem én terveztem a kisautót, sok mindent szebbre csináltam volna rajta, mert megérdemli. Jó, hogy vannak ilyen kisautók, így legalább a magunkfajta, szerény lehetőségekkel bíró autórajongóknak is lehet némi 3D-s (léptékhelyes) képük egy egy ritka de szép történelmi autószereplőről, amiről egyébként keveset lehet tudni.

Az esős verseny menője. A festéseket én követtem el anno, ifjú "restaurátor padavan" koromban. Az első szárny és a légbeszívó rács közötti folt egy csúnya öntési sorjás hiba, ami eredetileg egy rajtszám matricával volt elfedve

Itt még ép a teliüveges ajtó

Sajnos ezen az oldalon már letört a zsanér része az ajtónak, viszont megvillan a beltérben a szinte függőlegesen álló kormánykerék a párás ablakon át

A nap kisütött az eső után és így talán jobban látszik a jól kialakított hátsó lámpa. Rendszám minek egy ilyen autóra?

Különleges autók kicsiben: Matchbox MB-04 Gruesome Twosome

Furcsa, talán sosemvolt - Matchbox-ős - autók utáni kutatásunk következő részében egy igen furcsa szerzettel ismerkedhetünk meg. Két motor, méghozzá két V8 egy autóban! Létezhet ilyen egyáltalán? Hát Matchboxban igen, ez a Gruesome Twosome. De vajon mi ihlette az alkotóit?

Dupla motor (majdnem) dupla autó

Származási bizonyítvány

Nem könnyű egy fantázianévvel jelölt kisautó után kutatni, hiszen a márkanév ismerete nélkül hatalmas, félig meddig még létező koncepcióautó halmazban kell kutakodni, jóformán fotók alapján. Esetleg egy-egy elejtett megjegyzés is útnak indíthat egy irányban. Így vezettek a nyomok egy bizonyos autóhoz, az AMC Phaze ll-höz. Ez egy dizájn ötletelés eredményeként született jármű, amiről nagyon keveset lehet tudni. Nyilván nem is volt akkor sem nagy jelentősége. Viszont abban biztosak lehetünk a fotó alapján, hogy az eredetiben nem volt két motor. Talán egy sem.

Duplán ijesztő

A név eredete után kutatva egy hasonló című rajzfilmhez vezetnek a szálak. Talán a "borzasztó páros" elnevezés lehetne magyarul a név fordítása, de a két motor abszurditásánál több kapcsolat nincs a film és a kisautó között.

A szélvédő síkjának szögei egy lopakodóban is helyt állnának

Lehet egy kicsit több?

Ennek ellenére a Matchbox dizájnerei bátran odatették magukat és a Phaze ll alapján alkottak valami nagyon hasonlót. Talán szebbet is mint az eredeti. Viszont annyira nem dolgozták ki a részleteket, hogy szinte semmi sem töri meg a karosszéria - egyébként nagyon szép – vonalát. A Politoys elkészítette egy modelljét az eredeti autónak, és ők – úgy tűnik, hogy jobban - törekedtek az azonosságra is. Ebből lehet igazából kicsit többet megtudni az eredeti jármű részleteiről. Itt például egyértelműen kiderül, hogy az eredeti járgányt középmotorosra tervezték. „Nagyon” középmotorosra, vagyis nem csak nem a hátsó tengely mögött van, hanem erőteljesen a két tengely közé, középre helyezték el. A méretét tekintve valószínűleg a V8 helyesnek látszik a szívótorkok és a kipufogók kivezetéseit számolgatva. Amúgy nagyon magasnak tűnik a motor pozíciója, ennek a kanyarstabilitás miatt van szerepe.

Előrébb haladva látszik, hogy a kocsi nyitott volt, némi színezett műanyag vette körül a vezetőt oldalt és elől. Ajtókról nem beszélhetünk még. A kocsi nagyon alacsony volt és ebben a Matchbox jól eltalálta az arányokat. Viszont az eredetin levő lámpaimitáció teljes egészében lemaradt. A kocsi eredeti arányain egy picit változtatva belecsempésztek egy-egy standard Matchbox nyolchengerest az elejébe és a hátuljába is.

Itt kell megemlíteni, hogy a későbbiekben volt olyan kiadása is ennek a modellnek, ahol egyáltalán nem volt benne motor. Itt még a fülke üvegezése is teljesen átlátszatlan fényes feketére sikeredett. A mintapéldány sötétszürkében és rózsaszínben készült, narancs ablakkal. Ebből az ablak megmaradt és a kaszni kapott egy arany-szerű, kissé narancsos-bronzos színezést. Talán így ismeri mindenki, jóllehet készült rózsaszín üveggel és vöröses színben is. A motor nélküli kiadásoknál (super GT sorozat) pedig a fehérben, kétféle kékben, narancsvörösben és sárgában is különböző matricákkal. A legritkább verzió a szürke kaszni+sárga ablak.

A belső tereket az átlátszó ablakok ellenére nem nagyon dolgozták ki. Bent van két ülés meg még valamik, had guruljon a kocsi... A hátsó résszel szintén nem sokat molyoltak, valószínűleg nem akartak a megfelelő mennyiségű (?) kipufogószámmal előrukkolni ott, ezért nagyvonalúan egyszerűsítettek.

A dizájn ék profilból

Kipufival is tisztességesen ellátva

Lámpák hiányában kizárólag nappal használandó

Szebb, mint a valóság

Összességében egy szép formájú, megnyerő autót tarthatunk a kezünkben, amiről nem is nehéz elképzelni a sorozatgyártást a valóságban. Voltak ennél már érdekesebb autók is az utakon de ellenkező előjelű dizájnok még nagyobb számmal. Ha a szögletességtől eltekintünk és csak a kocsi gelépítését, arányait kialakításmódját nézzük egy retroszűrőn keresztül akkor még a Porsche 910 formája is felködlik a múltból. Tulajdonképpen nincs sok új a nap alatt. A szélcsatornás teszt eredményei és a mechanika törvényei ugyanarra a formai kialakításra vezetnek bármely cég faragja is ki az agyagkarosszériát. Így csak az aktuális divattrend az, ami a karosszéria tömbjén belül az egyes komponensek határvonalait meghatározza. A kisautó a formája miatt ma is megállná a helyét élőben is akár, kiváltképpen amikor ismét lecseng a „mindent gömbölyűre” szezonja és visszatérnek a határozott élek az autókon. Szívesen látnám az utakon. Persze nem két motorral!

A szögletesített üvegkupola esete

Biztosan nagyon haladós járgány lenne ezzel a kasznikialakítással és motormennyiséggel

És végül a Politoys műve összehasonlításképpen. Ugye mennyivel másabbak az arányai?

A Különleges autók kicsiben sorozat összes része.

Különleges autók kicsiben: Politoys - OSI Bisiluro Silver Fox

Erre az autóra biztosan rá lehet mondani, hogy "ilyen állat pedig nincs". Ám mégis. Megépítették, gurult, biztosan villogtak is vele, de aztán elmúlt az újdonság, az érdekesség varázsa és szépen feledésbe merült. Az alakját nem lehet pontosan körülírni sem. Mintha egy Topcat vitorlásba oltottak volna egy repülőgép vontatót. Nem Matchbox és nem is 1:6x léptékű, de mindazonáltal érdekes formája miatt bemutatásra kerül.

A kéttörzsű torpedó

Magáról az OSI cégről, mint autógyártóról nagyon keveset lehet tudni, noha gyártott autókat – kisebb nagyobb mennyiségben a hatvanas években. Igaz, hogy főleg nagyobb cégek (Ford, Fiat, VW) részére készültek ezek a kocsik bérmunkában, így a név nem lehet ismerős innen. Bizonyosan nagyon ráértek a tervezők és kissé elengedték magukat, amikor papírra vetették a Bisiluro Silver Fox ötletét, kinézetét. A siluro szó torpedót jelent olaszul a gugli szerint, ami el is képzelhető a kocsit elnézve. Ezt a torpedóformát kettőzték meg (bi) és lett egy ilyen autószerű valami. De hogy az ezüst rókához mi a kapcsolat, azt már sosem tudjuk meg azt hiszem, csakúgy mint azt sem, hogy. hogy olasz származása ellenére miért jobbkormányos volt a szerkezet.

A kocsit 1967-ben mutatták be a Torinói Motorshow-n. A Le Mans-i versenyzést vagy rekordkísérleti célt is emlegetnek a korabeli írások az autóval és Piero Taruffi tervező-pilótával kapcsolatban, de ha megnézzük, hogy csak egy ezres, 51 lóerős Alpine motor feszült a baloldali ülés mögött (a jobboldali mögé a nagyon fontos pótkerék van beoktrojálva), ezt a két dolgot pont el is felejthetjük a kocsival kapcsolatban. Akkor mire is jó még? Piero szerint ez az új építési elv kisebb légellenállást (0,259) biztosít, tehát gyorsabb lesz a kocsi. A többi technikai tényezőről nem szól a mester. Mélyen hallgatott a merevségről, csavarodásról, stabilitásról melyek gyenge értékei eleve kizárták az autót a komolyabb versenyzésből. Mégis, állítólag 259 km/h sebességet ért el vele, talán a kis, mindössze ötszáz kilogrammos tömegének köszönhetően.

A kocsit megmagyarázó szövegek említik a háromtagozatú, szárnyprofilú szerkezeti elemeket a két törzs között. Ezek közül az első a két torpedó között, állítható volt a mindenkori stabilitási igényeknek megfelelően. A középső az maga az érdekes formájú „fülke”, míg a harmadik, ami a jármű hátsó részében van a törzsek között és a stabilitáson túl adott esetben – repülős nyelven szólva – fékszárnyként működött.

A rajz és a váz fotója alapján egyértelmű a - már meglehetősen ismert és alkalmazott - csővázas szerkezet valamilyen - vélhetően alumínium - lemezburkolattal. Az Alpine technika egyébként elég hangsúlyosan megjelenik az oldalsó dekoráción és még az Alpine-okkal foglalkozó egyik honlap is említi ezt a modellt. Úgy tűnik történelmük vállalható részének tekintik. Érdekes a két ajtó formáját megnézni, nos ezek sem a praktikumról szólnak. A kocsi bemutatását követően az OSI cég pénzügyi zavarba került és rövidesen meg is szűnt. A prototípus ma egy francia magánmúzeumban van.

 

Kiállítva nálam és ahogy eredetileg is kiállították

Már a gyerekkori kisautó garázsomban is kirítt a többi közül a tömör, lapos formájával. Az akkori fantáziám sem sokat tudott vele kezdeni, így nem is nagyon kopott el a használattól. Nekem a Politoys gyártotta modell van meg, de több cég is készített belőle kisautót, sőt még a slotcarosokat is megihlette. Érdekes, hogy a Politoys készített egy komolyabb változatot is belőle ugyanabban a léptékben. Lehet, hogy van benne valami nagyon olaszos, hogy ennyire tetszik nekik. A mai napig sem értem, hogy miként dönthetnek egy ilyen ismeretlen és – valljuk be csúf – autószerű valaminek a gyártásba adásáról, mikor annyi más, sokkal sikeresebb és szebb autó hiányzik a modellpalettáról. Még az olasz autók közül is.

Akár innen nézem, akár onnan nézem, sehogy sem akar autóformája lenni

Maga kisautó tömény fém. Az alja is, amire a belső teret is – többé-kevésbé - mintázták. A belső tér kialakításának ugyan semmi értelme nincs, ugyanis csak akkor látja meg az ember amikor szétbontja a két szegecset és föltárul a rejtélyes belső. Az ablakrész ugyanis olyan szűk és olyan íves viszont vastag is, hogy ezen nem lehet rendesen sehogy sem átlátni. Ergo a beltér egy örök rejtély az átlagfelhasználónak. De a gyártó itt is nagyon szorgalmasan dolgozott, ha nem is alakította ki teljesen a belső teret. Sok lényeges elem ugyanis nincs meg. Megvan a két ülés, a kormány, némi – Hummeres rakfelületre emlékeztető – belső plató vagy síléc display, valamilyen dzsámbó akkumulátor szerű képződmény mint motorimitáció az egyik ülés mögött, egy kis műszerfalra utaló karikacsoport középen (itt nem lehet leolvasni a műszereket, viszont igazságosan osztja meg a tényt a kétoldali ülésen ülők között), és kész is. 

L'art pour l'art beltér

Minimotor és maxi síléctartó. Még jó hogy nem látszik

A kerékfölerősítés egyszerű, a kormány csak be van szorítva a kaszni kialakított résébe

Az adatok a furcsa padlólemezen

Műszerfal?

A külseje pontosan megmintázza az eredeti ikertorpedós kasznit, ezzel nincs is gond. A kerekei az akkori szokásos Politoys kerekek, ezzel sem foglalkoztak alaphelyzetben sokat. A karosszéria részletei, például a szegecsek a hátsó részen középen (nehéz megfogalmazni autós szaknyelven a nem autó kinézetű járgányon az ott megszokott részeket) teljesen finoman ki vannak dolgozva. Ez a precízség csak az első lámpánál hiányzik, ahol a lámpát borító – arányaiban hatalmas, feltételezhetően plexi burkolatot is fémből készítették el, holott a domináns burkolat viszonylag egyszerűen elkészíthető lett volna az ablak anyagából, akár közös panelen is. Kár érte, mert sokat dobott volna az így tényleg torpedóra emlékeztető autón. A hátsó lámpánál is van némi disszonancia a csavarokat illetően.

Meglehetősen nagy csavarokat imitáltak a szerény hátsó lámpához

A szegecselés ábrázolása kitűnő ezen a helyen

Ami még feltűnhet az alapos megfigyelőnek, hogy az eredeti kocsinál a két hátsó kerék le van fedve a karosszériába simuló takarólemezzel. Ezzel a fícsörrel nem nagyon foglalkozott a kisautó készítője, egyszerűen a hagyományos kerékkivágást alkalmazta hátul is. Most akkor jöhet a kérdés: ha valamilyen – vélhetően a múltba porladó - technikai dolognak emléket állítunk nagy gondossággal, akkor miért nem lehet pontosan lemintázni a kaszni teljes egészét és miért lesz hasra-ütés szerű a tizenöt százaléka.

Az amúgy jó állapotú kocsi egy sima felújításon esett át ami egy tisztítást és festést jelentett ez esetben. Az eredetileg szürke szín már nagyon megviselt volt, akadt némi plusz festék is rajta. Egyértelmű volt, hogy kap egy új és lehetőség szerint az eredetihez hasonló színt. A fotók alapján egy alapvetően szürke metálos fénye volt a kocsinak, némi kékes beütéssel, amit igyekeztem visszaadni. 

Innen valóban torpedó, annak is inkább a kamikaze verziója

Innen olyan mint egy katamarán vitorlás

Kár, hogy az első lámpái vakok

Lőrésnyi ablakok társulnak az érdekes ajtóformához. Az eredetinél sem lehetett letekerni az ablakot, csak egy kis kibeszélő luk volt, mint a mai páncélautóknál

Tessenek gyönyörködni a formában. Itt látszik, hogy a lábtér nagyobb, mint a fejtér

Különleges autók kicsiben rovatunk eddig megjelent posztjai:
Alfa Carabo
Datsun 126

Dodge Charger Mk lll.

Vauxhall Guildsman

OSI Bisiluro Silver Fox