2023/06/05

Matchbox M6400 10 Pack Lincoln Navigator

Az amerikai óriás-SUV a focimamák álma, a környezetvédők rémálma és azt hiszem az utóbbiak vannak kisebbségben, pedig van abban valami, hogy arra amire használják ezeket a böhömöket, na arra pont nagyon nem kéne!

Ez most melyik?
Nagyon nagy gondban vagyok, mert nem vagyok maradéktalanul biztos abban, hogy a Matchbox melyik generációját mintázta meg a Navigátornak. Nem az ő hibájuk, annyira hasonlít az első két generáció, hogy pont azokat az apró eltéréseket nyeli le az 1:64-körüli – ebben az esetben 1:68 – méretarány, hogy pokoli nehéz megmondani. A Matchbox egyik saját írása 260 lóerőt emleget, ami az első, 1997 és 2002 közt gyártott generációjára jellemző, de hosszas elemzés után én mégis a 2002-2006 közti második generáció első változatának gondolom. Úgyhogy elnézést ha bakot lövök, de igazán olyan nagy különbség a kettő közt nincs.

Mindkettő rettenetes két méter körüli szélességű, öt méternél hosszabb batár, teletömve mindent is mozgató elektromos motorokkal, hogy jó nehezek legyenek – a könnyebb, csak a hátsó kerekeket hajtó is többet nyom, mint 2,5 tonna. 5,4 literes, 300 lovas V8-as dolgozik bennük, automata váltójuk van, amiből négy és hatfokozatúval is szerelték őket. Áh, esküszöm nem savanyú a szőlő, csak az dolgozik bennem, hogy ha valami ennyire feleslegesen túlzó, akkor legalább lenne stílusos meg szép, de ez nem az. Tégla négy keréken, Karenmobil, broáf.


Lehet benne játszani a villanyos mindennel! Hát nem nagyszerű?

Rövid karrier
2004 és 2011 közt összesen nyolc verziója jelenik meg úgy az 1-xxx sorozatban és speciális kiadásokban, hogy 2007 és 2011 teljesen kimarad. Tulajdonképpen mindegyik jó szín és kerékválasztású, van köztük focimama- és gengsztermobil is – kinek mi jön be. Nem akarom leszólni mint kisautó, mert tényleg remek munkát végeztek a megmintázásakor, csak maga az eredeti az, amitől iszonyatos lábrázásom van. Ha nem ebben a pakkban van – a piros fényezés csak erre jellemző exkluzív –, jó eséllyel nem adok érte pénzt.

Amikről korábban írtunk, azokat megtaláljátok ITT, ITT és még ITT is.

Nem tudom megmondani biztosra, hogy ez az első, vagy a második generációja, annyira hasonlítanak. Talán a második. Vagy az első.

Tégla, négy keréken.

Remek munkát végeztek amikor megmintázták, klassz kisautó, csak az eredetitől nyomok egy grétatunberget, ezért nem tudom szeretni.

1 megjegyzés:

Trolleybus írta...

Időközben megjelent egy hosszabb verzió is, ami "eredeti" Ford Expeditionból sem készült, ez lett a Navigator L.