Nem tudom, hogy megfigyeltétek-e, de a hetvenes évek közepétől kezdve a kilencvenes évek elejéig a sci-fi és akciófilmekben a „nagyontudományos” dolgokban a csúcsalkatrész a lézer volt. A koherens fénysugár kivitte a kutyából a bolhát, átlátott a börtönfalon, és persze apró miszlikre robbantott bármit. Aztán a nyolcvanas években a „nagyontudományos” dolgok része lett a turbó is. A még „nagyontudományosabb” dolgokban pedig ezek után mi volt? Úgy van! Turbólézer!
Az 1987-es Matchbox katalógusban bukkan fel először egy Superfast Lasers nevű sorozat, 24 különböző, harsány színekre festett kisautóval. A modellek a standard 1-75 sorozatból származnak, zömében ugyanabból a modellévből, de olyan régi darabot is elővesznek, mint az MB-55 Mercury Police Car – óriási kedvencem amúgy – széles fényhidas verziója. Az autókban egy dolog közös, mindegyik kerekén egy csillogó, a CD-kre emlékeztető módon tükröző korongocska látható. A sorozatot abban az évben egy ovális autópálya és egy autókilövő egészíti ki. Az előbbi Laser Race Set néven fut a katalógusban, de rá már Lazer-t írnak – éljen a cégre oly jellemző szent következetesség! Az 1988-as katalógusban 30 darabosra bővül a flotta és bár a fejlécben még mindig Superfast Lasers logó látható, a szöveg már Superfast Laser Wheels-t említ – éljen a cégre oly… de ezt már mondtam. Ebben a katalógusban megjelenik egy újabb a Laser-ekhez szánt kilövő. 1989-ben már csak egyetlen oldalt szentelnek a sorozat autónak, az 1990-es katalógusban viszont már nyoma sincs az egésznek. Charlie Mack nemes egyszerűséggel egy kurta szót sem ejt a szériáról, úgyhogy nem tudok megerősítést találni arról, hogy ez a sorozat valóban ilyen rövid életű volt-e. Hogy mi ihlethette? Nos, a Sony 1982 végén dobja piacra az első CD-játszót Japánban és 1983 elején kezdi meg a forgalmazását az Egyesült Államokban és szerte a világban máshol. 1987-ben a technológia a csúcson van, mint az aktuális high-tech. Az első pár évben a technológia pusztán hanghordozó, az adathordozó szabvány 1985-ben jelenik meg, de ekkor még évekre vagyunk attól, hogy az első csak olvasó (ROM) meghajtónkat megvegyük a PC-nkbe. (Én konkrétan 1992-ben veszem meg az első ilyen cumómat és még akkor is piszok drága.) Csak találgatok, de el tudom képzelni, hogy valakinek az a remek ötlete támadt, hogy kifejleszti ezt a CD-kerekű sorozatot, merthogy a CD az olyan „nagyontudományos” dolog ám, bizony!
Nem vagyok különösebben nagy híve a sorozatnak, mert túlzottan is csicsásnak tartom, de amikor sikerült belefutnom egy dobozos darabba pont abból amit a legkevésbé csiricsárénak találtam – na jó, meg még pár másik nem dobozosba, amik viszont eléggé giccsesek – nem tudtam őket otthagyni. Egy másik, az MB-71 1962-es Corvette-re épülő, szintén spéci sorozatból való modell kapcsán már tárgyaltam, amit erről a legendás márka első generációjáról tudni érdemes, úgyhogy teljesen felesleges lenne ismételni magam – a különbséget meg látni kell. A sorozatban összesen öt olyan modell van, ami kétféle színváltozatban is létezik, ez az egyik. Képzeljétek el ugyanezt metálzöldben és akkor láttátok is az összes változatát – ha nem megy, akkor csak kattintsatok az előző linkre!
LW-8 Corvette. Pechemre ugyanolyan metálbarna mint a másik 62-es Corvette a gyűjteményemben.
Ezen a képen nagyon jól látszik a jobb hátsó keréken a "CD-tükröződés".
A belterében valaki szétlocsolt egy termosz krómfagyit.
Nincs olyan aprólékosan festve, mint a fentebb már linkelt Whales Project változat.
Ilyen dobozban árulták őket. Nem NRFB, de lehetne...
...csak vissza kéne ragasztani a doboz fülét.
Ez már az 1988-as katalógus, mind a harminc kisautóval.
Ez az autópálya már megvolt az előző évi katalógusban is...
...de a bal oldali kilövő ebben az évben bukkan fel először - és utóljára is egyben.
